Túrák   Galéria   Társaim   Irodalom   Magamról   Időjárás   Egyéb   Linkek   Vendégkönyv

Magas-Tátra, Téry-ház

2003. január 31-február 2.

Kedden fejeztem be a vizsgaidőszakom, ami elég húzósra sikeredett. A többiekkel már megbeszéltük, hogy február első hétvégéjén elmegyünk a Tátrába, mint tavaly. Sajnos mindenki lemondta, én meg ettől letargiába estem. Egy gyilkos vizsgaidőszakkal a hátam mögött, az első szabad hétvégémet itthon töltsem? Szó se lehet róla. Csütörtökön reggel megkérdeztem Évát, mi lenne, ha elmennénk a Tátrába? Elkezdődött a szervezkedés, a kocsit elkérni a szüleitől, elvinni szerelőhöz, casco, hólánc vásárlása, Évának hágóvas, jégcsákány kölcsönkérése stb. Végül az egész napos rohangálás után péntek reggel 8-kor el is indultunk. Sikerült Éváéktól egészen hozzánk eljutni, ahol is egy pár cuccot még felvettünk. Aztán irány a Spar, ahol egy automatából pénzt vettem ki:) Végül sikerült megérkeznünk olyan du. 2-re Tátralomnicra. (Trabant gyártmányú személygépkocsival mentünk, de 4 üteművel.) Ekkor már úgy gondoltam, nem vágunk neki a Téry-házhoz vezető útnak, mert nem érünk fel csak sötétben. Tátralomnic, Eurocamp, 1000 Sk egy éjszaka, persze 4 embernek, de mi csak ketten voltunk. Mivel még korán volt, ezért úgy gondoltam, ruccanjunk át Zakopanéba. Éva még nem járt Lengyelországban, én meg már régen. Miután minden cuccunkat kipakoltuk a kocsiból, el is indultunk. Szerencsésen megérkeztünk, de az átlagsebességünk kb. 30 km/h lehetett a jég miatt. Zakopane király volt, találkoztunk egy naon kedves lengyel bácsival. Még integettünk is neki a kocsiból, mikor eljöttünk. Aztán haza, már sötétben. Nem volt vicces, főleg mikor egy kamion keresztbeállt elottunk a jeges úton, s mi ott ragadtunk, akkor még nem tudni mennyi időre. Ekkor kezdtem el azon gondolkozni, hogy talán mégsem kellett volna minden cuccot kipakolni a kempingben, mert lehet, hogy még itt éjszakázunk. De, aztán vagy masfel oranyi varakozas utan mégiscsak átjutottunk. Aztán Zdiar előtt egy hosszú lejtőn, kb. 50 km/h-s sebességnél, akaratomon kívül kipordultunk, es sikerult produkalnunk egy 180 fokos fordulatot a kocsival. Utólag belegondolva, csak 3-4 tényező egybeesésének köszönhettük az életünket.Ezek: nem jött szembe senki; nem balra, tehát a lefelé hegyoldal felé pördültünk; nem volt árok az út jobb oldalán, hanem mély hó és felfelé vezető hegyoldal; és, hogy a mögöttünk jövő kocsi megállt segíteni. Semmi bajunk nem esett, és a kocsinak sem. Persze egy kicsit megszeppentunk, de semmi más. Viszont ezek után feleztem a sebességet, úgyhogy kb. 30-cal, ha mentem. Végül újabb baleset nélkül tértünk vissza a kempingbe.
Reggel későn keltünk, kb. 7-kor. Gondoltam, megérdemeljük a pihenést, nemcsak a tegnap tortentek, hanem az elmúlt vizsgaidőszak miatt is. Miutan elindultunk, Tatralomnicon elojott a szokasos tatrai problema: a parkolás kérdése, mert ugye azért fizetni kell. Végül megoldottam, találtam egy parkolót, ahol nem volt parkolóőr. Gyorsan még lefényképeztem a kocsit, hogy ha visszajövünk és nem lenne meg, legyen bizonyítékunk, hogy ott volt. Aztán elindultunk fel a Téry-házba. A cucc kb. 3/4-ét én vittem, így kb. 25 kg-ot tett ki a zsákom. No comment. Delutan 4-re sikerült felérni a házba, de elég rossz hóviszonyok mellett.

A tófalon előttünk ment le egy kisebb lavina, aztán egy bazi meredek emelkedőn fel. (Inkább Évának jelentett nagy kihivast ez az emelkedo, hiszen most jart eloszor ilyen helyen. En szemely szerint élveztem, már amikor nem köptem ki a tüdőmet.) Ami rosszabb volt, az az erős szél, ami szemből fújt. A leheletem ráfagyott a kabátomra, és a gleccserszemüvegemre is, úgyhogy le kellett vennem. (Be kell szereznem egy símaszkot.) Amikor felértünk, a haz melletti hőmérő -18 fokot mutatott, és ehhez jött még a szél. Szóval iszonyatosan hideg volt, ezzel csak azt akartam mondani. AsSzállásfoglalá utan nagyom nem akaródzott kimenni főzni a hidegbe. Végül rákényszerültem, de akkor már -24 fok volt + a szél. A gázfőző nehezen akart beindulni, aztán nehezen akart működni, aztán könnyen akart elaludni. Letettem magam mellé a vízzel félig telt edényt, begyújtottam a főzőt, s mire visszafordultam, már megfagyott benne a víz. Na, de aztán nagy nehezen elkészítettem kettőnknek a kaját.

A menedékházbeli esték hangulatát semmi sem adhtaja vissza. Egy dolog zavart minket, hogy a 4 cseh, a házban bent főzhetett, a lenti szobakonyhában. Nekünk azt mondta Miró, hogy "No kitchen". Mindig ezt mondja, de persze van, akinek yes kitchen. Tavaly is ez volt. Na mindegy. Ja, és az egyik cseh mindig fingott, de iszonyat büdöseket. Reggel reggeliztünk, bármily meglepő is, aztán uzsgyi le. Megkérdeztem Mirót, mi a véleménye a Vörös-torony hágóról, azt mondta, nem jó, lavinaveszélyes. Én még csak felmentem volna, de Éva... Aztán a másik oldala a sokkal veszélyesebb, a Nagytarpataki-völgy felőli. Inkább úgy döntöttem, hogy menjünk le. Én sem voltam jó formában, pont elég volt idáig feljönni, különben is, szeretek a Téry-házban éjszakázni. Hangulatos. Viszont szép nap virradt ránk, napsütés, szélcsend, -18 fok 8-kor. Reggel 9-re -14-re lement a higanyszál. Aztán indulás le. Míg Éva nagyon lassan, félve jött le, addig én szaladtam, csúszkáltam, gyakoroltam a kicsúszást, mindenféle pozitúrában, fejjel, hanyatt előre. Olyan voltam, mint egy kisgyerek. Éva meg most próbálgatta a szárnyait. Még nem járt ilyen helyen télen. Egy kicsit lassan, de határozottabban ügyesebben. Végig szép időnk volt, de ez a szakasz nekem már uncsi volt, jó lenne már egyszer máshová is menni. Na ennyi a történet. Még annyi, hogy a kocsi megvolt, és csodák csodája, be is indult, negyedjére, csak tövig kellett nyomni a gázt.