Motívumnak nevezzük a pszichológiában az emberi viselkedésmódok -- akár lappangó -- inditékait. A kifejezés szinonimájaként gyakran használják a szükséglet, kívánság, ösztön, törekvés, vágy kifejezéseket is. Tudományos szemszögbõl különbségeket tesznek veleszületett, ún. primer motívumok (pl. éhség, szomjúság, szexuális ösztönök, stb.), valamint tanult, ún. szekunder motívumok (specifikus tartalommal rendelkezõ motívumok, mint például a hatalomra törekvés, élvezet iránti igény, a vonzerõ iránti vágy, stb.) között. (...)
... az emberi motivációt számos különbözõ tényezõ határozza meg: motívumok, helyzeti feltételek, valamint azok a képességek és sajátosságok, amelyek viselkedésünkben megjelennek. (...)
A motiváció a viselkedést nagymértékben meghatározza, és ezt nem minden esetben teszi közvetlen módon. A motivációkutatások rámutattak arra, hogy a motivációk és a megfigyelhetõ viselkedés közt létezik egy köztes szint, a viselkedési intenciók (szándékolt viselkedés) szintje. ... a motivációk közvetlenül hatnak szándékolt viselkedésünkre, s az is feltételezhetõ, hogy egy adott törekvés több, egymással versengõ motivációs irányulás hatása alatt áll.
A motívumok nyomán motiváció keletkezik, amely további "megmunkálás" során motivációs irányulássá alakul, és viselkedési szándékot hoz létre. Ez azonban továbbra is mindössze egy belsõ állapot és az, hogy ez vajon (és ha igen, mikor) átfordul-e cselekvésbe, egy további lépés függvénye, az idõben behatárolt cselekvési szándéké. A konkrét cselekvés pedig csupán mindezen láncszemek felgöngyölítése után valósulhat meg.
(Pszichológiai lexikon 2002: 284-287)
[A motívum jelentése] indítóok; a pszichológiában olyan mozgató tényezõ, amely a személy viselkedését valamilyen célra irányítja. (Akadémiai Kislexikon 1990: 230)
A köznyelvben a "szükséglet" fogalmát mindannak megjelölésére használják, amit az emberek el szeretnének érni, vagy azért, mert hiányát érzik, vagy azért, mert annak meglétét szükségszerûnek [szüségesnek?] ítélik meg. ... A pszichológusok által használt szaknyelvben is ritkán határozzák meg a szükséglet pontos jelentését. Lenginkább akkor bukkan fel a pszichológiai szövegekben, amikor tulajdonképpen az "érdeklõdés" vagy a "motiváció" címszónak kellene ott szerepelnie.
A hiányállapotok megélése vagy a szükségszerûség, ill. szellemi-kulturális vagy civilizációs kívánalmak hatást gyakorolhatnak az ember testi állapotára. A biológiai-testi szükségleteket (mindenekelõtt a veleszületetteket, mint például az éhség vagy szomjúság), mint vitális vagy primer szükségleteket (elsõdleges indíték) megkülönböztetjük a szellemi vagy kulturális, avagy másodlagos szükségletektõl (másodlagos indíték). Az utóbbiak tanultak, és az élettörténet folyamán egyénileg nyilvánulnak meg.
(Pszichológiai lexikon 2002: 446)
[A szükséglet] szûkebb értelemben fiziológiai hiányállapot, amely az elemi motívumok (pl. éhség) alapja.
Tágabb értelemben a szükségletek a társadalomnak és tagjainak történelmileg változó, a termelés fejlõdésével bõvülõ igényei létük fenntartását és kiteljesítését szolgáló anyagi javak (termékek és szolgáltatások), kulturális értékek iránt. (Akadémiai Kislexikon 1990: 728)
[A motiváció] a pszichológiában a cselekvésre késztetõ lelki jelenségek általános, összefoglaló elnevezése. (Akadémiai Kislexikon 1990: 230)
Elmélete szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája (a szükséglethierarchia), mely az alapvetõ biológiai szükségletektõl azon komplexebb biológiai motivációkig terjed, melyek csak akkor válnak fontossá, ha az alapvetõ szükségletek már kielégülést nyertek. (...) Az egyik szinten lévõ szükségleteket legalább részben ki kell elégíteni, mielõtt a felette lévõ szint szükségletei a cselekvés jelentõs meghatározóivá válnak. Amikor nehéz élelemhez jutni és biztonságot teremteni, ezen szükségletek kielégítése határozza meg a személy cselekedeteit, és a magasabb szintû motívumoknak kevés a jelentõsége. Az egyén csak akkor lesz képes esztétikai és intellektuális érdeklõdésére idõt és energiát szentelni, amikor alapvetõ szükségletei könnyen kielégíthetõk. A mûvészi és tudományos vállalkozások nem virágzanak olyan társadalmakban, ahol az embereknek táplálékért, hajlékért és biztonságért kell küzdeniük. A legmagasabb szintû motívum -- az önmegvalósítás -- csak azt követõen teljesíthetõ be, hogy minden más szükséglet kielégülést nyert.
