87. A sárgalábú halál

Hol vót, hol nem vót, hetedhétországon túl, még az Óperenciás tengeren es túl, vót egyszer egy szegén ember s egy szegén asszon. S annak a szegén embernek s szegén asszonnak annyi gyermeke vót, mint a réten a fűszál, még egyvel több. S nem elég, hogy elyen sok vót szegényeknek, hanem még eppe akkornap született egy.

Azt mondja a szegén ember:

- Mit tudjak én most csinálni? Kit híjak komának – mondja –, mikor egyik faluvégitől a másikig mindenki komám? Amennyi szegén ember, mindegyiket elhíttam, mert a nagygazdák nem jőnek el, lenéznek.

Hát elkezdtek tanakodni a feleségivel, hogy ezt kéne elhíni*, azt kéne elhíni. Ez se jó, az se jó. Ez es vót má’, az es vót má’. Egyszer azt mondja a szegén ember:

- Hallod-e, édes feleségem, mit gondoltam én!?

- Mit, édes jó uram?

- Azt gondoltam, hogy csinálok egy jó nagy fenyőfa botot, a végin legyen egy jó nagy macsuka, – akkora így ne, mind a fél kujakom*, s kimenyek a falu végire, s beléhúzódok az árokba ott a lunka* véginél, a bokrokba, s aki arrafelé jő, én olyant duvasztok* a fejire, hogy elájul. S akkor megfogom, s hazahozom, s amikor életre tér, akkor az meg kell keresztelje a gyermekünköt, ha akarja, ha nem.

Azt mondja a felesége:

- Hát ez jó es lesz! - Úgy es tett a szegén ember. Csinált egy nagy macsukás* botot, megvárta, hogy estefelé legyen, s elment ki a falu végire, a falu lunkájához, s oda egy bokorba béhúzódott. Hát egyszer hallja, hogy valaki beszélget, mert kettő jött, nem egy. Gondolja magába, ez nem jó, mert ha az egyiket leütöm, akkor a másik elfut, s megmondja, hogy mi történt. Hanem kiállok, s megnézem, hogy kicsodák. Mikor odaértek, hát ki es állott. Azt mondja:

- Jó estét!

- Jó estét! - azt mondják.

- Há’ kendtek kicsodák? Hova s merre mennek?

- Mü – azt mondják – vándorolunk. Én vagyok Szent Péter, a másik meg azt mondja:

- Én vagyok az Úr Jézus.

- Jaj, akkor heába álltam én ki, heába állítottam én meg kenteket!

- Há métt? – azt mondja Krisztus Urunk.

- Hát azétt – mondja –, me’ nekem annyi gyermekem van, mind a réten a fűszál, s nem elég, hogy annyi van, hanem még született az éjen megint egy, s annak nincs, aki keresztvíz alá tartsa. Nem kapok keresztapát.

Azt mondja Krisztus Urunk:

- Hát elmenyek én, odatartom. Vaj itt van Péter në – Szent Péter.

- Nem kelltek tü – azt mondja a szegén ember –, me nem vattok igasságosok. Nem vagy Krisztus Urunk te igazságos, mert nekem annyi gyermeket adtál, hogy azt se tudom, hogy egyiknek-másiknak mi a neve. S vannak nagy-gazdák, grófok, bárók, hercegek, királyok, s azoknak csak egy van, vaj kettő – mondja. Menjetek csak az útatokra!

Na el es mentek a Krisztus Urunk Szent Pétervel. S a szegén ember megint béhúzódott a bokorba. Várt egy kicsiddég, várt. S hát ahogy várt, egyszer hall valami lódobogást. Mikor közeledett oda, kiugrott a bokorból, s a lovasra… – egyet koppantott* a fejire. Le es szédült az, de nem esett el egészen.

Azt mondja :

- Ki vagy te?

- :Én vagyok egy szegén ember. Hát te ki vagy?

- :Én vagyok a sárgalábú halál. Hogy mertél te megállitani, amikor én küldetésben vagyok? Soknak a halálát most viszem. – azt mondja.

