LEHET MÉG MAGYAR FELTÁMADÁS?
Írta: Flamma - Dátum: 26.09.2010 12:09
"…Szavazási lázban ég ismét az ország, csupa kampányzsivaj lengi be a falvakat, városokat, kell a színjáték. Tisztes nagyanyók és reményteli fiatalok öltik magukra egyik vagy másik csapat nevét díszítő pólókat és állnak naphosszat az utcasarkokon és agitálnak. Hogy miért is? A szebb jövő reményében, amely jövőt már unokáik számára is eltőzsdézték, elrulettezték ezek a mostaniak mind, akik együtt az utóbbi húsz esztendőben ott ücsörögtek az Ország Házában. Naiv álmodozók, akik még mindig abban reménykednek, hogy "pártunk és kormányunk" megoldja a gondjainkat, s nem látják, hogy csupán újabb négy évre szóló paktum kötetett, amely mindenről szól, csak arról nem, hogy itt valóban belátható időn belül szebb jövő lesz.
Teljes hír
"…Szavazási lázban ég ismét az ország, csupa kampányzsivaj lengi be a falvakat, városokat, kell a színjáték. Tisztes nagyanyók és reményteli fiatalok öltik magukra egyik vagy másik csapat nevét díszítő pólókat és állnak naphosszat az utcasarkokon és agitálnak. Hogy miért is? A szebb jövő reményében, amely jövőt már unokáik számára is eltőzsdézték, elrulettezték ezek a mostaniak mind, akik együtt az utóbbi húsz esztendőben ott ücsörögtek az Ország Házában. Naiv álmodozók, akik még mindig abban reménykednek, hogy "pártunk és kormányunk" megoldja a gondjainkat, s nem látják, hogy csupán újabb négy évre szóló paktum köttetett, amely mindenről szól, csak arról nem, hogy itt valóban belátható időn belül szebb jövő lesz.
Dédapáink ennek a varázsszónak a reményében indultak harcba s áldozták életüket vagy nyomorodtak meg a harcmezőkön, mert akkor is azt hazudták, hogy majd az unokáinknak, dédunokáinknak szebb lesz a holnapjuk. Olyan ez, mint ahogy József Attila is csak álmodozhatott a tele fazékról, a virradat folyton csak nélkülözést és szenvedést hozott számára, miközben az ország sorsát "intézők" akkor is "teli fazékkal ettek". Közben zajlik a parlamenti csetepaté, üzengetések és folyik a bizottsági parádé, amely mind kelléke a hamarosan eljövendő önkormányzati "választásoknak". Csak utána az ébredés milyen lesz, erről kevés szó hallik.
A gázáremelés, az élelmiszerárak csendes felfelé srófolása a munkanélküliek leépülése, a családok széthullása megállíthatatlan. De, hogy ne legyenek szem előtt a kifosztottak, kisemmizettek, már kész a "szebb jövő" törvénye: kifele a hajléktalanokkal a nagyvárosokból! Ki a város peremére. Talán újabb Mária Valéria nyomornegyed épül, vagy mint a "művelt" nyugat világvárosainak határában látható: bádogvárosok és lakókocsisorok regimentjei mutatják, miből is tevődik össze az a mérhetetlen gazdaság.
Nem lehet egyszerre leírni, de jó volna, ha legalább az önkormányzati választásoknál a vidék embere nem hagyná magát az orránál fogva vezetni és nem a pártok jelszavai, hanem személyes tapasztalatai, ismereti alapján döntene. Mert akkor még van remény arra, hogy otthonát, kis kertecskéjét megőrizheti, hogy legalább az utcai vízcsapot nem zárják el előle, ha már az otthonában ki is kapcsolták, s talán a vidék megtartó erejéből még marad annyi, hogy átvészeljék azokat a hónapokat, éveket/?/, melyeknek sötét felhői még előttünk húzódnak.
Mert vidéken, lehetett akármilyen szegénység, azért legalább azt elérték, hogy senki nem fagyott meg, nem halt éhen, a falu, a kisváros vigyázó szeme legalább egy istállóban egy sarkot, egy tányér rántott levest jutatott a legelesettebbeknek is. Na persze, ezért dolgozni is kellett, koldulni, alamizsnán élni senki sem akart.. S akkor még az idősek kifosztására éjszaka sem merészkedtek volna, nemhogy fényes nappal, hiszen a vigyázó tekintetek minden idegent, minden hamis gondolatokkal érkezőt szemügyre vettek.
