megjelent: Szegedy-Maszák Mihály: Újraértelmezések : Esszék - irodalomról. Budapest : Krónika Nova K., 2000
Idõ és elbeszélés címû munkájának harmadik kötetében Paul Ricoeur annak a szükségességét hangsúlyozza, hogy meg kell cáfolni a hiedelmet, mely szerint az irodalmi mûvek szerkesztettsége közvetlenül észlelhetõ. "E felfogás hiteltelenítése végett célszerû olyan szövegekhez fordulni, amelyek mintegy létrehozzák saját olvasásuknak elméletét."1 Ezt az észrevételt irányelvként elfogadva értelmezem úgy a The Figure in the Carpet címû elbeszélést, mint a huszadik századi hermeneutikát elõlegezõ alkotást.
Henry James 1896-ban, a Cosmopolis hasábjain közölte elõször ezt a mûvét. Egy évtizeddel e történet megírása után, válogatott munkáinak New Yorkban közreadott sorozatának tizenötödik kötetében James azt állította, hogy az angolul beszélõk "általános bizalmatlansága a szoros vagy elemzõ érzékeléssel szemben" ösztönözte a The Figure in the Carpet megírására.2 Jellemzõ módon, eleinte fõleg az angol nyelvterületen kívül vállalkoztak a történet értelmezésére. Hiába keresnénk rá utalást Ezra Pound hosszú tanulmányában, mely a Little Review 1918 augusztusi számában jelent meg, mint ahogyan Edmund Wilson sem foglalkozott vele az elõször 1938-ban, majd kibõvített formában 1948-ban kiadott "Henry James többértelmûségei" címû eszmefuttatásában, sõt Yvor Winters sem a tizenkilencedik századi amerikai irodalomról Maule átka címmel 1938-ban közreadott könyvében. Hasonlót lehet megállapítani a brit szakirodalomról. Virginia Woolf, ki személyesen is jól ismerte az amerikai születésû írót s mûvészetének nagy csodálója volt, sem esszéiben, sem naplójában nem említi e mûvet, F. R. Leavis pedig magának Jamesnek a szóban forgó történetre vonatkozó megjegyzését az író magányának szemléltetésére használja föl A nagy hagyomány (1946) címû könyvében, anélkül hogy vállalkoznék a mûnek az értelmezésére.
Hihetõleg Tzvetan Todorov tekinthetõ a The Figure in the Carpet egyik korai értelmezõjének, James mûvészekrõl s írókról szóló elbeszéléseit méltató tanulmányában, mely a kissé félrevezetõen rendszerességet igénylõ címmel ellátott, A próza poétikája (1971) egyik fejezeteként olvasható. Noha egyetlen történetrõl sem adott részletes elemzést, hiszen James mûveinek egy csoportjával foglalkozott, s az ide tartozó elbeszéléseknek a közös tulajdonságait igyekezett megállapítani - föltétlen és egyszersmind hiányzó ok keresésére (szójátékkal élve a "la quête d´une cause absolue et absente"-nak nevezett szervezõelvre) összpontosította figyelmét3 -, munkája mégis kezdeményezõnek tekinthetõ, amennyiben James számos mûvében kimutatta az önértelmezés szerepét. Vele ellentétben Wolfgang Iser a The Figure in the Carpet-re korlátozta a vizsgálódást. Kitüntetett szerepet adott neki Az olvasás mûvelete címû könyv nyitó fejezetében, hangsúlyozván, hogy ez a mû megelõzte "az esztétikai hatás elméletét", s "utólag visszatekintve egy tudomány elõre vetítéseként hat" az olvasóra.4 Ezidáig az õ értelmezése látszik a legjelentõsebbnek, amennyiben érzékelteti, hogy a történetmondó által szenvedélyesen keresett, a mélyben rejtõzködõ jelentés alaktani értelemben megfoghatatlannak bizonyul, a szöveg hatásával válik azonossá: "Az értelem (Sinn) már nem megvilágítható (erklärbar), csakis hatásként tapasztalható."5 Egy vonatkozásban még ez a magyarázat is kiigazításra szorul: Iser szemlátomást nem vette figyelembe Todorov általános következtetését Henry James mûveinek már-már rögeszmésen öntükrözõ jellegérõl. Valószínûleg ez is lehet oka annak, hogy a német tudós úgy véli, a The Figure in the Carpet "bizonyára nem tudatos elõzménye a késõbbi értelmezési gyakorlatnak".6
