---

Dante Deimos

Születési név: Dante Deimos
Születési hely: Dánia
Vér: Félvér

Előtörténet
1994 szeptember 5 a születésem napja. Emlékszem a szüleim azt mondták hogy egy borongós reggelen születtem meg erre a világra, mára már nem nagyon emlékszem a körülményekre amit régen elmondtak, de azt mondják hogy az egyik legszebb nap volt az életükbe. Vajon egyszer én is így fogom ezt hinni? Közép rétegű varázslócsalád szülötte vagyok a Dániába fekvő mesés Wirlvich nevű kis varázsló városból származom. Vagyis származunk.. a hugom 2 évvel később született bár azon idős emlékeimre már nem hiszem hogy valaha emlékezni fogok, de az utána következő pár év még mindig tisztán ég a fejembe. Nyár volt a családomnak egy kisebb birtoka volt valahol fent Wirlvich felett a hegyekben, emlékszem én és Lizzy gyakran ellátogattunk oda, a karácsonyt pedig minden nap ott töltöttük. Bár mindegy hogy mikor és merre annyi mindig biztos volt hogy mindenhol Lizzyvel lógtam, mondhatni makulátlan volt a kapcsolatunk, a hugom és a legjobb barátom is volt egyben, bár külsőre nagyon sokban különböztünk. Míg nekem fekete hajam volt neki már 5 éves korába sejtettük hogy nem fog megbarnulni a kukorica szőke haja. Még él bennem az a nap amikor lehettünk talán 7-9 évesek. Egy karácsony előtti nap volt, a szüleink lementek a városba ajándékot venni mi pedig, már korán reggel fent voltunk. Élveztük hogy milyenk a ház és az egész birtok, jó ideig csak hógolyózgattunk kint az udvaron de volt egy hely ahova mindig szívesen mentünk. Bár nekünk az tiltott terület volt. A padlás. Emlékszem még ami kis „játékunkra” A padlás egy része tele volt szalmával. A szalma felett pedig egy olyan fél méter vastag gerenda vezetett végig az épületen úgy 6-7 méter magasban. Egy létrán másztunk fel mindig aztán óvatosan a gerendára és végül onnan le egészen zuhanva tettük meg mind a 7 méter magasságot mígnem nagy erővel a temérdek szalmába csapódtunk. Én nem voltam olyan bátor mint Lizzy, meg mertem volna esküdni rá hogy egyszer túl mélyre visz a nyomás és ebbe a játékba fogok belehalni.. A megérzéseim csaltak, talán úgy a 4.-5. kör körül lehettünk, én éppen kissé bedugult orral másztam ki a szalma közül hogy figyeljem ahogy a hugi leugrik. Viszont most másképp sült el a dolog. Liz ugyanolyan vehemenciával mászott fel a létrán mint mindig , viszont talán 2-3 fokkal mielőtt felért volna az egyik létra fok eltört alatta, ő pedig felsikított. Emlékszem a félelemre amit akkor éreztem ahogy látom a tulajdon hugomat fél kézzel lógaszkodni valahol fent a tetőzet alatt. Megpróbáltam utána mászni viszont az a rozoga létra nem bírt volna el kettőnket, félő hogy ha megpróbálom mindkettőnket megölöm, de ha magamat nem is Lizzy-t biztosan. Emlékszem a sikításból nemsokára sírás lett és csak ordította a nevem hogy segítsek.

