Bevezetés

 

 

A bukovinai székelység történetét, népszokásait, népdalait és gazdálkodá­sát tárgyaló, eddig megjelent köteteim sikeres gyűjtése és feldolgozása arra ösztönzött, hogy a bukovinai Andrásfalva Kakasdra települt lakóinak a népmeséit, ahogyan otthon mondták: "beszédeit" is összegyűjtsem.

Igaz, hogy buzdítást is kaptam dr. Kovács Ágnestől a néprajzi gyűjtők Sá­rospatakon megrendezett találkozóján, de akkor mégis igen nehéz szívvel fog­tam hozzá e ma már páratlan mesekincs összegyűjtéséhez. Ugyanis a jó mese­mondók: Palkó Józsefné, Andrásfalvi György, Sebestyén Lajosné és László (Pin­tyer Feri) Marcika már nincsenek az élők sorában.

Meséiket Dégh Linda vezetésével az MTA Néprajzi Kutató Csoport tagjai gyűjtötték össze, és "Kakasdi Népmesék" címmel az "Új Magyar Népköltési Gyűjtemény" VIII., IX. köteteként jelentek meg. Időközben Zsájc János, az Andrásfalván ismert nagy mesemondó és "jövendőbe látó", Ömböli Ferencné, aki szintén páratlan szép meséivel nyűgözte le hallgatói figyelmét - szintén meghaltak. Úgy éreztem, hogy már nem akad itt az új hazában letelepültek kö­zött, aki az andrásfalviak által ismert hatalmas mesekincsből még jó néhányat elmondjon.

Tudjuk, hogy a "Kakasdi Népmesék" két kötete csupán töredékét adta an­nak a gazdag mesekincsnek, amely az egykori andrásfalvi székelyek birtokában volt, s amelyet vándorútjukon magukkal hoztak, s megőriztek letelepülésük után is.

 

Nehéz szívvel fogtam neki a gyűjtésnek azért is, mert azt is tudtam, hogy a menekülés és sok egyéb ok miatt az öregek nagy része, aki valóban szeretett mesélni, elfelejtette, vagy már nincs kedve ahhoz, hogy egy-egy kedvelt, szép meséjét elmondja.

Ennek az aggodalmamnak a gyűjtés megkezdésekor minden alapja meg­volt, mert akárhány idősebb embert vagy asszonyt megkérdeztem, el tudna-e mondani néhány mesét, amit Andrásfalván hallott az öregektől, vagy esetleg ő is ismert, minden egyes megszólítottól azt a választ kaptam: "Tudtam, de elfe­lejtettem".

Az egyik idős néni, Sebestyén Gergelyné Ömböli Erzsi 75 éves, ezt mondta: "Mikor leánkák vótunk, s a tehenyekvel jártunk, annyi beszédet (mesét) mond­tam, s a gyermekek ezétt téritettek. Vigyáztak a tehenyekre. De most má elfe­lejtettem. "

Hát igen, sokan elfelejtették, de én nem adtam fel a reményt. Tovább ku­tatva sikerült felfedeznem nem is egy jó mesemondót, akik még ma is őrzik az Andrásfalváról áthozott, a régi öregektől hallott szebbnél szebb meséket.

Sőt, azt is tapasztalhattam, hogy ezek a mesemondók továbbadták a gyö­nyörű meséket, mert az unokák is épp olyan szépen elmondanak egy-egy mesét, mint nagyszüleik.

 

Az összegyűjtött anyagot, a mintegy 350 mesét húsz mesélő mondta el négy helységben: Kakasdon, Aparhanton, Hidason és Tabódon.

Andrásfalván a mesemondás bizonyos alkalmakkor szellemi szükséglet volt. Családi körben az öregek meséltek a gyermekeknek, unokáknak, de a fel­nőttek is szívesen hallgatták.

       Igen sok esetben, s ezt magam is tanúsíthatom, a gyermek csak akkor aludt el, ha az édesanyja Tündérország szépségeit mesébe foglalva elbeszélte neki.

