Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember s egy szegény asszony. Azoknak annyi gyermekük volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Csak egy bajuk volt. Nem volt kút az udvarukon. Örökké a szomszédból hordták a vizet. Immár megsokallották, s eltiltották onnan. Megkeseredett a szegényember, s felsóhajtott:
- Na, édes feleségem, eddig volt, ahogy volt, de én most neki állok, s ások egy kutat.
Kiválasztott az udvaron egy helyet, vette az ásót, s elkezdett ásni. Alig ásott két-három nyomást, megcsendült az ásó. Ásott tovább. Még jobban csengett az ásó. Egyszer csak kifordított egy akkora nagy kerek aranyat, mint egy üstöcske. Hej, megörvendett a szegényember! Vitte a feleségéhez. Mutatja neki.
- Nézz csak ide, édes, édes feleségem, gazdagok leszünk egész életünkben! Nem leszünk többet szegények!
- Jaj, jaj! - jajgatott az asszony. - Hát kinek adjuk el? Mit csináljunk vele? Még megtudják, s bezárnak, hogy úgy loptuk. Tudod mit, vidd el a bírónak. Úgyis van sok adósságunk. Hátha elenged belőle.
- Azt már nem! - csattant fel a szegényember. - A bíró elvenné, s az adósságunkat csak megtartaná. Hanem tudod-e mit? Elviszem én Mátyás királynak. Az megjutalmaz érte.
Úgy is lett. Az asszony megtörülgette szépen, megdörgölgette, s beletette egy takargatóruhába. A szegényember felöltözött szépen, s elindult a királyhoz. Mikor odaért, a kapunál állt egy őr.
- Jó napot!
- Adjon isten, te szegényember! Hát te miért akarsz ide bemenni?
- Egy kis ajándékot hoztam a királynak!
- Ugyan bizony mit tudtál te hozni, szegényember?
- Nézd csak, mit! - S a szegényember megmutatta az aranyat az őrnek.
- Nahát, ezért te szép ajándékot kapsz. De csak úgy eresztelek be, ha a felét nekem adod.
Hát a szegényember mit csináljon, megígérte, hogy az ajándéknak a felét neki adja. Beeresztette a kapun álló őr, s megy a szegényember tovább. Ahogy ment, elérkezett egy ajtóhoz. Ott is állt egy őr.
- Hallod-e, te szegényember! Hová, hová? Állj csak meg! Ilyen akárkinek nem szabad ide bemenni!
- De én ajándékot hoztam Mátyás királynak.
- Ugyan bizony miféle ajándékot hoztál? Mutasd csak!
Kitakargatta a szegényember, mutatja a nagy aranyat.
- Nahát, te szegényember, beeresztelek, de csak úgy, ha a jutalomnak, amit ezért kapsz, a felét nekem adod.
Hát a szegényember mit csináljon? Megígérte, hogy az ajándéknak, amit kap Mátyás királytól, a felét neki adja. Így egyik felét nekiígérte a kapuőrnek, a másik felét az ajtónálló őrnek. Na, lassan bejutott a királyhoz.
- Jónapot, felséges királyom! Életem-halálom kezedbe ajánlom!
- Jónapot, te szegényember! Mit hoztál nekem?
- Én bizony, në, ezt az aranyat találtam, amikor ástam a kutat. Gondoltam, elhozom felségednek.
Nézegette Mátyás király.
- Jól van, te szegényember, ülj csak le!
Hamar csengetett, jöttek az inasok, enni hoztak a szegény embernek, megvendégelték, s azt mondja Mátyás király:
- Parancsolom, mérjetek ki egy zacskó aranyat ennek a szegény embernek!
- Nem kell nekem, felséges királyom - mondja a szegényember. - Adjon nekem ötven botot a fenekemre.
- Ötven botot, te szegényember? Te nekem ajándékot hoztál, s én neked ötven botot adjak? Hát neked aztán elment az eszed?
De addig könyörgött a szegényember, hogy így, hogy úgy, hogy őneki ötven botot adasson.
- Hát jól van. - Beleegyezett Mátyás király.
Hozták a derest, jött a hajdú, s mikor a szegény embert reá akarták fektetni, ki szólt a kapunálló őrnek:
- Gyere csak be, most a felét az ajándéknak neked adom!
Jött is nagy örömmel az őr, s mikor bejött, azt mondja a szegényember:
- Na most, felséges királyom, ennek adassa felét. Mert csak úgy engedett be, ha a felét neki ígérem.
Megértette Mátyás király, miről van szó. Megragadta az őrt a hajdú, reá a padra, s huszonötöt mértek a fenekére. Mikor ezzel készen volt, akkor ki szólt a szegényember az ajtónálló őrnek.
- Gyere csak be, megkapod az ajándék másik felét!
Bejött az is nagy örömmel, hogy most megkapja az ajándéknak a másik felét. Azt is megragadta a hajdú, reáfektette a deresre, a huszonötöt ő is megkapta.
- Nahát, te szegény ember, amiért ilyen okos voltál - dicsérte meg Mátyás király -, most ajándékot kapsz. - Adott neki két lovat, szekeret s még egy fél zsák pénzt, s a szegényember nagy örömmel haza ment.
A két ajtónálló vakargatta a fenekin a botnak a helyét, lehet, még két napig is. A szegényember a feleségével s a gyermekeivel boldogan él még ma is, ha meg nem halt.
Ez tiszta igaz volt. Itt a vége, fuss el véle!
¤
(A fenti mesét Sebestyén Ádám: Bukovinai székely népmesék című
gyűjtéséből
átdolgozta Kovács Ágnes.
A mese megjelent Kovács Ágnes: Eltáncolt papucsok című könyvében.)