Néhány teszt és érdekesség..
A gitár a húros hangszerek, ezen belül a pengetős hangszerek családjába tartozik. Megszólaltatása pengetővel, valamint az ujjakkal történik. A gitárok általában hat húrosak, ezek hangolása E, A, d, g, h, e. A gitár húrok nagy része kvart távolságra van egymástól, kivétel a g-h, ami nagyterc, így a gitáros több mint három oktáv hangterjedelmet használhat.
Egy gitár felépítése szerint lehet klasszikus gitár, akusztikus gitár, elektronikus gitár, vagy elektro-akusztikus gitár. A gitárok napjaink egyik legnépszerűbb hangszere. Elmondhatjuk, hogy szinte minden zenei stílusban megszólal valamilyen formában. Ez leginkább sokoldalúságának köszönhető, hiszen az egyes gitárok típusuktól és zenei stílustól függően betölthetnek szólista szerepet, de megállják helyüket a ritmusszekcióban is. Gitáron éppúgy előadhatók klasszikus darabok, mint napjaink modern popzenéi, sőt a rock műfaja például elképzelhetetlen lenne a e hangszer nélkül.
A gitárkészítés napjainkban már tömeggyártásban történik bár a kézműves hangszerkészítés hagyományai továbbra is fellelhetjük rajtuk. A gitárok fejlődése napjainkban is töretlen ütemben folyik hiszen a zenészek és a tervezőmérnökök egymással együttműködve próbálják kiaknázni a hangszerben rejlő, minden lehetőséget. Jó példa erre az elektromos gitárok megjelenésében úttörő szerepet vállaló Leo Fender, aki rádiómérnök tudását kamatoztatva vett részt a mágneses hangszedő kifejlesztésében, illetve a zenész Les Paul, aki saját zenei elvárásainak megfelelően alakította ki kedvenc hangszerét.
Sokféle formájú, húrozású, működési elvű gitár létezik, bár változatosságuk ellenére bizonyos vonásaikban megegyeznek. A gitár minden esetben rendelkezik egy hangszertesttel, valamint egy ebből kiinduló nyakkal aminek végén a hangszer feje található a hangolókulcsokkal egyetembe. A gitárok húrjai a nyereg és a húrláb között feszülnek, közel a nyakon végighúzódó fogólaphoz, melyen érintők sorakoznak.
Vorson V-260 TESZT!
Úgy döntöttem, tesztsorozatot indítok,
melyben kizárólag olyan hangszerekről írok, melyeket tartósan használok
koncerteken és kiállták a próbát. Egy kínai gitárral kezdem a sort, melyről
egyértelműen állíthatom, hogy minősége messze túlmutat márkája átlagán...!
Néhány éve kerültek először a kezembe Vorson gitárok,
melyekről első
benyomásom az volt, hogy iszonyatosan olcsók a nagynevű cégek hasonló
hangszereihez képest. Azóta nyilván a Vorson is lefutotta saját köreit,
kialakult egy általános vélemény a cég hangszereiről, s a profik továbbra sem
használják, azonban a kedvező árú, s mégis elfogadható minőségű hangszerek
körében élen jár a cég.
Először egy V-180 és egy V-190 típusjelű hangszert vetettem be színpadon,
majd mindez addig tartott, amíg három évvel ez előtt a SzeptEmber Feszt
rendezvényen ellopták őket a színpad mellől. Akkor valahogy megszakatt
kapcsolatom a márkával, azonban 1 éve ismét a kezembe került egy V-260-as
típusjelű és egész egyszerűen nem tudok rá mást mondani, mint, hogy ilyen áron
nem kapok gitárt ebben a minőségben! Ez számomra biztos.
A V-260-ast 2 dupla és 1 szimpla hangszedővel
szerelték. 1 éve intenzíven
használom, nem cseréltem le a gyári pick-upkat, a hangja több, mint elfogadható,
azonban ami a legnagyobb előnye a hasonló kategóriás hangszerekkel szemben: a
tremolója.
A V-260 ugyanis Floyd Rose liszensz
tremolóval szerelt, mégpedig olyannak, ami NEM HANGOLÓDIK EL! Ez így
leírva első hangzásra baromságnak tűnhet, azonban nem az, ugyanis az elmúlt
években volt szerencsém jónéhány Vorson, Samick, Johnson gitárt végigpróbálni, s
bizony a legtöbbnek mászkálnak a húrjai annak ellenére, hogy alul-felül satusak!
Jobban mondva nem a húrok mászkálnak, hiszen a satuval sok gond nem lehet (vagy
fogja a húrt, vagy nem), tulajdonképpen a silány rugóknak köszönhető az
elhangolódás, mely ez esetben nincs, pedig
BLUES/VERS
együttesünkben nem kímélem a kart! Komolyan nem
A V-260 egyébként MOF színű, mely a gyártónál azt jelenti, hogy
lakkozatlan tömör fa. Nagyon szép egyébként. Ez is Ibanez utánérzés, de
'működik'!
24 bundos a hangszer, fogólapja rózsafa, nyaka vékony (Ibanezesek szeretik az
ilyet), kényelmes, s bár nem vastag, kellőem széles, mely a nagyobb kezű
gitárosoknak könnyebséget jelent.
A fém részek feketék, a finomhangoló hibátlan, a potik intenzív hasznélat
során hajlamosak kilazulni, ezen csavarhúzóval egy pillanat alatt segíthetünk. A
kapcsóló 5 állású, a hangszedők passzívak és meglepően zajtalanok.
Elegáns hangszer, én nagyon szeretem!
Ajánlom mindenkinek! A HANGMESTER.HU Hangszerboltban kipróbálható. Ha nincs
kiállítva, Istvántól kérjétek el az enyémet a raktárból..! :)
Info: 0620 971 8465
Kiss Barna -
HANGMESTER.HU
A Fender Musical Instruments Corporation amerikai hangszercég, mely elsőként vállalt szerepet az elektromos hangszedővel felszerelt gitárok fejlesztésében. Napjaink egyik legmeghatározóbb gitármárkája, mely már a kezdetektől élen járt a kitűnő minőségű elektromos gitárok készítésében.
1938-ban indult Leo Fender villamosmérnök saját vállalkozása, a cég rádiók javítása mellett fonográfokkal és különböző elektronikus jelerősítőkkel is foglalkozott. Fender figyelme ekkor fordult, a még csak ilyentájt kialakulóban lévő hangszer-erősítő iparág felé, később jelentős szerepe volt az elektromágneses hangszedő kifejlesztésében és elterjedésében.
Az 1940-es évek elején Fender társult Doc Kaufmannal és együtt megalapították a K & F Manufacturing Corporationt, mely már kifejezetten hangszerek elektromos erősítésére és javításra specializálódott. A gyártás 1945-ben indult meg. A cég első terméke egy hawaii stílusú lap steel gitár volt, melyet erősítővel együtt árultak. Fender rájött, hogy a gyártásból sokkal nagyobb profit származik, mint a javításokból, így megpróbálta a vállalkozást ebbe az irányba orientálni, ami végülis 1946-ban Kaufmann kiválásához vezetett. Fender ekkor nevezte át vállalkozását a Fender Electric Instrument Company névre, és ezzel megalakult a mai márka elődje, amelynek sikerei egészen a CBS korszak beköszöntéig töretlenül íveltek felfelé.
1965-ben Fender megbetegedett, és
úgy döntött, eladja vállalkozását. Az amerikai médiacég, a CBS(Columbia
Broadcasting System) lehetőséget látott a neves hangszercégben, és 13 millió
dollárért felvásárolta Fendertől, az összes eddigre megszerzett, illetve
létrehozott leányvállalatával együtt. Leo Fender 1970-ig tanácsadóként tovább
segítette a céget, majd 1975-ben létrehozta új vállalkozását, ez volt a CLF
Research.