A Móduvába (Moldva) járó, nehéz testi munkát végző summások a déli pi­henő ideje alatt vagy az estéli lefekvés után, ha éppen a kimerültség miatt nem tudtak azonnal álomba merülni, mese mondással, mese hallgatással ringatták álomba magukat.

Terebúza tisztításkor (kukoricafosztás) is a népdaléneklés mellett mindig akadt egy-egy mesélő, aki a táltosok, tündérek, boszorkányok világába terelte a tisztítók figyelmét. Közben egy-egy jó, fiatalnak való tréfás mesével is ipar­kodott tisztítás közben fokozni a jó hangulatot.

A hosszú téli estéken pedig összejöttek a szomszédok, komák, barátok, és vége-hossza nem volt a szebbnél szebb meséknek. Hisz a mai rádió- és televízió­adást akkor a mesemondás és mese hallgatás pótolta.

A lányoknál a fonóban is elhangzott egy-egy tréfás mese. Ezenkívül halott­virrasztáskor az énekek és imádságok szüneteiben is a mesemondás törte meg az esetleg többször előforduló nyomasztó csendet.

Sokszor a halott hozzátartozói a már közismert mesemondók valamelyikét külön megkérték, hogy a virrasztás ideje alatt mondjon el néhányat az ő ked­velt szép meséiből, hogy az esetleg az amúgy gyorsan elálmosodók is hosszabb ideig ott maradhassanak a virrasztóban.

Falunkban egy-egy családnak a mesehallgatás annyira kedves szórakozása volt, hogy Zsájc János mesemondót és jövendőbe látót egy-egy téli estén vagy vasárnap délutáni estével egybekötve, külön megkérték, hogy jöjjön el a laká­sukra "beszédet mondani". Természetesen ezt a "munkát" vagy pénzben vagy gabonában megfizették. Ilyen alkalmakkor minden esetben telt ház fogadta, s ő nyugodtan, minden szavát megfontolva beszélt, beszélt, s mi - mert édesapám is többször meghívta - szájtátva hallgattuk.

A szép tündéres vagy boszorkányos mesék mellett felolvasott a szentírás va­lamely részéből, s akkor a könyvet letette, s órákon át tudott róla beszélni. S köz­ben a későbbi idők eseményeit is előre megjósolta. Még a ma száguldó űrraké­tákról is beszélt. Sokak szerint jobban tudott beszélni (prédikálni), mint egy pap.

Hazatelepülésünk után nem sok időre már úgy tűnik, hogy ami Andrásfal­ván volt, az már nincs. Halottas házaknál, amíg Palkóné, Andrásfalvi György és néhányan, akik még szerettek mesélni, s ezek míg éltek, még egy-egy helyen fel­elevenítették a mesemondást. Terebúza tisztításkor is, 1960-ig a termelőszövet­kezet megalakulásáig, s még azután is néhány évig, míg népi módon panusosan (csuhé) szedték le a háztáji kukoricát és esténként otthon a csűrben tisztították, fosztották. Itt is, mint régen, a hosszú őszi esték munka közben mesemondással teltek el. Ma, miután a tsz földjein nagyüzemi gazdálkodás folyik, az emberek rájöttek, hogy a földön szálán kifosztva a kukoricát, tisztán könnyebb hazaszál­lítani. Igy a kukoricafosztásban való mesemondás is elmaradt.

Napjainkban a felnőttek részére való mesemondásnak már csak a tsz föld­jein van helye, abban az esetben, ha még akad egy-egy mesemondó, aki a pihenő­időben szórakoztatni tudja szép meséivel munkatársait. Igy az én mesemondóim közül is csak egy van már: Fábián Ágostonné, aki a Népművészet mestere cí­met viseli, és abban az esetben mond el ismert, szép meséiből, ha erre felkérik őt, a népi együttes műsorában való fellépés kor vagy más műsoros esteken. S mi­vel dajka az óvodában, így a kisóvodások is naponkint megkapják tőle a nekik szóló szép és kedves gyermekmesét.

