A FÉLIG NYÚZOTT BAKKECSKE

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. Azoknak volt egy leányocskájuk, s még volt kecskéjük is. A leányocska mindennap kihajtotta a kecskét a falu végére, a legelőre, s este hazahajtotta.

Egyszer az ember megkérdezte a kecskétől:

- Kecském, ettél-e ma?

A kecske elkezdett mekegni, hogy ő nem is evett, nem is ivott. Az ember eléfogta a leánykát, s jól megverte.

- Hol voltál te egész nap, hogy nem etetted meg azt a kecskét?

- De én etettem - sírt a leányka -, a kecske hazudik.

Azt mondja az ember másnap a feleségének:

- Hallod-e, te asszony, holnap te hajtod ki a kecskét legelni! Az asszony ki is hajtotta reggel, s este hajtja haza. Kérdi az ember:

- Na, kecském, ettél-e, ittál-e?

- Mek-mek-mek-mek-mek-mek! Nem is ettem, és nem is ittam, egész nap étlen-szomjan voltam.

Az ember eléfogta a feleségét, s jól megverte.

- Na - azt mondja -, holnap majd kihajtom én. - Kihajtotta a kecskét. Egész nap legeltette, a patakra is lehajtotta, s mikor este hazaviszi, a kecske mégis azt mondja, hogy egész nap nem evett, s nem ivott.

Megharagudott a szegény ember, megragadta a kecskét, reáhúzta egy nagy padra, reákötözte, s elé a kést. Elkezdte nyúzni. Mikor félig megnyúzta, hogy, hogy nem, a kecske megszabadult, s futás, elfutott az erdőbe, mintha ott sem lett volna. Ott bebújt egy rókalikba.

Jön a róka, be akar bújni a likjába, de hát nem tud, mert valaki kuksol odabent.

- Ki van az én likamban? Kiszól a kecske:

- Én vagyok, a félig nyúzott bakkecske! Dü-bü, dü-bü lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves!

A róka nem mert bemenni. Szaladt tovább. Találkozik a farkassal. Azt kérdi tőle a farkas:

- Róka koma, miért vagy olyan szomorú?

- Hát hogyne lennék szomorú, mikor az én likamba bebújt valaki!

- Hagyd el - vigasztalja a farkas -, majd én kizavarom!

Odamegy, s bekiabál a rókalyukba:

- Ki van odabent?

- Én vagyok, a félig nyúzott bakkecske! - szólt ki a kecske. - Dü-bü, dü-bü lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves! - No, a farkas se mert bemenni.

Megindultak ketten, menegettek. Összetalálkoztak a medvével. Azt kérdi a medve:

- Brumm-brumm, miért lógat játok az orrotokat?

- Hát hogyne lógatnánk, mikor a rókának a likába bebújt valaki.

- Hagyjátok el, majd én kizavarom! - hősködött a medve, s azzal odaballagott a lyukhoz. - Brumm-brumm, ki van itt a róka likában?

- Én vagyok, a félig nyúzott bakkecske! Dü-bü, dü-bü lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves!

Bizony, a medvének is inába szállt a bátorsága.

Mennek tovább. Hát ahogy mennek, találkoznak a sündisznóval. Azt mondja a sündisznócska:

- Hát, jóbarátok, mi a baj, hogy olyan szomorúak vagytok?

- Hát hogyne lennénk szomorúak, mikor a róka likjába bebújt valaki!

- Én majd kizavarom! - ajánlotta a sündisznócska. Odamegy a rókalikhoz.

- Ki van odabenn?

- Én vagyok, a félig nyúzott bakkecske! - szólt ki a kecske.

- Dü-bü, dü-bü lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves!

De a sündisznó bement, s a tüskéivel jól összeszurkálta a bakkecskét. A végén kiugrott a kecske a róka likából. De a lik szájánál ott állott a róka, a farkas s a medve, elkapták a kecskét, s abban a szent helyben széttépték. Na, a róka újra be tudott menni a likjába. Megköszönte a sündisznócskának a segítséget, s még ma is él, ha meg nem halt.

Úgy láttam, mint most.

¤