Epiphone, gitár, gitárok

Az Epiphone története nem egy kifejezetten egyenes vonalon ívelt felfelé. Megért igen meglepő csúcspontokat és végzetes mélységeket fennállásának ideje alatt. Az egész 130 évvel ezelőtt kezdődött Anastasios Stathopoulo műhelyében, aki egy görög fakereskedő fia volt. Sok üldöztetés után, végül a család Manhattan-ben kötött ki, 1903 után itt folytatták a családi vállalkozást. A vállalkozásnak nagy sikere volt, hiszen New York-ban ekkor tört ki a mandolin őrület. Mindez csak akkor változott meg, amikor 1915-ben a szülők meghaltak, és a gyerekek vették át a családi vállalkozást, Epimanondas, akit Epi-ként ismerhetünk, és Orpheus. Epi ekkor még csak 22 éves volt, ő vette át az irányítást az üzlet felett. Nem volt kifejezett üzletember, inkább egy lelkes zenész és társasági ember.

1917-ben Epi House Of Stathopoulo-ra változtatta a vállalat nevét. Ekkoriban a mandolinok kissé kegyvesztetté váltak, ezzel egyidőben kezdett teret hódítani a jazz és a bendzsók. Epi idejekorán felismerte ezt, és szintén ezzel kezdett foglalkozni, ezáltal a cég virágzott. 1923-ban Epi újjászervezte a céget, és hogy ez vízválasztó legyen a cég történetében, a nevét is megváltoztatta, ami a márkaneve is lett egyben. Ez volt az Epiphone márka születése.

1924-ben már akkora sikere volt a cégnek, hogy Epi kénytelen volt kiterjeszteni a termelést, ekkor megvette a Favoran céget, mely bendzsókat gyártott, annak érdekében, hogy ki tudja elégíteni az igényeket. Ezek után 1928-ban még egy névváltoztatásra került sor, így lett ennek az üzletágnak a neve Epiphone Banjo Company.

1929-ben, az értéktőzsde katasztrófa erőteljesen kihatott a vállalatra, mint ahogy sok más műszergyártó cégnek ez az év mindennek a végét jelentette. Az Epiphone ekkor jött ki a Recording szériával. A piac ugyan határozottan érett volt rá, ez a sorozat mégsem volt sikeres. Sokak szerint a Gibson L-5 modelljének méreteihez képest túl kicsi volt és túl díszes. 1931-ben már erőteljesen látszott az L-5 befolyása az új Epiphone modellekre. Epi, a Gibson sorozatszámaival ellentétben, modell neveket adott gitárjainak. Ezek voltak a DeLuxe, Brodway, Windsor és Tudor.

Az 1930-as évek folyamán a Gibson és az Epiphone barátságos versengésről háborúba csapott át. A gitár testek egyre szélesedtek, a reklámok egyre kihívóbbak lettek. Epiphone csak éppen hogy nem vadászott Gibsonra. Ettől kezdve az Epiphone gitárokról úgy vélték, hogy a legjobbak között vannak a világon.

1935-ben tette meg a cég első lépését az elektromos gitárok piacán az Electar szériával, mely eredetileg Electraphone-ként volt ismert. Ez a modell egyénileg állítható Master Pikcup-pal rendelkezett. Az Electar széria komoly ütést mért a versenytársakra. 1937 nyaráig a cég megduplázta az eladásait. Az évtized végéig sem hagyott alább a verseny az Epiphone és a Gibson között. Ekkor pedig kitört a második világháború, ami a gitár gyártás leállítását jelentette.

A háború mindent megváltoztatott. Epi a háború alatt meghalt leukémiában, így az Epiphone testvéreire maradt, Orphie-ra és Frixo-ra. A továbbiakban nekik kellett teljes felelősséget vállalni a cég technikai és pénzügyi futtatásáért. Ekkor kezdődtek a problémák. Az Epiphone továbbra is folytatta harcát a Gibsonnal. Mindeközben a testvérek sok mindenben nem értettek egyet, majd 1948-ban szétváltak, Orphie maradt a gyár élén. Egyre több pert vesztettek, és a minőség is romlott. Hiányzott Epi szaktudása és újításai.