Ma már ez a szinte regénybe illő nyugalom rég a múlté. Az egykori tanácselnök polgármesterekké, s tisztelet a kivételnek de milliárdosokká is vedlettek. Hiába! A hatalomhoz ma már mesés vagyon is társul, s közben mind tördeli a kezét ilyenkor, az ígéretek heteiben, hogy most aztán elszámoltatnak, megbüntetnek minden gaz alávaló tolvajt. Csak senki sincs a siserahadból, aki a szemére merné vágni, hogy a megtisztulást, az elszámoltatást kinek-kinek önmagával kellene kezdeni. Ahogy régen is volt. Mert hát az igazi népvezetők soha nem azt kiabálták, hogy "előre" amikor bajban volt a haza, hanem hogy "utánam". S ez a felszólítás a példaadásban is megmutatkozott, mert nemcsak hősiességben, a haza védelmében jártak élen, hanem a mindennapok során is.
Ma meg mit tapasztalni? Az erkölcstelenség netovábbja, a gyanús körülmények között milliók, milliárdok, az idegen érdekek messzemenő kiszolgálása, a magyarság lenézése, leszólása, a messziről-jöttek előtti hajbókolás az, ami ma jellemzi a politika minden területét. Azt tartja a köznyelv, hogy tisztességes ember, ha csak teheti, jó messzire elkerüli a politika minden szféráját, mert még maga is besározódna. A leírtak sajnos már annyira nyilvánvalóak, az a szomorú, hogy senki sem kapja fel a fejét, amikor valaki tolvajért kiált. A mögöttünk hagyott "puha diktatúra" megtette hatását, hogy már senki sincs, aki számon kérné a mostaniakat, úgy együtt, már kihatalmazta fel őket, hogy a Magyar Nép nevében az ellenzéki kerekasztalnak csúfolt "szpicsen" döntsenek?
Senki sincs, aki kijelentené, hogy törvénytelen körülmények között játszották át a hatalmat, ezért minden meghozott döntésük is törvénytelen, de legfőképpen a Haza kiárusítása, nemzeti javaink elherdálása, ami égbe kiáltó bűn. Akkor, amikor még itt voltak az oroszok, amikor 1989-ben a "Ruszkik haza" falfirkáért fél év börtönre ítélték az "elkövetőt" ugyan már ne játssza meg senki sem magát, hogy ők olyan bátor "harcostársak" voltak, akik kijátszották a másfél millió besúgót alkalmazó ÁVH -s gyökerű titkosszolgálatot, a rajtunk élősködő KGB-huszárokat és a politikai rendőrséget?
Akkor, amikor még mindig legföljebb csoportos útlevéllel lehetett elhagyni a gúnyhatárt, érdekes módon a most pozícióban lévők-jobbról és balról - többsége már rég Nyugaton tanult, dolgozott, az ENSZ palotában csücsült, élvezte az anyagi jólét minden előnyét, s biztonságát, miközben idehaza még a vasfüggöny árnyékában szinte gondolni sem mertek a változásra! Hát, aki ezt elfelejtette, annak valóban andalító jelszó a szebb jövőt!, de aki megélte a padlássöprést és a „málenkij robot”-ot, aki elszenvedte a puhadiktatúra léleksivárító évtizedeit, annak bizony szemenszedett hazugság mindez.
Akinek lesz bátorsága a szebb jelent! meghirdetni, és nem csak szavakban, tetteiben is, abban már lehet bízni, hogy talán nem áll be a sorba és nem a magánvagyon gyarapításáért jártatja a száját. Mert ami ma a parlamentben zajlik, az bizony másról sem szól. Üres szójátékok, vihar a biliben, miközben érdemi munka semmi sem történt. Telnek a hetek, hónapok, nyakunkon a tél, amely rekord - döngető hideget fog hozni, az éléskamrák üresek, megspórolt fillérjeinket rég elvitte az adó és a mindennapi kenyér, de ezek ott bent csak a szájtépést folytatják.
Tehetik, mivel az átlag magyar havi juttatásának - már aki munkához juthat - harmincszorosát, ha nem még ennél is többet tesznek zsebre úgy alapban, a juttatásokkal és egyéb apanázsokkal együtt ez az alapösszeg megduplázható, és senki sincs közöttük, aki legalább pironkodna, hogy azért ilyen nagy különbségnek mégsem szabadna lennie az alkotó, teremtő munkát végzők és a naplopók között. Mert amíg érdemi munka nem zajlik, addig a here, naplopó és semmirekellő jelzőn kívül egyebet nem érdemelnek. Mert ne legyen kétségeik, a banki viták végeredménye úgy is az lesz, hogy "rákényszerül" Hazánk a feltételek elfogadására.
