Casimiro Odalis

Faj: Tünde
Kor: 458

Megnevezés: Sötétség kegyence
Származás: Spanyolország
Különleges képesség: Metamorfmágia











Elõtörténet:

Története régre nyúlik vissza, és sok fordulatot tartalmazott, jókat, rosszakat egyaránt, mint ahogy ilyen hosszú élet esetén ez lenni szokott. 1549. március 23-án született egy esõs tavaszi napon.
Apja a tünde falu fõtanácsosa volt, nem vezetõ ugyan, de közel hozzá, elég közel, hogy fiát a hatalom kezdje el csábítgatni. Kezdeti évei úgy teltek, mint az átlagos tündéké, napról napra cseperedett, tanulta a harc fortélyait, és a tündék mágiáit, a bûbájok, az illúziók mesterévé akart válni. Ahogy tudása gyarapodott, úgy lett egyre érdeklõdõbb. Úgy éreztea sokat tudnak a faluban, mégis bujdokolnak az emberek elõl, pedig egy ilyen alsóbbrendû fajt könnyen a hatalmuk alá vonhatnának. Egyszer beszélt csak errõl a felfogásról, apja nevetve veregette meg a vállát.
-Fiatal vagy még fiam, azért gondolkodsz ilyen balgaságokon. Mi nem uralkodunk rajtuk, segítünk a háttérbõl, többet tudunk, jobbak vagyunk, és ezt jóra használjuk.
Casimiro nem értette a dolgot, miért kellene jónak lenniük, mi származik ebbõl, ami õket szolgálja...semmi. Többet nem beszélt errõl, de nem változott a véleménye. Kihasználatlannak vélte saját erejét, sokat tud, sokáig él, de minek, ha ezt nem használja semmire. 100 évet viselt el így, tanult, és csak magában gondolkodott, jóra használja az erejét, de mégis hatalmas legyen, nehéz ezt a kettõt összeegyeztetni. Végül úgy döntött, hogy kicsit körülnéz a világban.

113 éves korában indult útnak. Szülei könnyes búcsúval köszöntek el tõle, õ csak egy öleléssel viszonozta, majd hátra se nézett, eltûnt a fák sötétjében. Megunta a várakozást, a semmittevést, úgy érezte eléggé felkészült már mindenre. Nem jutott túl messze, és túl pökhendi volt, hogy álcázza magát. Betért nem messze egy kis varázslófaluba, ahol valami miatt nem igazán kedvelték a tündéket, õ pedig erõsen lekezelõ volt mindenkivel, szinte parancsolgatott, ezt végképp nem vették jó néven. A kis fogadóból távozásra szólították fel, de nem ment, két rövid kardját rántotta elõ, és mágiához nyúlt, de nem tehetett semmit majdnem 20 felbõszült varázsló ellen. Elkergették, elég súlyos sebekkel jutott csak el az erdõig, de ami legjobban csorbát szenvedett az a büszkesége, a tartása, és épp ezért hatalmas harag gyülekezett a lelkében. Visszajutott végül övéihez, vérmocskosan, ziláltan, és nagyon mérgesen. Szülei nagyon megijedtek, nem értették miért történt, hisz rendes viselkedéssel nem bántották volna. Ellátták sebeit. Hamar gyógyult, hajtotta a harag, a bosszúvágy, hisz megalázták, és eléggé ellátták a baját, és ezt nem hagyhatta csak úgy annyiban.
A falu vezetõjét támadásra szólított a fel, õ csak elmosolyodott, és újra a régi szöveg következett, hogy fiatal, és nem gondolja át. Szülei is csak megrótták, hogy biztosan rosszul viselkedett, és okuk volt az embereknek arra, amit tettek. Eluralkodott rajta a keserûség, védeni, tanítani ezeket, akik így ellátták a baját, és még a saját fajtája, a saját családja sincs mellette.
Újra távozott, de most köszönés nélkül. Hatalmasat csalódott, tele volt keserûséggel, elhatározta, hogy ha más nem, õ élni fog hatalmával, tanulni fog, még jobb lesz, és ha kell inkább olyan urat szolgál, akit nem alázhatnak meg, nem olyat, aki mindent eltûr. Magához vette mindenét, ami volt, íját, két rövid kardját, majd visszapillantás nélkül eltûnt az erdõ fái között.

Nem ment vissza a faluba, tudta meg kell tanulnia bánni az emberekkel, meg kell tanulnia kezelni õket, és ha ezt úgy teheti meg, hogy jónak mutatkozik, akkor ezt fogja tenni.
Addig ment, míg tanítót nem talált. Egy iskolát spanyolhonban, ahol jól kitanították. 8 éves képzés alatt végig jó arcát mutatta, de belül már rég kiégetett belõle mindent a keserûség és a csalódottság, de álcáznia kellett magát, hogy tanulhasson. Kitanult mindent, amire szüksége volt, a felesleges tantárgyakat hanyagolta, de a mágiában mindig jó volt, bûbájok és átváltoztatások terén mutatta a legnagyobb képességeket, ezt tanárai is meglátták, ezért külön órákat is kapott, hisz mutatott jó modora mindenkit megtévesztett.

