|
Túl van az életveszélyen a pápa |
December 23-i köszöntője után a pápa meglepetéssel kedveskedett a Vatikánban összegyűlt hívőknek. XVI. Benedek Mikulásnak öltözött, piros öltözékéhez nagy, fehér szakállat is viselt, úgy tartotta meg a külön gyerekek számára írt beszédét. A köszöntő azonban majdnem végzetes lett, Ratzinger műszakálla ugyanis valahogyan a szájába került, ettől a pápa fuldokolni kezdett, végül testőrei lába elé zuhant.
A közelben tartózkodó vatikáni orvosok siettek segítségére, akik első pillanatban azt hitték, a pápa megfulladt.
– Szegény Ratzinger, bármennyire is felfordult a világ körülötte, nyugodtan tekintett ránk, – mondta a balesetet követően F. Leonard orvos bíboros a sajtónak – hiszen tudta: Isten vigyáz rá,
|
|
nem jött el még az ő ideje. A délután öt órakor tartott tájékoztatón már mindenki nyugodt volt: a pápa él és egészséges, aggodalomra semmi ok. Újságírói kérdésre kiemelték: semmilyen külső tényezőről nincs szó, egy teljesen véletlen baleset történt, ami nyilvánvalóan megmutatta a kereszténység számára, hogy mindennek van határa, nem léphetnek ki abból a mederből, melyet az Úr szánt számukra.
Rossz nyelvek szerint a balesetet megrendezték, XVI. Benedek így akarta a hamarosan leköszönő Bush eszébe juttatni a hajdan szintén nagy port kavaró esetet, mely során az amerikai elnök egy kifli félrenyelése miatt került életveszélybe.
E.V.
|
|
|