Cassidy Clayton

Születési név: Cassidy Clayton
Születési idő, hely: Pennsylvania, Egyesült Államok
Vér: Félvér
Előtörténet:
Cassidy 1994-ben született egy januári hajnalon. Pontosan lehet emlékezni a napra, mikor a pennsylvaniai állami kórházban megszületett. Ugyan abban a kórházban, mint Troy, az unokabátya, és ugyan azon a napon is. Emlékezetes nap volt, bár Troy még csak 1 éves volt, ő is ott volt, mikor Cassidy-t, bevitték a szobába az anyjához. Mivel Rebeca, Jack nővére, aki történetesen Troy apja, így rokoni szálak fűzik őket egymáshoz. Rebeca a férjével megegyezett, így megkapta a lány a Clayton vezetéknevet. Mikor elkezdett nőni, akkor gyakran volt Troy-éknál. Szeretett az unokabátyjánál lenni, mindig homokoztak, vagy épp bújócskáztak. Egészen addig el voltak, és meg volt a családi béke, amíg a kislány 6 éves nem lett. Troy-nak ugyan is ekkor halt meg az édesanyja, amitől Jack a család apa eltiltotta a gyerekeket egymástól. Cassidy nem értette ezt az egészet, de mivel kicsi volt így nagyon nem foglalkozott ezzel, igaz esténként sír, hogy szeretné látni az unokatestvérét. 2 évbe telt amíg az anyja letudta nyugtatni, addigra 8 éves lett a kislány, és már a saját útját járta. Nem foglalkozott senkivel, nagyon is jól el volt egyedül. Csak a macijával volt hajlandó barátságot kialakítani, de mivel ezt Rebeca nem nézte jó szemmel, ezért elvitte normális közösségbe. Ott szerzett pár barátot, de akkor sem nagyon érezte jól magát ebben a társaságban, nem akarta magának se bevallani, de hiányzott neki Troy.
John elmondta a feleségének, hogy ő varázsló, különösebben a nőt nem zavarta, és ez miatt haza is hozta Cassidy-t. Nagyon is büszke volt erre, hogy nem egy átlagos családja van, ezért John-nal megbeszélték, hogy varázsló iskolába fogják íratni. Ehhez természetesen egy varázspálca is kellett, amit a szülőkkel együtt elmentek beszerezni. Különösebb gond nem volt, egyből megtalálta azt a pálcát, ami illet hozzá. Eleinte nem tudta, hogy mire jó, így a boltban elkezdett vele hadonászni, mire egy dobozt elrepített az asztalról. Cassidy megijedt, és eldobta a pálcát, riadt tekintettel az apjára nézett, majd úgy várta a választ. De a férfi csak akkor beszélt, mikor hazaértek. Elmondott a lányának mindent, hogy mi ez, és a pálcával is segédkezett bemutatni. Cassidy csak figyelmesen nézett, és úgy látszott kívülről, hogy tetszik neki. Nem is ellenkezett mikor beíratták az iskolába. Megtanulta az alap varázslatokat, és otthon is gyakorolt. Igaz nem volt él tanuló, de tisztességesen tudott minden igét.
Ez pár évig folytatódott, és a végén már tényleg jó tanuló volt, érdekelte a mágia, izgalmasnak tartotta. Egy csomó barátra tett szert, hétvégenként együtt töltötte velük az estéket. Persze a szülők nem tudták, hogy mit csinálnak, de az volt a lényeg, hogy nem a szobájában gubbaszt. Ekkor Cassidy mindent megtett azért, hogy jól érezze magát, és teljesen elfelejtett mindent. Végig szórakozták a barátnőivel a hétvégéket, csínyekben vettek részt, aminek soha nem lett következménye, mert mindig elvarrták a szálakat. Úgy dolgozták ki a terveket, hogy ne tudjanak rájuk bizonyítani semmit. Kész bajkeverő volt a lány, de ügyesen leplezte is ezt. Egyik nap mikor otthon volt, és nem volt mit csinálnia, csöngettek. Mivel a család többi tagja nem nagyon ért rá ezért ő nyitott ajtót. Egy fiú állt a túl oldalt, csomagokkal, és ekkor jött az anya, hogy megnézze ki az. Elkerekedtek a szemei mikor meglátta Troy-t.
