"Tanuljunk élni, gondolkodni zöldül –én jövőm, én Földem, vigyázok rá."

Első gondolatok

Ha a hároméves gyereknek megmagyarázza a mamája, hogy nem szabad a szemetet ledobni a földre, akkor az megérti és legközelebb már elviszi a szemetesbe. Aztán legközelebb felvenné a földről azt amit ott talál és nem érti, hogy miért szólnak rá, hogy hagyja ott, pedig ő azt tanulta, hogy a szemétnek a szemetesben a helye. Innen már egyenes út vezet oda, hogy felnövekedve elfogadja, hogy az emberek szemetelnek és a szeme se rebben, eszébe se jut felemelni a szavát ellene és a megoldást másoktól várja. Úgy gondolja, hogy csak a saját tulajdonát képező dolgokért tartozik felelősséggel, vagyis amit pénzért megvásárolt és ami ezen kívül van, azért a társadalom, a hivatal, a felelősök és ő nem. Bár otthonról nyugodtan kritizálhatja a munkájukat és állandóan elégedetlenkedhet velük, valójában kívülállónak érzi magát. Pedig a Föld, a természet a miénk és a mi felelősségünk, hogy milyen sorsa lesz.
A Zöld Sarok feladata az, hogy a gyerekekkel megértesse, hogy a megoldást nem másoktól kell várni, hanem a megoldás mi magunk vagyunk.
Az alap így hangzik: ha én valamit jól csinálok, és te, és ő is valamit jól csinál, akkor mi valamit jól csináltunk. Ha sokan gondolkodunk helyesen, akkor már látványos eredményt tudunk elérni.
Tudom, hogy sok kisgyerek siratja meg a TV-ben látott bálnát, amelyik ott pusztul, mert valami titokzatos ok  miatt a partra vetődött. Szeretne segíteni rajta és most nagyon tehetetlennek érzi magát. Úgy gondolja, hogy milyen jó lenne tenni valamit a természetvédelem területén, de hát hogyan is tudna bálnákat a kipusztulástól megvédeni, itt Budapesten, az ötödik emeleten!

Tanuljunk élni, gondolkodni zöldül!

"Mindenhol azt hallani, hogy az ózonlyuk egyre nagyobb és az ózonréteg vékonyodása milyen káros hatással van bolygónk klímájára, és hogy védjük meg az esőerdők gorilláit, meg a bálnákat.
De én itt az ötödik emeleten hogyan mentsem a bálnákat?
Egy biztos, nagyon szeretnék valamit tenni a Földért, környezetünkért. A most induló sorozatnak az a célja, hogy megtanítsuk egymást arra, hogyan is juthatunk apróságokkal egyre közelebb a nagy Célhoz. Rengeteg dolgot tehetünk, de a lényeg, hogy együtt, közösen, összefogva! Tehát tanuljunk élni, gondolkodni zöldül, mert a jelszó: Én jövőm, én Földem, vigyázok rá!"

A gyerekeket arra kell megtanítani, hogy a természetvédelmi feladatok itt vannak az orrunk előtt. A mindennapokban kell mindenkinek megkeresnie a lehetőségeket, és aki talál, sőt tesz is valamit, annak nagy reklámot, propagandát kell csinálni. Úgy gondolom, hogy a mindennapokban ilyen „kis” feladatok vannak, ezeket kell észrevenni magunkkörül:
                                                                                                 

Tanuljunk élni, gondolkodni zöldül!

"Képzeld el a következőt: a haver kimegy a konyhába, kivesz a szekrényből egy poharat, tölt bele valami cukros löttyöt, megissza, majd a használt poharat egy laza mozdulattal bedobja a szemetesbe. Szerinted normális?
Gondolom ettől a szellemi erőfeszítéstől te is jól megszomjaztál, tehát irány a konyha! Vegyél elő egy dobozos üdítőt, tépd fel és csorgasd le a torkodon, aztán persze dobd ki a dobozt a szemetesbe. Szerinted ez normális?
Most persze írhatnék arról, hogy mennyi természeti kincs, energia megy így veszendőbe és szólhatnék a növekvő szeméthalmokról, de most inkább más. Ha hetente csak egyszer mondasz nemet a dobozos üdítőre, az egy év alatt 52 doboz. Persze ez még elég kevés, de ha mi, 2 millió magyar fiatal mind összefogunk, az egy év alatt már 100 milliónál is több! Ezt már bármelyik üdítőital gyártója megérzi. És majd, ha majd mindig nemet fogunk mondani a dobozosra, akkor talán végre abbahagyják a gyártását. A következő lépés, hogy apát is rávedd, hogy visszaváltós üvegből, és ne dobozból igya a sörét. Mint tudjuk, a szülők nevelhetők, tehát szerencse fel!
Még valami, hallottam olyan európai országról, ahol egyáltalán nem szabad forgalomba hozni fém dobozban italt. Ők vajon miért döntöttek így?!