-Nem fogom már sokáig bírni. - Hallottam a kétségbe esett hangját, és abban a percben dühös voltam magamra, én voltam az idősebb nem lett volna szabad engedni ezt a játékot…
-Nehogy elengedd azt a létra fokot. - Kiálltottam közbe agyam már folyamatosan járt, talán azon a napon éreztem először a félelmet ami egészen a szív mélyéig hatol. Szemem viszont lassan a szalmára akadt, bár csekéj esélynek ígérkezett de arra gondoltam ha elegendőt hordok alá ami tompítja az ütést talán megúszhatja így is lett, tolni kezdtem magam előtt és rakodni a szalmát megpróbálva úgy hogy a hugom alá kerüljön de nem bírtam levenni a szemem a lógaszkodó testéről, és a könyörgő sírásról.. Féltettem. Láttam hogy a teste egyre kevébé fogja bírni és csak remélni tudtam hogy elég lesz a szalma amit alá hordtam -Engedd el a létra fokot. - Kiálltottam fel és mintha szinte a hangomra azonnal felfigyelt volna elengedte. Dermedten néztem a zuhanását majd hallottam a tompa puffanást, és egy percre minden, minden hang elhalt. Biztosra vettem hogy meghalt, mégis könnyes szemekkel vetettem magamat a szalmába és ástam minél lejjebb hogy megtaláljam... Végül meglett, eltörte a kezét és a bokáját de életbe marad, könnyeztem de nevettem is egybe hiába sérült meg örültem hogy túlélte. Remegő kézzel fogtam magamhoz a fejét…
Apáék később amikor megjöttek és megtudták mi történt kihívták a gyógyítót aki ellátta Lizzy-t én pedig megkaptam életem legelső és egyben legnagyobb verését, 3 napig nem igazán ment a háton fekvés. De azt mondom megérte azért hogy él…

Még aznap este meglátogattam őt a szobában, emlékszem ahogy a kukorica szőke haja a szemébe omlik miközben alszik. Én csak mosolyogva leültem mellé és kezemmel végigsimítottam az arcán. Mintha megérezte volna hogy ott vagyok, felnyitotta a szemét és rámmosolygott, és egy puszit nyomott a homlokomra. Talán akkor csalt aznap másodszor könnyet a szemembe.

-Köszönöm... - Csak ennyit mondott én pedig értetlen szemmel néztem felé, kerestem a szavakat de valahogy nem jöttek azonnal. –Miért engedted el? - Tettem fel nagynehezen a kérdést. Hiszen nem is látta hogy mit csinálok, egész odáig csukva volt a szeme.

-Mert te azt mondtad… - mondja végül egy kis aranyos mosollyal, én pedig csak lassan megfogtam a kezét. Nem akartam elengedni, végig magamnál tartottam volna. Arcomon látszott az óriási meglepettség hulláma.
-De hát Lizzy nem is láttad hogy mit csinálok, meghallhattál volna - mondom a könnyeimmel küszködve de ő csak megsimogatta az arcom és megrázta a fejét.

-Tudtam hogy valamit ki fogsz találni, te vagy a báttyám, aki mindig ott van hogy segítsen. - Ezek a szavak beleégtek az emlékeimbe, a padlásra pedig soha többé nem mentünk fel. Emlékszem eltelt jó pár év és levelet kaptam egy Mágusképző iskolából. Norvégiából…. Emlékszem könnyes búcsú volt, lehettem vagy 12 Lizzy 10. Nem értette a dolgot, és a legrosszabb hogy nekem is fájt. Össze voltunk nőve mint két tojás de tudtam hogy ő nem jöhet. Emlékszem a búcsúzás napján azt mondta valami megváltozott. Láttam az arcán hogy mérhetetlenül szomorú de megnyugtattam hogy minden nap írok neki és 2 év múlva ő is abba az iskolába fog járni... Aztán megint együtt lehetünk. Hitt nekem, talán ő az aki mindig hitt a szavamnak, soha nem értem meg mivel érdemeltem ezt ki...