Az igaz, hogy a mai ember gondolatvilága más, mint a 20-30' évvel ezelőt­ti emberé. Nem csoda, hisz a rádió és televízió elég szórakozást nyújt neki, de amint tapasztaltam, a kakasdi székely népi együttes fonó jelenetében, Fábián Ágostonné néhány kedves meséjét igen nagy tetszéssel fogadta a nézőközönség. Ezért mondom, hogy még ma is élnek emberek, akik mesélni, de mesét hall­gatni is szeretnek.

Én hiszem, hogy mind a népdal, mind pedig a népmese, amelyekben kife­jezésre jut népünk szomorúsága és vidámsága, újra felelevenítve, tovább fognak élni utódaink életében. Hogyne élnének tovább, hisz olyan csodálatosan szépek.

 

*

 

Mesemondóimról szólva, elsősorban Fábián Ágostonné Györfi Máriát kell megemlítenem, mert ő született mesemondó. Az édesapjától, nagyszüleitől, nagynénjétől, s a meséskönyvekből tanult szebbnél szebb meséinek fonalát to­vább fűzve, egy meséből tízet is kialakit. Ezt bizonyítja az eddig magnetofon­szalagon megörökített százötven meséje.

Fábiánnénak nagyszerű előadókészsége van. Gyönyörűen fűzi össze meséi­nek fonalszálait, és sikeresen tudja egységbe fogni őket. - Közben feszült fi­gyelmet tud kiváltani hallgatóiban. Akárcsak Zsájc János, Andrásfalva legkivá­lóbb mesemondója és távolbalátója.

Mesemondói tehetségét férje, Ágoston bácsi révén fedeztem fel, amikor egy alkalommal megkérdeztem, hogy tudna-e "beszédet mondani", mire ő így felelt: "Tudok néhányat, de Márikám, ő sokat tud."

         Igy akadtam rá a kis óvodások Márika nénijére, s a felnőttek Rudi Mári­jára.

Minden alkalommal, amikor egy-egy hétköznap este vagy vasárnap délután felkerestem, szívesen, odaadóan mesélt, nem sajnálta az időt. Több alkalommal, ha bejelentettem, mikor jövök, öszejöttek ismerősök, jó barátok, szomszédok.

Közben mesemondói tehetségére a megyei művelődésügyi osztály is felfi­gyelt, s így 1974. december 6-án a Népművészet mestere című kitüntetés kapcsán, megkapta a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának emlékplakettjét.

Egy ideig a Tolna megyei Népújság meserovatában közölték gyermekeknek szóló meséit: "Mári néni meséi" címmel. A közölt mesék igen kedvelt szórakoz­tatására voltak nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is. Sokan legin­kább a mese miatt várták a Népújság vasárnapi számát.

         Amikor Fábiánnét megkértem, mondjon néhány szót magáról, és arról, hogy kitől, honnan tanulta az elmondott meséit, így válaszolt:

         "Fábián Agostonné vagyok, csúfoló nevem Rudi Mári. Igy ismernek jobban az andrásfalviak. Andrásfalváról jöttem 1941-ben, s most Kakasdon lakom.

A meséket javarészt édesapámtól tanultam, a nagyapámtól, s nannyámtól. S vót egy nagynéném, Kalári néni. Attól es tanoltam, s aztán örökké jó olvasó voltam, olvastam sok mesét. Sok eszembe jut a régi mesékből, s amit elfelejtet­tem, azt kialakítom. S így alakul a mese."

 

Fábiánné 1975 februárjában a televízió "Teleszubjektív"-jában Tolcsvaiék műsorában is szerepet vállalt az "Égig érő fa" című kedvelt meséjének az el­mondásával.

A műsorban elhangzott beszélgetés, amelyet a műsorvezetővel folytatott, azo­nos a nekem elmondottakkal, amely így hangzott:

-          Fábián Ágostonné, Márika néni olyan ügyesen vette fel a mese fonalát, ami magnóval indult, és most életben folytat, mintha naponta legalább hússzor ezt csinálná. Sokat mesél?

