HARAGSZIK-E, GAZDA URAM?

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény aszszony, s annak a szegény asszonynak volt egy fia. A legényt úgy hívták, hogy János. Azt mondja neki egyszer az anyja:

- Hallod-e, édes fiam, immár el kellene menjél valahova szolgálni, ne edd itthon az én kenyeremet. Már azt se tudom, mit főzzek neked.

- Jól van, édesanyám - felelte János -, elmegyek.

Az anyja sütött hamuban egy pogácsát, beletette a tarisnyába, s a legény útnak indult. Ahogy megy az úton, meneget, beér egy faluba, s a falu végén az egyik kapuban kint álldogált egy ember. Köszön neki:

- Jónapot!

- Jó napot! - biccentett az ember. - Hát te hova mész, legény?

- Én szolgálatot keresni.

- Akkor éppen jó helyen jársz, mert én meg szolgát keresek. Gyere csak be! De előbb megkérdezlek, minek hívnak.

- Jánosnak - mondta a legény.

- Az már baj, mert a feleségem megmondta - rázta a fejét a gazda -, hogy akárkit felfogadhatok, csak János nevű ne legyen, mert minden János nevűvel ráfizettem eddig.

- Hát a nevemet immár meg nem tudom változtatni, ha akar, felfogad, ha nem, nem.

Bemegy a legény, aztán mégiscsak megegyeztek munkában, bérben meg abban, hogy három nap lesz egy esztendő, s amelyik a másikra megharagszik, annak bocskorszíjat hasítanak a hátábó1.

- Na - azt mondja a gazda reggel -, hallod-e, János! Tedd fel a szekérre az ekét, s fogd be az ökröket. Itt van egy kicsi kutya, úgy hívják, hogy Petrezselyem, veled megy. Ahol ez megáll, te ott szántogass estig, s este azon az úton gyere haza, ahol a kicsi kutya jön. Egy lépést se tágíts mellőle!

Nahát János be is fogta az ökröket, s elment a kutya után szántani. De alig értek ki a falu végére, a kutyácska megállott. János levette az ekét, s estig szántogatott, pedig nem az ő földjük volt, de hát a kutya ott állott meg, akkor ő ott szántott. Egyszer csak nagyon megéhezett, de a gazdáék nem vittek neki enni. Fogta magát, levágta az egyik ökröt, s ott nyomban megsütötte. Jól belakmározott belőle, s a többit otthagyta.

Estefelé megy haza, elöl ment a kutyácska, Petrezselyem, ő meg utána szekérrel. Mikor a kapuhoz értek, a kutyácska a kapu alatt bebújt.

Azt mondja János:

- Hát én mindenütt utána kell menjek. Hogy bújjak én be a kapu alatt? - Fogta magát, levette a fejszét a szekérről, miszlikbe vágta a másik ökröt meg a szekeret, és bedugdosta a kapu alatt. Kijön a gazda, s a fejéhez kap.

- Jaj, te János, te János! Mit csináltál? Hol vannak az ökrök?

- Hát - vont vállat János - az egyiket megettem, mert nem hoztak ennem, a másik itt van, në, másképp nem tudtam a kicsi kutya után bedugdosni a kapu alatt. Haragszik-e, gazda uram?

- Dehogy haragszom, most vagyok a legjobb tulipántos kedvemben! - kiáltotta a gazda, pedig haragudott rettentően, azt se tudta mérgében, mit csináljon.

Másnap reggel odaszólt Jánosnak:

- Hallod-e, János, nekünk el kell menni a városba, te maradj itthon! - Nem hagyott semmi dolgot. - Mire hazajövünk, főzzél egy kicsi faszulykát. Levághatod bele azt a birkát, amelyik leghamarabb feléd néz. Tegyél zöldséget is a levesbe, s főzd meg jól.

Meg is pucolt János egy jó fél zsák paszulyt, s egy nagy üstbe odarendezte.

Bemegy a pajtába, s hát egy bárány se nézett feléje. Kippkopp, ütött egyet a fejükre, s azt mondja:

- Miért nem néztek felém?

Hát bizony, be-e-e-e, valamennyi bárány feléje nézett.

- Hát akkor le kell vágjam mind!

Volt vagy húsz darab, s mind levágta, s beletette az üstbe.

Ott volt a kutyacska, Petrezselyem meg a macskájuk, annak Sárgarépa volt a neve, azokat is beletette.

Estefelé jön haza az ember s az asszony, s kérdezik:

- Na, János, kész-e a leves?

