A szóló szőlő, mosolygó alma
s csengő barack
|
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak a királynak volt három igen-igen szép leánya. Egyszer ez a király elindult, hogy az országot bejárja, megnézze, a népei hogy vannak megelégedve vele. Álruhát öltött magára, s elindult - mondom - az országát körüljárni. De mielőtt el nem ment volna, azt mondja a leányainak: - Na, leányaim, mit hozzak én nektek ilyen hosszú útról? Azt mondja a legidősebb: - Nekem édesapám minél szebb ruhát hozzon! Azt mondja a másik: - Nekem gyöngyöt, fülbevalót, nyakláncot, órát, karperecet, mindenféle ékszert! - Hát neked, legkisebbik leányom mit hozzak? - Nekem, édesapám, hozd el a szóló szőlőt, a mosolygó almát s a csengő barackot! - Jól van - mondja a király. Ennek még a hírét se hallottam, de ahogy vándorolok, meghallom vagy megtudom, hogy hol van, szívesen elhozom, leányom. El is ment a király, bejárt országot-világot. Összevásárolt a legidősebbik leányának különbnél-különb ruhákat, selymet, bársonyt, bibort. Csak úgy csillogott a drágakövektől, mindentől. A közepsőnek az ékszereket bevásárolta. De a legkisebbiknek a szóló szőlőről, mosolygó almáról, csengő barackról még a hírét se hallotta. Hát ahogy jött hazafelé hintóval, úgy belerekedett a kocsisa egy sárba, egy nagy pocsolyába, hogy se erre, se arra meg se tudták a hintót mozdítani. Azelőtt százszor járt arrafelé, örökké el tudott menni, a lovak el tudtak menni, de most bizony nem tudtak elmenni. Leszállott a király, mérgelődik, visszaül a hintóba, a kocsisa is. Emelgetik a hintót, de sehogyse tudják. Hát ahogy úgy mérgelődnek, egyszer csak egy hatalmas nagy fehér disznó kiugrott az erdőből, odament, s azt mondja a királynak: - Mit adsz nekem fenséges királyom, ha kihúzom a sárból a hintótokat? - Mit adjak én neked, te disznó? - Add nekem a legkisebbik leányodat! - Hát isten neki! Itt a kezem, nem disznóláb! - gondolta magában a király, - ez a disznó csak nem követeli a leányomat? Nem mondta komolyan. Hát amikor ezt mondta, a disznyó az orrával odament, s a hintón egyet emelt, s a hintó csak kijött a sárból. Hazamegy a király, odaadja az ajándékokat a legnagyobbik leányának, a közepsőnek, s azt mondja a legkisebbiknek: - Látod, édes szép leányom, miért kívántál olyant, amit nem tudtam teljesíteni?! De ahogy beszélgettek, egyszer csak röf-röf-röf, jön a disznó. S még egy daraboncát[1] is hozott a rusnya állatja. Kinéz a király, s elszörnyülködött. Azt mondja a legkisebbik királykisasszony: - Mi baj van, édesapám? Miért borult úgy el az arca? Jaj, édes kedves leányom, nézd hogy jártam! De nem engedem én, hogy tégedet elvigyen ez az állat, ez a disznó. Hamar felöltöztettek egy szolgaleányt ott a palotából, s odavitték a disznónak. De bizony a disznó nem fogadta el, hanem kiborította a daraboncából…, és csak röfögött az ajtónál. Sírt a királykisasszony, még földhöz is verte magát bánatában, de mit volt mit tegyen, mit nem… Azt mondja a király: - Öltözzél fel szegényes gúnyába, s akkor biztos nem tetszel meg a disznónak. Fel is adtak a királykisasszonyra mindenféle rongyos gúnyát. S leküldték a disznóhoz. De bizan a disznyó nem haragudt meg, hanem úgy örvendett, örömibe röfögött. Felültette hamar a királykisasszonyt a daraboncára, s tolta, tolta, vitte. S elvitte az erdőbe. Odavitte egy disznópajtához. De milyen volt az a disznópajta? Mindenféle rossz szalma volt, széna volt, mint a disznóknál ahogy van. Azt mondja a királykisasszonynak: - Röf, röf, röf - azt mondja - most itt lesz a helyed. Sírt a királykisasszony abban a disznópajtában. Lefeküdt oda, s addig sírt, hogy elaludt. Egyszer csak felébred, s hát uram teremtőm, egy olyan szép gyönyörű palotában találta magát, hogy azt kimondani nem lehet. Gyémánt volt annak minden szege-lika. Drágakőből volt annak még - ahova léptek - a lépcső is. S hát a disznyó sehol se volt. Hanem helyette egy olyan szép királyfi sétált fel s le. - …s odament, mikor felébredett a királykisasszon. Szép gyengén megfogta a kezét, s azt mondja: - Leszel-e most a feleségem? Hát hogyne lett volna a felesége? Lett most már örömest. Azt mondja : - Tudd meg, hogy engemet elvarázsolt egy tündér, hogy addig legyek disznó képiben, amíg egy királykisasszony, egy királyleány a feleségem lesz. Most gyere, elvezetlek a palotámnak a kertjébe! Nézd meg, hogy mik vannak! Karon fogta, s elvezette, hát ott olyan szép gyümölcsfák voltak, odamentek a szőlőhöz, s hát az beszélgetett. Azt mondja: - Látod-e, ez a szóló szőlő. Mentek tovább. Csengett, csilingelt a barack, mosolygott az alma. - Erre vágyódtál - azt mondja. - Azt is mondta a tündér, hogy addig legyek disznó képiben, amíg egy királyleány ezekre vágyik. Te vágytál rá, s most mondd meg tiszta szívedből, hogy akarsz-e a feleségem lenni? A nyakába ugrott a királykisasszony annak a királyfinak, s összevissza csókolta. Aztán hintóba ültek, s elmentek a király-apjáékhoz, s ott nagy lakodalmat csaptak. A lakodalom után visszamentek, s még ma is élnek, ha meg nem hótak.
A szöveget gondozta: Sebestyén Imre
Dezső
|