1953-ban a gyár Philadelphiába költözött, ami elég nagy hibának tűnt, mert a mesteremberek közül, sokan megtagadták, hogy elhagyják New York-ot. Ekkor már ténylegesen felmerült a csőd veszélye. Végül, 1957-ben, egy tisztességesnek mondható megállapodás keretében, a Gibson átvette az irányítást az Epiphone felett. Rövidesen át is helyezte a céget Kalamazo-ba, és elkezdte a gyártást.

A következő években, ígérete szerint, a Gibson újraélesztette az Epiphone márkát.

ESP, gitár, gitárok

1975-ben Hisatake Shibuya megnyitotta saját vállalkozását Electric Sound Products-ot, mely eredetileg gitárokhoz gyártott és forgalmazott egyedi pótalkatrészeket. A következő évben már hírnévre tett szert az ESP, mint jó minőségű pótalkatrész ellátó. Ezt a hírnevet meglovagolva, még ebben az évben az ESP belekezdett gitárok gyártásába.

1983-ban mutattak be először ESP pótalkatrészeket az USA-ban. 1984 és 1985 között pedig elkezdett a cég New York-i művészeknek egyedi eszközöket gyártani. Többek között Page Hamiltonnak a Helmet-ből, Bruce Kulick-nak a Kiss-ből, és Ronnie Wood-nak a Rolling Stones-ból.

1985-ben az ESP bemutatta első szériáját az USA-ban, ez volt a 400-as széria. Ugyanebben az időben az ESP elkezdett alkatrészeket gyártani, főként testeket és nyakakat, a Kramer-nek és a Robin Guitars-nak.

1986-ban George Lynch, Tokiói körútja során felfedezte az ESP-t, miközben pótnyakat keresett, és világossá vált számára, hogy az ESP egyedi gitárokat készít. Ekkor elkészítették együtt a híres Kamikaze-t. Hamarosan a cég bemutatta az M1 Standard-ot, az MI Custom-ot, a Horizon Custom-ot és végül piacra dobták a Surveyor-t is.

1987-ben Kirk Hammet a Metallica-ból is észrevette az ESP-t, segítségével hamarosan elkészült az ESP KH-2, melyet később a Kamikaze-val egyidőben bocsátottak ki, ezek egyedi sorozatok voltak, melyeknek fő jellegzetessége, hogy az együttműködő művész az összes elkészült darabot aláírásával hitelesítette, ezek voltak az ESP erőssége. 1989-ben az ESP főhadiszállása áttelepült New York City-ben a 48. utcába, a híres zenei boltok közé.

1990 és 1992 között az ESP nagy terjeszkedésen ment keresztül, majd önmagát kinőve, áthelyezte bázisát Los Angelesbe, Hollywoodba, a Sunset Bulvard-ra. Az ESP erőssége és fő irányvonala továbbra is az aláírással ellátott, egyedi sorozatok voltak, ennek ellenére a 2000-es évek elején elkezdték a szabványos, japánban gyártott sorozatokat az USA-ba szállítani, melyek a metal zenészek körében nagyon népszerűek lettek.

1996-ban az ESP létrehozott egy új márkát, az LTD-t, melyek nagyon hasonlóak voltak az ESP gitárokhoz, csak árban elérhetőbbek, mivel Koreában készültek szerelőszalagon. Ez volt a 400-as sorozat.

2002-ben, a Jackson Guitars-nál történt változások miatt, sok Jackson felhasználó átállt az ESP-re, mivel játszhatóság szempontjából a gitárok nagyon hasonlóak voltak, és a minőség is megfelelő volt. Ezzel egy parázs vita indult a zenészek között, és meg is osztotta őket. A Jackson pártiak másolóként emlegetik az ESP-t, míg akik ESP-n játszanak, ugyanezt állítják a Jackson-ról.

2005-ben ünnepelte az ESP 30. születésnapját. Ebből az alkalomból bocsátotta ki James Hetfield egyedi sorozatát, továbbá a standard sorozatként az EC-500-at és a B-500-at.

Elmondhatjuk, hogy az ESP hírnevét annak köszönheti, hogy minden igényt kielégít. Az aláírással ellátott sorozatok egyediek, ezek az igényes közönséget célozzák meg, továbbá vannak a futószalagon gyártott sorozatok, melyek azokat az embereket szolgálják ki, akik csak az olcsóbb kategóriát tudják megfizetni.

