Túrák   Galéria   Társaim   Irodalom   Magamról   Időjárás   Egyéb   Linkek   Vendégkönyv

Magas-Tátra

(2006. március 31. - április 2.)

A Julesblaidd Outdoor csapatának téli Tátra túrája

Régen tervezett túránk a Tátrába. A két túravezető mellé két alkalmi társ is csapódott, Gyula öccse és kuzinja személyében. A lavina-előrejelzést egész héten figyelve a szokásos induljunk – ne induljunk játék után péntek este 8-kor mégis a Tátrában találtuk magunkat. Az otthoni háttércsapatot pedig megbíztuk, hogy másnap reggel sms-ben küldjék a friss lavinajelentést. Esti célunk a Zöld-tavi-ház volt, amit 23:30-ra sikerült is elérnünk. Szerencsére a háziak vártak ránk a reggel előrelátóan elküldött e-mailünknek köszönhetően. A házban söröcske és teácska (kinek mi) gördült le a torkunkon.

Szombat reggel a csapat öcs és kuzin tagja a továbbalvás illetve egy fehér-tavi túra mellett döntött, míg mi Gyulával a Fehér-tavi-csúcsot szavaztuk meg aznapi célunknak. Mivel a csúcsra turistaút vezet fel (nyáron), ezért a kötelet lent hagytuk a házban (ami később meg is bosszulta magát).

A ház fölötti meredélyen és tófalon a felhalmozódott porhóban nehezen haladtunk, sokszor derékig is szakadva. Fent a völgyben már annyival nehezült, hogy a hó felső rétege meg volt fagyva, az ember rálépett, tartotta egy darabig a súlyát, majd mikor teljesen ráterheltünk, szépen beszakadtunk térdig. Persze itt legalább nem derékig ért. Legalábbis nem mindenhol. Persze mindeközben volt időnk megcsodálni a minket körülvevő csúcsokat. A Késmárki-csúcs hatalmas északi falát, a Karbunkulus-torony elképesztő vadságát és a Bélai-Tátra szelíd és hullámos lankáit. Közben a hó állapota folyamatosan változott, hol Legolas módra csak a tetején tudtunk haladni, a hágóvasaink karmai épphogy csak belevájódtak, hol pedig derékig gázolva küzdöttünk fél órán keresztül, hogy túljussunk egy 30 m-es szakaszon.

A Vörös-tavi-völgynek nem a szokásos bal oldalán haladtunk, ahol a normál nyári sárga jelzésű turistaút vezet, hanem a jobb oldalon, és a főgerincet is egy rövid, de meredek kuloáron keresztül értük el a turistaösvénytől valamivel keletebbre. A kuloár kezdeténél egy aranyos kis ficakban, egy nagy sziklatömb alatt leültünk enni. Lábaink alatt ott volt az egész völgy, és valljuk be, akkor úgy éreztük az egész világ is.

A főgerincre kiérve minden megváltozott: jeges szél fújt az arcunkba és az addigi idilli havas tájat felváltotta egy szél által létrehozott jeges világ. Itt a nyári útvonal nyomán elindultunk a csúcs felé, persze ennek a nyári ösvénynek még csak a nyomát sem lehetett látni. Néhány meredek szakasz kötél nélküli keresztezése pumpált némi adrenalint az agyunkba, azonban lassan de biztosan haladtunk a csúcs felé. Közben én egyre csak azt a pontot vártam, amiről nyári emlékeim alapján úgy éreztem, ilyen körülmények között kötél nélkül okozhat némi gondot. És lőn: 30 méterrel a csúcs alatt, alig egy karnyújtásnyira attól, inkább a visszafordulás mellett döntöttünk. Felesleges lett volna tovább kockáztatni, azon a ponton olyan jeges szakaszon álltunk, ami kb. fél méter széles volt, balra tőle szakadék, jobbra felfelé egymásra hányt, nem túl jól kinéző sziklák, majd sziklafal. Felesleges lett volna tovább kockáztatni, nem érte volna már meg, és különben is, a hegy ott lesz jövőre is. De akkor tuti, hogy kötéllel a zsákban jövünk vissza. Nem mondom, hogy lehetetlen lett volna megcsinálni, de… Mindig van egy de. Jobb volt akkor úgy. Utólag bánhatja az ember, de a hegyen sok mindent máshogy látunk. Egy szélvédettebb helyen megettük a csúcscsokijainkat, lefotóztuk a kabalaállatokat, aztán uzsgyi lefelé. A kuloáron hamar lemásztunk, majd ismét megálltunk a kis ficakban, ahol eldöntöttük, hogy ott ahol derékig érő hó volt, építünk egy hóbarlangot.

Lapát híján csak jégcsákányainkkal szerencsétlenkedtünk, de szerencsére Gyula kitalált egy zseniális módszert: hágóvassal a bakancsán mintegy mini hómaró, nekiesett a hófalnak. Percek alatt olyannyira kitágult a szűk kis luk, hogy mindketten kényelmesen elfértünk benne hátizsákjainkkal együtt. Már csak a szellőző hiányzott, hogy tökéletes legyen, de ezt is gyorsan megcsináltuk egy túrabottal. Vizesek lettünk, még jobban elfáradtunk, de mindketten nagyon élveztük. Végül befeküdtünk és bent elmélkedtünk a hegymászó lét szépségeiről. Összességében körülbelül két órát tölthettünk el a hóbarlanggal.

Lefelé a Zöld-tavi-házig pedig sikerült abszolválni néhány száz méter örömseggencsúszást. A házban finom vacsora várt, és a napot végül egy filozófiai vitaest zárta, amiben szó volt Matisz nagypapától kezdve Oláh Ginóig. Vasárnap esőre ébredtünk, és körben mindenhol lavinák nyomai. Az éjszaka felment kettesről hármasra a lavinaveszély. Szépen leslattyogtunk az autóhoz és arra gondoltunk, megint egy szép hétvégével gazdagította életünket a Magas-Tátra.