Én jövöm, én Földem, vigyázok rá!

Tanuljunk élni, gondolkodni zöldül!

"Azt már tudjuk, hogy milyen pocsék lenne víz nélkül, de mit tehetünk? Csináljunk egy kísérletet! Állítsuk be az egyik vízcsapot csöpögősre – tudod, olyan iszonyatosan idegesítőre, amitől minden szőrszál feláll a hátadon - , aztán tegyünk alá egy edényt, amiben meg tudjuk mérni a kicsöpögött vizet! Ja, és valami időmérő eszköz is kell. Hitetetlen, de egy óra alatt 1, vagy akár 2 liter víz is kicsöpöghet így, és persze a semmibe.
Egy lakásban van kb. három csap és egy WC. Ha mind csak egy kicsit csöpög, akkor… Vagyis inkább számold ki magad, hogy egy nap, egy hét, vagy egy év alatt hány és hány liter víz folyhat el a lakásban.
Zárjuk el mindig rendesen a vízcsapokat, és apunak rágjuk addig a fülét, amíg meg nem csinálja végre a folyós WC-t! És persze az iskolában is – még ha először totál hülyének néznek is a többiek – szólj a csöpögő csapért, a rossz WC-ért! Megéri!"

Én jövőm, én Földem, vigyázok rá!

Tanuljunk élni, gondolkodni zöldül! 

"Emlékszem, kiskoromban egyszer anyu azt magyarázta nekem, hogy a szemetes azért van, hogy abba dobjuk a szemetet, a járda pedig azért, hogy azon járjunk. Ha ezt nem tartjuk be, akkor hamarosan olyan lesz az utca, mintha a szemetesben járnánk. Ennél jobban csak a játékunk tetszett, amikor utcán, parkban, erdőben járva, ha szemetelő ember láttunk, azt találgattuk, vajon otthon is így szemetel-e? Például az öltönyös aktatáskás úr otthon, mikor újságot olvas, akkor a koszos papír zsebkendőt, cukorpapírt vajon a fotelja alá dobja? És elképzeltem, amint a puccos hapsi az egyre növekvő szeméthalom tetején terpeszkedik és esetleg másoknak magyarázza a környezetvédelem szükségszerűségét. Próbáld ki te is ezt a játékot, meglátod milyen nevetségessé válnak az emberek.
A legtöbb szemetelőtől azt hallom, hogy úgyis olyan kosz van, mit számít még egy. Ha így gondolja 5-10-100 ember, akkor már bokáig állunk a koszban. Ha zöldül gondolkodsz, akkor mondd, hogy „ha én ezt most nem dobom el, akkor egyel kevesebb szemét kerül az utcára” és ha még 5-10-100 ember így gondolja, akkor az már látványos eredményt hoz!"

Én jövőm, én Földem, vigyázok rá!

A Zöld Sarok gyerekeknek szól. Sok téma, esemény, program van amit a gyerekeknek csinálnak, de ők bizony észreveszik, ha nem szívvel-lélekkel, tényleg rájuk gondolva, valóban az ő javukat akarva csinálják a dolgokat a felnőttek. Álljon itt egy példa, hogy kell helyesen csinálni:

Jó világ gyerekeknek!