Joseph Hillis Miller egyaránt ismerte fordításban Todorov s Iser munkáját. 1980-ban megjelent elemzése vitát váltott ki,7 melybõl levonható a következtetés, hogy a szerkezet és a többértelmûség narratológiai elemzésével nem adható kielégítõ értelmezés James szóban forgó mûvérõl. Ahogyan Hillis Miller éredvem és minek azt osztogatni. átdolgozott változatában: "Az önmagára utalás (self-referentiality) nem aknázza alá (subvert) a realista regényírás alapföltevéseit és eljárásait, hiszen az önmagára utalás is utalás, és ezáltal hasonulhat a mimetikus ábrázolás alapföltevéseihez. (...) Az eldönthetetlen jelentés fogalmát meg kell különböztetni (...) az irodalmi többértelmûségnek mint jelentésbeli gazdagságnak a meghatározásától."8
Az eddig említetteken kívül Roy Chambers járult hozzá számottevõ módon a történet értelmezéséhez, a belsõ ismétlõdések kiemelésével. Az elbeszélõnek nem sikerül magától a regényírótól, Hugh Vereker-tõl megtudni mûvészetének titkát. Ez a kudarc rokonítható azzal, hogy Gwendolen nem árulja el másoknak, hogy néhai férje, Corvick rátalált a "figurára", amely a "szõnyegen" látható: "Az elbeszélõ ugyanazzal néz szemben Gwendolen (...), mint korábban Vereker esetében: a titok nem hozzáférhetõ, mivel a szöveg ellenállást tanúsít."9
Mielõtt bármit is hozzátennék e korábbi értelmezésekhez, talán nem fölosleges megjegyeznem, hogy nem a hermeneutika vezetett el a The Figure in the Carpet olvasásához, hanem megfordítva. Egyetemista koromban írt gyarló próbálkozásomkor ugyan még nem ismertem Jamesnek ezt a mûvét, de a The Real Thing (1892) címû elbeszélés, mely a naturalizmus elutasításaként is felfogható, meggyõzött arról, hogy James mûvészetében döntõ szerepet játszik a kifundáltság (fikcionalitás) árnyalt szemlélete, Az Aspern levelek (1888) pedig az életrajzi megközelítésnek illetve az írásos anyag pozitivista fölhasználásának a kérdéses hitelére figyelmeztetett. Ezután vettem észre, mennyire rombolja a realizmust a belsõ ismétlõdés James rövidebb-hosszabb elbeszéléseiben, majd 1984-ben közöltem angol nyelvû dolgozatomat a The Figure in the Carpet címû történetrõl, melynek magyar változata tizenegy évvel késõbb kiadott könyvemnek lett címadó tanulmánya.10 Ezúttal tehát harmadszor teszek kísérletet a történet megközelítésére.
A szöveg mindenekelõtt szerzõ és mû azonosítását hitelteleníti. Az olvasó sosem tudhatja meg, akart-e egyáltalán mondani valamit Hugh Vereker, mert maga e kérdés bizonyul elhibázottnak. Az író egy sor egymással összeegyeztethetetlen kijelentést tesz, amelyekrõl lehet azt gondolni, hogy nem származhatnak egyazon személyiségtõl. Ebben a vonatkozásban az elbeszélõ James olyan alkotásainak a sorába illeszkedik, amelyek a személyiség egységét és azonosságát teszik kérdésessé. Értelmetlenné válnak a végsõ szókincsek s a különbségtevések véletlen esetlegesség és lényeg, látszat s való, fölszín és mélység között.
Az a gondolat is James más mûveihez kapcsolja e történetet, hogy a szándékokat mintegy kitörli a befejezett alkotás (a "kerek forma"). A Roderick Hudson címû regény elõszava "az eltemetett titkokat, a szándékokat" "a dolgok olyan halott okozóinak" minõsítik, amelyek "a mû szövetébe vannak temetve, oly mélyen, hogy többé már nem emelkednek a fölszínre"11 Ez a megállapítás összhangban van azzal a hermeneutikai föltevéssel, mely szerint a megértésnek idõbelisége van, s ennélfogva " Másképp értünk, amikor egyáltalán megértünk".12 A The Figure in the Carpet elbeszélõjének metaforái - "afféle elásott kincs", "valaminek a nyúlványa (tail)", "összetett figura egy perzsaszõnyegen", "idõtöltésre (sport) szánt védett terület" stb. - mintegy visszhangozzák Vereker kifejezéseit, amelyekkel saját regényírói tevékenységét játékhoz hasonlítja vagy a "zsinórra" céloz, "amelyre felfûzte a gyöngyeit".
