AZ ÖREG SZÉKELY EMBER

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember s egy asz­szony. Székelyek voltak mind a ketten. Az ember a vasút­nál dolgozott sokáig. Egyszer aztán megöregedett, dolgozni már nemigen bírt, s elküldték szegént.

     Hazament a szegényember, s eltelik egy hét, eltelik kettő, de csak nem találja a helyét. Azt mondja a felesége:

    - Mi bántja kendet, hallja-e? Mi baja?

- Jaj, édes feleségem - búsult igen az ura -, nem vagyok én tekintélyes ember. Hiába dolgoztam annyi ideig a vasútnál, hiába bakteroskodtam, nincs nekem még aranyórám se. Van a papnak, van a tanítónak, van a községházán az elöljáróknak, de nekem nincsen.

- Nahát ezért kend, hallja, ne búsuljon. Összegyűjtögettünk egy kicsi pénzt, itt van, vegyen vele egyaranyórát.

Elmegy a szegény ember a városba, s vett magának egy erőst szép aranyórát. Beletette a kabátja zsebébe, a láncot meg kifity­tyentette, hogy mindenki lássa. Hazamegy az órával, azt mond­ja a felesége:

    - Hát ugyan bizony vett-e?

    - Vettem hát! - büszkélkedett az öregember. - Nézd csak, be szép.

    - Aztán be van-e állítva? - tudakolta az öregasszony. ­ Tudja-e, hány óra?

- Hát - vakarta meg a fejét az öreg - azt nem tudom, mert az órát nem ismerem. Hanem bemegyek a szomszédba a tanító úrékhoz, s a tanító úr nekem beállítja.

A szomszédban lakott a tanító, bemegy hozzájuk.

     - Jó estét!

     - Adjon isten, Józsi bácsi! Mi jóban jár?

     - Azért jöttem, tanító úr, megkérném, hogy nekem ezt az órát igazítsa be. Nézze csak, be szép hagymát vettem!

    Nézi a tanító, forgatja.

    . - Szép, szép - bólogat. - Miféle madár költötte, miféle tojás ez?

    - Ez bizony sármántyu madár tojása. De igazítsa be nekem. Elveszi a tanító, csavargatja.

    - Józsi bácsi, úgy tudtam, hogy kenteknek otthon van órá­juk.

    - Van hát - dörmögte az öreg székely ember -, de azt immár kívülről ismerem.

- Hát akkor jól van - fe­lelte a tanító -, ez is ponto­san úgy jár, mint az.

- Megette a fene az egé­szet, ha úgy jár! - csattant fel az öreg. - Akkor kiadtam a drága sok pénzt hiába.

- Hát már ugyan miért, Józsi bácsi?

- Mert a mi óránk immár húsz esztendeje áll, azért is­merem én kívülről.

Beigazította az új órát a tanító rendesen, s odaadta az öregnek. Elmagyarázta neki, melyik a félóra, a há­romnegyed, a kismutató pedig a perceket méri. Nézi az ember, forgatja.

- Hát az órát még csak ismerem, de a mánusokat, a mutató­kat meg a perceket már nem. Megnézem este, hogy áll a hold s a csillagok, a Göncölszekér, s akkor én megigazítom. Jobban tudom én, mint kend.

Avval Józsi bácsi hazament, aztán hogy megigazította-e az óráját vagy nem, azt én nem tudom.
Ma is élnek, ha meg nem haltak.

¯¯¯



(A fenti mesét Sebestyén Ádám: Bukovinai székely népmesék című gyűjtéséből
átdolgozta Kovács Ágnes.

A mese megjelent Kovács Ágnes: Eltáncolt papucsok című könyvében.)