A CBS befektetőinek köszönhetően nagy mennyiségű pénzhez jutott a Fender cég,
így folyamatos fejlesztések következtek, de ezzel együtt a cég rajongótábora
egyre szűkült. Ehhez hozzájárult az is, hogy az anyacég beleszólt az évek
során folyamatosan csiszolódott gyártási módszerekbe is. A csökkenő eladások
miatt az a CBS idő előtt úgy döntött, hogy felszámolja az üzletágat.
A cég feltámadása feltámadása 1985-ben történt a dolgozókból és a régi márkához hű befektetőkből álló csapat, végül megmentette a márkát és megvásárolták a céget a CBS-től. Habár a CBS-korszak alatt pénzügyileg biztosabb alapokon állt, most újra olyan kisvállalkozássá lett a Fender, melyet a zenéért rajongó alkalmazottak működtetnek. Az újonnan megalakult Fender Musical Instruments Corporationnek teljesen az alapoktól kellett indulnia, hiszen a szerződés nem tartalmazta az épületek vagy a gyártáshoz szükséges gépek átvételét. Csupán a márkanév, a szabadalmak, és néhány raktáron maradt alkatrész lett az övék. A dolgozók, kereskedők és beszállítók kis csoportja - néhányuk a kezdetektől együtt dolgozott Leo Fenderrel - élükön Bill Schultz-cal nekiláttak, hogy újra felépítésék a legendát.
Kezdetben a Fender anyagi okok
miatt olcsóbb külföldi beszállítóktól importálta az alkatrészeket. A gyártás
ellenőrzése és a minőség iránti igény azonban oda vezetett, hogy a termelést
hamarosan a Fender új főhadiszállására, Coronitába telepítették. Ennél is
modernebb gyáregység készült Mexikóban, ahol szigorú minőség-ellenőrzési
rendszer mellett, mégis olcsó munkaerővel tudták előállítani a termékeiket.
1991-ben a kaliforniai központot is kinőtték, így új helyre költöztek, az
arizoniai Scottsdale-be. Innentől kezdődően a Fender újra talpra állt, és
azóta a világ számos országában megtalálhatók a leányvállalatai. Így maradt a
Fender a világ egyik legnagyobb hangszer gyártó vállalata.
A Gibson Guitar Corporation az akusztikai és elektromos gitárok egy gyártója. A cég a Tennessee beli Nashville-ben helyezkedik el. A vállalat legnépszerűbb gitára a Les Paul Standard. Gitárokon túl a cég készít zongorákat is.
A Gibson Guitar egy magánkézben lévő vállalat, részvényeit soha nem dobták piacra a tőzsdén.
Az 1800-as évek végén Orville Gibson elkezdett mandolinokat készíteni a michigani Kalamazoóban. Ezek a mandolinok nagyon jellegzetesek voltak. Faragott, ívelt, szilárd fatető és hát, továbbá megerősített oldalak jellemezték. Ezt megelőzően a mandolinoknak lapos fatetejük és egy edényhez hasonlító hátuk volt, mely leginkább a lantra hasonlított. Ezek a hangszerek nagyon instabilak és törékenyek voltak. Orville megvetően csak krumplibogaraknak hívta őket.
1902-ben megalakult a Gibson Mandolin-Guitar Corporation, hogy piacra vigye a Gibson termékeket.
1920-as években a Gibson cég nagyon sok újítást vitt végbe gitárokon és mandolinokon. 1922-ben bemutatták a Gibson F5-öt, melyet hamarosan követett a Gibson L5 modell. Ezek után hamarosan a gitárok egyik vezető gyártója lett a cég. 1935-ben elkészült az elsőként elismert Electric Spanish modell, az ES-150. Ennek már nagyon nagy kereskedelmi sikere volt.
1950-ben, a Fender erős eladásainak eredményeképpen a Gibson úgy döntött, hogy készít egy tömör testű gitárt. Később ez a technológia Les Paul-ként vált ismertté. Miután a gitárt megtervezték, megkérték Les Paul-t, írjon alá egy szerződést annak érdekében, hogy a gitárt róla nevezhessék el, így végül 1952-ben a The Les Paul-t kibocsátották.
1950-es évek végén sok új terv vált valóra, ennek eredményeképp látott napvilágot a Gibson Explorer és a Flying V, továbbá a félakusztikus ES-335.
A későbbiekben is több modellben látjuk viszont a Les Pault, mígnem 1961-ben a változó igények miatt megváltoztatták a gitártest kialakítását. Les Paul jóváhagyta a terveket, így készült el a Gibson SG, mely aztán ezen a néven vált ismertté.
1960-as évek végén a Gibson minősége és forgalma gyors hanyatlásnak indult, ez az állapot tartott is 1985-ig, mindeközben a gyártást áttették Nashville-be, majd 1986-ban a Gibson teljesen új vezetést kapott. A cég túlélése és fennmaradása nagyrészt ebben a tulajdonjogban bekövetkező változásnak volt köszönhető. Azóta a Gibsonnak több leányvállalata is létrejött, ezek többnyire műszergyártók, továbbá különböző védjegyek alatt diákok számára forgalmaznak gitárokat. Legutóbb a cég a Garrison Guitárs kanadai gyárót vásárolta fel. Az ehhez hasonló felvásárlások 1957-ben kezdődtek, amikor a Gibson felvásárolta fő versenytársainak egyikét, az Epiphone-t, majd az 1970-es évektől kezdődően ezt a márkát az alacsonyabban árazott gitároknál használta.
Az évek alatt a Gibson nagyon sokat pereskedett olyan gyártókkal, akik, megjelenésükben, a Les Paul-hoz hasonló gitárokat gyártottak. Az első ilyen per az Ibanez ellen irányult, majd a PRS (Paul Reed Smith Guitars) perrel folytatódott, mely még 2005-ben is tartott. Ezek szinte egytől egyig hamisítványi perek voltak. Talán éppen ezért, 1970-es években szabványosította a Gibson azt a sorozatszám rendszert, mely egy jellemzően nyolcjegyű sorozatszám, mely a mai napig használatban van. Ez a nyolcas számsorozat magában foglalja a gyártás dátumát, helyszínét és a termék saját kódját.
A cég további érdekessége, hogy Nashville-ben megtalálható a gyár egy kicsinyített változata, úgynevezett mini gyár, mely nyitva van a nyilvánosság számára, ez a hely egy éttermet és hangversenytermet is magában foglal. Mondhatjuk, hogy mára már turista látványosság.
A Jackson gitárgyártót eredetileg Grover Jackson alapította és működtette. Működése a Rhoads V modellgitár megteremtésével kezdődött, melyet eredetileg Randy Rhoads gitáros tervezett. Ennek a gitárnak V alakú gitárteste, továbbá hegyes szárnyai vannak. Ez a modell ösztönözte Grovert, hogy indítsa el a Jackson céget.
A gitárt eredetileg maga, Randy nevezte el Concorde-nak, később „Pinstripe-V", illetve a továbbfejlesztett változat „LTD" néven futott, s csak 1982-es gyártásba kerülése, azaz Randy Rhoads halála után vette fel az eredeti tulajdonos nevét. A „Pinstripe-V" továbbfejlesztésére azért volt szükség, mert a gitár testformájának szimmetrikus nyíl alakja volt, emiatt sokan összetévesztették a Gibson Flying V modelljével.
1978-ban Wayne Charvel eladta a Charvel iránti érdekeltségeit Jacksonnak, majd hamarosan végleg távozott a vállalattól, a továbbiakban nem volt semmilyen kapcsolata a céggel. Ekkor az üzlet a Kaliforniai Glendorában helyezkedett el, ezért 1979-től 1986-ig ezen a helyszínen gyártották a gitárokat. Ezután a cég beolvadt az IMC-be (International Music Corporation), ekkor a gyár elköltözött Ontarióba.