- Az kész - bólintott a legény -, ehetnek belőle egy hétig. - Hát annyit főztél?

- Annyit én.

- Levágtál-e bárányt?

- Le én, mind.

- Hát miért vágtad le mind?

- Mert előbb nem akartak rám nézni, de aztán mind rám néztek. Le kellett vágjam mind.

- Jaj, te János, te János! Hát zöldséget tettél-e a levesbe? - Én beletettem mind a kettőt!

Esznek, esznek, egyszer csak felnéz a gazda.

- Hát a macska s a kutya hol van? .

- Hát a levesben - mutatja János. - Egyik a Sárgarépa, másik a Petrezselyem.

Rettenetesen nem tetszett a gazdának, hogy ilyen szolgálóra akadt. Lefeküdtek, s mikor gondolták, hogy János elaludt, elkezdtek sugdolózni. Azt mondják, hogy ami jobb holmijuk van, összeszedik, s elszöknek, Jánost pedig itt hagyják a háznál.

Elővettek két zsákot, az egyikbe belegyúrtak egy kicsi gúnyát, a másikba egy kis ennivalót meg könyveket.

- Még egy kicsit bújjunk vissza az ágyba, mert igen korán van! - Vissza is feküdtek, de János ezt alattomban leste.

Amikor elaludtak, az egyik zsákból János kiszedte az elemózsiát és a könyveket, s belekucorodott ő. Hát egyszer felkel a gazda s a felesége, s azt mondják:

- Menjünk most már, mert János még biztosan mélyen alszik!

Fel is vette az ember a könyveket, mert ez nehezebb volt egy kicsit, s az asszony a másik zsákot, amiben a ruhafélék voltak, s mentek, rettenetesen mentek.

Hát ahogy baktattak, egy nagy vízhez értek. Valahogy a zsáknak a feneke beleereszkedett a vízbe, s vizes lett Jánosnak a nadrágja. Kiszólt a zsákból:

- Emelje feljebb, gazda uram, mert áznak a könyvek! Megijedt az ember:

- Jaj, istenem, hallod, asszony, a könyvek beszélnek! Mennek még egy kicsit tovább, s megint beleért egy kicsit Jánossal a zsák a vízbe. Azt mondja megint:

- Emelje feljebb, gazda uram, mert áznak a könyvek!

Azt mondja az ember:

- Siessünk, hogy érjünk át a túlsó partra, megint beszélgetnek a könyvek a zsákban!

Megint mennek egy kicsit. Közben Jánosnál maradt a tű, amivel a zsáknak a száját befele bevarrta. Jól megszurkálta vele az embert. Az hirtelen felszisszent:

- Jaj, te asszony, hát tűt minek tettél a zsákba?

- Én nem tettem, csak az ennivalót meg a könyveket!

Ott ketten a nagy bandukolásban még össze is vesztek. Átérnek a vízen, leteszik a két zsákot, megszusszannak, s azt mondja az ember:

- No, én kioldom ezt a zsákot, megnézem azokat a könyveket. .

Belenyúl, s hát Jánosnak a fejét megfogja. Kiemelkedik János a zsákból. Azt mondja:

- Én megfogadtam, hogy nem maradok el maguktól.

Haragszik-e, gazda uram?

- Hát hogy haragudnék - füllentette a gazda -, dehogy haragszom! - Pedig úgy haragudott, hogy majd az ördög vitte el.

- Nahát, most már este van, ne menjünk olyan messze viszsza, feküdjünk le ide a víz partjára, s egy kicsit aludjunk. - Az ember azt mondta Jánosnak, ő feküdjön egészen a víz partjára, mellé az asszony, utána megint az ember.

Megegyeztek, hogy mikor János elszenderedik, akkor belelökik a vízbe. Lefeküdtek, de az asszony s az ember igen fáradtak voltak, hamar elaludtak. János felkelt, s ő feküdt legszélről. Egyszer azt mondja az asszony:

- Lökjed meg már, elaludt!

János úgy meglökte az embert s az asszonyt, hogy mind a ketten belegurultak a vízbe. Aztán utánuk kiáltotta:

- Ott mind a ketten jó helyt vagytok! - Felkelt, összeszedte a zsák gúnyát, s hazament. Attól fogva ő lakott a házban.

Megnősült, s még ma is él, ha meg nem halt.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána.

☼

(A fenti mesét Sebestyén Ádám: Bukovinai székely népmesék című gyűjtéséből
átdolgozta Kovács Ágnes.
A mese megjelent Kovács Ágnes: Eltáncolt papucsok című könyvében.)