Az irodalmi alkotás "belsõ jelentése" látható vagy hallható valami. Minta és "alig érzékelhetõen változó hangok rejtett zenéje". James gyakran festményekhez vagy zenemûvekhez hasonlítja a szövegeket. Így emlékezteti az olvasót, hogy az irodalmi mûben nincs állítás, csakis megmutatás, vagyis a szöveg hangjegyeket tartalmaz, amelyek elõadásra várnak, másképp nem lehet zene belõlük. A festészet s a zene szókincse mintegy beékelõdött James nyelvébe. A The Lesson of the Master (1888) szerint a mûvész arra törekszik, hogy "intellektuális hangszerével a természet által elrejtett legfinomabb zenét szólaltassa meg", 1906-ban Joseph Conradnak írt levelében pedig így méltatja lengyel születésû pályatársának mûvészetét: "Úgy olvasom, ahogyan választékos (rare) zenét hallgatok."13
A szövegnek nincs belsõ lényege; azonossága az értelmezéstõl függ. Az olvasás a zene hallgatásához és elõadásához hasonlít. Valamely mûnek az értése annyit jelent, hogy új összefüggésbe helyezzük azt. Az értelmezõ eljárásai "a sakkjátékos lépéseire" emlékeztetnek. Tevékenysége "keresés", "kaland", melynek "várakozásteli kíváncsiság" az indítéka. James hasonló szókincset használ a festészetrõl s az irodalomról szóló eszmefuttatásaiban. Ebben a tekintetben párhuzam vonható Prousttal, aki szintén értekezett a társmûvészetekrõl és Jameshez hasonlóan élénk érdeklõdést tanúsított Ruskin munkái iránt. 1913-ban, röviddel a Swann megjelenése után, James metaforájával élt, amidõn így nyilatkozott: "Hasonlítok ahhoz, akinek a mai lakásokhoz képest túlzottan nagy szõnyeg van a birtokában, s ezért kénytelen azt kisebb alakúra szabni."14
A "figura" szó természetesen nemcsak retorikai fogalmat jelöl, de a képzõmûvészetek körében is használatos. "A ´Roderick´ témája (subject) élénk alakban idézi föl (figures to me vividly) a vászonnak ilyen használatát" - írta James elsõ hosszabb regényérõl.15 Nemcsak valamely arckép tárgyát, de a mûalkotás megszerkesztettségét is a "figura" szóval jelölte. A szöveg alkotóit "egymáshoz kapcsoló" "elrendezést", a "mese elõre haladását" biztosító "megszerkesztettség játékát"16 festõi "kidolgozásokra" vonatkoztatva határozta meg, arra hivatkozván, hogy "a festõ témája nyilvánvalóan bizonyos figurák és dolgok összefüggésébõl tevõdik össze".17 "Ezeknek a viszonyoknak a megmutatása" fogas kérdés elé állítja a mûvészt: "Valójában és egyetemes értelemben az összefüggések sehol nem érnek véget, és a mûvész örök feladata mindig az, hogyan is rajzolja meg - saját mértana alapján - a kört, amelyen belül e viszonyok látszólag véget érnek." James "az élet vásznát megszövõ" mûvészt arra buzdította, hogy "e felület roppant kiterjedésének, a tûszúrások korlátlanságának és annak a tudatában dolgozzék méltányosan, hogy sokszínû virágokkal és figurákkal boríthatja be a lehetõ legtöbb apró hézagot."18 Nemcsak a The Figure in the Carpet, de James számos más alkotása is azt sugallja, hogy Isernek aligha lehet igaza, midõn azt állítja, hogy e történet legföljebb "öntudatlan elõzménye" lehet bizonyos értelmezési eljárásoknak.
Az a tény, hogy a "figura" szó egyszerre jelöl "szereplõt" és "beszédalakzatot", elválaszthatatlan a jelentés eldöntetlenségétõl illetve hiányától. A meghatározatlanság összefügg az iróniával, egymással rokon szembeállítások hatásától. A történetben említett folyóiratnak "A középsõ rész" a címe, mely a regények szerkezetének leginkább sebezhetõ szakaszára utal. A tizenkilenc éves Gwendolen Erme elsõ regényének címe - "Lenn a mélyben" - rejtett jelentést sugall, miközben maga a regény egyértelmûen fölszínesnek minõsül. Amit az elbeszélõ Vereker mûvészetérõl készített "pontos kis tanulmánynak" vél, a regényíró szerint nem egyéb "szokványos fecsegésnél". A mûvész egyenesen azt állítja, hogy regényei "mélyek mint az óceán", a róluk írt cikk szerzõje viszont "semmit nem lát belõlük".