Yamaha, gitár, gitárok

A Yamaha Corporation egy japán vállalat, aminek jövedelme hangszerek, elektronikai termékek és nem utolsó sorban motorkerékpárok gyártásából származik. A Yamaha egy több területen jelen lévő óriás cég. Jamaha Torakuszu alapította 1887-ben Nippon Gakki Szeidzó Kabusiki Gaisa Japán Hangszergyártó Rt. néven. Kezdetben hangszereket gyártott, amire a márka három, egymást keresztező hangvillát ábrázoló logója még ma is utal.

Ez a fiatal vállalkozó, több mint száz évvel ezelőtt kezdte tevékenységét. Hamarosan, 1904-ben, országának határain kívül is észre vétette magát. Elismerést nyert munkássága. Ebben az évben neki ítélték a Honorary Grand díjat. A kedvező kezdetek után, Yamaha kezdett a világ legkedveltebb márkái közé kerülni. Ahogy nőtt a vállalat, tőkésíteni kellett. Végül, az egyedülálló technológia és a meghökkentően széles termékskála tette őt a világ egyik vezető hangszergyártó és forgalmazó cégévé.

A cég fejlődésének több főbb állomása volt. A II. világháború után Kavakami Genicsi, a vállalat elnöke a háború folyamán alkalmazott kohászati technológiát és szakértelmet motorkerékpárok gyártásába fektette. 1954-ben, a termelés első évében 125 cm³-es motorokat gyártottak. Ezek egyhengeres, kétütemű, utcai motorok voltak, amik a német DKW RT125 mintájára készültek.

1959-ben megnyitották a Yamaha Technical Laboratories, és még ebben az évben létrehozták az elektromos orgonát. Ugyanekkor nyitottak egy teljesen más üzletág, az íjászati berendezések felé is, majd kicsit később, ennek sikerein felbuzdulva, az ötvözetek gyártásával és forgalmazásával is elkezdenek foglalkozni.

1965-ben a cég elkezdi a fúvós hangszerek gyártását is, továbbá megnyitják az első Yamaha Zeneiskolát Los Angeles-ben, rákövetkező évben a többi iskola is megnyílik Mexikóban, Kanadában és Thaiföldön. Ugyanebben az évben a cég Európában is elkezdett terjeszkedni.

1968-ban a cég elkezdi gyártani az első hifi berendezéseit, 1974-ben pedig igazi áttörés az első szintetizátor és keverőpult, következő évben pedig már a sportszergyártás felé is nyitott a cég.

1980-ban elsőként dobják piacra a hordozható billentyűzetet, 1984-ben pedig már az első ipari robotok látnak napvilágot.

1987 októberében, fennállásának 100. évfordulóján a cég nevét Yamaha Corporationre változtatták, hogy így tegyék maradandóvá az évfordulót.

1989-ben a Yamaha leszállítja a világ első CD felvevőjét.

Tehát, a fenti rövid áttekintő fényében nem meglepő, hogy a Yamaha a világ legnagyobb hangszer gyártójává és forgalmazójává nőtte ki magát. Melynek alapja nem más, mint a cég alapvető filozófiája.

A Yamaha cég filozófiája egy szóban összpontosul, ez a Kando. Ez egy japán szó, melynek teljes jelentését képtelenség a mi nyelvünkön leírni. Körülbelüli jelentése 'az elme egy ihletett pompája'. Szlogenjük: Hozzuk létre együtt a Kando-t. Ez tisztán mutatja elkötelezettségüket a vevők iránt. Az eredmény pedig, magas színvonalú és minőségű termékeik, ezért a yamaha egy hiteles és kedvelt márka a művészek körében.

Gretsch, gitár, gitárok

A Gretsch vállalatot Friedrich Gretsch német bevándorló alapította 1883-ban Brooklyn-ban. A cég bendzsók, csörgődobok és dobok gyártására specializálódott. 1895-ben Gretsch meghalt, ekkor fia, Fred vette át, az akkor már sikeres vállalkozást.

1916-ban Fred átköltöztette a vállalatot a Williamsburg kerületbe, ekkorra már az egyik legkiemelkedőbb amerikai hangszer gyártóvá vált a cég.

