Túrák   Galéria   Társaim   Irodalom   Magamról   Időjárás   Egyéb   Linkek   Vendégkönyv

Magas-Tátra

2002. október 22-24.

2002. október 22-e, Tátralomnic, Eurocamp kemping

Még mindig esik. Mióta elindultunk, egyfolytában. Jó lesz ilyenkor sátrat verni ­- gondolom. A kemping teljesen üres. Csak mi vagyunk ketten, Éva és jómagam. Hideg van. Persze mit várok októberben? A nulla fokos hálózsákban fázom. Nézem, ahogy Éva alszik mellettem, és elkezdek kutatni, mit is vehetnék magamra. Négy körül megunom. Döntöttem: kimegyek. Halkan öltözöm, nehogy felébresszem a még mindig alvó lányt. Talán mégse a jobbik hálózsákom kellett volna odaadnom neki?Így ő kettőben alszik: a sajátjában, s azon az enyémben. Már mindegy. Kint dermesztőbb a hideg az enyhe szellő miatt. Talán nem is volt olyan jó ötlet kibújni a sátor viszonylagos védettségéből? Viszont már tudom, miért van olyan hideg. Csillagos az ég. Jó jel. Rémlik, hogy olyan éjfél óta nem hallottam az esocseppek kopogását. Lassan telik az idő. Tíz perce vagyok kint, de óráknak tűnik. Futkosni kezdek. Ettől felmelegszem. Elsétálok a recepcióra. Három fok van. Pluszban. Hmmm. Lehet, hogy ilyen gyík vagyok? Mire visszaérek a sátorba, megint fázom. Végre elalszom. Arra ébredek, hogy a kemping nyüzsög az emberektől. Mindenhol lakókocsik és sátrak tarkállnak. Mindenki fürdőruhában van. A kemping nedves füve helyére pedig forró, száraz tengerparti homok került. Elkezdek gyanakodni. A mellettünk lévő szlovák család virslit eszik. Meginvitálnak. Határozottan gyanús. S mire beleharapnék a gőzölgő húsba, egy falka kutya támad rám. A virsli vagy az életem. Az életet választom. Virsli viszont nincs: a kutyák civakodva távolodnak vele. Valami oldalba bök. Kinyitom a szemem. Fázom. Nincs se meleg, se nyár. Csak Éva fordult a másik oldalára. Világos van a sátorban, tehát kint is. Kinézek: szépen süt a nap. Ezt már szeretem. Milyen jót fogok aludni - gondolom naivan. De hány óra? Nyolc. Ideje felkelni. Felébresztem Évát.

Október 23-a, Kistarpataki-Völgy

Tűnődve ülök egy lapos kövön, s nézem Évát, amint levesz egy réteg nadrágot magáról. Ki gondolta volna, hogy ilyenkor a Kistarpataki-Völgyben pólóban fogok napozni? Levenném azt is, de épp feltűnik egy iskoláscsapat. Majd máskor borzolom a kedélyeket ­- gondolom. Tovább, felfelé. Meleg, patak, PP-vari, Hokejka kísérnek végig. Lassan az utolsó napsugár is alábukik a Középorom szirtjein. Csak legyen hely fent a Téry-házban - gondolom, - nincs kedvem visszajönni a Zamkovskéhóba. A tófalon találkozunk egy magyar házaspárral. Pont tizenöt évvel ezelőtt jártak itt, a nászutukon. Most két gyerek is volt velük. Milyen aranyosak. Kedélyesen elbeszélgetünk velük. Megnyugtatnak, nincs senki a Téry-házban.

Este, vacsorafőzés közben, azon tűnődöm, hogy nincs, nem lehet most nálam boldogabb ember e Földön. Teljes magányban szemlélem az alattam elterülő völgyet, s messzebb a síkságon látszódik még Poprád is. Csak csend és nyugalom. A gázfőző halk zümmögése olyan álomszerűvé, fátyolosabbá teszi az érzést. Hol van a városok nyüzsgő forgalma, zaja? Megszűnik az idő körülöttem. Csak a hegyek vannak. És lelkem határtalan békéje. Megjelenik Éva. Elment fényképezni. Érzem, hogy ő is magába szívta ennek a helynek a szellemét, azt az erőt, amit csak a hegyek adhatnak. A vacsorát ott a padon ülve költjük el. Megigézve a környező csúcsoktól. Nem lehet elmondani. Át kell élni, érezni kell. Már csak egy korsó sör hiányzik. De bent ezt is bepótoljuk. Petróleumlámpa mellett sörözünk, miközben alattunk, mintha repülőgép ablakán néznék ki, parázslik a síkságon a sok kis hangya-település. A rádióban magyar hangok: a Slágerrádió szól. Köszönjük.   

Október 24-e, Téry-ház 

Régen aludtam már ilyen jól. Felkelek, hogy kimenjek a mosdóba. Közben csak úgy, kinézek az ablakon, nem látok semmit, köd van. Biztos bejött egy felhő a völgybe. Visszafelé, kevésbe álmos szemekkel jobban megnéztem magamnak azt a ködöt. Sajnos nem az volt. Hanem sűrű pelyhekben szakadt a hó; már vagy tíz centi esett. Lesett az első hó a Téry-háznál. Vad gondolatrohanás: azonnal el kell indulnunk le, minél hamarabb, nehogy fent rekedjünk. Felkelteni Évát, reggelizni (ha már kifizettük), aztán uzsgyi. Így is eltartott vagy negyven percig, mire elkészültünk. Ha lassan is, de lejutottunk a völgybe, ahol hó helyett az eső esett. Nyoma sem volt a tegnapi jó időnek. De hát így szép a hegymászó élet (ez esetben csak trekkelő): hóban, esőben, hidegben, melegben, napsütésben, szélben mindig meglelni az örömöt a hegyekben. Mert különben minek is mennénk oda?