
Swinger buli
A következő történet velem és korábbi barátnőmmel történt meg. Több, mint 3 éve jártunk együtt, mikor már szinte mindent kipróbáltunk a szexben. Eljött hát az idő, hogy ellátogassunk egy swinger buliba…
Kezdjük talán az elejéről: egyik este észrevettem, hogy barátnőm a számítógépemen éppen swinger bulis fotókat nézeget az interneten. Egy általam korábban nézegetett oldalra bukkant. Mindketten zavarba jöttünk. Hogy oldjam a feszültséget, rögtön rákérdeztem: lenne kedved elmenni egy swinger buliba?
- Még nem gondolkodtam rajta. – mondta barátnőm. Láttam, hogy a képek nézegetése közben punciját simogatta, így biztos voltam benne, hogy érdemes a témát tovább feszegetni.
- Semmi veszteni valónk nincs. Elmegyünk egy buliba, megiszunk egy-két italt. Aztán ha senki sem szimpatikus, eljövünk. Ennyi.
Párom hamar belement, nem kellett sokáig győzködni.
Eljött a nagy nap. Barátnőm nagyon készült a bulira: előtte szolárium, kozmetikus, fodrász. Felvette a kedvenc ruhadarabjait: piros bugyi és melltartó, kivágott blúz, rövid szoknya, combfix és magassarkú. Nagyon szexi volt.
Miután megérkeztünk a helyszínre, kedvesen fogadtak, beinvitáltak, majd néhány perc leforgása alatt egy sarki asztalnál ültünk, ahonnan mindent és mindenkit láttunk. Kb. 7-8 pár volt és 3-4 pasi. Én egyből kinéztem a konyhai pultnál lévő bögyös 40-est, aki egy fiatal sráccal iszogatott. Az első Baccardi után oldódott a helyzet.
- Hogy tetszik a pultnál lévő pár? – kérdeztem.
- Szimpatikusak. Bár a srác legalább egy tízessel fiatalabb, mint a nő. – állapította meg párom.
- A srác épp a mi korosztályunk. Meghívjam őket az asztalunkhoz?
- De hiszen neked már most áll a farkad – mondta párom.
- Ez igaz. Viszont az a két srác a bárpultnál bizonyára hasonló cipőben jár, mert nagyon néznek téged. – ami persze nekem is tetszett.
- De hülye vagy!
Elmentem a második kör itókáért, közben meghívtam az asztalunkhoz a párt.
- Látom, most vagytok itt először. – kezdte Bögyöske. – Nekünk ez a hatodik alkalom.
Közben a srác végignézte páromat, majd kicsivel később már azt vettem észre, hogy párom combját simogatja és néha-néha elkalandozik a punci irányába is. Nekem se kellett több és elkezdtem bögyöskét simogatni.
Nem sokkal később már a szobában voltunk. Mi bögyöskével elmentünk tusolni, addig páromat a srác szórakoztatta. A zuhanyzóban nekem esett a kemény, méretes mellekkel megáldott csaj és hevesen elkezdte szopni ágaskodó farkamat. Istenien szopott, alig bírtam ki, hogy ne élvezzek szájába. Nem is kellett sokáig visszatartanom, és kemény dudáira élveztem. Megfürdettük egymást, majd irány a szoba. Ekkor a srác éppen párom punciját izgatta. Bögyöskét egyből mellé fektettem, és elkezdem nyalni-falni a csodás pinát.
- Kívánom a farkad. Szeretném, ha megmártanád bennem. – mondta hevesen bögyöske. Nekem se kellett több, elő a gumit, bevág, majd uccu neki, hadd szóljon. Döngettem rendesen. Párom is sikítva élvezett. Eszméletlen jó érzés volt látni a két csodálatos női testet, amint egymás mellett fekszenek, mi dugjuk őket, ők pedig egymást simogatják, meg csókolgatják. Mindketten a mellek közé élveztünk. Elég fáradt voltam, úgyhogy a második aktus után be is aludtam. Arra ébredtem, hogy bögyöske a pasijával viháncol.