Vereker nem "népszerû" szerzõ. Mûvészetének rajongói és ócsárlói voltaképp egyaránt érzéketlenek. "Pontosan egyazon csodálatos tökéletességgel nem vették észre a csattanót, amikor vállon veregettek, mint amikor belémrúgtak." Az elbeszélõ is eleve hamis nyomon indul el, amennyiben valamilyen "dolgot keres". Tárgyként fogja fel a mûalkotást és segítséget kér a rejtjelezéshez, ahelyett hogy maga vállalkoznék a szöveg elolvasására. Ez a rossz kiindulópont teszi lehetetlenné a párbeszédet alkotó és értelmezõ között:
| "- Apró fortélyt emleget? - Ez csak szerénykedés. Valójában választékos fölépítésrõl van szó. (...) - Nem gondolja, hogy adhatna némi segítséget kritikusának? - Segítséget? Mi mást tettem volna minden tollvonásommal? Beleordítottam a szándékomat a fekete képébe! - Földöntúli üzenetrõl van-e szó? Ezt hallván, lemondó arckifejezést öltött. Úgy intett a kezével, mint aki jóéjszakát kíván. - Kedves barátom, ezt nem lehet olcsó újságírói nyelven megfogalmazni." |
Az elbeszélõ afféle kulcsot kér a mû megfejtéséhez. Úgy véli, az olvasás rejtvényfejtés. Ha egyszer leleplezõdött a titok, megoldódott a rejtély, a szöveg többé már nem tanúsít ellenállást. A megértés egyértelmû a kisajátítással. Vereker elutasítja e felfogást. Számára a megértés nem valami eleve adottnak a megragadását, hanem alkotó, képzeleti tevékenységet jelent. A "látni" azonos az "úgy látni, mint" tevékenységgel. Az elbeszélõ azért téved, mert azt hiszi, a regényíró mûveinek jelentése közvetlenül érzékelhetõ. Vereker makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy mûveinek üzenetét fokozatosan lehet földeríteni olyan elõföltevésekbõl, értékelõ távlatból kiindulva, amelyek nézõpontot jelentenek - e fogalom köztudottan döntõ szerepet játszik James mûvészetének elsajátításában. A szövegben az található meg, amit az értelmezõ - korántsem puszta önkénnyel, de elõzetes sejtései, fölismerései alapján - beléhelyez. A The Figure in the Carpet az értelmezésnek olyan megközelítését sugalmazza, amely rokon azzal, amit Heidegger "Auslegung"-nak nevez.19
Vereker mûveinek szervességét és a történetben szereplõ olvasó értelmezõ eljárásainak s nyelvének elégtelenségét hangsúlyozza:
| "Megvakartam a fejemet. - A stílusban keresendõ-e ez a valami, avagy a
gondolatban? Formai avagy érzelmi jelenség? (...) Némi habozás után ezt válaszolta: - Formai tényezõ-e avagy érzelmi a szív, amely a testében dobog? Azt kifogásolom, hogy még senki nem szólt arról, mi is a mûveimben az életet adó szerv." |
Mivel Vereker nem igazán veszi komolyan a kritikusát, nem lehet biztonsággal megállapítani, hogyan is fogja fel szerves és szervetlen viszonyát. A romantikus hermeneutikában a beszédet olykor szervesnek, az írást szervetlennek tekintették, és e szembeállítás Nietzsche, Heidegger és Wittgenstein munkáiban is kimutatható. James történetében az elbeszélõ utólag s írott formában mondja el az eseményeket, ám a szövegben fontos szerepet játszik az élõbeszéd utánzása. Egyetlen példaként azt idézném, ahogyan a történetmondó mint barát Gwendolent jellemzi:
| "Semmi humorérzéke nem volt, fejét oldalvást tartotta, és egyike volt azoknak, akik önszántukból megtanultak magyarul, ám akiket - közkeletû kifejezéssel élve - az ember legszívesebben megrázott volna. Lehet, Corvickkal magyarul társalgott, mert barátjával alig váltott szót angolul." |
A francia szavak s kifejezések, egy Vergiliustól kölcsönzött idézet s más utalások erõsen irodalmias jelleget adnak az elbeszélés nyelvének. A történetet végül is egy kritikus jegyzi le, aki visszaemlékezik a múltra. Corvickról azt olvassuk, hogy "Heródest felülmúlva tett túl a nagyvárosi sajtón". A "felülmúlja Herõdest" ("It out-Herods Herod") fordulat abból a jelenetbõl származik, amelyben Hamlet utasításokat ad a színészeknek. Richard Aczel, James szövegének egyik sajtó alá rendezõje, azt állítja, hogy a kifejezés az elbeszélõ alulfogalmazásait George Corvick közönséges nyelvétõl elválasztó távolság jelzésére szolgál: "A középkori misztériumjátékokban Heródes fellengzõsen ömlengõ zsarnokként jelenik meg. A ´Heródesen túltevõ´ szókapcsolat tehát annyit jelent, mint ´Heródesnél is hangosabban bömbölni´."20
