78. Furulyás Palkó

 

      Hol vót, hol nem vót, vót egyszer egy szegén asszon, s annak a szegén asszon­nak vót egy jó legénke fia. Azt mondja neki az anyja:

      - Édes fiam, szedd essze a sátorfádot, s menjél el szógálni valahova. Szógá­ljál, mert így éhen halunk meg! ­

      Feltarisnyálta a fiát, úgy hitták, hogy Palkó. Sütött neki hamuból sült pogá­csát, s útra eresztette.

Elment Palkó, szógált egy esztendeig. S szógált egy bornyut, s hazavitte. Új­ra elment, szógált egy esztendeig, újra szógált egy bornyut, mert akkorjába három nap vót egy esztendő.

Újra elment Palkó, újra szógált egy bornyut, újra elment, újra szógált egy bornyut. Négy bornyút szógált.

      Na azt mondja az anyja :

      - Fiam, most ezeket kösd essze, s vidd el a vásárra, s add el! Most ebből meg tudunk egy kicsit gazdagodni. ­

      Essze es kötte Palkó őköt, s elindult velik a vásárra. Hát ahogy menyen, kiér a faluból, találkozik egy öregembervel. Azt mondja az öregember:

- Hova viszed, édes fiam, ezt a bornyukot?

- Viszem eladni.

- Ne vidd te suhuva! - azt mondja. - Nezd csak, ha adsz nekem egy bornyut, s melyen szép szarvasbogárt adok én neked!

      - Mi? – azt mondja –, én kendnek adjak egy bornyut egy szarvasbogárétt? Hát csak nem ment el az eszem!

      - De nem akármelyen szarvasbogár ez! – mondja. Cseréld csak el, nem bánod meg! ­

Addig mondott az öregember, addig mondott, hogy Palkó elcserélte egy bornyuétt a szarvasbogarat. Belétette a tarisnyájába, s menyen tovább. Elig ment egy hanyíttásnyira, tiszta egy olyanforma öregember újra elejibe került. Azt mondja:

      - Hallod-e, édes fiam, add nekem egyik bornyudot, s adok neked egy fu­rulyát!

      - Nem kell nekem furulya, mi’ csináljak vele? ­

De addig mondott az öregember, hogy ez nem akármelyen furulya, – nezd csak, melyen szépen szól, melyen hosszú, mennyi lik van rajta –, hogy biza Palkó elcserél­t újra egy bornyut a furulyáétt.

Immá’ csak két bornyuja maradott. A furulyát es belétette a tarisnyájába, s menyen tovább. Hát ahogy menyen tovább, mintha csak az ördög vaj az isten akarta vóna, újra oda elejibe került az öregember.

- Állj csak meg, édes fiam! – mondja. Van nekem egy egerem, ezt az egeret cseréld csak el azétt a bornyuétt!

- Jaj, van nekünk otthon annyi egerünk, hogy mindent esznek meg! Még nincs es amit ennik adjunk. Nem cserélem el ­senkivel se! EIég, hogyha kettőt elcseréltem. Ezt már nem adom oda! ­

De addig mondott az öregember, hogy így, hogy ez nem akármelyen egér, hát meglátod, nagy hasznát veszed, hogy méges csak elcserélte az öregembervel a bornyut. Így egy bornyuval ment tovább. Belétette az egeret a tarisnyájába. Hát ahogy menyen, menyen, jó hanyíttásnyira ment, újra találkozik az öregembervel. Azt mondja:

- Állj csak meg, édes fiam!

- Ne es lássam kendet bácsi, me’ így es ha hazamenyek jól elver édesanyám; – ennyi haszontalanságétt én három bornyut el­cseréltem.

- Állj meg fiam – azt mondja. Akarok egy jó tanácsot neked adni. Nezz csak oda! Itt van ez a tarisnya. Ez olyan tarisnya – mondja –, hogy ebbe álam­por van. Aki belészosszan*, belénéz, az abba a helybe elaluszik. S cseréld el ezt a bornyut es ezétt a tarisnyáétt! ­

       Hát gondolta Palkó, isten neki, mi csináljak én evvel az egy bornyuval, ha a hármat elcseréltem… – s a negyedik bornyut es elcserélte a tarisnyájétt. Menyen haza. Otthon az anyja immá’ várta, hogy hogy tud vásárolni az ő fia, mindenkinek eldicsekedte, hogy reabizott négy bornyut, hogy vigye el a vásárra.