-          Nagyon sokat.

-          A képernyőn figyelő gyermekarcokat látunk. Gyerekeknek elsősorban?

-          Igen.

-          Óvodában dolgozik?

-          Igen, óvodában dolgozom. Szeretik a gyermekek a mesét. Örökké mond­ ják, Márika néni, meséljen még egyet, s mesélek szívesen.

-          Nem csodálkozom rajta. Örülnék, hogyha ilyen meséken nőttem volna fel.

-          Mindig ugyanúgy meséli el azt a mesét?

-          Hát nem örökké. Van amikor kifelejtek valamit, s akkor szólnak a gyer­mekek, Márika néni kihatta ezt vaj azt. Az ember elfelejti, néha pedig akarattal kihagyom, hogy mit szólnak, s figyelmeztetnek, hogy kihattam valamit belőle - abból a meséböl.

-          Honnan tetszett tanulni ezt a szép mesét például? Nem szerepel ez sem­ miféle kötetben.

-          Édesapámtól tanultam. Ő nagy mesemondó vót. Tudja, mikor küssebbek vótunk, akkor nem aszonták, hogy hát mondok egy mesét, hanem, mon­dok egy beszédet. S akkor édesapám köribe gyűjtött, s mondta nekünk a beszédet. S azt én megtanoltam.

-          Mennyit mégis körülbelül?

-          Hát nem tudom úgy számval megmondani, hogy mennyit, met máig ol­vastam es sokat, de a kántorunk, Sebestyén Ádám bá' felvett százhúsz darabot.

-          Nem tetszett esetleg arra gondolni, hogy ezt szélesebb közönségnek is hozzáférhetővé kellene tenni, kiadni?

-          Hát ÁAdám bá', a kántorunk azétt gyűjtötte, hogy majd könyv lesz belőle.

 

Fábiánné az 1977 őszén megrendezett Röpülj páva versenyének elődöntőjé­ben is részt vett. Kis gyermekeknek mesélt. Béres Ferenc, a zsüri egyik tagja, röviden csak ennyit mondott róla:

"A mesélő asszony. Én elsősorban a gyerekeket figyeltem. A kedves tévések figyelmébe is ajánlanám, hogy a sok rajz- és mesefilm után, amelyekbe sokszor vegyes dolgok is belekeverednek, gyerekeinket ilyen mesével altassuk. Csodála­tos volt hallani. Én egy gyerek arcát figyeltem, hogy milyen áhítattal fogta a mese hangulatát, pedig tudta, hogy a felvevőgép lencséje őt is figyeli és veszi."

A tv-adásban elhangzott beszélgetésekből is kitűnik, hogy Fábiánné a ka­kasd-belaci 1. számú óvoda dajkája. Belacot 1935-ben csatolták Kakasdhoz, ek­kor lett a két településből a ma ismert Kakasd.

Fábiánné, a gyerekek kedves Mári nénije így abban az óvodában dolgozik, melynek elődjét a Festetics család 1834-ben alapította, és azt későbbi tulajdono­saik is fenntartották, működtették.

Mivel Fábiánné mindennap mesél a kis óvodásoknak, sokszor az iskolások­nak, de igen sokszor felnőtteknek is, egyik beszélgetésünkkor megkérdeztem tő­le:

 

-          Miként teszel különbséget abban, hogy mikor, kinek mesélsz?

