|
Hol vót, hol nem vót, hetedhétországon, még az Óperenciás tengeren es túl, vót egyszer egy
szegén
asszon. S annak a szegén asszonak vót három szép
fia s egy
leánnya. Azt
mondják a legények, hogy ők elmennek, s más
országból hoznak magiknak feleséget, mert ott a faluban nem tetszik
amelyenyek
vannak. Feltarisnyálta a szegén asszon. Hamuból sütött nekik pogácsát, s elbúcsuzott nagy
könnyhullatásokval,
s elindultak a legények. Hát ahogy mennek, mendegélnek, egy
nagy erdőn vitt keresztül az útjik. S ahogy
az erdőn mennek keresztül, s hát
megesteledtek. Láttak egy kicsi házikót, s
oda bémentek. S hát kit látnak abban a
házikóban? Egy ősz öregembert. Azt mondja az öregember: - Hova s merre, fiatal legények? - Adjon isten, öregapánk! – köszöntek
a legények az öregnek, s azt mondják: - Elindultunk magunknak feleséget
keresni – mondták a legények. - Megesteledtünk, s nem-e adna
szállást nekünk az éccakára? - Adok én szüvesen – mondja. Meghálhattok.
Megháltak ott a legények, s reggel azt
mondja nekik az öreg: - Halljátok-e, erre visz az
utatok, s erre es kell visszajöjjetek. S amétt szállást
adtam annak a fejibe jutalmul azt kérem,
hogy – özvegyember
vagyok –, s nekem es hozzatok egy szép hajadont, egy szép leánt
feleségül! Gondolta magában a három legén, hát
minek ennek az öregnek a szép hajadon,
amikor olyan
öreg, hogy még csoszogni es alig tud. S úgy
magikban
kikacagták. Na el es mentek a
legények más országba. S
ahogy béértek egy országba, abban az
országban vót egy király, s oda bészegődtek. S a
királynak vót
három erőst szép leánnya. Eggyik szebb vót, mind a másik. Nagy örömvel
vitték őköt vissza. De csakugyan azon az
úton kellett keresztül menjenek, ahol az öreg lakott.
Mikor odaérnek, há’ köszönnek: -
Jó napot adjon isten öregapánk! -
Adjon isten! – mondja. Jó sokáig
odavótatok! Há’ hol s merre jártatok? Látom
magatoknak szép leányokot hoztatok. Három leánt, hát az
enyim hol van? Nekem
nem hoztatok? Azt
mondják a legények: - Nem kaptunk. - Nahát ha nem kaptatok, nekem itt mind
kőé vátozzatok! Csak egyetlen egy leán marad meg
nekem
feleségnek. A három legén s két leán itt kőé vátozzon! – mondja. Ahogy ezt
kimondta, abban a pillanatban a három legén s a két leán kőé vátozott. S csak egyetlen egy leán maradott meg, s azt ott tartotta magánál. Sepregetett,
főzött, sírt a leán. Sajnálta a másik két
testvérit. Sajnálta a három szép deli
legént, de nem tudott rajtuk segítteni. Egyszer az
öregnek erőst jó kedve vót. Azt kérdi a
leán: - Öregapókám, métt vátoztattad kőé
őköt? - Azétt, mert az
én szüvem es kőből van – mondja. - Hát hol van a te
kőszíved? - Hát hol van? Ott van az
ágyteríttőbe! Jól van, akkor az
öregember elment, ide-oda bolyongott az erdőben. A leán szedett egy
csomó
virágot, s font egy erőst szép koszorut, s reatette az
ágyteríttőre. Este, mikor hazajő az öreg,
kezdett
kacagni. Azt mondja: - Métt tetted azt
a koszorut oda az ágyteríttőre? - Azétt apókám, hogy ha az
ágyteríttőbe van a szíved, akkor örüljön a szíved – mondja. Felkoszoruztam a szívedet. Kacagta az
öreg. Azt mondja: - Nem ott van. Csak
nem akartam megmondani. - Hol van apókám? Mondd meg
nekem! Hát úgy se tudom én megmondani
senkinek – mondja a leán. Azt
mondja: - Ott van az
ajtófélfájába az én szívem. Na másnap a leán újra szedett egy
nagy csokor virágot, s az ajtófélfájára
felakasztotta. Este jő haza
az öreg, s látja ott a virágot, s azt mondja: - Látom, jószüvű leán vagy. Megint
felkoszoruztad, felvirágoztad az
ajtófélfáját – mondja. - Hát hol van, apóka? – könyörgött
a leán neki. - Hát idehallgass! Ha nem mondod meg
senkinek, akkor megmondom, hogy hol van az én szívem. A
szívem itt van nem messze, egy rengeteg nagy erdő közepin van egy nagy
szikla,
s abban a sziklában van egy madárka, s abban a madárkában van az én szívem. Aki szétveri azt a sziklát, s
megfogja a madárkát,
s kiveszi a szívemet belőlle, akkor nekem abban a helyben visszajő a
szívem. Hej a leán
gondolkozott, nagy szeget ütött a fejibe. - Istenem, istenem – gondolja –, ki
tudja ezt megtenni, kinek tudjam én ezt elmondani? Na eltőt sok
esztendő. A
szegén asszon várta haza a három fiát, várta haza…
Azt mondja : - Édesanyám nekem nem vótak
tesvéreim? Hát az
asszon nem akarta megmondani, nehogy elszomorítsa a fiát. De addig
könyörgött,
addig mondta, hogy az anyja elpanaszolta,
hogy vót
neki három legén testvére, s azok elindultak házasodni, de többet sose
tértek
vissza. - Na, akkor én egy napig se várok. Tarisnyáljon
fel ingemet, s én elindulok a keresésikre! - Aki éhes, az tartson
velem! Nem akarok egyedül enni. Megosztom az ennivalómot bárkivel! -
Te legén híttál, akkor itt vagyok! Na megvendégelte azt
a nagy kost a legén, jóllakott s azt mondja: -
Huzzál ki egy szőrt belőllem, s ha bármelyen bajban leszel, csak annyit
mondjál,
hogy faltörő kos, gyere segítségre! Na
a legén ment tovább. Hát ahogy menyen tovább, megin leült enni,
s azt mondja: -
Ki van itt a közelbe? Még van maradék ennivalóm.