Láthatták mi lett a gázvezetékeinkkel, mi az elektromos szolgáltatással, vizeinkkel és a többi nemzetmegtartó stratégiai értékeinkkel??!! Szégyen, hogy ez mind megtörténhet, de sajnos ez is "nemzetközi" sajátosság, mert szerte a világban, ahol ez a globalista maffia-szerű csapat került fölénybe, más sem történik. Vita, üres szólamoktól zengő parlamentek, éhező szegényedő népek, rendőrterror és tüntetésre agitáló "fizetett forradalmárok", akiknek feladata a szelepkieresztésre szakosodott, hogy az elkeseredett tömeget így tudják egymástól elszigetelni, így tudják megakadályozni, hogy nehogy egymásra találjanak.
Ezért, bár politikailag semmi tétje sincs az önkormányzati „szavazósdi”-nak, hiszen a „lumpenmónika” is megüzente anno: tehettek bármit, a „zsozsó” nálunk van! - ez a módszer ma sem változott. Tehát, a falvakban, kistelepülésekben legalább annyit elérhetnének, ha képesek választási szövetségre lépni, hogy tetteik, életvitelük alapján ismert személyeket kérjenek fel: vállalja magára a közösség irányítását, hogy képesek legyenek megtisztulni. Legalább annyit megtehetnének, hogy felhívják a figyelmet minden önjelölt képviselői posztra ácsingózónak, hogy a lakóhelyükről furkósbottal lesznek elkergetve - hajdanán bizony volt erre példa, de akkor még volt tartása az emberfiának - ha hazudni merészelnek, és nem azt teszik, ami a közösség érdeke!
Ha megint győz a szolgalelkűség, ha az önző egyéni kicsinyesség pusmogása legyőzi a többség kívánalmait, akkor bizony maholnap a falvakra, városokra is ki lehet majd akasztani az "Eladva!" táblát, amely jelzi a tőzsdére vitt magyar termőföldünket, az idegen érdekeknek átjátszott vizünket, gázmezőinket, és mindenféle kincseinket a rózsadombi paktumnál alapozottak elvitték, nekünk meg le is út, fel is út. Ezek nem riogatások ezek sajnálatos módon bármikor bekövetkezhetnek, ha nem térnek végre észhez.
A szebb jelen reményében végre el kellene kezdeni az önszerveződést. Minden kisfalu boltjából kikergetni az idegen betolakodót, védővámokat felállítani, aki multi-céges szennyet vásárol, azt kiközösíteni, még akkor is, ha az átmeneti időszak súlyos terheket ró mindenki vállára. A hazai mezőgazdasági- és élelmiszeripart egy esztendő alatt vissza lehet hozni, ha nem is a fénykori állapotokba, de tetszhalott szintjénél sokkal fentebb.
Ehhez azonban valóban az kell, hogy magyar ember nem vásárol csak magyar terméket. Ha nincs egyik vagy másik - találjon helyette egy harmadikat. Megélni meg lehet színes kütyük és csatorna-szennyet tömörítő élelmiszer-pótlékok nélkül, emberhez méltóbb életet lehet élni a szennycsatornák kikapcsolásával, a szennylapjaik kidobálásával és mindenféle ránk tukmált szennyáradataik bojkottálásával. Mert csak így lehet feléleszteni a halódó magyar kisipart, és kisvállalkozást.
De ahhoz mindenki áldozatos összefogására szükség van! Mint ahogy arra is, hogy a bennünket sarcoló és honfitársainkat utcára küldő bankjaiknak azonnal mondjuk nemet! Ki - ki vegye ki kis megtakarított fillérjeit, még akkor is, ha pillanatnyilag úgy érezné, hogy a "kamatok" elhagyásával vesztesség érné. A nyereség, amely a bankok kitakarításával elérhető, számokban lehet, de értékben ki nem fejezhető. Nem lehet elégszer hangoztatni, mit tett ez a globalista pénzvilág, ez a mammonimádó bűnszervezetek tömörülése a világgal, a háborúk, éhínségek, járványok gerjesztésével s mit a lelkek megnyomorításával.
Tudjuk, hogy erővel képtelenek volnánk legyőzni őket. Tegyük meg hát furfanggal. Legyen már annyi betyárbecsület minden magyarban, hogy a szebb jelenért nemzeti kötelességének tekinti ezek bojkottálásával. Ha erre nem képes, szaladgáljon csak kampányolni, járuljon négyévenként az urnákhoz, küldje szét gyermekeit, unokáit a nagyvilágba, hogy "érvényesüljenek", s esténként pedig az aluljárók melegét felidézve a város szélén siránkozzanak egy-egy odavetett alamizsna markolászásával, hogy mit is veszítettek el azért, mert képtelenek voltak igaz hazafiakként, magyarként élni. Talán még nem késő!...”
Rozgics Mária
(Megjelent 2010. szeptember - Földanya hava – 23. VILÁG MAGYARSÁGA c. újságban)