-          Hát a gyermekeknek, az óvodásoknak azoknak egésszen csak rövidebbetmesélek. Lerövidittem. És nem is olyan komolyat. A mesét úgy alakítom át, ahogy leköti a figyelmiket. Malackást, farkasost, vagy hát ehez  ha­sonló valamit mondok. Jancsikát s Juliskát, Piroskát, tyúkocskást, ejen valamit. Met ha valami komolyabbat mesélek, akkor úgy nem figyelnek oda. Egy hároméves gyermek háromévestől hatévesig nem olyan komoly még, mind egy nagyobbacska, egy tíz-tizenhárom esztendős. De azt ta­pasztaltam, hogy szeretik, ha elmondok nekik egy-egy vidámabb mesét, amire jól tudnak kacagni. Pl. Bolond Mihókot el kell mesélni mindennap legalább eccer. Na akkor van ilyen mese egy-kettő, hogy amit ők kimon­dottan szeretnek. Én elmondom nekik, sakkor mégeccer kérik.
Az iskolásoknak, azoknak egy kicsitt komolyabbat mesélek. Valami ve­rekedőst, harcolóst, sárkányos lovast. A felnőtteknek, ami mullattassa, kacagóst valamit. Én es azt szeretem a legjobban.

-          Előfordul-e az, hogy ugyanazt a mesét átalakítva, mind a kicsiknek, mind pedig a nagyobbaknak (értem alatta az iskolásokat) vagy a felnőtteknek is elmondod?

-          A felnőtteknek való mesét azétt nem tudom annyira átalakítani, azt nem mondhatom a gyermekeknek el. De amit az iskolásoknak elmesélek, egy kis átalakításval a kissebbeknek is el tudom mesélni. Nem mindegyiket, de van, amejket. Azután én sokszor vagyok egyedül a gyermekekvel, s örökké mondják, hogy egy újat meséjjen. A régit es szeretik, de örökké új kéne nekik. Eccer hirtelennyibe nem tuttam mit mondjak, átalakítot­tam a fejembe az ördög fiát, s olyan mulatságos vót, hogy ezután így me­  sélem nekik.

-          Hogy történt az átalakítás?

-          Vagy, hogy amikor kereste az ördögnek az inassa az ördög fiát, s a király­kisasszont, akkor a pap imádkozott. S kérdezte az inas, hogy hát nem láttál-e egy ejen s ejen legént, legénkét s egy királykisasszont? De a pap csak mondta, hogy Ábelesz kóbelesz, ábelesz kóbelesz.
Szóllott neki kéccer-háromszor, hogy nem láttad-e? De a pap nem vála­szolt, csak Ábelesz kóbelesz. S ez az óvodásoknak annyira tetszett, hogy most így mondom. Ha ki találnám felejteni es követelik, hogy így mond­jam. Ez így igaz. Akkor sokszor két-három mesét es esszeteszek azétt, hogy valahogy tudjam esszekombinálni. Az a mese pont nem úgy van, de én, én máskép mondom. S  akkor aszongyák: A múltkor nem így mondta. És én nem tudom a múltkor, hogy hogy mondtam. (Nevet.) Nahát muszáj valahogy kialakítani, hogy tetszedjen nekik.

-          Mondóka mesét szoktál-e nekik mondani?

-          Hát mondókát szoktam. Pl.

o        Egyedelem begyedelem sarkantyú, Nem vagyok én félnyakú.
Szent Pál lovát szegezem,
Sárga szegvel szegezem. Irmán-fodormán,
Sárga hajú boszorkán.

 

Vagy pedig:

 

Egyedelem begyedelem tenger tánc,
Hajdú sógor mit kévánsz.

Nem kévánok egyebet,

Csak egy darab kenyeret.

 

Vagy pedig:

Egy - Megérett a meggy.

Kettő - Feneketlen teknő.

Három - Te vagy az én párom.

Négy - Megcsípett a légy.

Öt - A zsidóné köt.

Hat - Hasad a pad.

Hét - Telik a hét.

Nyolc -- Üres a polc.

Kilenc - A te neved kis Ferenc.

Tíz - Tiszta víz.

Ha nem tiszta, vidd vissza, Ott a szamár, megissza.

 

-          Tetszik-e a gyermekeknek?

-          Hát tetszik, mondják, hogy még eccer mondja el.  

-          Meg is tanulják?

-          Hát nem mondhatom azétt, hogy megtanolják. Nem.