"A TV-ben hallottam a hírét egy helynek, ahol a gyerekek környezetvédelemre való nevelésének igen csak érdekes módját találták ki. Eddig csak akciókat szerveztek, száraz előadásokat tartottak, vagy  a Föld hamarosan bekövetkező pusztulásával fenyegettek /ismerős a dolog, ugye?/. Itt most aktívan bevonják a gyerekeket, sőt érdekeltté teszik őket az újrahasznosítható szemét gyűjtésében. Bevezették a PETÁK-ot. Minden a gyűjtőhelyre beszállított szemét, papír, műanyag, üvegek, fémhulladék és veszélyes hulladékok, mint pl.: elemek meghatározott összegű petákot érnek. És ez a peták valódi vásárló értékkel bír! Az iskola büféjében, sőt a település néhány üzletében bizonyos árucikkeket lehet érte vásárolni.
A dolog igazi érdekessége az, hogy az egészségtelen ételért (csipsz, csoki) több petákot kérnek mint az igazán értékes táplálékért.
A hír hallatán elgondolkoztam azon, hogy milyen sok munkába és energiába kerülhetett ezt a rendszert kidolgozni, de a fenntartása is sok odafigyelés és plusz munkát jelenthet ezeknek a felnőtteknek. Hogy, hogy nem mondják azt, hogy bocs, de most ép nem érek rá és, hogy nekem annyi más fontos dolgom van, ezt igazán nem kívánhatod tőlem!? Itt valószínűleg tudják, hogy miként kell szeretni a gyerekeket és azt is tudják, hogy a jövő generáció helyes nevelésének mi a valós értéke.
Csodálatos világ lehet ez, én is ilyenben szeretnék élni. Szeretném a mi felnőtteink elé példaként állítani ezeket pedagógusokat, szülőket. Csak azt nem tudom, hogy kell ezt csinálni. Van ötleted? Írj erre a címre. Neveljünk együtt felnőtteket!" 

A Zöld Saroknak feltétlenül fiatalos hangvételben kell a gyerekekhez szólnia, de semmi esetre se lenézően, se túl-magyarázóan, hanem úgy ahogy amúgy is beszélnek egymás közt. Például a légszennyezés, száraz és érdektelennek tűnő adatok, miért is érdekelné ez egy tízévest, de megfelelő grafikákkal ábrázolva annak valós értelmét, már bizony érdeklődésre tarthat számot. Itt gondolok egy pillangós ábrára például, ahol az élő és halott pillangók aránya napról-napra tájékoztat a légszennyezettség napi értékéről. Esetleg ehhez lehet csatolni egy interaktív játékot, amin követni lehet, hogy a légszennyezettségi adatok változása milyen következményekkel jár.

Mérgező levegő!

"Te mit szívsz? Cigit, vagy füvet? Én csak belvárosi levegőt! A legújabb hírek szerint ez is van olyan káros mint a te szokásod.
Az EU-nak pontos előírása van arra, hogy a légszennyeződés milyen mértékű lehet és, hogy ezt egy évben max hány napig lehet átlépni. A magyar jog is tartalmazza ezeket az előírásokat, vagyis egy évben 35 napig lehet magasabb a légszennyezettség mértéke az előírtnál. Tavaly Budapesten a Baross téri mérőállomásnál 142 napon lépték túl a megengedett határértéket. És ez az érték a megengedett négy-ötszöröse is volt sokszor. Idén, március 16-án mérték a 36. túllépést. És még hol van az évvége!!
Egy EU felkérésre készített tanulmány szerint, ha marad a jelenlegi szennyezettségszint, akkor agy átlagos budapesti lakos (vagyis te is, én is, anyu-apu is, meg a kedves és a leendő gyerekeink is) HÁROM ÉVET VESZÍT AZ ÉLETÉBŐL!
Szép kilátások, mondhatom. Állítólag a Fővárosi Önkormányzatnak kötelessége lett volna egy intézkedési tervet készítenie, de még ezt se csinálták meg. Öt környezetvédő szervezet felszólította őket, hogy haladéktalanul tegyenek valamit a levegőszennyezettség ellen. Remélem lesz foganatja!"
 

A legfontosabbnak azt tartom, hogy a gyerekek képesek legyenek „környezettudatos” gondolkodásra és így a mindennapokban észrevegyék a hibákat. Tegyék ezt még akkor is, ha a felnőttek látványos nemtörődömséggel mennek el mellette, vagy csak a vállukat vonogatják, mondván nem lehet mindig természetbarátnak lenni, van ennél fontosabb is. Mi?

Mi legyen a szúnyogokkal?