A Charvel egy gitármárka, melyet Wayne Charvel alapított a Kaliforniai Azusában, később átkerült a gyártás Glendorába. Nagyon sok híres kemény rock-ot játszó zenész részesítette előnyben ezt a márkát. Többek között Edward Van Halen, Bon Jovi, Ozzy Osbourne, Twisted Sister és még sokan mások.
A Charvel/Jackson sok jogi pernek volt a célpontja, melyek a kiindulási pontja a Fender volt, mígnem végül, 2002-ben a Fender cég megvette a Jackson/Charvelt, azóta ezek a Fender gyárban készülnek, ennek ellenére pontosan olyanok, a legapróbb részletekig, mint az eredeti San Dimas Charvelek.
Rövid ideig, ennek a változásnak, negatív következményei voltak. Azok a művészek, akik a cég névsorában szerepeltek, ekkor átpártoltak más gitárgyártó cégekhez, hogy a továbbiakban őket támogassák.
A Jackson gitár, karcsú és elegáns modelljeivel, végül a kemény rock és metal zene köreiben vált népszerűvé.
Majdnem minden Jackson és sok Charvel gitár hasonló, a Randy Rhoads által tervezett eredeti modellhez. Szinte hagyomány szerűen tartották meg alapjaiban az eredeti formákat.
A Hoshino Gakki vállalat 1908-ban
kezdte a hangszerek forgalmazását, 1935-ben pedig elkezdték gyártani saját
vonós hangszereiket. 1960-as évekig nagyon kicsi volt a jelenléte a nyugati
világban. A vállalat és Ibanez neve 1929-ben kezdett összefonódni, amikor
Hoshino Gakki elkezdte importálni az Ibanez gitárokat.
A spanyol polgárháború alatt Ibanez műhelyét megsemmisítették, így az
eredeti gitárok hozzáférhetetlenné váltak, pedig akkor már nagyon keresettek
voltak kiváló minőségük miatt. Ekkor Hoshino Gakki megvette az Ibanez
jogokat és elkezdte gyártani a gitárokat. Ezeket Ibanez-ként forgalmazta.
1957-ben kezdődött az Ibanez
gitárok modern korszaka. 1960-as években, a japán gitárgyártók másolták az
európai gitár terveket, és többnyire valamennyi erősen emlékeztetett az
Ibanez tervekhez, főként a Hagström és EKO tervekhez.
1966-ig a Teisco gyárban készültek az Ibanez gitárok, majd miután Hoshino
Gakki ezt a gyárat bezáratta, a későbbiekben a FujiGen Gakki gyárban
folytatódott a gitárok gyártása.
Az 1970-es években Gakki bemutatta a két új gitártervet, az Iceman és a Roadstar modellt.
1980-as évek vége és a korai
1990-es évek fontos időszak volt az Ibanez márka számára. Hoshino Gakki
nagyon jó kapcsolatot alakított ki Frank Zappa korábbi gitárosával, Steve
Vai-al, segítségével együtt mutatták be az Ibanez JAM-et.
Gakki végül az RG sorozattal tört be a világpiacra, mely az Ibanez JAM
modell, egy alacsonyabban árazott verziója volt.
Gakki akusztikus gitárokat is
gyártott Ibanez név alatt, pl a Tama akusztikus gitárok, melyeket 1979-ben
átkereszteltek Artwood sorozatnak.
A legtöbb Ibanez gitárt a FujiGen gyár készítette, ennek ellenére, 1980 után
elkezdték a gyártást Koreában, Kínában és Indonéziában is.
1980-as évek elejétől a FujiGen elkezdte gyártani a Roland gitárszintetizátorokat, többek között a Stratocaster-t, a Roland GR-505-öt, a Roland GR-202-t és az Ibanez X-ING IMG-2010-et.
A Starfield márkát szintén Gakki
birtokolta. Az 1970-es években Hoshino Gakki és Kanda Shokai megosztottak
egymás között néhány gitártervet, ezért van az, hogy néhány Ibanez és Greco
gitároknak ugyanazok a jellemzőik.
Gakki, az angliai Antoria-val is megosztott néhány Ibanez tervet, továbbá ő
segített Gakki-nak az angliai terjeszkedésben is, így kerültek Ibanez és CSL
gitárok Angliában is forgalomba.
Harry Rosenbloom (Medley Music) 1965-ig kézzel gyártott Elger gitárokkal foglalkozott. 1965-ben abbahagyta a gitárok gyártását, ezzel egyidőben megkapta az Ibanez kizárólagos forgalmazási jogát Észak-Amerikában. Ezzel az Ibanez amerikai terjeszkedése biztosítva volt.
1960-as években Jack Westheimer, amerikai gitárforgalmazó, felvette a kapcsolatot a japán gitárgyártó cégekkel. Weistheimer a következő cégekkel volt kapcsolatba hozható: Teisco, Cortez, Pearl, Silvertone, Kingston, Cort és még sok más.
1973-ban Jack Westheimer Dél-Koreában megalapította a Yoo-Ah vállalatot, melynek neve azt jelenti, te és én. Üzleti partnere Yung H. Park volt. Később a vállalatot átnevezték Cor-Tek-nek, a Cortez márka után. Később Yung H. Park vette át a vállalat teljes vezetését. A gyár Cort márkájú gitárjai nagyon jó minőségűek voltak.
A Cortnak nincs aláírással ellátott sorozata, mint a Fendernek vagy a Gibsonnak. Ellenben a Cort nagyon sokféle gitárt termel, mellyel nagyon sok gitároshoz és zenei műfajhoz illeszkedik. Sokféle elektromos és akusztikus, továbbá elektromos basszus gitárt. Jó termékeket gyárt és forgalmaz, mindezt versenyképes áron.
2006-ig a Cort egy magas minőségű sorozatot gyártott, ez volt a Cort Parkwood. Ekkor a Cort külön márkává változtatta a Parkwood-ot, a Cort név és logo nélkül. Ezt a márkát 2006 óta Dél-Koreában gyártják, a Hybrid sorozatot pedig Indonéziában. Ezek az alacsonyabban árazott sorozatok megsokszorozták bevételüket, hiszen a piac elvárásainak tökéletesen megfelel.
A Vorson gitárok gyártóját, a China Lanyao céget 1994-ben alapították Kínában. Általános menedzserük Mr. Zhang Xue Min gitáros. Az eszközöket nyolc éven keresztül fejlesztették annak érdekében, hogy azok a vevők megelégedettségére szolgáljanak. Jelenleg a Vorson a leghíresebb zenei eszközöket gyártó cég Kínában. A termékek megkapták a zenerajongók és a gitár előadóművészek bizalmát és elismerését.
Az egész világot behálózó
viszonteladói kapcsolatok biztosítják, hogy bárhol be lehessen szerezni a
Vorson gitárokat.
Ezek a hangszerek elképesztően olcsók, ezért több előadóművész is tesztelte.
A V-260-as modellről a következő általános vélemény alakult ki. Azok közül az előadóművészek közül, akik ezt a típust használják, az elfogadott vélemény, hogy a hangja több mint elfogadható. Kényelmes, mert nem hangolódik el. A lakkozatlan tömörfa, másnéven MOF szín, szép külsőt kölcsönöz a hangszernek, bár sokak szerint ez egy Ibanez utánérzés. A nyaka vékony, ezért az Ibanez használók szeretik. A finomhangolója hibátlan. A hangszedők passzívak és meglepően zajtalanok.
Mindezek fényében elmondhatjuk, hogy a Vorson egy viszonylag minőségi márka, amit roppant olcsón lehet beszerezni, szinte bárhol a világon.