- Hát én azétt üttelek le, hogy në*, született egy gyermekem, s nem bánom ha halál vagy, akárki vagy, gyere, s tartsd oda a keresztviz alá a gyermekemet! Megegyeztek. A halál felültette a lóra maga mellé a szegén embert, s elmentek a szegén embernek a házához. Ott megkeresztelték. De mikor meglátta a halál a szegén embernek azt a sok gyermekit, – egyik éhesebb vót, mind a másik, rongyosok vótak, s sírtak –, azt mondja:

- Na, te szegén ember valahogy én segíttek rajtad. Látom, hogy erőst sok gyermeked van. Nezd csak, itt a kabátom alól kihúzok egy virágot, s ezt a virágot én neked adom. Mikor kimenyek a kapun, akkor én felirom az ajtóra, hogy itt lakik ez és ez, egy híres doktor. S annyin jőnek hezzád, hogy te nem győzöd őköt, ide-oda elmenni a betegekhez. De te ezt a virágot ahhoz a beteghez elviszed, s annak a tájékán, ahol fáj, egy kicsitt meghúzogatod. De nézz meg jól, amikor én a betegnek a fejinél vagyok, akkor ez a beteg meggyógyul, de mikor ingemet a lábánál látsz, akkor húzogathatod a virágot, akkor annak meg kell halni. Ha nem fogadsz szót, akkor te es meghalsz.

S a halál akkor felugrott a lovára, s úgy elvágtatott, mintha ott se lett vóna.

Jól van. A szegén ember eltette a virágot, s lefeküdtek, s egyszer elig virradott, kopogtatnak az ajtón, hogy itt lakik-e ez s ez a doktor, mert egy erőst nagy beteghez kéne, hogy menjen.

- Itt lakik - azt mondja -, hogyne lakna!

Fel es kapta magára a gúnyáját, ami vót, azt a szegén ember. Vette a virágot, s elment a beteghez. Mikor odamenyen, nézi, hogy a komája hol áll, s hát a komája a betegnek a fejinél állott. Odaviszi a virágot, s elkezdi húzogatni a betegnek azon a tájékán, ahol fájt, ahol fájdalmakot érzett. S hát egyszer csak felült a beteg.

- Jaj be jól érzem magamot! - azt mondja. - Mintha újra születtem vóna! Meg es jutalmazták a szegén embert egy zacskó arangyval. Örvendett a szegén ember. Hazament, s abból aztán vett a gyermekeinek gúnyát, s magának es vett egy doktortáskát, amibe belétette a virágot. S utána aztán nem vót nyugta. Egyiktől a másikig, még haza se tudott jőni, egyik betegtől a másikig. Csak hítták ide, hítták oda. Olyan híres orvos lett belőlle, hogy olyan a főd kerekségin nem vót. De nem es vót ott beteg az országban, mindenkit meggyógyított.

Egyszer, hogy-hogy nem, egy más országban beteg lett a királynak a leánnya. Mindenféle csudadoktorok jártak oda, de nem tudták meggyógyíttani. Meghallotta a király a hírit, hogy itt és itt van egy orvos, van egy doktor, aki meg tudja gyógyíttani akármelyen betegségbe szenved a beteg. Hamar el es mennek oda. Békopogtatnak, s mondják, hogy:

- Itt lakik-e ez s ez a doktor?

- Itt lakik – azt mondja a szegén ember. De a szegén ember má’ le vót egy kicsitt öregedve. Ugye sok üdő eltőt má’, sok beteghez járt ő:

- Itt lakik - azt mondja. - Mi baj van?

Mondják a küldöttek, hogy ebbe s ebbe az országban van egy királyleán, aki halálos beteg, s szeretné a király, ha meggyógyíttaná, me’ gazdagon megjutalmazná.

Azt mondja a szegén ember:

- Na, menyek, csak viszem a táskámot.

El es menyen. Felültetik a hintóra a szegén embert, s elmenyen a leánhoz más országba. Mikor odamenyen az ágyhoz, hát látja, hogy a komája nem a fejinél áll,

hanem a lábánál. Hej megszomorodik a szegén ember. Most mit tudjon csinálni? Azt mondja a királynak:

- Felséges királyom, életem-halálom a kezedbe ajánlom, igen későn tetszett hívatni. A királykisasszon erőst nagy beteg, nem tudom meggyógyíttani.

De a király kezdett könyörögni, mindent igírt, hogy ez az egyetlen egy leánnya van, s gyógyítsa meg, mert nem bánja, – ha fele királysága reamenyen, azt se bánja, csak a leánnyát gyógyítsa meg!

Na elévette a virágot a szegén ember, az orvos. Elkezdte húzogatni erről es, arról es. De a komája olyan mérges szemeket vetett rea, hogy a szegén ember úgy megejedett, hogy nem merte tovább húzogatni, hanem azt mondja:

- Megpróbáljuk azt, hogy ezt az ágyot… – fogják meg a négy sarkát, s vigyék egy olyan szobába, ahol semmi nincsen s senki se, csak a négy fal van!