116 évesen mutatkoztak rajta meg elõször a metamorfmágia jelei. Észrevette, hogy ha szûk helyre akar nyúlni, változik a keze, ha el akarja változtatni az arcát, nem csak illúzióként tényleg sikerül, ha nagy hangulatváltozásai voltak fekete haja mindig másabbnál, másabb színeket vett fel. Teste szép fokozatosan formálhatóvá vált, bár egyelõre még nem tudta tömegét változtatni, csak formálni, de tudta ezt a képességet mindenképpen fejlesztenie kell, sok hasznot meríthet még belõle.

Az iskolát (abból, ami érdekelte) szép eredményekkel végezte el, majd egyik napról a másikra távozott, mikor úgy érezte, mást már nem tanulhat itt többet, de aznap jó néhány könyvet loptak el az épület könyvtárának rejtett részlegérõl...nála voltak természetesen, nem akarta a tanulást abbahagyni, csupán ott már nem mondtak neki újat.

Éveket, évtizedeket vándorolt, új tudásforrást keresett, és edzette saját erejét, tudását, sosem állt le. Megpróbált a hatalomhoz férkõzni, ami mindig is vonzotta, nem tudta, ezt úgy éri el, hogy õ vezetõ, vagy egy hatalmas vezetõhöz tartozik, nem számított, csak az, hogy valahogy a hatalom közelébe jusson.
Átváltoztatások és bûbájok terén tudását egyre fokozta. Nem érdekelték háborúk, csaták, amiket az emberek vívtak egymással, ezekbõl is csak hasznot merített, a zûrzavarban könnyebben eltudott vegyülni, könnyebben szerezhette meg, amit akart, és természetesen gyakorolhatott is. A varázslatokat természetesen nem magán próbálta ki elõször, hanem arra tévedt embereken kísérletezett, így tudott egyre jobb és jobb lenni átváltoztatások terén. Nem érdekelte mások kínja, a cél lebegett a szeme elõtt, és a szánni való aljanépet, az embereket egyáltalán nem vette "emberszámba". Megfogadta, hogy neki önmaga számít, a saját boldogulása, és ezért mindent megtesz, bármilyen akadályon, vagy bárkin is kell átgázolnia, hogy elérje.

Telt az idõ, sok helyre eljutott, és ritkán állapodott meg hosszabb ideig. Csupán India egy rejtett kis területén tartózkodott hosszabb ideig, itt is okkal. Egy kisebb bandát sikerült felügyelete alá vonnia, nem voltak sokan, 7 fõ. Volt köztük tünde, fél-tünde, és ember is. Összeszedte õket, csupa piti kis bûnözõ, tolvajok, rablók, gyilkosok, de neki jó volt gyakorlásnak. Összefogta õket, és a segítségükkel nagyobb dolgokat tudott megtenni, megszerezte, amire szüksége volt, a csapattal pedig elhitette, hogy a végén nagy lesz a jutalom, pedig legtöbbször, csak neki kedvezett, amit tettek. Megbízásokat is vállaltak, az egyik gazdag Indiai politikussal õk végeztek, szép kis summára szert téve. Aztán ezt is megunta, mikor mindent elért velük, amit akart. Egyik reggel egyszerûen elment, mindenki tudta nélkül, tovább állt, és új lehetõségek után nézett.

Közben mindig figyelt a hírekre, hátha esetleg tudtára jut valamilyen sötét varázsló, akinek árnyékában, majd végül hû követõként ott lehet. Nem hallott hírt, legalábbis nem olyat, amilyet elsõsorban szeretett volna.
Telt az idõ, újabb helyeken fordult meg, de sehol sem találta meg azt, amit igazán keresett, a mindenhol csak csepegtek neki újabb lehetõségek, de az igazi nem érkezett el. Nõk...velük nem foglalkozott igazán, maximum alapvetõ ösztönök kielégítésére voltak jók. Még régen a falujában tetszett neki egy lány, de az ottani dogmákat követte õ is, ezért nem igazán nehéz szívvel hagyta ott. Falujába sosem ment vissza késõbb sem, nem érdekelte különösebben, élnek vagy halnak-e rokonai.