Rebeca bevezette Troy-t a konyhába, ahol a fiú mindent elmondott, majd egy telefon hívás véget is vetett ennek a „látogatásnak”. Troy-nak mennie kellett, de Cassidy-ben felszakadtak a régi sebek, majd a fiú nyakába vetette magát. Amikor végleg eltűnt, az egyik nap egy levél jött tőle, és egy ideig leveleztek is. Nem tartott ez se sokáig, mert Troy apja, eddigre nagyon nagy fejes lett a maffia tagoknál, ahol simán lenyomozták, hogy mit csinál a fia. Ezt meg is mondta Rebeca-nak, és abba maradt a levelezés is.
Viszont a leveleket soha nem mutatta meg a szüleinek, és így értesült arról, hogy hol van Troy. Egy Fekete Mágusképzőben, aminek nagyon is örült, mert tudta, hogy mi a fiú terve, hogy végezzen az apjával. Ő még ehhez kicsi volt, és hogy elteljen az idő, és biztosan felvegyék a tankönyveket kezdte el bújni.
1 évre rá, jött egy levél… Cassidy örült, azt hitte, ő is felvételt nyert az iskolába, így boldogan bontotta fel, de a boríték nem jó hírrel fogadta a lányt. Egy ügyvéd levele volt, méghozzá annak az ügyvédé, akinél Troy lakott. Elisabeth McDarell volt azaz idős hölgy, aki elhunyt, és mindenképpen beszélnie kell Troy Clayton-al, mert a szerződésben róla is említést tesz Elisabeth. Mivel nem találták sehol se a fiút, így a rokonainál keresték, és így jutott el Cassidy-hez a levél. Gondolkozott, hogy zargassa-e Troy-t ezzel, bár elég fontosnak tűnt, de mire rávette magát, hogy megírja a fiúnak, hogy haza kell jönni, addigra az ügyvéd elutazott tárgyalásra, és így két hetet várni kellett rá. De aztán beadta a derekát, és leült az asztalhoz, ahol egy levelet írt Troy-nak, amiben ez állt:
„Kedves Troy!
Azért írok neked, mert Elisabeth néni ügyvédje szeretne veled beszélni. Nagyon fontos, gyere haza kérlek, két hét múlva, ami április 25-ét jelent. Azért ekkor, mert az ügyvéd, tárgyaláson van, és nem tud téged most fogadni.
Puszil Cassidy..”
És ezzel várta, hogy eljöjjön ez a bizonyos nap, hogy újra lássa a fiút, és bár szomorú hírre jön haza, mégis együtt lehetne vele.
Troy így is tett, április 25-én megérkezett a pályaudvarra, ahol már várta Cassidy, és a családja. Mikor haza mentek, akkor vette elő az ügyvédi levelet, amit ő kapott, hogy szóljon Troy-nak. A fiú egyből ledöbbent, tehát beigazolódott az, amitől úgy félt, hogy elveszítette őt is. Másnap reggel várta az ügyvéd, de aludni nem tudott.
