1. A kelekótya legény



 

            Egyszer volt, hol nem volt, hetedhétországon túl, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer három legény.

Volt azoknak egy öregapjik. Hát igen beteges öregember volt, érzette már a halálát, egyszer csak azt mondja a fiainak:

– Gyertek ide, édes fiaim! Megmondom, hogy mit hagyok én reátok, mert lehet, hogy nemsokára meghalok. Nincsen semmi egyebem, csak egy ökröm, s azt az ökröt én reátok hagyom. Osszátok úgy el, ahogy tudjátok! ­

Úgy is lett. Nemsokára meghót az öregember, eltemették, s akkor a három legény gondolkozott, hogy tudják elosztani az ökröt. Azt mondja az egyik, a legokosabb, mert egy kicsitt kelekótya volt, hogy:

            –Mindegyik csináljon magának egy istállót, s kicsapjuk az ökröt, s amelyik istállóba béfut, azé lesz az ökör. ­


Úgy is lett. A két tesvér sok téglát esszehordatott, nagy-nagy, szép nagy istállót csináltatott.
A harmadik az akácfalevél, bodza, mindenféle kacatot essze­gyüjtött, s egy istállót csinált.

Kicsapták az ökröt, s hát az ökör abba ment bé, abba a zöld mindenféle istállóba. Hát nem volt a testvérek amit csináljanak. Oda kellett adják. Hát azé lett, amelyik istállóba belément.

            Nahát azt mondja a kelekótya legény, hogy most ő elviszi, s eladja. El is vitte másnap reggel, hogy viszi a vásárra. De ahogy vitte az úton, találkozott egy emberrel. Köszönt neki szépen:

– Jó napot!

– Adjon isten! Hova viszed ezt az ökröt?

– Én viszem a vásárra, de nem tudom, hogy mit tudnék neki csinálni, hogy jobban   megfizessék? ­

Azt mondja neki az az ember, hogy hát:

–        Nézd csak, fiam! Vágd le a farkát!

–        Ennél eppen nála volt balta, s kocc, levágta a farkát, s vitte tovább.

Megint találkozik egy másik embervel. Hát az már látta messziről, hogy véres a tehennek a farkahelye, az ökörnek a farka helye, azt mondja:

–        Mit tudjak én evel az ökörvel csinálni, hogy jobban megfizessék? ­

–        Azt mondja:  üsd ki a szarvait!

Hát kiütte mind a két szarvát. Vitte tovább. Ta­lálkozik egy harmadikval. Azt mondja:

– Bácsi! Mit tudjak én ennek az ökörnek csinálni, hogy jobban megfizes­sék?

            – Abbiza te – azt mondja –, szúrd ki a két szemét!­

 Hát kiszúrta mind a két szemét. Vitte tovább. Ahogy viszi-viszi, egyszer csak egy nagy száraz odvas fát látott meg. A fát futta* egy kicsit a szél, s erőst csitorgott*.

– Csütőrtök! – azt mondja. – Csitorgott.

Azt mondja :– Mi van hát? Csütörtökön ezt kifizeted nekem?

–        Hát a fa csak csitorgott. – Hát jól van – azt mondja.

–        Akkor én ide megkötöm. – S megkötte az ökröt.

Hazament, s azt mondják a tesvérei:

– Nahát eladtad-e az ökröt, hova tetted?

– Én biza* el egy fücfának* – azt mondja.

–        Hát a pénz hol van?

–        Hát azt mondta, hogy csak csütörtökön fizet.

Nahát várnak csütörtökig. A legény fogja a baltát, s el is megyen* oda. S hát se ökör, semmi sincsen, s a fa ekkor is csak csikorgott. Hát azt mondja:

–        Ne tegyél bolonddá! Azt mondtad nekem, hogy csütörtökön kifizetsz. Ak­kor most ide a pénzt! – S hát a fa csak csikorgott. Fogta a baltát, s neki, ki­vágta. De mi volt alatta? Egy nagy üst pénz. Há most mit tudjon csinálni aval a sok pénzvel?

–        Hazament, s a szomszédból elkérte a szekeret, s a lovakot, s fel­tett egy nagy üstöt, s elment a pénz után. Ott a pénzt feltette, s hazavitte. Úgy megijedtek a másik két tesvére, hogy ez valakit felrabolt*. Honnat kapta ezt a sok pénzt? Nem szólt semmit se.

Azt mondja :

– Csak vegyétek le a pénzt, mert én megyek – a szomszédba lakott a pap –, s elkérem a mérleget. ­Be is ment. Ott lakott a református pap, s azt mondja:

– Tiszteletes úr, adja ide nekem a mérleget egy kicsikét, pénzt akarnék mérni! ­

A papnak a felesége erőst kéváncsi asszon volt. Azt mondja:

– Mit te, én nem hiszem el, hogy nektek annyi pénzetek van!

– Van bizony! Egy jó nagy üstvel hoztam.

– De én átalmegyek, s megnézem.

– Átol ne jöjjön, mert én abba helybe* megütöm*. ­

Hát úgy is lett. A mérleget elvitte, bévitte a   tesvérinek, s azok méreget­ték a pénzt, s az a kelekótya legén meg megbutt* a kapu sorkához. Várt egy kicsiddég*, várt. Hát egyszer jött a papné. Fogta a legény, s a baltával, kopp! …egyet a fejire. Agyonütte. Hátra húzta, ásott egy gödröt, s eltemette.

A másik két tesvére leste az ablakon. Azt mondja:

            – Evvel kell valamit csinálni, nehogy kitudódjon, mert akkor minket elzár­nak.­

Béhitták a legényt, s aszongyák:

–        Maradjál csak benn egy kicsitt, mi menjünk ki!

Kiment a két tesvére, s kihúzták onnat a papnét, s odatemettek egy kecskét. S a papnét elvitték jó messze, s eltemették.

            Na hát eléjött a két tesvér, mintha semmi se történt vóna, s hazaviszi a mér­leget a kelekótya legény, s azt mondja a pap, hogy:

– Hát a feleségem nem jő?

– Hát az nem jő  tiszteletes úr, mert azt én megüttem*.

– Ó menj el, te! – azt mondja.

– Bíza megmutatom, hogy hova temettem, jőjjön el! ­

Hát a pap elmenyen hátra, a legény elkezdi ásni, ásni ki, s egyszer csak kijött a kecskének a farka.

Azt mondja:

– Tiszteletes úr! A maga feleségenek volt-e farka? ­

– Ö menj el, te! Ne mondj elyen bolondokot! – ássa újra, s azt mondja:

– Tiszteletes úr! A maga feleségenek voltak-e szarvai?

– Na ne mondj elyen bolondokot! Látszik, hogy kelekótya vagy. – S ássa tovább, s hát egyszer kihúzta az egész kecskét, s azt mondja:

– Tiszteletes úr! A maga felesége elyen szőrös volt-e?

Hát a pap nem hitte el, hogy hát ez a legény megütte* csakugyan. És így nem tudódott ki a dolog, mert a két tesvére elvitte volt onnat a papnét. így a legénynek nem lett semmi baja. A sok pénzvel még ma is élnek, ha meg nem haltak.

 

 

A szöveget gondozta: Sebestyén Imre Dezső