Gondolta magába a szegén ember, hogy hátha a halál – a komája nem menyen oda. Meg es fogták az ágyot, odavitték a szobába, odaszorították a négy fal közé az ágyot, s elkezdi a virágot húzogatni a szegén ember erről es, arról es, de a komája ott vót, s olyan mérgesen nézte, nagy szemeket meresztett. S hát egyszer csak felült a leán, meggyógyult.

Úgy megörvendett a király, hogy örömibe azt se tudta, hogy mi csináljon. Azt mondja a szegén embernek, hogy bármit kér, nem sajnálja tőlle. – …fele királyságát se, amétt meggyógyította a leánnyát.

De a szegén ember ejedtibe nem kért semmit, csak amennyi járt. Egy zacskó aranyat vett el. Visszavitette magát, de nem vót nyugton akkor egy percig se. Félt a komájától, úgy es lett. Elig ért haza a szegén ember, a komája már várta.

- Na komám - azt mondja -, ütött az utolsó órád neked es! Megmondtam, hogy amikor én a betegnek a lábánál állok, akkor te ne próbálkozzál meg, mert annak meg kell halni, s te nem fogadtál szót!

Azt mondja a komája:

- Hát kedves komám, látod, hogy hogy könyörgött a király, s megsajnáltam. Várjál még egy pár esztendőt, menjenek férjhez a leánnyaim, s házasodjanak meg a fiaim. Ne vigyél most el, árván hagyod őköt!

De a komája azt mondja:

- Nincs irgalom!

- Jól van – azt mondja a komája, a szegén ember a halálnak –, gyere, megmutatom, ha meghalok es, tudd meg, hogy hova rejtettem a kincseimet.

- Van egy zsák a padláson, s abba tellegettem* belé - azt mondja -, ami nem kellett, hogy öreg napjaimra legyen.

Ment es a halál fel a padlásra, s elévett egy jó nagy cuhálzsákot* a szegén ember, s azt mondja a halálnak:

- Na most ide nyúljál belé, jól egész a fenekiig, itt vannak a kincsek beletéve!

Belé es bútt a halál, négykézháb állott, s mikor kezdett ott kotorászni, a szegén ember meglökte, s a halál oda beléesett a zsákba, s akkor békötte a zsákot a szegén ember hamar, s felakasztotta a füstre. Rugódott a halál rettentően, hogy eressze ki, – …s édes egy komám, nem viszlek el, csak eresszél ki! S így édes egy komám, s úgy édes egy komám. De nem eresztette ki a szegén ember.

- Üljél csak ott a füstön! - azt mondja.

Lement a szegén ember, s élt nyugudtan tovább. Megházasodtak a fiai, férjhez adta a leánnyait.

De tudják-e, az országba senki se hót meg. Olyan öregek vótak, hogy kankósbotval* jártak. Csak születtek a népek s születtek s úgy elszaparodtak. Nem tudták elgondolni, hogy mi az oka, hogy senkise hal meg.

Vótak olyan öregek, hogy már a hammunak es aszonták, hogy mamrnu, az orrik a térgyiket verte, s az ajakik a derekikot, s azt mondják:

- Istenem, istenem, hol az a halál, hogy nem visz el münköt!?

De a szegén ember csak hallgatott. Nem mondta az senkinek se, hogy hol a halál. Addig, hogy a legutolsó gyermekit es, amelyik legutóján született, s a halál vót a keresztapja, azt es megházasitotta. S a felesége es má úgy meg vót öregedve, s ő es. Na azt mondja:

- Kedves feleségem, most má’ elérkezett a mü időnk - azt mondja -, menyek fel a padlásra, s kinyitom a zsákot. Má’ nem baj, ha meghalunk es!

Úgy es lett. Felment a padlásra, s kinyította a zsákot, de úgy essze vót szárodva ott a füstön a halál, hogy a csontjai zeregtek*. Ahogy kinyította, valahogy kikászálódott* belőlle, megragadta a szegén embert nagy mérgiben, s azt mondja:

- Te leszel a legelső, most viszlek!

- Nem es bánom – mondja a szegén ember –, amit akartam, azt elértem s megmutattam, hogy én es tudok, erősebb vagyok nálad.

Aztán a szegén ember meghót, s a halál az öregeket mind elvitte, csak a fiatalok maradtak meg, s még ma es élnek, ha meg nem hótak.

A szöveget gondozta: Sebestyén Imre Dezső