-          Arra törekedsz, hogy megtanítsd őket?

-        Hát nem, met nekem kötelező tanyittást nem szabad tanyittani, és nem akarom az ovónőköt lejáratni, hogy most én tanyittom a gyermekeket. Ha mondanák egy szóval, hogy Márika néni, tanyiccsa meg, vagy mondja el többször, elmondanám szívesen. De én olyan megalázónak érzem, hogy szóval az ovónőköt úgy lejáratom, hogy ha�

-        Az óvónők ilyet nem tanítanak?

-        De tanyitnak, csak nem ebbe a formába. ők másképpen.

-          Hogy jobban felkeltsd az érdeklődésüket, olyan meséket szoktál-e nekik mondani, amiket énekelni kell? Pl.     Egyszer egy királyfi, mit gondolt ma­gában?

-          Ismerem ezt az Egyszer egy királyfit, dehát nem szoktam. Nem, nem tu­ dok, nincs úgy szép kótám, hogy énekeljek, és nem es próbálkozom.

 Fábiánnétól megtudtam azt is, hogy olyan meséket nem ismer, amiket a gyermekekkel felelgetve mondanak, vagy énekelnek. De beszélgetésünk befeje­zéseként még ezeket mondta:

-          Ha valamejk gyermek leüti az uját, vaj a lábát, vaj valamijit, s sirnak, akkor én mondom, hogy gyere ide, meggyógyittom. De igy igaz. Akkor odajőnek. Egy kicsitt megnedvesitem azt a hejet, s akkor mondom, hogy "Nyúl háj, daru háj, majd meggyógyul, ha nem fáj."                       .Elmondom keccer-háromszor, jól megdörzsölöm, hogy na most meg es gyógyult. S úgy örvendnek, hogy meggyógyult. ­

 

Fábiánné 1977-ben 48 éves. Amint látjuk, elsősorban a kicsi óvodások kapják tőle a legtöbb mesét. De egyben az 1973-ban megalakult kakasdi székely népi együttesnek is a mesemondója.

Ugyanakkor mint a Népművészet mesterét, sokszor felkeresik, hogy itt-ott kedvelt meséinek elmondásával szórakoztassa hol egy-egy művelődési otthon nagy számú közönségét, hol valamilyen ünnepély résztvevőit, hol pedig egy-egy iskolának a tanulóit.

Minden alkalommal a mese végére érve, élvezettel, gyönyörködve nézi a csillogó szemű, - nemegyszer a szájukat is tátva feledő hallgatóit, s ha azok még más, újabb mesére várnak, szívesen folytatja a mesemondást.

 

*

 

Györfi Rudolf (Varga Miska Rudi), Fábián Ágostonné édesapja 1908-ban született. Olvasni szerető ember. Huszonhét elmondott meséjét részben olvas­mányaiból, nagy részben azonban az öregektől, főleg édesapjától tanulta. Édes­apja az andrásfalvi református egyházközség kántora volt, s közben, mint isko­lázatlan ember, a református felekezeti iskolában segédkezett a gyerekek tanítá­sában. Ott ismert meséit továbbadta az iskolán keresztül a lakosságnak, de az esetenként beszélgetni összejött szomszédság is élvezettel hallgatta kedvelt, szép meséit.

Rudi bácsiban is igen tehetséges mesemondóra akadtam. Közismert ember, és mesemondói népszerűségéhez nagyban hozzájárult az, hogy meséivel s köz­ben regényes elbeszéléseivel erősen le tudta kötni hallgatói figyelmét. Még az álmát is meseszerűen tudta előadni. A nagy rabló című mesében a korcsmáros a szindzsákos (decis) pálinkával megtöltött poharat földre ejti, s ő felébred. De egyben hallgatói is az üveg csörömpölésére felrezzennek merengésükből.

Sajnos, Rudi bácsiban már nem reménykedhetünk a mesemondás terén, mert egészségileg nagyon legyengült.

