14. Félsz-e, angyalom?

Egyszer vót, hol nem vót, hetedhétországon túl, még az óperenciás tengeren es túl, vót egyszer egy leán. S annak a leánnak vót egy erőst szép szeretője, egy legén.

Hát az a legén, ahogy fuvarba járogatott, egyszer csak szerencsétlenül meghótt. A leán annyit síratta, hogy éjjel-nappal örökké sírt a szeretője után, hogy neki most senkije sincs.

Minden este járogattak guzsalyasba, s örökké a többieket hazakésérték, s őt nem vót, aki hazakésérje. Egy este, úgy el vót keseredve:

- Nem bánnám, ha az ördög jőne, azt se bánnám, csak már jőne valaki. Hogy nekem es lenne valakim!

Na mikor elköszöntek este a guzsalyasságból, hogy hát – jóégyszakát, s köszönjük a lámpásvilágot –, kimentek a kapun.

Akkor mindegyiknek vót szeretője, megölelgette, s ő csak egyedül kellett hazamenjen. Hát ez így vót sokáig na...

Egyszer csak a leán es, amikor kijön a kapun a guzsalyasságból, hát egy nagy szokmányos* csak elejibe áll. Azt mondja, hogy:

- Hát te vagy-e, Erzsi?

- Én vagyok.

- Hát én most téged hazakésérlek.

- Jól van – örvendett a leán, hogy hát neki es van most valakije. Hazakésérte minden este. Azt mondja neki a leán:

- Hát gyere bé ne, nincs nekem se anyám, se apám, csak ez a házocskám van – mondja –, hát nincs akitől tartsál! Egy kicsitt beszélgessünk!

De a legén nem ment bé.

Eltőt egy hét, kettő, s hát egy szombaton este csak kopogtatnak Erzsinek az ablakán.

- Itthon vagy-e, :Erzsi?

- Itthon vagyok, itt! – megüsmerte a hangját annak a legénnek.

Bé es menyen a legén, s azt mondja:

- Hát vesd le a szokmányodot*, meleg van idebé!

De a legén nem akarta levetni.

Egyszer, – hogy hogy nem –, a legén szokmánnya kétfelé nyíllott, s a leán akkorát sikolytott ejettibe, hogy majdnem kétségbeesett. Mert egyik lába lóláb vót a legénnek, s a másik lába lúdláb vót. S még a körmei es rajta vótak, úgy mind a lónak a patkók.

Hát de abban a szempillantásban úgy eltűnt az a legén, mintha ott se lett vóna. Hát a leán rettentesen búsult, hogy neki melyen szeretője került. S azt se tudja, kicsoda, s úgy lefogyott a leán, hogy alyan vót, mind az ujjam.

Azt mondják neki az öregasszonyok:

- Hallod, édes leánkám! Ne búsulj má’ annyit a szeretőd után! - Mert azt hitték, hogy az első szeretője után búsul.

Azt mondják :

- A hótak a hótakval, s az élők az élőkvel, s imá’ nyugodjál belé, s majd rendel az isten mást neked es!

Hát addig mondogatták, hogy ő elpanaszkodott egy öregasszonnak, hogy ő hogy járt. Azt mondja a leán, nem bánnám imá’ ha egy jőne es, mert utánna se járt senkise, s nincs nekem senkim se.

Azt mondja az öregasszon:

- Én megtanyíttalak édes leánkám. Nezd csak! – mondja. Éjjel pontoson tizenkét órakor eridj ki a temetőbe s ami legutólján lett férfi eltemetve, azt kapard ki, a koporsót szakaszd fel, s vágd le a halottnak a fejit. Vidd haza, s tedd belé egy fazékba, s főzd meg! S amikor fő, akkor az az üdőre odamenyen a legén, a szeretőd!

Hát úgy es tett a leán, mert nem vót félős. Nekifogott, s megvárta, míg tizenkét óra lett, éjfére, s elindult egy nagy késvel.

Kimenyen a temetőbe, s kaparja, kaparja rettentően addig, amíg elérte a kaporsót. Felszakasztotta a koporsót. Hát ugye az a halott meg vót merevedve, levágta a nyakát, s hazavitte, s belétette egy fazakba, s odatette az espárra* főzni. Főzte, főzte, főzte. S hát mikor kezdett a csontról a hús lefőni, valaki szóllott az ablakon. S azt mondja:

- Erzsi, gyere ki!

- Menyek, hogyne mennék! – mondja nagy örömvel a leán.

Ki es ment, s hát egy fejér ló ott állott, s rajta vót az a csuhás legén. Kérdi tőle:

- Félsz-e tőlem? – Az a szokmányos legén vót.

Azt mondja a leán:

- Nem félek.

- Akkor gyere velem! – mondja.

A leán kifútta a lámpást, s a fazakat félrehúzta az espárról, s bézárta az ajtót, felült a lóra, s mentek. Ahogy mennek, hátraszóllott, mert hátul ült a leán, s elől a legén. Hátraszólott a legén, azt mondja:

- Megy egy élő meg egy hót, félsz-e, kisangyalom?

- Nem félek én, amíg téged látlak.

Még mennek egy jó hanyíttásnyira, azt mondja:

- Megy egy élő meg egy hót, félsz-e, kisangyalom?

- Nem félek én – feleli –, amíg téged látlak.

Hát odaérnek a temetőbe, s pontoson odaértek, ahol levágta a fejit az embernek, – vaj legén vót, egy férfi vót. De az a sir üres vót. Még a testje se vót ott.

Akkor az a halott úgy belévágta a leánt oda sirba, ő es beléugrott, s a sir esszezáródott, s osztán ott vannak még ma es, hogyha meg nem hótak.

Igy vót, s vége vót.

A mese szövegét gondozta: Sebestyén Imre Dezső