(Atkinson 1997: 402-403)
Bár az alapvetõ szükségletek eddig említett szintjei nagyon sokfélék, az éhség, a szomjúság stb. tisztán zsigeri késztetéseitõl a szeretet és önbecsülés jellegzetesebben emberi szükségleteiig terjednek, mégis mindegyiknek van egy alapvetõ jellemzõje: mindegyik szükséglet valamire irányul. Mindegyik motivációs dinamikát valamilyen hiány hozza mozgásba. Mindegyik ilyen hiánymotívumnak közös jellemzõje, hogy átszínezik a valóságészlelésünket. Torzítják is a valósággal való bánásmódunkat, mert miattuk követelményeket támasztunk a valósággal szemben: "Táplálj! Szeress! Tiszlelj!" Minél nagyobb szükségünk van élelemre, biztonságra, szeretetre vagy önbecsülésre, annál inkább aszerint fogunk másokra és saját magunkra tekinteni, hogy segítik vagy gátolják szükségleteink kielégülését.
Tegyük fel most, hogy találnánk olyan embert, akinek minden alapvetõ hiánymotívuma jól és stabilan kielégült már. Milyenek lennének az ilyen személy jellemzõi? Milyennek észlelné a világ valóságát, és hogyan bánna vele? Maslow válasza röviden ez volt: A hiánymotívumok hatása alatt ténykedni olyan, mintha a világot homályos lencsén keresztül néznénk, és ha megszabadulunk ezektõl a hatásoktól, akkor az olyan, mintha a homályos lencsét tisztára cserélnénk. Így az a személy, akinek minden alapvetõ motívuma kielégült, a világot -- a valóságot, annak minden vonatkozásával együtt -- tisztábban fogja látni. Az ilyen személy már nem támaszt hiányalapú követelményeket a világgal szemben, és már nem a hiánymotivált félelmei és gyanúi fogják irányítani. Ezért aztán a saját magával, másokkal és egészében a világgal folytatott kapcsolata elfogadhatóbb lesz, több lesz benne a szeretet és megbecsülés, és ami a legfontosabb, egyszerûen élvezetesebb lesz. Ez a legfontosabb mondanivalója mindannak, amit Maslow az önmegvalósításról vallott, és ez az a pont, ahol egy merõben újfajta motiváció bukkan fel az ember életében. (...) Eddig a pontig minden motiváció hiánymotiváció, amelyek az annak megszerzésére vagy elérésére irányuló erõfeszítésben fejezõdnek ki, amire az illetõ motívum irányul. Ebbõl a magasabb szintû motivációból nem erõfeszítés származik, hanem az összes olyan "csodálatos lehetõség" kibontakozása, amelyek Maslow hite szerint valahol mindig is ott voltak az emberi természet legmélyén.
(Lowry, R. In: Maslow 2003: 13-14)
A szervezeti kultúra nem más, mint a szervezet tagjai által elfogadott, közösen értelmezett elõfeltevések, értékek, meggyõzõdések, hiedelmek rendszere. Ezeket a szervezet tagjai érvényesnek fogadják el, követik s az új tagoknak is átadják, mint a problémák megoldásának követendõ mintáit, és mint kívánatos gondolkodási és magatartásmódot. (Bakacsi 1996: 226)
Minden szervezet saját egyedi kultúrával rendelkezik, saját története, gyakorlata, szelleme, értékrendje, hagyományai vannak. Ennek a szervezeti kultúrának része a vállalat filozófiája (miben, milyen értékekben hisz, milyen értékeket ismer el a meghatározó többség); a kialakult szokások, hagyományok; az emberek hozzáállása, attitûdje egymással és a szervezettel szemben. Mindezek a fogalmak "lágyak", nem, vagy rosszul operacionalizálhatók, mégis az utóbbi évek szervezetkutatásai azt látszanak igazolni, hogy ezeknek a tényezõknek, valamint a stratégia és szervezeti kultúra összhangjának meghatározó szerepe van a vállalatok sikerében, fejlõdésében. (Chikán 1997: 481)
1. pontos elõírás, minta, mérték; megállapított mérték, mennyiség, méret
2. a munkateljesítmény mértékegysége; az az idõ, amely alatt egy meghatározott mûveletet, gyártási folyamatot végre kell hajtani
3. erkölcsi, viselkedési szabály, zsinórmérték
(Idegen Szavak Szótára 1957: 520)
1. [filozófiai értelemben] a tárgyak, jelenségek, viszonyok stb. társadalmi meghatározottsága, amely kifejezi azok pozitív vagy negatív jelentõségét az ember és a társadalom számára. Vannak javakhoz fûzõdõ (pl. hasznosság, eszköz), élvezeti, vitális (az élettel összefüggõ), valamint szellemi értékek; utóbbiak erkölcsi (jó), esztétikai (szép) és ismereti (igazság) értékek.
2. [közgazdasági értelemben] az áruk egyik tulajdonsága, az áruk elõállítása során végzett munka kifejezõdése. Nagyságát a termék elõállításához átlagosan szükséges munkaráfordítás határozza meg (munkaérték-elmélet). A szubjektív értékelmélet a fogyasztó szemszögébõl határozza meg az értéket (határhaszonelmélet).
(Akadémiai Kislexikon 1989: 513)
[általános értelemben] magatartás; a pszichológiában viselkedési beállítódás, érzelmileg erõsen színezett elvárás és vélemény, amely bizonyos élményeket vár el, s készenlétet jelent valamilyen viselkedésre. Mérésére attitûdskálákat használnak. (Akadémiai Kislexikon 1989: 144-145)