Lynessa Loharn


Előtörténet
\'93-ban a Olaszország egyik városában, mégpedig Velencében született egy gyermek, kit szülei Lynessának neveztek el. Édesanyja s annak egész családfája aranyvérű volt. Ezért eshetett meg, hogy Lynessa nagymamája anyai ágról nem nézte túl jól szemmel, hogy lánya egy félvérrel keveredjen. De nem tudott mit tenni, így beletőrődőtt, hogy unokája is félvér lesz, de tudta erről nem ő tehet. Így nem is okolta a kislányt s nagyon szerette. Ahogy cseperedett az édesanyja nem szerette volna ha belőle is mágus lesz édesapja véget, de nagymamája ragaszkodott hozzá, ha már félvér is lett ez a gyermek, akkor sem szakadhat meg a lánc. Apja is eleinte ellenezte de végül kénytelen volt beleegyezni, hiszen ki merne szembeszállni egy mágussal ha csak nem maga is az, de hát ő nem volt az. Minnél nagyobb lett annál fogékonyabb lett erre a dologra s már egész fiatalon eldöntötte hogy már pedig ő mágusnak fog tanulni s ebben senki sem akadályozhatja meg. Anyagi gondokkal nem küzdöttek úgy is mondhatjuk, hogy a tehetősebbek közé tartozik családja. Édesapja Marco Loharn,egy nagy vállalat feje, édesanyja viszont háztartás beli mivel Lynessán kívül még 5 gyermekük van. Lynessa a legidősebb köztük s nagymamája csak benne vélte felfedezni a mágusi képességeket, meg talán a most születendő öccsében is lesz valami remény arra, hogy ő is mágus lehesen.
Nagymamájától már látott ezt azt, de szigorúan megtíltotta neki, hogy ezeket csinálja, mivel anak is el jön majd az ideje. Mikor közeledett Lynessa 16. születésnapja, nagyiától egy felvételi lapot kapott, amin egy kicsit meg is lepődött hisz egészmásra számított, s akárhányszor megkérdezte hogy mikor is mehet mágusképző iskolába az volt mindig a válasz hogy ha majd eljön az ideje. Hát el is jött, s miután elküldték az iskolának a jelentkezési lapot 1 hét múlva jött a válasz bagoly a jó hírrel! \"Örömmel értesítjük hogy felvételt nyert a Mysterio feketemágus képző iskolába, s a beküldött lap alapján ön a Cruoris ház új diákja\"Olvasta fel izgatottan s így már örült a különleges ajándéknak.

Kinézet:
Átlagos magasságú 166cm, karcsú de nem mondhatni soványnak, inkább sportos alkat.Hosszú barna haja van, amit szeret kibontva hordani, de persze alkalomtól is függ. Szeme szép sötét barna, mely ha ideges egészen befeketedik.Szeret minél színesebben öltözködni, nem túl kihívóan de azért nőiesen. Sok ékszere van, szereti őket kombinálni, de egy kedvence van, egy arany színű medalion felfűzve nyakláncként, mit nagymamájától kapott, s ebben a medálban ott rejlik egész családja. Így amikor azt kinyitja, s családjára gondol azok megjellenek benne.

Jellem:
Nagyon energikus leányzó. Hamar szót ért bárkivel, bár nem nagyon díjazza ha valaki szemtelen, hisz őket mindig a jómodorra nevelték. Ritkán szokott kiborulni, de ha netalántán mégis akkor jobban jár mindenki ha nem kerül az útjába mert ilyenkor elég agresszív tud lenni. Szeret társaságban lenni, de igazán közel csak néhány embert enged. Elég vidám természetű, ebből kifolyólag szeret viccelődni, humorizálni, s szeret másoknak örömet okozni.