Ígyhát nemsokára a norvégiai, Maldarian mágusképző szakiskolába kezdtem meg a tanulmányaimat, elég jól ment főleg a bájitaltanban és a sötét varázslatokba jeleskedtem, s egy ideig ezt mind el is meséltem Lizzynek. Talán egy évig minden nap írtam neki, és ő is nekem. Emlékszem mindig kérdezte hogy mikor megyek haza, de azokban az időkben nem tehettem. Az első év nagyon fontos volt. Végül sikeresen átmentem, a nyarat viszont ott kellett töltenem így elmaradt a családi látogatás. A levelezések is abba maradtak, már nem tudom miért. Talán csak a nagyobb iskolai stressz miatt vagy mert találtam barátokat? Lehet a sors akarta így nem tudom, bár Lizzy minden hónapba küldött levelet, én egyre jobban késtem azok megválaszolásával. Kiderült hogy őt nem vették fel, Franciaországba egy lány Mágusakadémiára vették fel. Örültem hogy sikeres lett bár belül mart valami, éreztem hogy nem lehetünk már együtt. Jó pár évig megszakadt a kontaktus közöttünk, talán mindkettőnknek új utakat szabott a sors keze. Bár Elizabeth leveleivel elhalmozott valamiért nem volt sose időm hogy találkozzak vele, néha egy egy levéllel válaszoltam, akkor is amikor mondta hogy nagyon hiányzok és hogy nem jó ott ahova jár… Valamiért viszont mégse gondoltam volna hogy bármi baj lesz. Viszont miközbe én lassan végeztem és elértem a 15. életévemet kaptam még egy levelet tőle.

„ Kedves Dante.
Az utóbbi időkbe nagyon sokat gondolok arra a napra… És arra jutottam hogy sokkal jobb lett volna ha eltört volna az a létra fok mire odaérsz a szénával.
Szeretettel ölel . Lizzy „

Tudtam hogy valami fog történni, szinte éreztem a levelébe lévő fájdalmat. Elhanyagoltam az egyetlen embert, aki vakon bízott bennem és szeretett. Azt hitte ha bajban lesz én mindig ott leszek hogy segítsek, talán így kellett volna lennie, de én nem voltam ott. Még lélekben sem hogy támaszt nyújtsak. És ő megérezte ezt... Eldobtam magamtól a hugom…

Egy napra rá jött a hír ami hazahívott. Lizzy öngyilkos lett. Levetette magát az iskola toronyházáról… Máig nem értem miért de van egy olyan sejtésem hogy talán azt hitte, hogy ha leugrik én ott leszek hogy megmentsem, és akkor talán újra látni fog... Micsoda gyermekded gondolat viszont még mindig sírni volna kedvem ha rá gondolok. A temetésen láttam utoljára. Megváltozott, 5 évig nem láttam, azóta nőiesebb lett, egy szépség lett volna ha felnő... De ezt már sose fogom meglátni. Nem tértem vissza Norvégiába, hogy befejezzem az egy évet. Messze akartam kerülni mindentől, messze az emlékektől, a családomtól, Lizzy sírjától, az emlékétől ami még most is mardos. Ígyhát útnak indultam a messzi Újzéland felé a Mysterio varázsló képzőbe, remények nélkül, talán menekültem.. De ki tudja hová és hogy volt e értelme.

Kinézet:
Magas 182 cm hosszú hátközépig érő fekete hajjal. Normális kissé sportossabb külső, mélykék szemekkel ellátva. Régebben szerette a világosabb ruhákat mára viszont áttért a sötétebb inkább fekete ruházatokra, szereti a bőrcuccokat, és a farmert. Különleges ismertetőjegye, a hátán lévő fekete angyal szárny tetoválás amit 2 éve hord magán. Mivel férfi így nem is meglepő hogy nem ékszeres csupán egy bőrből készült szegecsekkel kivert karkötőt illetve egy karomgyűrűt az előző iskolája háza címerével. Egy sólyom van belevésve. A karkötőt a hugától kapta ajándékba mikor meglett az első éve az első mágus iskolájában.

Jellem:
Régen életvidám barátkozó srác volt, viszont amikor meghalt a huga elzárkózott. Magát hibáztatja a dolgokért, és bizony lehet hogy jogosan. Állandóan érzelmi dilemmái vannak ami bizony meglátszik a viselkedésén. Néha egészen ember közeli néha viszont képes bárkit elküldeni melegebb éghajlatra. Fél attól hogy valakit közel engedjen magához mint ahogy attól is hogy valaki megbízzon benne. Egyszer már megbukott a bizalom vizsgáján szerinte és még egy esélyt nem akar adni magának. Viszont ha valakivel sikerülni fog akkor biztos hogy egy olyan embert kap cserébe aki akár feláldozná magát érte…..