 

*

 

        Györfi (Varga Miska) Ferenc 1973-ban 58 éves. Hidason (Baranya megye) lakik.

        Feri bácsi is, mint bátyja, Rudi bácsi igen jó mesemondó, és sokat olvasott ember. Kedvelt meséinek nagy részét ő is édesapjától tanulta.

A mesék felvételekor már betegeskedik, fullad, de mégis szívesen mesél, szinte élvezi a mesemondást. Sajnos nála már nem fejezhettem be a meseanyag felgyűjtését, mert a halál elragadta közülünk.

 

*

 

        Palkó (Lüle) Jóska bácsi a "Kakasdi Népmesék" mesélőjének, Palkó József­nének volt a legnagyobbik fia. A mesemondás tehetségét édesanyjától örökölte.

Amikor megkértem, hogy ő is mondja el néhány kedvelt meséjét, már ful­lad, betegeskedik, de mégis készségesen állt rendelkezésemre, és huszonkét igen szép meséjét vettem fel magnetofonszalagra.

Kedves meséiből főleg halottvirrasztások alkalmával mondott el egyet-egyet, amikor egy-egy alkalommal megjelent a halottas háznál. Ilyen alkalmakkor a virrasztást is ő vezette le, mert neki is megvolt a László Márton (Pintyer Feri) Marcika) halottas könyve, melyet halála előtt nekem adott, s most a Néprajzi Múzeumban őrzik.

Mivel Józsi bácsi "kálfaként" (brigádvezető) minden évben részt vett a mó­duvai summásmunkában, ott is gyönyörködtette szép meséivel és tehetséges me­semondásával az őt körülvevőket.

Meghalt 1973-ban, 65 éves korában.

 

*

 

Kovács (Ráfi) Péter bácsi egyik legjobb mesemondóm. 1908-ban született, s már hároméves korában árván maradt. Két holdnyi földjük megmunkálása mellett napszámba járt, és közben summásként a moldvai bojárok (földesurak) földjén dolgozott.

Ma a Szekszárdi Allami Gazdaság nyugdíjas éjjeliőre. Kedves, mosolygós, tréfálkozó egyénisége miatt mindenki kedveli.

Elmondása szerint 43 kedvelt meséjének egy részét még gyermekkorában hallotta az öregektől, nagy részét azonban a móduvai summásmunka ideje alatt tanulta meg, amikor több alkalommal együtt dolgozott a már említett Zsájc Já­nos mesemondóval és Ferdi Jóskával, akik sokat meséltek, amikor nyugovóra tértek. Ugyanakkor, mivel olvasni is szeretett, néha egy-egy meséskönyvet is kézbe vett.

Mikor megkérdeztem, hol szokott mesélni, így válaszolt: "Otthon csak úgy magunkban, ha esszejöttünk beszélgetni esténként."

 

*

 

Sebestyén Lőrinc (Sándor Lajos), 1972-ben 61 éves. Aparhanti lakos. Sokat olvasott ember.

Ismert meséit ő is az öregektől és a meséskönyvekből tanulta. Igen jó me­sélő. Őróla egyik mesemondóm, Sebestyén (Diszke Pál) Anti ezeket mondja: "Gyermekkorunkban kimentünk a marhákval, körülvettük, s ő mondta a mesét. A jaj! A marhák úgy szétmentek, hogy alig tudtuk esszegyüjteni."

Sajnos, Sándor Lajosban bármennyire is jó mesemondóra akadtam, mégis csak hat mesét tudtam tőle megmenteni, mert közben egy motorkerékpár elütöt­te, és agyrázkódást kapott. Bár később felépült, de már többet nem tudtam tőle gyüjteni, mert a mese fonalát nem tudta folyékonyan összekötni.

 

*

 

László Györgyné, Keresztes Borbála szülei 1910-ben vándoroltak ki Hadik­falváról, és Marosludason (Maros-Torda vm.) telepedtek le. Bori néni itt született. 1975-ben 66 éves. Ma a kakasdi Egyetértés Tsz nyugdíjas dolgozója. Igen jó me­semondó. Huszonegy elmondott meséjét még Ludason tanulta az öreg székely telepesektől, kukoricafosztás és dohánysimítás közben.