- Párom, merre?
- Kiment a konyhába egy kis „üdítőért” – mondta bögyöske. Utána mentem, és épp a két sráccal beszélgetett.
- Tetszik nektek a csajom? – kérdeztem.
- Naná. Nagyon jó csaj. Az a baj, hogy a köntöstől nem látni semmit.
Odamentem páromhoz, széthúztam a köntösét.
- Gyere, fogd csak meg ezeket a formás melleket.
Nem kellett kétszer mondani, a srác már ott is termett és elkezdte simogatni, gyúrni párom melleit. Eközben a másik srác párom punciját kezdte simogatni. Párom meg ott állt a konyhaasztal mellett két farokkal a kezében. Én elővettem a hűtőből egy doboz tejszínhabot, befújtam mindhármunk farkát, majd párom egyenként leszopta a három faszt. Fergeteges buli volt, ahol mindketten jól éreztük magunkat. Ezt követően még néhány alkalommal elmentünk.
Az első buli sikerén felbuzdulva a második bulira nem kellett sokat várni. Barátnőm puncija is rendesen bizsergett, mikor visszagondolt az első bulira és bizony az én farkam is keményen ágaskodott, mikor visszaemlékeztem a buli egy-egy pillanatára.
Természetesen Bögyöskével és párjával telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük, hogy közösen megyünk az újabb buliba. A készülődés ezúttal is nagy volt. A szokásos szoli – kozmetika – fodrász útvonal után a fehérnemű boltban kötöttünk ki, ahol barátnőmnek vettünk egy fehér combfixet, hozzá bugyit és melltartót. Ezúttal is szexi cuccban indultunk a másik párért. Én vezettem, Bögyöske ült mellém, a srác és barátnőm pedig a hátsó ülésen. Páromat egyből fogdosni kezdte a srác. A visszapillantót direkt úgy állítottam, hogy mindent lássak. Először a melleit kezdte el gyúrni ruhán keresztül, majd a lába közé tévedt keze.
- Ti meg mit csináltok? – kérdezte Bögyöske. – Egész héten nem lehetett vele bírni – fordult hozzám.
- Mi jól elvagyunk itt hátul – kuncogtak a hátsó ülésen.
- Ne foglalkozz velük drágám! – mondtam, majd elkezdtem simogatni Bögyöske combját. – Én is sokat gondoltam forró és lucskos pinádra.
Ekkor vettem észre, hogy Bögyöskén nincs is bugyi.
- Én is vágytam a kemény farkadra. – és azzal keményen belemarkolt nadrágon keresztül a farkamba.
A visszapillantóban szemlélve páromék játékát hagytam, hogy Bögyöske kiszabadítsa kőkemény farkamat.
- Szoptak már le autóban, menet közben? – kérdezte.
- Hogyne! Nem is egyszer! Barátnőm is szeret játszani az ezredessel.
Két marokra szorította a farkamat és nyalogatta, szívta makkomat. Közben a tükörből láttam, hogy barátnőm felsője már ki van gombolva és a bugyi sem volt már rajta. Nagyokat sóhajtott, érezhető volt, hogy ő is nagyon be van gerjedve. Egyik kezével punciját simogatta, másikkal a srác farkát próbálta kiszabadítani a nadrágból. A srác közben a nyakát, arcát, fülét nyalta-falta, puszilgatta és melltartón keresztül gyúrta a két mellet. Egyre mélyebbeket sóhajtott barátnőm. Őt is izgatta a helyzet, mert néha összenéztünk és mivel látta, hogy vigyázó szemeim rajta tartom és kéjesen nézem amint foglalkoznak vele, előbújt belőle a kacér kisördög. Vonaglott a hátsó ülésen, mélyeket sóhajtott, kezével pedig a srác farkát verte, és közben néha mélyen a szemembe nézve jelezte, hogy jól esik neki.
