
Néhány szó magamról.

Nem vagyok informatikus. Semmiféle hivatalos számítástechnikai végzettségem sincs, csupán egy egyszerű felhasználó vagyok magam is. Annyi hibám azért van, hogy az átlagnál kissé jobban érdekelnek a számítástechnikával kapcsolatos dolgok. Ami felkelti az érdeklődésemet, azt szeretem megismerni, megtanulni. Persze nem annyira, mint a guruk, csak amennyi ahhoz elég, hogy elboldoguljak.
Az előző bekezdést még 2006-ban írtam. Mamár nem egészen igazak, mivel időközben elvégeztem egy "Internetes alkalmazásfejlesztő" képzést, melyet sikeres vizsgával fejeztem be. Így már papírom is van róla, hogy konyítok valamelyest a dolgokhoz. No és időközben már jó pár honlapot is megalkottam. Az egészen egyszerű HTML oldaltól az adminisztrációs lehetőséggel is rendelkező kisebb portálig.
A számítógépekkel még a nyolcvanas években kezdtem el ismerkedni. Az első gépem egy Sinclair ZX Spectrum volt 48 KB RAM-mal. Mégis mindent meg tudtunk csinálni vele, bár nagyon is ajánlatos volt odafigyelni a fájlok méretére. Akkoriban még minden bit számított. Hetente egy alkalommal Spectrum klubban cseréltünk tudást és programokat. Ez utóbbi akkor még nem volt olyan nagy bűn, mint manapság.
Úgy látom, mostanában sokkal nagyobb tömegek is vásárolnak és használnak számítógépet, mint akkoriban, de a kezeléséhez szükséges tudást már nem mindenki hajlandó elsajátítani. Pedig vannak örök érvényű dolgok, amiket jó, ha mindenki tud. Megpróbáltam itt összeszedni azt a pár dolgot, amit megtanultam és úgy gondolom, hasznos lehet, ha mások is elolvassák és tanulnak belőle.
A lényeg, hogy tudd, Te választasz, mert mindig van választási lehetőséged. Nem kell mindig elfogadnod azt, amit valaki rád akar tukmálni. Nézz körül, tanulj egy kicsit és használd azt, ami Neked, a Te céljaidnak, igényeidnek leginkább megfelel.
Remélem, hasznodra lesz Neked is.
Mivel sok minden érdekel, az oldalamon is találsz olyan dolgokat, amelyeknek semmi közük egymáshoz azon kívül, hogy nekem tetszenek, szeretem őket. Így például kertészkedéssel, bambusszal kapcsolatos dolgokat, vagy meséket nem csak gyermekeknek, humoros írásokat és természetesen a számítógépekkel, az internettel kapcsolatosakat is.
Az oldalamon található anyagok egy része saját alkotásom, más részüket pedig a neten találtam. Ha úgy véled, hogy valamely anyag a Te tulajdonod és az oldalamon való megjelenítése sérti érdekeidet, kérlek jelezd és én el fogom távolítani.
Nos, hogy némi konkrétum is legyen:
Nevem: Németh Gábor
Magyarországon születtem, még a múlt században, 1959-ben.
Itt alább pedig pár hasznos dolgot találsz:
Amennyiben találtál kedvedre való írást és szeretnéd, hogy a későbbiekben is kerüljenek fel újabbak, kérlek, járulj hozzá az oldal fenntartásához némi bitcoinnal
A cím, ahova küldheted az adományodat:
Bitcoin: 14tXB1PjrVmrmjKfy9EgaDL4oJPaR4ze7P
Családi lapok

A Fordító
Aktualitások
2012 március
- honlaplinkek a fejlécben
- adoptált állatok a jobb oldalon
2011
- erotikus írások rendszeres feltöltése és kiegészítés képekkel
- elfogadunk Bitcoint is
- folyamatosan apróbb változtatások
- működik a NeGaMeL.net is
2010 február
- naptár hibájának javítása
2009 május
- elindult a NeGaMeL.hu honlap
2009 április
- szerkesztőségi szoba alapozási munkálatai
2009 február
- karakterkódolási hibák javítása az olvasnivalóknál
2009 január
- Aktualitások online szerkesztése
- újabb erotikus/porno írások
- CSS-editor éss Patchwork v0.9
- random zenék a Lépcsőház oldalán
Archívum
-val,
Mozilla-val és IE-vel is teszteltem.
Töltsd le és
próbáld ki őket bátran! Sajnos, az IE kissé sajátosan kezel néhány dolgot, ezért vele az
oldal kissé másképp néz ki.