Egy-egy kedvelt meséjével a tsz földjein mindennap a déli pihenő ideje alatt meglepi a vele együtt dolgozókat. Bori néni kissé gyorsan beszél, de mégis igen szépen, élethüen eleveníti meg a mese hőseit, és közben feszült figyelmet tud kiváltani hallgatóiban.

 

*

 

Székely Péterné, Kásler Ágota is igazi mesemondó. Andrásfalván született és Marosludason (Ludus Rosiór), Romániában lakik.

A mesemondói nagy tehetségét rokonlátogatás alkalmával fedeztem fel, s akkor néhány igen szép meséjét megörökítettem. Később megtudtam, hogya ro­mán rádió munkatársai is felkeresték, és felvett meséit a marosvásárhelyi stúdió magyar nyelvű adásában közvetítették.

Székelyné páratlan ízes nyelvezettel beszél. Csak sajnálni tudom, hogy az­után nem tudtam eljutni hozzá, hogy a még ismert meséinek felvételével mese­gyűjteményemet gazdagítani tudjam.

         Akkori elmondása szerint kedvelt meséit édesapjától tanulta, aki igen sze­retett mesélni.

         A család 1930-ban vándorolt ki Andrásfalváról.

 

*

 

A mesékben a valóság és a csoda összeolvad. A sok csodálatos esemény segí­ti a hőst végső célja elérésében. Az égig érő fára való feljutás, a sárkány meg­ölése, a csodatevő varázserejű fű vagy a tündérek országába való bejutás, a bo­szorkányok hatalmából való kiszabadulás minden mesélőben és hallgatóban egy­aránt az élni vágyás erős akaratát teremtette meg.

A bukovinai székelyeknél a 150 éves elszigeteltségükben igen sokszor a me­semondás és mese hallgatás  adta meg a további biztatást a nehézségek leküzdé­sére.

Ezért mesemondóimnak külön-külön megköszönöm a küzdelemre bátorító, élni akarásra biztató sok szép mesét. Külön köszönetet kell mondanom dr. Ko­vács Ágnes tanárnőnek is, amiért a mesék összegyűjtéséhez az első buzdítást megadta, és azután is figyelemmel kísérte munkámat. S közben szaktanácsaival folyton segítségemre volt.

Végezetül köszönöm mindazoknak a segitségét, akik jelen munkám ki­adását erkölcsi és anyagi támogatásukkal lehetővé tették.

 

Kakasd, 1978 nyarán.

 

SEBESTÉN ÁDÁM                                     

 

 

TERVEZETT KÖTETBEOSZTÁS

 

        A mintegy 350 népmese, gyűjteményem nagy terjedelme miatt, előreláthatólag évenként egy-egy kötetben, I., II., III., esetleg IV. kötetben fog megjelenni.

Az I. kötet csak Fábián Ágostonné meséit tartalmazza.

A II. kötetet Fábián Ágostonné meséinek folytatásával kezdem és Fábián Ágoston, Györfi Rudolf, Györfi Rudolfné - Kakasd - valamint Györfi (Varga Miska) Ferenc - Hidas - (Baranya m.) meséivel fejezem be.

A III. kötetbe Palkó (Lüle) Jóska, Kovács (Ráfi) Péter, Kovács Péterné, Se­bestyén Ádámné, Domokos Imre, Sebestyén (Diszke Pál) Anti - Kakasd -, va­lamint Székely Péterné - Marosludas - Románia, meséit tervezem.

A IV. kötet Sebestyén Lőrinc, Csiszer Antal - Aparhant - Derék Károly, Farkas Lajos, Jakab (Pulic) Ferenc, László Györgyné, Juhász Barabásné, Se­bestyén Ferencné - Kakasd -, valamint Rózsa Lajosné - Tabód - meséit tar­talmazzák.