                                |
|
| Magas a Nógradvár teteje, Nem lehet kilátni belőle. Bárcsak egy madárszót sej, ha hallanék, Kivel a babámnak üzennék. Nem üzennék én neki egyebet: Vállára hajtanám fejemet. Vállára hajtanám a bús fejemet, Megvigasztalnám a szívemet. Akkor szép az erdő, mikor zöld, Mikor a vadgalamb benne költ. Mert az a vadgalamb olyan, mint a lány, Akiért a legény szíve nagyon fáj. |