Az Epiphone története nem egy kifejezetten egyenes vonalon ívelt felfelé. Megért igen meglepő csúcspontokat és végzetes mélységeket fennállásának ideje alatt. Az egész 130 évvel ezelőtt kezdődött Anastasios Stathopoulo műhelyében, aki egy görög fakereskedő fia volt. Sok üldöztetés után, végül a család Manhattan-ben kötött ki, 1903 után itt folytatták a családi vállalkozást. A vállalkozásnak nagy sikere volt, hiszen New York-ban ekkor tört ki a mandolin őrület. Mindez csak akkor változott meg, amikor 1915-ben a szülők meghaltak, és a gyerekek vették át a családi vállalkozást, Epimanondas, akit Epi-ként ismerhetünk, és Orpheus. Epi ekkor még csak 22 éves volt, ő vette át az irányítást az üzlet felett. Nem volt kifejezett üzletember, inkább egy lelkes zenész és társasági ember.
1917-ben Epi House Of Stathopoulo-ra változtatta a vállalat nevét. Ekkoriban a mandolinok kissé kegyvesztetté váltak, ezzel egyidőben kezdett teret hódítani a jazz és a bendzsók. Epi idejekorán felismerte ezt, és szintén ezzel kezdett foglalkozni, ezáltal a cég virágzott. 1923-ban Epi újjászervezte a céget, és hogy ez vízválasztó legyen a cég történetében, a nevét is megváltoztatta, ami a márkaneve is lett egyben. Ez volt az Epiphone márka születése.
1924-ben már akkora sikere volt a cégnek, hogy Epi kénytelen volt kiterjeszteni a termelést, ekkor megvette a Favoran céget, mely bendzsókat gyártott, annak érdekében, hogy ki tudja elégíteni az igényeket. Ezek után 1928-ban még egy névváltoztatásra került sor, így lett ennek az üzletágnak a neve Epiphone Banjo Company.
1929-ben, az értéktőzsde katasztrófa erőteljesen kihatott a vállalatra, mint ahogy sok más műszergyártó cégnek ez az év mindennek a végét jelentette. Az Epiphone ekkor jött ki a Recording szériával. A piac ugyan határozottan érett volt rá, ez a sorozat mégsem volt sikeres. Sokak szerint a Gibson L-5 modelljének méreteihez képest túl kicsi volt és túl díszes. 1931-ben már erőteljesen látszott az L-5 befolyása az új Epiphone modellekre. Epi, a Gibson sorozatszámaival ellentétben, modell neveket adott gitárjainak. Ezek voltak a DeLuxe, Brodway, Windsor és Tudor.
Az 1930-as évek folyamán a Gibson és az Epiphone barátságos versengésről háborúba csapott át. A gitár testek egyre szélesedtek, a reklámok egyre kihívóbbak lettek. Epiphone csak éppen hogy nem vadászott Gibsonra. Ettől kezdve az Epiphone gitárokról úgy vélték, hogy a legjobbak között vannak a világon.
1935-ben tette meg a cég első lépését az elektromos gitárok piacán az Electar szériával, mely eredetileg Electraphone-ként volt ismert. Ez a modell egyénileg állítható Master Pikcup-pal rendelkezett. Az Electar széria komoly ütést mért a versenytársakra. 1937 nyaráig a cég megduplázta az eladásait. Az évtized végéig sem hagyott alább a verseny az Epiphone és a Gibson között. Ekkor pedig kitört a második világháború, ami a gitár gyártás leállítását jelentette.
A háború mindent megváltoztatott. Epi a háború alatt meghalt leukémiában, így az Epiphone testvéreire maradt, Orphie-ra és Frixo-ra. A továbbiakban nekik kellett teljes felelősséget vállalni a cég technikai és pénzügyi futtatásáért. Ekkor kezdődtek a problémák. Az Epiphone továbbra is folytatta harcát a Gibsonnal. Mindeközben a testvérek sok mindenben nem értettek egyet, majd 1948-ban szétváltak, Orphie maradt a gyár élén. Egyre több pert vesztettek, és a minőség is romlott. Hiányzott Epi szaktudása és újításai.
1953-ban a gyár Philadelphiába költözött, ami elég nagy hibának tűnt, mert a mesteremberek közül, sokan megtagadták, hogy elhagyják New York-ot. Ekkor már ténylegesen felmerült a csőd veszélye. Végül, 1957-ben, egy tisztességesnek mondható megállapodás keretében, a Gibson átvette az irányítást az Epiphone felett. Rövidesen át is helyezte a céget Kalamazo-ba, és elkezdte a gyártást.
A következő években, ígérete szerint, a Gibson újraélesztette az Epiphone márkát.
1975-ben Hisatake Shibuya megnyitotta saját vállalkozását Electric Sound Products-ot, mely eredetileg gitárokhoz gyártott és forgalmazott egyedi pótalkatrészeket. A következő évben már hírnévre tett szert az ESP, mint jó minőségű pótalkatrész ellátó. Ezt a hírnevet meglovagolva, még ebben az évben az ESP belekezdett gitárok gyártásába.
1983-ban mutattak be először ESP pótalkatrészeket az USA-ban. 1984 és 1985 között pedig elkezdett a cég New York-i művészeknek egyedi eszközöket gyártani. Többek között Page Hamiltonnak a Helmet-ből, Bruce Kulick-nak a Kiss-ből, és Ronnie Wood-nak a Rolling Stones-ból.
1985-ben az ESP bemutatta első szériáját az USA-ban, ez volt a 400-as széria. Ugyanebben az időben az ESP elkezdett alkatrészeket gyártani, főként testeket és nyakakat, a Kramer-nek és a Robin Guitars-nak.
1986-ban George Lynch, Tokiói körútja során felfedezte az ESP-t, miközben pótnyakat keresett, és világossá vált számára, hogy az ESP egyedi gitárokat készít. Ekkor elkészítették együtt a híres Kamikaze-t. Hamarosan a cég bemutatta az M1 Standard-ot, az MI Custom-ot, a Horizon Custom-ot és végül piacra dobták a Surveyor-t is.
1987-ben Kirk Hammet a Metallica-ból is észrevette az ESP-t, segítségével hamarosan elkészült az ESP KH-2, melyet később a Kamikaze-val egyidőben bocsátottak ki, ezek egyedi sorozatok voltak, melyeknek fő jellegzetessége, hogy az együttműködő művész az összes elkészült darabot aláírásával hitelesítette, ezek voltak az ESP erőssége. 1989-ben az ESP főhadiszállása áttelepült New York City-ben a 48. utcába, a híres zenei boltok közé.
1990 és 1992 között az ESP nagy terjeszkedésen ment keresztül, majd önmagát kinőve, áthelyezte bázisát Los Angelesbe, Hollywoodba, a Sunset Bulvard-ra. Az ESP erőssége és fő irányvonala továbbra is az aláírással ellátott, egyedi sorozatok voltak, ennek ellenére a 2000-es évek elején elkezdték a szabványos, japánban gyártott sorozatokat az USA-ba szállítani, melyek a metal zenészek körében nagyon népszerűek lettek.
1996-ban az ESP létrehozott egy új márkát, az LTD-t, melyek nagyon hasonlóak voltak az ESP gitárokhoz, csak árban elérhetőbbek, mivel Koreában készültek szerelőszalagon. Ez volt a 400-as sorozat.
2002-ben, a Jackson Guitars-nál történt változások miatt, sok Jackson felhasználó átállt az ESP-re, mivel játszhatóság szempontjából a gitárok nagyon hasonlóak voltak, és a minőség is megfelelő volt. Ezzel egy parázs vita indult a zenészek között, és meg is osztotta őket. A Jackson pártiak másolóként emlegetik az ESP-t, míg akik ESP-n játszanak, ugyanezt állítják a Jackson-ról.
2005-ben ünnepelte az ESP 30. születésnapját. Ebből az alkalomból bocsátotta ki James Hetfield egyedi sorozatát, továbbá a standard sorozatként az EC-500-at és a B-500-at.
