| (MÁRI NÉNI) ÓVODÁSOKNAK MONDOTT MESÉJE |
Hol volt, hol nem volt, hetedhétországon, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy nagy hólyag.
Elunta magát a hólyag.
- Én elmegyek világot látni, vándorolni.
Gurult az úton. Hát ahogy gurult, gurult, találkozott egy szalmaszállal.
- Hová mész, szalmaszál?
- Én elbujdosok, kiestem a kályhából, mikor a gazdaasszonyom bé akart tenni a tűzbe, úgy gondoltam, elvándorlok.
- Menjünk együtt!
Hát mennek ketten, összefogták a kezüket, beszélgetnek. Mennek-menegetnek, találkoztak egy tüzes üszöggel, egy parázsval:
- Hová mész, te parázs?
- Megyek, elbujdosok, kiestem a kályhából, én ott a földön csak üdögéltem, gondoltam elbujdosok.
- Menjünk együtt, menjünk!
Mentek, beszélgettek hárman, hát ahogy menegettek, odaértek egy nagy vízhez. A hólyag a vízbe belement, s hamar a túlsó partra átúszott. A szalmaszál belement a vízbe, úszott, úszott, hogy hamar keresztül úszott.
A parázs kezdett sírni:
- No most én hogy menjek keresztül? Ha belemegyek a vízbe, kialszom. Vigyetek keresztül engemet!
- Jól van, nem bánom - mondta a szalmaszál.
Visszaúszott, s a parázs felült a hátára a szalmának, s ez a szalmaszál úszott
a vízben, úszott, vitte a parazsat, de mikor a közepéig ért a víznek, a parázs meggyulladott, s a vízbe beléesett s kialudt.
A hólyag a
túlsó parton akkorát kacagott, hogy kihasadott, s így mind a háromnak
vége
lett, s így a mesének is itt a vége, fuss el véle!