Jöjjön, segítsen megenni, hogy ne egyek egyedül! Hát odaszállott
egy galambacska a vállára. - Itt vagyok – mondja. - Na, gyere, most egyél velem! Jóltartotta a galambat es, s mikor
jóllakott a galamb, akkor azt mondja: - Húzzál ki egy tollat a
szárnyamból, s bármelyen bajban leszel, csak mondjad, hogy tarka
galamb gyere
segitségemre! Úgy es lett. Ment
a legén, s addig ment, hogy elérte azt a
házacskát,
ahol a kőszívű ember lakott. Békopogtatott, de
nem vót otthon, csak a leán vót otthon. Köszön: - Jó estét! - Jó estét! – hol
jársz erre, hol még a madár se jár? Azt
mondja a legén: - Elindultam ország-világot járni.
Hát te, hogy vagy itt egyedül ebben a
házikóban? -
Nem vagyok egyedül – mondja a leán –, van itt nekem egy öreg apókám,
csak az erdőben bolyong most. S a leán akkor
ott elpanaszkodta, elbeszélte, hogy ott vannak azok a kőszobrok, akiket
kővé
változtatott. Azt
mondja a legén: -
Ezek meg* az én testvéreim – mondja. Na de mit mondott, hol van a szíve? - Azt mondta, hogy itt nem messze az
erdőben van egy hatalmas nagy szikla, s azt a sziklát, ha
valaki széttörné, abban van egy madárka, s annak a madárkának…, abban
van a szíve
az öregembernek. Ha valaki megfogná azt a
madárkát, s
az öregemberhez vinné, minnyá visszakapná a szívét. - Nahát, ha csak ez a baj – mondja a
legén –, akkor te ne szóljál egy szót se! Meg se hált a legén,
hanem elindult a sziklához.
Meg es kapta azt a hatalmas nagy sziklát, s
mikor odaért, hej, ha itt lenne az a nagy faltörő kos, hogy széthánná
nekem
ezt a nagy sziklát. Hát
uram teremtőm, elig szólta ki, ott termett a kos,
s a
szarvával csak kettőt-hármat döfött rajta, s szét vót a nagy szikla
repesztve. Azt mondja a legén: -
Most csak a galamb kéne, hogy elkapja a madárkát. Oda es repült a vállára a galamb,
abba a helybe, s elkapta a csőribe a madárkát. A legén a kezibe vette, de úgy dobogott annak
a madárkának a szive, hogy nem fért a legénnek a kezibe, úgy vert.
Vitte hamar
nagy örömvel az öregemberhez, s hát amikor közeledett a házikóhoz,
közeledett,
azt mondja az öregember a leánnak: - Jaj, hallod-e, édes leányom, nem
tudom, mi van velem, de olyan melegség van rajtam, s úgy ver a szívem
tájéka –
mondja -, s olyan jó érzés fogott el! Hát ahogy közeledett, még közelebb,
még közelebb, az öregembernek kezdett
potyogni a
könnye. A leánt kezdte csókolgatni. - Édes leánkám, úgy érzem… - Itt van öregapám – mondja –
meghoztam a szívit! Az öregember minnyá’ a madárkát
kétfelé vágta, kivette a szivit, s bétette az
ő maga
helyire, s ugyanúgy dobogott, mint azelőtt vót. Azt
mondja a leán: - Most öregapám éleszd életre ezt a
kőembereket, akiket kőé vátoztattál, hagyd legyenek boldogok! Életre es
ébresztette őköt. Megköszönték az
öregembernek, s megcsókolták egyik a mást, s hazamentek. Nagy
lakadalmat csaptak, és boldogan élnek még ma
es, ha meg nem hótak. Az öregasszon úgy
örvendett, hogy azt se tudta, mi’ csináljon. A mese szövegét gondozta: Sebestyén
Imre Dezső
|