Elmondhatjuk, hogy az ESP hírnevét annak köszönheti, hogy minden igényt kielégít. Az aláírással ellátott sorozatok egyediek, ezek az igényes közönséget célozzák meg, továbbá vannak a futószalagon gyártott sorozatok, melyek azokat az embereket szolgálják ki, akik csak az olcsóbb kategóriát tudják megfizetni.
A Yamaha Corporation egy japán vállalat, aminek jövedelme hangszerek, elektronikai termékek és nem utolsó sorban motorkerékpárok gyártásából származik. A Yamaha egy több területen jelen lévő óriás cég. Jamaha Torakuszu alapította 1887-ben Nippon Gakki Szeidzó Kabusiki Gaisa Japán Hangszergyártó Rt. néven. Kezdetben hangszereket gyártott, amire a márka három, egymást keresztező hangvillát ábrázoló logója még ma is utal.
Ez a fiatal vállalkozó, több mint száz évvel ezelőtt kezdte tevékenységét. Hamarosan, 1904-ben, országának határain kívül is észre vétette magát. Elismerést nyert munkássága. Ebben az évben neki ítélték a Honorary Grand díjat. A kedvező kezdetek után, Yamaha kezdett a világ legkedveltebb márkái közé kerülni. Ahogy nőtt a vállalat, tőkésíteni kellett. Végül, az egyedülálló technológia és a meghökkentően széles termékskála tette őt a világ egyik vezető hangszergyártó és forgalmazó cégévé.
A cég fejlődésének több főbb állomása volt. A II. világháború után Kavakami Genicsi, a vállalat elnöke a háború folyamán alkalmazott kohászati technológiát és szakértelmet motorkerékpárok gyártásába fektette. 1954-ben, a termelés első évében 125 cmł-es motorokat gyártottak. Ezek egyhengeres, kétütemű, utcai motorok voltak, amik a német DKW RT125 mintájára készültek.
1959-ben megnyitották a Yamaha Technical Laboratories, és még ebben az évben létrehozták az elektromos orgonát. Ugyanekkor nyitottak egy teljesen más üzletág, az íjászati berendezések felé is, majd kicsit később, ennek sikerein felbuzdulva, az ötvözetek gyártásával és forgalmazásával is elkezdenek foglalkozni.
1965-ben a cég elkezdi a fúvós hangszerek gyártását is, továbbá megnyitják az első Yamaha Zeneiskolát Los Angeles-ben, rákövetkező évben a többi iskola is megnyílik Mexikóban, Kanadában és Thaiföldön. Ugyanebben az évben a cég Európában is elkezdett terjeszkedni.
1968-ban a cég elkezdi gyártani az első hifi berendezéseit, 1974-ben pedig igazi áttörés az első szintetizátor és keverőpult, következő évben pedig már a sportszergyártás felé is nyitott a cég.
1980-ban elsőként dobják piacra a hordozható billentyűzetet, 1984-ben pedig már az első ipari robotok látnak napvilágot.
1987 októberében, fennállásának 100. évfordulóján a cég nevét Yamaha Corporationre változtatták, hogy így tegyék maradandóvá az évfordulót.
1989-ben a Yamaha leszállítja a világ első CD felvevőjét.
Tehát, a fenti rövid áttekintő fényében nem meglepő, hogy a Yamaha a világ legnagyobb hangszer gyártójává és forgalmazójává nőtte ki magát. Melynek alapja nem más, mint a cég alapvető filozófiája.
A Yamaha cég filozófiája egy szóban összpontosul, ez a Kando. Ez egy japán szó, melynek teljes jelentését képtelenség a mi nyelvünkön leírni. Körülbelüli jelentése 'az elme egy ihletett pompája'. Szlogenjük: Hozzuk létre együtt a Kando-t. Ez tisztán mutatja elkötelezettségüket a vevők iránt. Az eredmény pedig, magas színvonalú és minőségű termékeik, ezért a yamaha egy hiteles és kedvelt márka a művészek körében.
Harley Benton egy márkanév, melyet gitárokon, effekteken és erősítőkön használnak. Ezeket a hangszereket Kínában gyártják egy német hangszer kereskedő, Thomann számára.
Harley Benton márkanév alatt gyártanak akusztikus és elektromos gitárokat is. Ezek a gitárok, szinte kizárólag egytől egyig a híres gitárok másolatai, mint például a Fender Stratocaster vagy a Gibson Les Paul. Továbbá, azok az effektek, melyeket Harley Benton név alatt adnak el, kísértetiesen hasonlítanak azokhoz az effektekhez, amiket a Digitech gyárt.
A Gretsch vállalatot Friedrich Gretsch német bevándorló alapította 1883-ban Brooklyn-ban. A cég bendzsók, csörgődobok és dobok gyártására specializálódott. 1895-ben Gretsch meghalt, ekkor fia, Fred vette át, az akkor már sikeres vállalkozást.
1916-ban Fred átköltöztette a vállalatot a Williamsburg kerületbe, ekkorra már az egyik legkiemelkedőbb amerikai hangszer gyártóvá vált a cég.
A Gretsch legjobb évei az
1950-es évek voltak, amikor Fred fia, Fred Jr. vette át a vállalatot.
Ebben az időben a cég több jellegzetes modellt mutatott be, többek
között a 6120-at és a White Falcon-t.
Mindazonáltal a Gretsch legnagyobb sikere mégis annak volt köszönhető,
amikor elkezdett együttműködni Chet Atkins-el, aki abban az időben az
egyik legkiemelkedőbb gitáros volt. Ez egy kiváló lehetőséget adott a
cégnek a Fender elleni harcra. A Gretsch rengeteg gitárt adott el Chet
nevével, többek között a 6120 Chet Atkins modellt.
Végül a Gretsch gitárok betörtek az új piacra is, a rock and roll
rajongók piacára. Évekkel később George Harrison is Gretsch gitárt
használt. A többi Chet Atkins modellek voltak a Country Gentleman és a
Tennessean, mely a Country Gent egy alacsonyabban árazott verziója volt.
Ezt követően sok rock zenész választott Gretsch gitárt, többek között Eddie Cochran, Cliff Gallup és Elvis Presley gitárosa. Bár Elvis gitárosa többnyire Scotty Moore-on játszott, de Elvisnek volt egy Gretsch Country Gentleman-je. A Gretsch Country Gentleman a Gretsch Country Classic egy továbbfejlesztett változata volt, melyet Roger Field segítségével tökéletesítettek. Mindkettőt használták a zenészek színpadon és stúdióban egyaránt.
1960-ban a cég fő
versenytársa lett a Gibsonnak és a Fendernek. Ezt nagyban elősegítette,
amikor George Harrison, az Ed Sullivan Show-ban, a fellépése során, egy
Gretsch Country Gentleman-on játszott. A rá következő évben ugrásszerűen
megnőtt a Gretsch Country Gentleman gitárok eladása.
John Lennon is használt egy narancssárga Gretsch Nashville-t, bár őt
inkább az Epiphone Casino-val hozzák összefüggésbe.
1966-ban kezdődött a cég televízió általi terjeszkedése, amikor elkezdte a The Monkees-nek szállítani a gitárokat és a dobokat. Ez ahhoz volt hasonló, ahogy Jimi Hendrix „örökbe fogadta" a Stratocaster-t, vagy Eric Clapton a Gibson Les Paul-t. A Gretsch szinte képtelen volt lépést tartani az igényekkel. Ekkor már Lou Reed, Sterling Morrison és John Squire, a Stone Roses gitárosa is Gretsch Country Gentleman-t használtak.
1963 végétől Brian Jones a
Rolling Stones-ból egy 6118-as modellt használt, az első albumukon még
ezzel hallhatjuk játszani. Később, 1964-ben áttért a Vox Mark III-ra.
Pete Townshend a Who-ból egy narancssárga Gretsch 6120-at használt, ezt
egy barátjától kapta ajándékba. Az
1971-es Next albumon ezzel
hallhatjuk őt játszani.
