Octavia Blackwood

Név: Octavia Blackwood
Született: 1993.09.20. Róma
Lakhely: Róma
Vér: aranyvér
Előtörténet:
Rómában született 1993. őszén, a család egyetlen gyermekeként. Ennek ellenére nagy családban nőtt fel, sok unokatestvére van. Keresztneve utal származására, régi római családhoz tartozik anyai ágon. Édesapja viszont kanadai, így angolul is egész jól beszél, s ezáltal sokat is utazik a két ország között és térségében, ha van rá lehetősége.
Anyai nagyanyja az, aki kezdetektől fogva nagy figyelmet fordít Via varázslati tanulmányaira, így az ő tanácsára került a lány a Mysterioba is. Kissé saját, fiatal énjét látja unokájában, amit annyira nem bán a lány, hiszen közel áll nagyanyjához. Szülei viszont ragaszkodtak hozzá, hogy a mindennapi élet tudományát is ismerje a lány, így mugli oktatásban is részesült, így talán majd annyira nem lesz elveszett, ha egyedül kerül valahova.
Előző iskoláit Rómában végezte. Szorgalmas diák volt már akkor is, átkokhoz, igézésekhez értett igazán, így nem is meglepő, hogy a Cruoris ház tagja lett. Kevesen párbajoztak vele szívesen. Itt született meg egy kisebb diák kör is, melynek mai napig tagja, bár így, hogy elkerültek többen is Rómából, ritkán találkoznak. Ez a társaság a régi, római hagyományokat igyekszik ápolni, kutatván a régi mágusok között is, akik akkoriban éltek, s összejöveteleik külleme is erről árulkodik. Általában valamelyik régi rom közelében igyekeznek találkozni, vagy egy öreg villában. Kevesen tudnak erről, s ők maguk sem szoktak nagyon fecsegni erről a körről. Jelleméből adódóan nem Via az egyik hangadó a társaságban, mégis megbecsült tagja, leginkább tudása és vérvonala alapján, s nem mellesleg hozzá lehet fordulni tanácsért, mindig van véleménye.
Nyaranta szinte mindig a tenger mellett van kinn. Hobbiból, némi zsebpénzért valamelyik strandon vízi mentőként dolgozik az Adrián. Ismeri a tengeri életet, kicsit konyít a hajózáshoz is, bár ő úszásban van otthon leginkább, merülni is szeret.
Maga a családi otthon Róma szélén, a tipikus zöld övezetben áll, egy régi családi villa, mely az idők során több átalakításon is átesett, de az alap koncepciót igyekeztek megőrizni rajta. Hatalmas birtok is tartozik hozzá, melyen egy lovarda is található, így a lány már kiskorától fogva tanítva volt lovaglás terén, ezzel nincs is gondja. Talán épp innen ered, hogy nagy állatbarát, s az élet tisztelője. Leginkább akkor szeret otthon lenni, ha zeng a ház a nagy családtól. Kicsit sajnálja, hogy nincs testvére, bár, még lehet. Esténként viszont nagymamájával szokott elbeszélgetni egy tea mellett, ami a varázsvilágbeli dolgokat illeti. Mindennapi ügyes bajos dolgaiban viszont szülei állnak mellette, s igyekeznek segíteni lányuknak eligazodni. Édesapja átoktörő, édesanyja ellenben árnymágiával kísérletezik, így a Cruoris ideális hely lesz Viának. Egyik unokatestvére képzett medimágus, így tőle szerzett némi háttérismeretet.
Kinézet:
Kb. 165 magas, vörös, lapockáig érő haja van, s csillogó zöld szemei. Alkata inkább sportosabb. Orrán jobb oldalon kisebb heg látható, de csak ha nagyon figyeled, erről kevesen tudnak. Általában egyszerűbb ruhákat hord, nem az a magassarkús típus. Inkább sportcipő, amiben tudja tartani saját lendületét napközben. Viszont mindig hord valami lilát, legyen az pulóver, cipő, vagy csak egy karkendő. Bálokon ellenben imád kiöltözni, órákig tud ruhát válogatni rá.
Pálca:
Vadrózsa fa, főnixtoll maggal, 11 hüvelyk hosszú.
Jellem:
Nem túl hangos, konzervatív, de alapjában véve optimista egyén. Megfontolt és óvatos, ritkán mer kockáztatni éles helyzetekben. Kicsit nehezen nyílik meg másoknak, de ha van türelmed, jó barátot találsz személyében. Megbízható és segítőkész, ha tanácsot szeretnél, mindig van pár jó szava. Kissé haragtartó. Ha megbántottad, csak vonakodva áll kötélnek szívesség esetén. Nagy állatbarát, szereti a természetet, s mindene a zene. Tud zongorázni. Ritkán bonyolódik nyílt konfliktusba, azonban az igazságtalanságot nem igazán tűri, így ha kell, ő is ki tud állni magáért vagy barátaiért.