Aztán mikor útja Bulgáriába vitte megkapta a hírt, amire már régóta várt, hírt valakirõl, aki nagy tetteket visz véghez, akinek éppúgy fontos a hatalom, mint neki. Elindult hát keresni, és felhívta magára a figyelmet, ahogy csak tudta, hátha majd az illetõ keresi meg õt. El is érte, egy levelet kapott, egy térképpel, ami a Lélekölõ-hegységbe hívta, ment természetesen, hisz meg kell tudni, hátha lehetõség. Ha nem, akkor majd tovább áll, tovább kutat, de ha mégis, akkor volt értelme ennyit tanulni, ennyit edzeni.
Mikor odaért voltak már páran, nem értékelte, de ha nagyobb tervrõl van szó, akkor kellenek mások is, annyit kell csak tennie, hogy kitûnjön közülük, és õ legyen az elsõszámú követõ, és ezt el is éri...bármi áron.


Jellem:

Kavarog benne a tündeség, az idõs kor, és a megváltozott jellem. Senkivel sem törõdik, megtanulta már, hogy más sem törõdik vele, még saját családja, fajtája sem, szolgái sem, akkor õ miért törõdne mással. Célját mindenen keresztülgázolva átviszi, nem retten meg sem akadálytól, sem akadályozótól. Ha ártatlan áldozat kerül az útba, nem érdekli. Nem velejéig gonosz, nem öl hobbiból, nem kenyere a kín, csupán ha erre szükség van, hogy véghezvigye, amit akar, mint a tudás növelése, vagy a hatalom elérése, akkor nem riad meg semmitõl.
Beszéde még most is sokszor a tündéket idézi, lassú, óvatos, és csak néha szól. Nagyon jól beszél, meggyõzõ készsége mesteri, hízelegni is tökéletesen tud, minden helyzethez alkalmazkodik szavaival. Néha kissé, mintha rébuszokban beszélne, de ilyenkor is fontosat mondd, csak meg kell találni a szavak mögött rejlõ mondani valót. De jobban jársz, ha nem kérdezel vissza, mit is akar, úgysem válaszol, és csak elásod magad a szemében.
Lenéz mindenkit, aki nem tünde, és nem bír megfelelõ mértékû tudással. A két dolog, ami neki mondd valamit a tudás és a hatalom, hisz a tudás hatalom, és neki legfõbb vágya pont ez.
Nem szereti a nyílt harcot, de ha arról van szó, jó közelharcban is. Szeret a fák lombjai között lakni, hisz onnan jól belátni a terepet, és a legtöbben utoljára várják csak fentrõl a támadót.


Kinézet:

Tünde, ez meg is látszik rajta, tartása, alapvetõ kinézete nem sokat változott, csupán öltözéke, és tekintete nem mutatja azt, amit régen. Fülei hegyesek, bõre viszont jóval fakóbb, mint eredetileg, hisz már nem annyira a fény gyermeke, sokkal többet tett a sötétben, a sötétségért.
Szeme barna, haja ébenfekete. Már ez is tündéktõl nem megszokott, de oka az, hogy anyja nem tisztavérû tünde, valahol régen emberi vér keveredett családfájába, innen ez a külsõ.
Ruházata már nem a lenge, tünde ruha, sokkal gyakrabban van rajta finoman kimûvelt páncél. Oldalán mindig ott fityeg a két rövid kard, és valahol köpenye alatt pálcája is megbújik. Íját nem gyakran látni nála, de ha igazán felszereli magát, nem túl bizalomgerjesztõ látvány, ha valakivel épp ellenséges. Szemébõl két dolgot olvashat ki, aki jól megnézi, mikor épp emlékek között van, akkor a keserûség, csalódottság jelei látszanak, máskor egyszerûen feneketlen sötétséget mutat, mint aki elõtt semmi cél nincs, pedig a hatalom vágya mindig ott lebeg elõtte.
Magas, vékony, de izmos. Kecses járása mindmáig a tündéket idézi, mint ahogy mozdulatai is. Mesterien bánik íz íjjal, és a kardokkal, hiába kétkezes harcmodorban vív, akkor is már annyira kimûvelte a tudást, hogy nem jelent neki hátrányt. Védelemre pajzsa nincs, sosem volt, felesleges, hisz õ nem fog elbújni, nem a védekezõ fél, mindig támad, attól veszélyes, nincs benne félelemérzet, és ez jól látszik.


Fegyverek:

Tünde íja ritkán van nála, de ha nála van, halálos fegyverként funkcionál. Két rövidkardja van még, amiket ha megláttál egyszer is, akkor kezdheted a fohászt. Gyors, és halálos, ha ezek a kezeiben vannak.


Ékszer:

Egy medál van a nyakában, furcsa groteszk formát ábrázol. Nincs különösebb jelentõsége, csupán meglátta egy boltban még, mikor kiderült metamorfmágussága, és úgy gondolta ez egészen jól illik ehhez a képességhez, ezért megszerezte, és azóta is hordja. Különleges funkciója látszólag nincs...látszólag.


Kedvelt harcforma:

Elsõsorban távolról szereti leszedni áldozatát, íjjal lesbõl, de nem riad meg a karddal vívott harctól sem. Átváltoztatásokkal és bûbájokkal is elég jól tud küzdeni, ha arról van szó.