Neil Young is több Gretsch modellt használt, főként felvételek
alkalmával, többek között a White Falcon-t, 6120-at és a Duo Jets-t.
A cégnek mégis a The Monkees zenekarhoz volt a legerősebb kötődése. Michael Nesmith erősen kedvelte a 12 húros elektromos gitárokat. Megkérdezte Fred Gretsch-t, hogy készítene-e számára egy ilyen gitárt. Ebből lett a híres „szőke" 12 húros elektromos gitár. Nesmith végig ezt használta a The Monkees alatt, stúdióban és fellépéseken egyaránt. Fred Gretsch annyira megkedvelte ezt a gitárt, hogy belekezdett a 12 húros elektromos gitárgyártásba. Az első példányt George Harrisonnak adták, éppen ezért később ezt George Harrison Modell-ként tartották számon (bár később ezt Harrison lecserélte Rickenbacker 12 húrosra, amit jobban szeretett).
1966-tól 1968-ig a cég
legyártotta a Gretsch 6123-at, ami a Monkees aláírásával ellátott
sorozat volt.
A cég folyamatos háborúban állt a Fenderrel, míg végül 2003-ban sikerült
elérniük egy megállapodást. A Gretsch Guitars ugyan még mindig a Gretsch
család tulajdonában van, de a termelés és forgalmazás fölötti irányítás
a Fender kezében van.
|
Őszinte örömünkre szolgál, hogy a mai ínséges időkben is van lehetőségünk elkapni egy-egy jobb nevű és minőségű gitárt is. Márpedig van némi alapja, ha 2008-ban ínségről beszélünk. Ezt nem feltétlenül kell általánosan értelmezni, de egy gitáros számára, ha az országában nincs Gibson képviselet, az valahol ínséget jelent. A helyzet emlékeztet azokra a 20 évvel ezelőtti valóban ínséges időkre, amikor csak nyugatról lehetett Gibson gitárt beszerezni, személyesen vagy valami felső kapcsolattal....
Erről maga a Gibson cég tehet, akit nem nagyon érdekel mi zajlik Kelet-Európában és az a csekély bevétel sem izgatja nagyon, amit az itt eladott hangszerek jelentenének számára. Hála az égnek és az ügyes Hangszeráruháznak, ők megtalálták a módját, hogy nyugatról hozhassanak be Gibson gitárokat.
Ilyen alkalomból volt lehetőségem kipróbálni egy mostanában gyártott Gibson Les Paul Studio modellt. Ezeket a gitárokat azért is érdemes letesztelni, mert jól lehet látni bennük az állandóságot. Persze a végén az is kiderül majd, hogy azért nem teljesen van állandóság és mozdulatlanság, de erről majd később.
A bemutatót rendhagyóan képzeltem, ugyanis nem akarom leírni immár századszorra, hogy hol van a hangerő szabályzó és egyebek, aki tudja mit jelent a Gibson LP Studio, az minden egyebet is tud róla.
A hangját sem kell külön bemutatni, vaskos, magvas, harapós torkos hangja most is ugyanúgy megvan és ha a kezünkbe veszünk ma 2008-ban egy ilyen darabot azt hiszem a hangjában nem fogunk csalatkozni. Én sem csalatkoztam benne.
Az alábbiakban bemutatok pár képet a gitárról, annak részleteiről, mintegy nosztalgia képeslap sorozatot, hiszen ez a modell immár több évtizedes múltra tekinthet vissza.
Akik most tévedtek a honlapunkra és most olvasnak először a Gibson Studióról, azoknak elmondanám, hogy a Gibson három fő kategóriát képez a gitárjaiban, ezek árkategóriák és kidolgozottsági kategóriák is egyben. A legolcsóbb a Studio modell. Azért a legolcsóbb, mert esztétikailag kevesebb tartalma van, mint a drágább Standard vagy Custom kategóriának. A Studio változathoz használják a hangilag ugyan megfelelő, de esztétikailag kevésbé mutatós faanyagokat. Nincsenek rajta dekoratív berakások, pozíciójelzők. Ezek kevesebb kézi munkát igényelnek, ezért is lehet olcsóbb ez a modell. Az egész hangszer kissé puritánabb kivitelű. Az ára 1/3-a , 1/4-e a Customénak. Még emlékszem, a '90-es évek elején milyen nagyszerű kidolgozása volt a Studio változatnak. Sajnos az elmúlt években tapasztalható minőségi visszaesés a kidolgozásban. A kidolgozás minőségében is jó lett volna a "mozdulatlanság"....
Most ezen a példányon is találtam pár apróságot. Ha kissé oldalra fordítjuk a gitárt és megnézzük a test és a fogólap találkozásánál a fogólap bármely oldalát, akkor meglepve láthatjuk, hogy annak lakkozása egyenetlen, és a fogólap sincs egybecsiszolva a nyakkal. Ezt persze nagyon könnyen megbocsátjuk egy olcsó távol-keleti LP kópiának, de nem egy eredeti Gibsonnak.
Mindannyian tudjuk, hogy a Gibson nagyszerű gitárokat készít. Hangilag minden rendben van velük. Azt is sejtjük, hogy nagy erőfeszítésébe kerül a Gibson feliratú gitárok gyártását az USA-ban tartani. Igen ám, de ha egy a létéért küzdő Koreai gitárgyár mindent megtesz, hogy ne érje kritika a gyártmányaik kivitelét, akkor a Gibson vajon hogyan engedheti meg azt, hogy akár az olcsóbb Studio modellen ilyen befejezetlennek tűnő, kidolgozatlan részletek egyáltalán előforduljanak?
Bár honlapunk csak itt hazánkban örvend tekintélynek, mégis ezúton üzenünk a nagyra becsült Gibson cégnek, hogy ha már sikerült egyfajta hangi igényességet és mítoszt a gitárjai köré építenie az elmúlt évtizedekben, akkor legyen kedves az esztétikai igényességet is hozzá igazítani. Ez régen megvolt, ma pedig hiányzik. Napjainkban a közepes koreai gitárok kidolgozása a régen megszokott nyugati színvonalat messze lekörözik....
Legutóbb ugyebár bemutattunk egy eredeti Gibson LP 2008 Standard modellt, ami igazán gyönyörűen ki volt dolgozva, tökéletes, makulátlan kivitelben. Vajon olyan sokba kerülne 10 perccel többet dolgozni a Studio modellen?
A kis duzzogásomat persze rögtön feledtette a hangja. És azt hiszem ez a legfontosabb. A 279.000,- Ft-os ára keménytokkal együtt megint csak megbocsátásra szólított, hiszen ma Magyarországon, ahol nincs hivatalos Gibson képviselet, még ennyiért is lehet eredeti Gibson Modellt kapni. A Studio modell azért is tud nagyon hálás darab lenni, mert hangilag szinte nem tér el a legdrágább Customtól. Akinek fontosabb a hangja, annak nem is szabad szinte másban gondolkodni. Kidolgozás ide, kidolgozás oda, becsüljük meg ezt is..... Mint a régi Móricka viccben az üzenet: "-Nem szagolni, tanítani!"- ezt most így is fordíthatjuk: -" Nem nézni, játszani!......Itt tartunk....
Nem árt időnként bekukkantani a Mezzoforte Hangszeráruházba, mert idődről időre található náluk egy-két Gibson gitár.
A gitárt a Mezzoforte Hangszeráruháztól kaptuk meg kipróbálásra, melyért ezúton mondunk köszönetet.