- Istenien szopsz! Aaaaaahhhhhh! Uuuuuhhhhh! Megérdemled, hogy felhúzzalak kemény nyársamra. – Bögyöske erre még jobban belendült és ütemes mozgással keményen szopta faszomat. Már csak egyik kezével fogta, a másikkal pináját izgatta. Felhúztam a szoknyáját és „leellenőriztem” a punci nedvességtartamát. Mikor éreztem lucskosságát, nem kellett sok, hogy bele élvezzek a szájába. Párom rendszeresen lenyeli a gecimet, és látszólag Bögyöske sem most nyelte le először. Az utolsó cseppet is kiszívta. Párom is egyre hevesebben dörzsölte punciját és keményen verte a srác farkát. A srác hirtelen mozdulattal ráhúzta párom fejét a farkára és a szájába élvezett. Mivel a csajom nem tudott elélvezni, tudtam, hogy nagyon fel lesz húzva, és már előre láttam a nagy ágycsatát.
Megérkezésünk után pihenésképp megittunk egy-egy pohár italt. Már az asztal alatt ment a játék. A múltkori két srác odajött az asztalunkhoz.
- Sziasztok! Csatlakozhatunk hozzátok?
Először kicsit meglepődtem, mert nem erre számítottam, de kiéhezett csajom egyből hellyel kínálta őket. Összenéztek Bögyöskével és jót kuncogtak. Látták meglepettségünket a sráccal.
- Nektek már jó volt az autóban, most mi következünk, és odabújtak a két sráchoz. – Akkor talán jöhet a következő ital… gondoltam.
Rövid ismerkedés után irány a szoba. Párom ment előttem a két sráccal, akik egyfolytában a seggét és a mellét fogdosták. Alig értünk a szobába, már vetkőztették is. Észbe sem kaptam, már csak a combfix volt a csajomon. A kanapéra fektették és amíg az egyik srác a punciját nyalta, addig a másik már szopatta is. Mi Bögyöskével és párjával pedig a franciaágyat vettük birtokba. Bögyöske egyből rábukott a farkamra, eközben a pasija vetkőztette, majd lefektettük az ágyra. A srác kezdte izgatni a lucskos punciját én pedig szájába adtam a farkam és méretes melleibe kapaszkodva toltam egyre mélyebbre a farkam. Barátja a nyalakodás után egyből betette neki. A hanyatt fekvő nő mellei ritmusosan ringatóztak. Gusztusos látvány volt. Bögyöske megragadta saját mellét, szájához vette és mellbimbóját szopogatta. Másik kezével pedig pináját izgatta.
- Élvezed, hogy miközben baszlak, egy másik faszt szophatsz, igaz? – kérdezte a barátja. Válasz nem jött, viszont annál lelkesebben szopott. A pasija közben hergelte.
- Te kis ribanc, most megkapod, ami jár.
Minél jobban hergelte Bögyöskét, annál lelkesebben, keményebben szopta farkamat. Ismét a szájába élvezve mentem el. Ennyi fehérjét nem tudom, mikor nyelt le utoljára, de most is úgy szívta ki az utolsó cseppeket, mint egy kiéheztetett vadmacska. Pasija közben pózt váltott és hátulról, kutya pózban dugta formás hátsóját. Én mindezt már egy fotelba ülve néztem. A hatalmas mellek ringása mindig ámulatba ejt, ráadásul Bögyöske arcán látva a kéjt nem kellett sok, hogy ismét meredezzen farkam. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy csajomat ekkor már szendvicsbe fogva dugták és mindezt premier plánban volt szerencsém végignézni. Soha nem dugta még egyszerre két férfi, most viszont nagyon élvezte. Néztem egy darabig, majd odamentem, hogy végre én is megmárthassam farkam egy pinában. Egyik srác átadta a helyét, majd csajom arcára élvezett. Az arca totál spermás volt, mi ketten úgy dugtuk. Egyre jobban élvezte és egyikünknek sem kellett sok, hogy elélvezzünk.
Hatalmas buli volt, amit még néhányszor megismételtünk.