A Gretsch legjobb évei az 1950-es évek voltak, amikor Fred fia, Fred Jr. vette át a vállalatot. Ebben az időben a cég több jellegzetes modellt mutatott be, többek között a 6120-at és a White Falcon-t.
Mindazonáltal a Gretsch legnagyobb sikere mégis annak volt köszönhető, amikor elkezdett együttműködni Chet Atkins-el, aki abban az időben az egyik legkiemelkedőbb gitáros volt. Ez egy kiváló lehetőséget adott a cégnek a Fender elleni harcra. A Gretsch rengeteg gitárt adott el Chet nevével, többek között a 6120 Chet Atkins modellt.
Végül a Gretsch gitárok betörtek az új piacra is, a rock and roll rajongók piacára. Évekkel később George Harrison is Gretsch gitárt használt. A többi Chet Atkins modellek voltak a Country Gentleman és a Tennessean, mely a Country Gent egy alacsonyabban árazott verziója volt.

Ezt követően sok rock zenész választott Gretsch gitárt, többek között Eddie Cochran, Cliff Gallup és Elvis Presley gitárosa. Bár Elvis gitárosa többnyire Scotty Moore-on játszott, de Elvisnek volt egy Gretsch Country Gentleman-je. A Gretsch Country Gentleman a Gretsch Country Classic egy továbbfejlesztett változata volt, melyet Roger Field segítségével tökéletesítettek. Mindkettőt használták a zenészek színpadon és stúdióban egyaránt.

1960-ban a cég fő versenytársa lett a Gibsonnak és a Fendernek. Ezt nagyban elősegítette, amikor George Harrison, az Ed Sullivan Show-ban, a fellépése során, egy Gretsch Country Gentleman-on játszott. A rá következő évben ugrásszerűen megnőtt a Gretsch Country Gentleman gitárok eladása.
John Lennon is használt egy narancssárga Gretsch Nashville-t, bár őt inkább az Epiphone Casino-val hozzák összefüggésbe.

1966-ban kezdődött a cég televízió általi terjeszkedése, amikor elkezdte a The Monkees-nek szállítani a gitárokat és a dobokat. Ez ahhoz volt hasonló, ahogy Jimi Hendrix „örökbe fogadta" a Stratocaster-t, vagy Eric Clapton a Gibson Les Paul-t. A Gretsch szinte képtelen volt lépést tartani az igényekkel. Ekkor már Lou Reed, Sterling Morrison és John Squire, a Stone Roses gitárosa is Gretsch Country Gentleman-t használtak.

1963 végétől Brian Jones a Rolling Stones-ból egy 6118-as modellt használt, az első albumukon még ezzel hallhatjuk játszani. Később, 1964-ben áttért a Vox Mark III-ra.
Pete Townshend a Who-ból egy narancssárga Gretsch 6120-at használt, ezt egy barátjától kapta ajándékba. Az

1971-es Next albumon ezzel hallhatjuk őt játszani.
Neil Young is több Gretsch modellt használt, főként felvételek alkalmával, többek között a White Falcon-t, 6120-at és a Duo Jets-t.

A cégnek mégis a The Monkees zenekarhoz volt a legerősebb kötődése. Michael Nesmith erősen kedvelte a 12 húros elektromos gitárokat. Megkérdezte Fred Gretsch-t, hogy készítene-e számára egy ilyen gitárt. Ebből lett a híres „szőke" 12 húros elektromos gitár. Nesmith végig ezt használta a The Monkees alatt, stúdióban és fellépéseken egyaránt. Fred Gretsch annyira megkedvelte ezt a gitárt, hogy belekezdett a 12 húros elektromos gitárgyártásba. Az első példányt George Harrisonnak adták, éppen ezért később ezt George Harrison Modell-ként tartották számon (bár később ezt Harrison lecserélte Rickenbacker 12 húrosra, amit jobban szeretett).

1966-tól 1968-ig a cég legyártotta a Gretsch 6123-at, ami a Monkees aláírásával ellátott sorozat volt.
A cég folyamatos háborúban állt a Fenderrel, míg végül 2003-ban sikerült elérniük egy megállapodást. A Gretsch Guitars ugyan még mindig a Gretsch család tulajdonában van, de a termelés és forgalmazás fölötti irányítás a Fender kezében van.