A több, mint 30 éve létező Dean gitármárka sokáig csupán egy volt a számos, amerikai márka közül, amiben a vásárlóik és használóik méltán bízhattak. A Dean márkát olyan ismert nevek használják, mint a néhai Dimebag Darrel, Dave Mustaine, Rusty Cooley, Rik Emmett, Schenker brothers, Leslie West, Vinnie Moore, Tommy Bolin, Corey Beaulieu, Matt Heafy, hogy csak az ismertebbeket említsem. Amint azonban a heavy metál mára sajnos immár eltávozott fenegyereke Dimebag Darrel egy Dean márkájú gitárt kezdett használni, a Dean márka elkezdett egyre előkelőbb helyet elfoglalni a metálgitárok rangsorában. Randy Rhoads óta a Flying V gitár is kezdett más jelentést hordozni és egyben egy műfaj szimbóluma kezdett lenni. Ezek a kissé futurisztikus gitárok nem jobbak és nem rosszabbak, mint bármilyen egyéb formájú gitár, csupán a használójának fontos szimbólum ahhoz, hogy tudni lehessen, hogy hová tartozik. Ez a gitárforma egyfajta szubkulturális szimbólummá vált.
Forma és színvilága extrém, szinte fontosabb a külső megjelenése, mint a hangja. Persze a hangzás itt sem másodlagos kérdés, azt azonban le lehet szögezni, hogy egy ilyen gitár esetében mindig fontosabb az első megpillantás mágikus élménye, mert ezen a szinten találkozik a vásárló először a hangszerrel.
Ebben az írásban két ilyen metálgitárt fogunk bemutatni. Az első hangszer a koreai gyártású Razorback V.
Ez a megkapó kontúrú gitár azért tűnik fel azonnal, mert a testét és a fejét neonzöld festés szegélyezi. A cég weblapja szerint ezt a modellt maga Dimebag tervezte 2004-ben. A fekete színű gitár ragasztott mahagóni testtel és nyakkal készült. A nyakán 22 bund található. A rózsafa fogólapon stílusosan V alakú berakásokat láthatunk, az oktávnál pedig egy szépen kimunkált borotvapenge látható, utalva a névre. A tremoló, valamint a Grover hangolókulcsok antracit színűek, ezek még inkább kiemelik a heavy metál világának hangulatát. A furcsa vonalvezetésű és festésű gitár kétségkívül elegánsan megkapó.
A Floyd Rose rendszerű tremoló és a satu együtt kötelező kellékek ezen a modellen. A kezelőszervek spártaian egyszerűek, egy hangerő és egy hangszín potméter, plusz a 3 állású pickup váltó kapcsoló az összes kezelőszerv. Külön szeretném megjegyezni, hogy végre felismerte valaki, hogy a gitáron gitározni szoktak és kezelni azt. Ennek tudható be talán, hogy a hangerő potméter palástfelülete végre ötletesen fel van recésítve ennek köszönhetően, és metál stílusban mondva "halál kényelmesen" lehet tekergetni egyetlen mozdulattal.
Ugyanezt a kényelmet már távolról sem mondhatjuk el a tremolószerkezet finomhangolóinak felfelé álló tartójáról. Egyszerűen útban van, de bizonyára, aki tudja hogyan és mit kell csinálni ezen a gitáron, annak ez nem jelent problémát. Ezt támasztja alá az a sztori is, amikor egyszer egy ilyen gitárt próbálgattam egy hangszerboltban, amikor bejött egy bőrszerkós, lila szakállú, szegecsekkel kivert punk-metál figura, 4 pirszinggel a szájában 3 biztosítótűvel a fülében és két karikával az orrában szánakozóan végigmért aztán teljesen segítőkészen megjegyezte:
- " Öreg, szarul áll a nyakadban az a kotró, engedd le a töködhöz..."-. Zavarba is jöttem, hiszen a srác a fiam lehetett volna, de annyira őszintén rendes volt a maga kissé túl magabiztos stílusában, - segített megengedni a gitárpántot is,- így nem tudtam nem hallgatni rá. Amikor végre a "helyén volt a gitár" akkor láttam is az elégedettségét. Az arca felderült, és mindketten huncut mosollyal az arcunkon konstatáltuk: Ez az! Egész másként mutatott a gitár a nyakamban, bár játszani így már így nem tudtam rajta....
A gitár hangszedői a prospektus szerint az alábbiak: nyaknál Dean márkájú USA Dime Time típusú, a húrlábnál Seymour Duncan Dimebucker.
A gitár nyakkeresztmetszete kissé közelebb van egy LP-hoz, mint egy Stratóéhoz, nem mondanám, hogy kényelmetlen, sőt a megnagyobbított fejjel a súlypontja is jobb, mint egy eredeti Flying V-é. Ülve használhatatlan, de állva teljesen kényelmes. Ide is jön egy sztori, amikor egy társaságban arról beszélgettünk, hogy a Flying V-vel nem lehet ülve gyakorolni, mire egy metálos érdekeltségű ismerősöm megszólalt, hogy felesleges is, hiszen a metálosok sohasem gyakorolnak, csak játszanak és mindig állva. Meg is hajlottam a megtámadhatatlan tény és bölcsesség előtt. A hangjáról majd a másik modellel összehasonlításban fogok írni.
A másik érdekes vonalvezetésű hangszer a Razorback DB.
Ez a kínai gyártású hangszer mahagóni testtel csavarozott jávor nyakkal készül, rózsafa fogólappal, az előző modellhez hasonló berakásokkal A formáját ugyancsak Dimebag tervezte, és jócskán túlmutat a Flying V.-n. Ebbe talán az Explorer is bele van dolgozva bizonyos módon. Ez a gitár is elegáns, de nem mindegy ki és hogyan tartja a kézben, és persze az sem, hogy mit csinál rajta. A gitár húrbefűzése egy V alakú fémlemezen keresztül a test hátsó oldaláról történik. A húrláb állítható, hagyományos kivitelű.
A szerelvények, a Grover márkájú hangolókulcsok és a húrbefűző, valamint az állítható húrláb antracit színűek. A fogólap szélén fekete színű szegély berakás látható.
A hangszedőkről nem sokat lehet tudni, két humbucker található, mindegyikhez egy-egy hangerő szabályzó tartozik és egy master hangszínszabályzó poti. A 3 állású hangszínszabályzó a gitár elülső nyúlványán kapott helyet miként az Explorer esetében is.
A két hangszer kivitele nem nagyon különbözik, azonban talán a koreai kivitele gondosabbnak és részletezőbbnek tűnik.
A hangzás tekintetében egyértelműen a koreai változat a jobb, gazdagabb, fókuszáltabb hangzású, jobb hangkitartással és ez nyilván a jól megválogatott minőségi hangszedőknek is köszönhető.
A Razorback V. modellhez adnak egy hatalmas nehéz, de jól védő szögletes keménytokot, a Razorback DB-hez pedig egy szuperkönnyű, szögletes keménytokot, ami valamiféle nagyon könnyű, de igen erős habból készült. Mindkettő jól bélelt és megbízható védelmet nyújt a gitároknak.
A Dean Dime Razorback V. 291.800,- F-ba, míg a DB változat 135.600,-Ft-ba kerül. Az valamivel több, mint kétszeres ár nemcsak a beépített anyagokat, szerelvényeket és hangszedőket tükrözi, hanem jól mutatja a két gitár hangzása közötti különbséget is. Nagyon korrekt, hogy mindkét modellhez jó minőségű kemény tokot kap a vásárló. A V modellt azoknak a haladó metálosoknak ajánlanám, akik egyenlőre kissé hosszabb távon is akarnak egy megfelelő gitárt. A DB modell nagyon jó választás azoknak, akik már egy inézetében is megkapó metál gitáron szeretnék elkezdeni a tanulmányaikat.
A Dean gitárok új képviselője a Cemid Kft. Ez a márka kapható a Cemid partner boltokban, érdemes ellátogatni a weblapjukra is. Ezúton szeretnénk megköszönni nekik, hogy a Dean modelleket a tesztre a rendelkezésünkre bocsátották.