Noha az elbeszélõ beszédmódja irodalmi pallérozottságra vall, olyan olvasónak bizonyul, aki nem érti Vereker mûvészetét. "Nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy értelmileg nem vagyok fölkészülve a kalandra." Ez a beismerés csak egyike azoknak a célzásoknak, amelyek azt sugalmazzák, hogy a The Figure in the Carpet a félreolvasásról, pontosabban a fogyatékos, hibás megértésrõl szól. Különös hangsúlyt ad a kudarcnak az, hogy a történet szereplõi nem kezdõ olvasók; kifejezett odaadással vállalkoznak írói alkotások értelmezésére:
| "Akár megszokott (normal) legyen, akár nem, az a néhány személy, ki történetemben szerepel, készséget igénylõ játéknak tekintette az irodalmat, és a készség bátorságot jelentett, a bátorság pedig becsületet, a becsület szenvedélyt, ez pedig életet. Sajátos lényeg volt a tét, a rulett az élénken mûködõ elme. Úgy ültük körül a zöld asztalt, mint a könyörtelen játékosok Monte Carloban." |
A történetnek egy adott szakaszában arról értesülünk, hogy Corvick, az elbeszélõ vetélytársa "fölfedezte" a "titkot", megoldotta a "problémát", ám "addig nem közöl részleteket, amíg elképzelését nem vetette alá a legfõbb tekintélynek". Ha emlékszünk Vereker korábbi állítására, mely szerint az üzenet azonos a szöveggel, nem adhatunk hitelt Corvick állításának. A hit, hogy elérhetõ a "végsõ tudás" és az elsajátítás véges folyamat, azt bizonyítja, hogy Corvick még az elbeszélõnél is kevésbé hivatott Vereker regényeinek értelmezésére, hiszen a névtelen történetmondó legalább bevallja saját kudarcát, vagyis azt, hogy "képtelen nyomon követni a figura megannyi változatát és színárnyalatát a szõnyegen."
A történet iróniájától elválaszthatatlan, hogy mindazok drágán fizetnek, akik azt állítják, hogy "meglátták a leleplezõdött idolumot". George Corvick és felesége, Gwendolen meghal, mielõtt közölhetné másokkal kutatásának eredményét. A túlélõk sosem érik el a bizonyosságot. Gwendolen második férje, Drayton Deane, tudatlan marad, és az elbeszélõ reménytelennek nevezi saját állapotát: "Örökre be voltam zárva saját rögeszmémbe - börtönõreim magukkal vitték a kulcsot."
A két túlélõ a "kielégítetlen vágy" áldozata. Nincs megvilágosodás. "A barlang kijárata" ismeretlen, földerítetlen marad, az olvasó a hermeneutikai körrel találja szemben magát. A kör a Roderick Hudson elõszavában is szerepel, abban a szövegben, mely a The Figure in the Carpet több metaforáját is megismétli. James körkökös folyamatnak véli a megértést. Nem számol a körbõl kilépés lehetõségével, hiszen számára az a döntõ klrdés, mi a megfelelõ módja annak, hogy bekapcsolódjunk a körbe. Ez összhangban van a hermeneutika egyik alapelvével.21
A The Figure in the Carpet többféle értelmezésre ad lehetõséget. Szerzõjének más alkotásait is megvilágítja, s egyúttal cáfolja "a leírás igazságának, a jellem igazságának, férfiakra és nõkre vonatkozó emberi igazságnak" realista követelményét,22 sõt a Zola által A kísérleti regény (1880) címû értekezésben megfogalmazott naturalista igényt is, mely szerint a mûvészetet a tudomány jegyében szükséges átalakítani. James naplóföljegyzései bizonyítják, hogy tudatosan félre akarta tenni a szemléletet, mely a mûvészi alkotásban megérthetõt rögzített, állandó jelentéssel - Trollope szavával "tanítással", "példabeszéddel" azonosította.23 A mûvész nem vállalhatja magára az értelmezõ föladatkörét. "Létezhet egy általános eszme qui s´en dégage, ám õ nem mondhatja meg, mi is ez - az olvasónak kell azt kitalálnia."24 A The Figure in the Carpet olvasható úgy is, mint olyan szöveg, mely a hermeneutikai helyzetet világítja meg, és az értelmezésnek Heidegger s Gadamer megfogalmazta elméletét vetíti elõre.