                                                                                                       
"Így, túl a nyaraláson, biztos élénken emlékszel a szúnyogcsípéseidre. Talán minden egyesre, hogy milyen nagyon tud viszketni és milyen ronda vörösre, dagadtra tudod vakarni éjjel, álmodban. Az emlékek hatása alatt biztos azt mondod, hogy vesszen az összes szúnyog!!!!
Most nem arról akarok írni, hogy melyik madár mivel táplálkozik és, hogy hány madár halna éhen, ha megölnénk az összes szúnyogot (bár ide kívánkozik, hogy a már biológiai fegyverként emlegetett kullancs, azért tudott így elszaporodni, mert kihalt az a méh faj amelyik vele táplálkozott) Itt és most az a kérdés, hogy mivel ritkítsuk a soraikat.
Érdekes dolgot olvastam. Egyes zöld szervezetek élénken tiltakoztak a most használatos szúnyogirtó szer ellen, mert szerintük ez rákkeltő. Míg az ÁNTSZ, akinek az a dolga, hogy a felhasznált vegyszerek felett őrködjön az állítja, hogy ez az  emberre veszélytelen és csak az állatokon bizonyítottan rákkeltő. Majd mind a két fél hosszan fejtegette a saját álláspontját és isten tudja miért, de én a zöldekkel értek egyet. Amin megakadt a szemem, az, az a kijelentés, hogy a hivatal tudja, hogy a szúnyogirtás céljából a városi közterületeken, parkokban kipermetezett vegyszer állatokra veszélyes és bizonyítottan rákkeltő.
Végre van állatvédelmi törvényünk ami szigorúan bünteti azt aki például elhagyja, kiteszi a megunt kutyáját, de büntetendő a nem megfelelő tartás, a kevés étel stb. És akkor tessék, itt van egy hivatal, aki ország-világ előtt büntetlenül mérgezheti bizonyítottan rákkeltő anyaggal az állatainkat, mert ott sétálnak a kutyáink, ott rágnak egy kis füvet a macskáink ahol ők permeteznek. És ez senkinek se tűnik fel!!! Az mondják, hogy minden törvény annyit ér, amennyit be tudnak belőle tartatni. Háááát……
Ha a hivatalnak nincs B terve a szúnyogirtásra, akkor inkább jöjjenek és csípjenek, mint, hogy az én kutyusom (és persze a többi is) beteg legyen és  szenvedni, halni kelljen látnom."

Hány állat hulláján át vezet az út a diplomáig?

„Az állat az élővilág része, érezni, szenvedni képes lény, amelyet nem szabad érzéketlen tárgyként kezelni, erejét ügyességét, látványát kihasználni, azzal visszaélni, sorsa, élete felett az ember hasznának megfelelően dönteni. Az állatokat jogok illetik meg.” (Állásfoglalás az állati jogok védelméről)
Egészen pici korom óta állat- és környezetvédő akarok lenni, és most már pontosan tudom, hogy tengerbiológus leszek. Ezért választottam egy biológia tagozatos gimnáziumot. Az első biológia órán, mint derült égből a villámcsapás ért, hogy boncolni fogunk. Ahogy a tanárnő mondta „élő állatokat veszünk és emberséges módon elaltatjuk”, szerintem egész egyszerűen legyilkoljuk őket. És ezt ebben az évben megismételjük vagy tízszer! Nem elég, hogy a tanárnő felboncol egyet, minden alkalommal mindenkinek egy-egy állatot kell legyilkolnia. Hol vannak az oktatófilmek, a szemléltető eszközök, a virtuális valóság? Végül is a III. évezredben élünk?! Az év végére már 10 kis állat hullája fogja terhelni a lelkemet. A gimi végére már 40 és mire a diplomát a kezembe veszem addigra több mint 100 kis állatot kell lemészárolnom a „tudomány nevében”. Egy 20 fős osztályban ez a szám meghaladja az 2000-t! A tanárnőm szerint  ez így helyes, de vajon az állatok mit szólnának, ha megkérdeznénk őket? Ők is szívesen áldoznák fel életüket a tudomány oltárán?"

Meggyőződésem, hogy az emberek tele vannak jó szándékkal, jobbító szándékkal és ha bíztatást és teret kapnak, akkor bizony hajlandók sok energiát fordítani a jóra.     Itt mindenkinek lehetősége lenne arra, hogy elmondja az ötleteit, tapasztalatát, itt bárki társakat toborozhat, mert mint tudjuk, egyedül nem megy!
Elképzeltem a felnőtt életemet. Tengerbiológus vagyok, családom van, tengerparton élek, egészségesek és boldogok vagyunk. Süt a nap, tiszta a tengervíz, sok a hal a vízben, nap mint nap újabb állatokra és növényekre csodálkozhatok rá, mert a természet sokszínűségével elkápráztat.
Tehát mikor ezt a mozgalmat meg akarom szervezni, akkor nem csak az emberiségre, a Föld Anyára gondolok, hanem nagyon is önző módon saját magamra, születendő gyerekeimre, unokáimra. Van egy régi indián mondás:
„A földet nem örökségbe kaptuk őseinktől, hanem kölcsönbe unokáinktól.”
 
Tehát,
„Az én jövőm, én Földem,  vigyázok rá!”

Az idézett cikkek mind Takáts Mónika tollából származnak - 2005.09.05.

Fel