A
tesztjeim során mindig próbálok olyan hangszereket találni, amikről érdemes és
lehet is írni. Mint azt már mostanában többször is hangoztattam, nem akarok
olyan gitárról írni, amiről nem lehet jót írni. A web lapunk nem bulvár média,
nem botrányos hangszerekről akar tesztet közölni, annak nincs senki számára
értelme. Az emberek elsősorban jó hangszerekről szeretnének olvasni, jót
szeretnének venni. Ugyanakkor nem célom elhallgatni semmit, ami kifogásolható
egy hangszerben. Az olvasó és a vevő ezt méltányolja és bízni fog mindabban,
amit bemutatunk és bízni fog a márkában és az eladójában. Hosszú távon pedig
bízni fog az értékítéletünkben.
A Yamaha gitárok közötti kutakodásom több tekintetben is eredményes volt, amiket találtam nagyon érdekesek és figyelemre méltóak. Találtam egy nagyon érdekes előremutató ötletekkel megalkotott gitárt, melyet most nagy örömmel mutatok be. Ez a gitár a koreai gyártású Yamaha RGX sorozat 520 jelű modellje.
Ez a modern strato vonalú gitár első ránézésre nem mutat semmi különöset, de ha kissé legeltetjük a szemünket a részletein, akkor egészen érdekes dolgokat fedezhetünk fel. Mielőtt belemélyednénk a részletekbe, röviden bemutatom a gitárt fő vonásaiban.
A gitár teste égerből készült. A nyaka 24 bundos, ugyancsak jávor, rózsafa fogólapja van. Az anyaga a fejnél toldva van, nagyon precízen, alig lehet észrevenni. A két dupla hangszedős gitáron nincs kopólap.
A gitár húrhosszúsága 628 mm. Ez a rövid húrhossz egy másik érdekes véglet. Általában a Gibson a Les Paul és SG gitárok készülnek ezzel a húrhosszúsággal, előnye az, hogy az alsó fekvésekben nagyon könnyűek a fogások, kisebb kezűek is nagyon könnyen boldogulnak rajta. A felsőbb fekvésekben, azonban már a nagyobb kezűek jobban szeretik a 650-es menzúrát. A 629 mm-es húrhosszúságú gitárok hangja folyékonyabb, mivel a hang indulása kevésbé perkusszív. Ez a tulajdonság pedig egy Strato típusú csavarozott nyakú gitárnál egy új tónust eredményez. A gitár nincs különösebben díszítve, egyszerű puritán, de precízen el van készítve és hibátlanul kidolgozott.
A két potméter és a három állású hangszedő váltó kapcsoló jól elhelyezve egy egyszerűen kezelhető gitárt eredményeznek.
Most
viszont "zoomoljuk" be a szemünkkel a gitárt és nézzük meg egyéb részleteit. A
legfeltűnőbb a fej érdekes kialakítása. A legszembetűnőbb a nyakfeszítő pálca
szorító csavarjának elhelyezése. Ezt a nyak végén, közvetlenül a hangszedő
mellett egy kis műanyag fedéllel lezárt fészekben találhatjuk meg. A fej
kialakítása is érdekes. Azt hiszem csupán esztétikai elvek vezérelték a gitár
tervezőjét. A fej homlokzatát a képen látható módon egy jávor díszlap fedi, de
nem a teljes felületen. Ez ad egy érdekes törést a fejnek, távolról egy kissé
csapottnak tűnik a fej, de közelről már egy konszolidáltabb formát mutat,
miközben érdekes hatást kelt ez a lap. Bizonyára ezért rakták a nyak másik
végére a pálca szorító csavarját.
A másik érdekes megoldás a satunál látható. Egyetlen mozdulattal minden szerszám nélkül oldható és zárható a satu. A húrcsere ezzel minimális idő alatt elvégezhető. Ugyancsak feltűnik a hagyományos gombos hangolókulcs helyett egy recézett csavaros megoldás, amit a Steinberg és a Klein gitárokon alkalmaznak. Nem feltétlenül kényelmes a kéznek, de nagyon érdekesen mutat. A hangolókulcsok tengelyei a fej felső síkjában kissé be vannak süllyesztve. Ez a díszlap miatt alakították ki ilyen módon.
A
gitáron a szerelvények igyekeznek más egyéb kényelmi szolgáltatást is
nyújtani. Ilyen például a tremolószerkezet húrcsere közbeni átbillenését
megakadályozó kis akasztó, vagy a húr megszorításáról gondoskodó gyorsszorító
karocska. Felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon miért is nem eleve ilyenre
találták ki ezt a komplikált húrlábszerkezetet, mely most ebben a kivitelében
nagyon átgondolt konstrukció.
A
potmétergombok nagyon szépek és tökéletesen funkcionálisak. Sokan mondják
rólam, hogy ez a rögeszmém... nem baj, a gitár hangszer és nem kerti szerszám,
sosem baj, ha valami kényelmes és tökéletesen szolgálja a zenét és a zenélést.
Márpedig ez egy ilyen dolog, és főként nem elhanyagolandó. Vannak nagyszerű
gitárok, amiket 60 évvel ezelőtt terveztek, és ugyanolyan potmétergombokat
tettek rá, amit az akkori rádió vagy TV készülékeken is használtak. Ez
gazdaságilag egy ésszerű és logikus döntés, azonban ha gitározás közben
szabályozni is kell valamit vele, akkor hamar kiderül a használhatatlansága.
És a problémám az, hogy még 60 év múlva is ugyanolyan használhatatlan, mint a
megszületésekor. Ez a potméter gomb TÖKÉLETES! Ha rajtam múlna, akkor ezt
ugyanúgy szabványosítanám, mint a metrikus M6-os csavaranyát... A krómozott
bronz gombokba két vékony hornyot esztergáltak és ráfeszítettek két
gumigyűrűt. Egyszerű, esztétikus, úgyszólván zseniális megoldás. A potméterek
egyébként is úgy siklanak, mint a vaj, és ez a tökéletesen újjakba simuló
potmétergomb pedig hihetetlenül kényelmes. Összességében gyönyörű, hibátlan
kidolgozás.
Ugyanezt mondhatom el a pickupváltó kapcsolóról is. Időnként a kezembe kerül másfél két milliós gitár, nem mondom ki a nevét és a kapcsolója olyan silány minőségű, hogy az ember fél vele hangszedőt váltani. Ezt tessék kipróbálni, masszív, kényelmes és ahogyan kattan, abból lehet hallani, hogy nem csupán 2500 kapcsolás az élettartama.
A külsőségeken túl a gitár hangja is igen jó. Két dupla zajmentes hangszedőjében kerámikus mágnest találunk, mely biztosítja a nagy kimeneti jelszintet. Ezzel a gitárral bármilyen erősítőt nagyon könnyen dús torzításba tudunk hajtani. Ez is a gitár erőssége, mondhatnám azt, hogy egy kinézetében konszolidált, de hangjában egy vérbeli karakteres metálgitár, ami még bőven jó a rockban is. Azért azt megemlíteném, hogy a tiszta hangszíne eléggé tiszta és meleg, annyira azonban nem áttetsző, hogy univerzálisan alkalmas legyen minden műfajra. Ez a hangszer kifejezetten a torzított hangszínre van optimalizálva. Igen könnyen élednek rajta a pengetős hüvelykújj érintéssel képezhető, sikító felharmonikusok. Érzékeny, vastag, hangú gitár, torkosan szól, húzós középtartománnyal. Torkosságát külön fokozta, hogy egy Marshall JMP1 és egy EL34-es csővel felszerelt Marshall végfokon ugyancsak Marshall hangfalon hallgattam meg.
Ezt a gitárt azért is választottam ki, mert ára az alsó lélektani határ körül van, nem több, mint 109.990,- Ft. A honlapunk egyik alapító doktrinája az is, hogy nem csupán a drága gitárokat teszteljük le, hanem minden árkategóriát igyekszünk érinteni. Ez a gitár átment a teszten, jó szívvel ajánlhatom a fiatal gitáros kollégáknak.
Kellemes tulajdonsága:
Nem kellemes tulajdonsága: