A SZÜRKE LÓ

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegényember. Annak a szegény embernek annyi gyermeke volt, mint rostán a lyuk, égen a csillag. Még eggyel több. Volt egy szürke lovacskája, s azzal dolgozgatott. Volt egy nagy köve, s arra a kőre reákötötte a lovat, s őrölte a kukoricát, a búzát mindennap. Csak őrölte s őrölte. Egyszer megkeseredett a ló, azt mondja a gazdájának:

- Kedves gazdám, mi ennek az oka, hogy más ember két lóval őröl, te csak örökké egyedül velem?

- Jaj, édes lovam - feleli a szegényember -, őrölnék én kettővel is, ha volna. Vennék én hozzád egy párt, ha volna pénzem. De mivel tudjak venni, mikor olyan szegény vagyok, mint a templom egere., Csak az a sok gyermek van, egyéb nincsen.

Vigasztalni kezdi a szürke ló:

- Ne búsulj, édes gazdám, hozok én magamnak egy párt, egy lovat. Lesz neked két lovad.

Úgy is lett. Este, mikor végzett a szegényember, bekötötte a lovat az istállóba, s elment lefeküdni. De a ló mit gondolt, mit nem, elszakította a láncot, s elment ki az erdőbe. Egy hegy alatt ott lakott egy nagy róka egy likban, három fiával, s a rókalikhoz lefeküdt a szürke ló. Egyszer reggel lett. Azt mondja az öreg róka a legöregebbik fiának:

- Menj ki, fiam, nézd meg, milyen idő van!

Kimegy a legöregebb rókafiú, s jön be:

- Jaj - azt mondja -, csupa fehér mindenütt, hó esett!

- Menj el, te! - hitetlenkedik az öreg róka. - Hát hogy volna hó, mikor nyár közepe van.

Mondja a másik fiának:

- Menj csak ki, édes fiam, nézd meg te, milyen az idő! Kimegy a középső róka, de ő is csak azzal jön vissza:

- Egy nagy-nagy hóhegy van a rókalik előtt.

Megy ki a legkisebbik, de az is úgy járt. Megharagszik az öreg róka, megy ki, s nézi, hát csakugyan mekkora nagy hó van ott, mekkora nagy hóhegy. Tapossa azt a hóhegyet, s fölkiált:

- Hát ez nem hó! Ez egy szürke ló. Jaj, hát hogy tudjam én innen a rókalik szájától elvinni? Jó lesz, ha valahogy kibújok innen, s szólok a farkasnak, majd a farkassal együtt elhúzzuk.

De a szürke ló csak erőst tette magát, hogy ő megdöglött.

Elfutott a róka a farkashoz, s hívja:

- Gyere, farkas koma, mert egy akkora nagy döglött lovat hoztam. Elhúztam egészen az én rókalikamig. De tovább már nem bírom húzni, s nem lehet ki-be járni. Gyere, húzzuk ide a te farkasházadig, s akkor ide járunk rá mindennap enni.

Gondolta magában a farkas:

"Ide ugyan nem jössz te enni, csak valahogy idehúzzuk. Lesz ott nekem mit egyek."

Megy is a farkas nagy serényen. Odamennek, gondolkoznak, egyezkednek, hogy tudják azt a nagy döglött lovat elhúzni a farkasnak a tanyájáig.

Úgy tettek, hogy a róka reákötötte a farkasnak a farkát a ló farkához, s utána a farkas kötötte a róka farkát a ló farkához, s nekirugaszkodtak, hogy eIhúzzák. De a szürke lónak se kellett egyéb. Felugrott, s uzsgyi, vesd el magad! - meg se állott a szegényember házáig. Mikor odaért, azt mondja a szegény embernek:

- Na, kedves gazdám, hoztam lónakvalót. Ezeket üsd agyon ebben a szent helyben, nyúzd le a bőrüket, add el, s az árával veszel még egy lovat, hogy ne legyek egyedül.

Úgy is lett. A szegényember fejbe kólintotta a rókát s a farkast, lenyúzta a bőrüket, jó pénzen eladta, s vett belőle még egy szürke lovat, hogy legyen az ő lovának párja. Azután két lóval őrölte az őrölnivalót, s még ma is él, ha meg nem halt.

¯¯¯

(A fenti mesét Sebestyén Ádám: Bukovinai székely népmesék című gyűjtéséből
átdolgozta Kovács Ágnes.
A mese megjelent Kovács Ágnes: Eltáncolt papucsok című könyvében.)