Hazaér Palkó, s azt mondja az anyja:

- Na édes fiam, elvitted-e a bornyukot, eladtad-e?

- Hát, hogy adtam vóna el? Elcseréltem. Nezze csak, métt! – egy szarvasbogárétt, s egy egérétt, s egy furujáétt, s egy tarisnyáétt.

       - Jaj disznyó adta-teremtette*! – azt mondja. Hát te hogy merted elcserélni, te semmirekelő kölyök, te! ­

Az anyja vette a seprü nyelit, hogy jól megverje. De Palkó se vót rest. El­ragadta a holmit, amivel elcserélte, s futásnak eredett, s az anyja utánna. Jó­kot suppantott* a seprü nyelivel a hátára. De ugye Palkó fiatalabb vót, hát el­futott az anyja elől.

Futott, futott, addig futott, amig kiért a faluból, kiért az országútra, kivette a szarvasbogárt a tarisnyájából, s kivette az egeret, s hát hallják-e, olyan szé­pen táncoltak a szarvasbogár s az egér az úton, – ő a furulyával furulyálgatott, fu­rulyálgatott, s olyan szépen táncoltak, – mondom –, hogy akik látták, az úton mentek le s fel, nem győzték eleget csudálni. Meg es töpdösték*:

       - Ptü-ptü, meg nem igizem!* Jaj, be szépek, még elyent sose láttunk! Hol szerezted édes fiam? Tiszta komédia! Ptü-ptü-ptü! – jól megtöpdösték.

       Menyen Palkó evvel az állataival, a szarvasbogárval s az egérvel, béért egy erőst nagy városba. S a városba ki vót téve egy nagy fekete zászló.

Azt mondja Palkó egy öregasszonnak:

- Mi van, öreganyám, tám valaki meghót az országba, s azt gyászolják? - Nem fiam – feleli –, attól sokval rosszabb.

- Hát miféle?

- Jaj, van itt a királynak egy leánnya, s az ­olyan betegségben szenved, hogy az se kacagni nem tud, se alunni, s az ország ezétt gyászba van. A király kihirdette, hogy senki ne kacagjon, s nem szabad aludjunk addig, amig a leánnyát es valaki el nem alitsa*, s meg nem ka­cagtassa. Mindenki úgy bé kell fogja a száját, hogy meg se mukkanjon. Mer’ ha egy kacagás elhallatszik, a király mérgibe azt megbünteti. ­

Nem szóllott Palkó semmit se, csak ment a bogaraival, az állataival ment, s amikor odaért a királypalota elejibe, eppe a királykisasszon akkor es ki vót hajol­va. Ott megállott a palota ablaka előtt, s erőst szépen fújta a furulyáját. Tü-lü­-lü-lü-lü…, s így ahogy fújta, úgy ropták a csárdást a szarvasbogár s a férgecske, – az egerke –, hogy azt se tudták, hogy mit csináljanak. A csürdöngölőst*, a csárdást, s a tappantóst*, s a silladrit* es. Hát rettenetes vót nézni, hogy aki odaállott, az nem tudott szabadulni attól a látványtól, hogy az be szép vót. Körül es állták. Mintha egy nagy vásár lett vóna, annyin.

S hát néz ki a királykisasszon az ablakon, s mikor meglátta, esszecsapta a ke­zit, s akkorát kacagott, hogy a palota megcsendült belé. Fut oda a király, hogy ki vót, aki így megkacagtatta a leánnyát, s hát nézi, hogy egy legénke, s hogy táncoltatja azt a szarvasbogárt s azt az egerkét.

- Na – azt mondja – édes fiam, a leányomot még soha kacagni nem hall­tam, de most, ha még el tudnád alíttani, hogy legalább egy óracs­kát aludjon, akkor én feleségül adnám hezzád, s még a fele királyságomot es odaadnám. ­

Azt mondja:

- Jól van! -Felment a palotába, s azt mondja a királykisasszonnak, hogy királykisasszon, szuszogjon csak ide bele ebbe a tarisnyába! ­

Belészuszogott a királykisasszon, s hát a fejit még alig tudta kivenni, úgy békoppant* a szeme. Azt mondja Palkó magában, aludjon másnap reggelig. El es aludt a királykisasszon úgy, hogy vihették vóna még a palotát es tőlle. Asztán Palkó az állatjait béterelte egy istállóba a királynál, s ő es lefeküdt.

Másnap megtartották a lakadalmat. Palkó odavitte az édesanyját es, s még ma es élnek, ha meg nem hótak.