Késő este Troy, mikor hazaért az ügyvédtől nagyon furcsán viselkedett. Azt mondta, hogy elmegy meglátogatni az apját. Nagyon fura volt ez, mivel mért látogatná meg, amikor utálják egymást? Valami nem volt rendben a fiúval, és ezt Cassidy is észre vette, így követte. Mikor a házba értek, Troy valami fura üvegcsét vett elő, és az alvó apja felé közelített. Cassidy egyből rá szólt, hogy mit csinál, mire a fiú megijedt, és elejtette a bájitalt, rá az apjára, aki erre felriadt. Meglátta fiát, amint az ágya felett áll, és a büdös löttyöt, ami az ágyán folyt szét. Nem kellett sokat várnia, a férfi egyből kipattant az ágyból, és elkapta Troy-t. Cassidy szeme láttára ütötte, vágta, addig, amíg el nem veszítette az eszméletét. A lány nem tudta mi van vele, azt hitte, hogy meghalt. Kérte a férfit, hogy legalább mentőt hívjon Troy számára. De nem, megfogta, és kivágta a kertbe az eszméletét vesztette fiút. Cassidy egész este a srác mellett maradt, és próbált bejutni a házba, ahol egy telefonnal segítséget tud hívni. Nagyon nehezen jutott be, és sikeresen ki is vitte a telefont a házból, és a kertben hívott mentőt. A kiérkezés, igen csak hangosra sikeredett, így a férfi ismét felriadt, és megnézte, hogy mi folyik kint. A rendőrség is ott volt, ahol tanúskodott Cassidy. Pár hónap eltelt miután Troy elment a Mysterio Feketemágus képző iskolába. Nem is tudta a fiú, hogy mi folyik otthon, így azt sem tudta, hogy Jack milyen alvilági kapcsolatot alakított ki. Ezt csak azért csinálta, hogy egyszer majd megtudja a fiát leckéztetni, bár ő nem a halálra gondolt.
Mikor Cassidy mindent elmondott, akkor a rendőrség letartóztatta Jack-et, és bevitték a börtönbe. Troy meg a kórházba került, és egy nap után kómába is esett. Az orvosok nem tudták megmondani, hogy mennyi idő is lehet, mire felébred a fiú. Három hét telt el, mire jött a telefon a kórházból, hogy Troy magához tért. Az első ember, aki bement az maga az unokahúga volt. Troy nem tudta, hogy ki ő, és el is küldte. Cassidy teljesen össze volt zavarodva, hogy ez mért van, mire az orvosok tájékoztatták a fiú állapotáról. Troy amnéziát kapott, semmire sem emlékszik, majd talán idővel, de ezt se lehetett megállapítani, hogy meddig lesz a fiú ilyen állapotban. Még egyszer próbálkozott Troy-nál, és elmondja neki, hogy ő kicsoda, és mért van itt. A fiú csak nézett ki a fejéből, és azt kérdezte, hogy mi történt, hogy semmire sem emlékszik, és hogy ő kicsoda is valójában. Cassidy csak ennyit tudott mondani:
- A neved Ben McDarell. És egy szomorú hírt kell közölnöm veled. Az anyukád meghalt, Elisabeth McDarell, és neki a temetésén, léptél ki egy autó elé.
Kegyes hazugság, és a fiú most így él, ebben a tudatban. Cassidy mást nem mondott el neki, és mai napig, vigyáz rá, hogy ne is tudjon semmi másról. Az túl veszélyes lenne, ismerve Jack-et, aki már mozgósította az embereit. Így nem csak Troy, de Cassidy is veszélyben van. Nincs más választás, mint hogy a Mysterio Feketemágus képzőbe meneküljenek…
Kinézet:
Szemei kék színben pompáznak. Haja szőke, hát középig ér, és kibontva szereti hordani. Öltözködésre, nőies, inkább farmereket hord, és testhez álló pólókat. Egyetlen egy ékszere van, a bal kezén, méghozzá egy gyűrű. Nem is akármilyen, hanem egy „barátság” gyűrű, és akkor kapta, mikor a legjobb barátnőjével elhatározták, hogy őket soha senki, és semmi sem fogja elválasztani.
Jellem:
Cassidy barátságos lány, mindenkivel megtalálja a közös hangot. Legalábbis eddig még nem volt rá panasz. Mindig feltalálja magát, akár milyen helyzetről is legyen szó. Ahova járt varázsló iskolában, ott rengeteg barátra tett szert, és megpróbált a lehető legjobb tanulmányi eredménnyel hazatérni, de csak azért, hogy a szülők ne fogjanak gyanút, hogy valójában mit is művel Cassidy. Nem szeret olvasni, de majd csak benő a feje lágya.