A nyelvújítás
Nyelvújítás: elsősorban avatott nyelvművelők (írók, költők, nyelvészek) tudatos beavatkozása az adott nyelv életébe, az aktuális mondanivaló kifejezhetősége és jobb, hajlékonyabb megformálhatósága érdekében. A magyar nyelvújítás kb. 100 évig Bessenyei fellépésétől (1770) a Magyar Nyelvőr megjelenéséig (1872) tartott. Az újítások célja a magyar szókincs bővítése, az idegen szavak magyarral történő helyettesítése, a stílusújítás volt.
A nyelvújítás koráig nem igazán született tudományos mű magyar nyelven. Batsányi és Kármán voltak ennek az úttörői.
A nyelvújítás egyik célja a magyar nyelvű szépirodalom, valamint a fordítások megerősödése volt. Anyanyelvi társaságok, irodalmi szalonok és írói társaságok alakultak. Egy másik célja volt a nyelvújításnak a magyar nyelvű színházi élet fellendítése, valamint könyvtárak alapítása. 1790-ben Budán nyitotta meg kapuit az első magyar nyelvű színház.
A szűken vett nyelvújítás mozgatója Kazinczy Ferenc és köre volt. Központja Kazinczy lakhelye, Széphalom (Bányácska) volt. Kazinczy a fentebb stíl jegyében adta ezt a nevet lakhelyének.
Az ortológusok, vagyis a maradiak ellenezték a neológusok, vagyis az újítást akarók mozgalmát.
1811-ben a neológusok a Tövisek és virágok című műben kigúnyolják a maradiakat, s az elavult írókat.
Válaszként az ortológusok egy pamfletet írnak 1813-ban Mondolat címmel.
1815-ben Kazinczy-ék válaszolnak. Felelet a Mondolatra címmel visszavágnak az ortológusoknak. 1819-ben Kazinczy egy békítő iratot adott ki Ortológusok és neológusok nálunk és más nemzeteknél címmel. Ebben írta: „Jól és szépen csak az ír, aki tüzes ortológus és neológus egyszersmind.”
Ebben a korban egy helyesírási háború dúlt a jottisták és az yszilonisták között. A két tábor vezetője Révai és Verseghy voltak.
Először 1790-ben terjesztették elő a magyar nyelv államnyelvvé tételét, de csak az 1844-es törvény által vált azzá. A nyelvfejlesztés ügyét sürgették Bessenyei Györgyön kívül szépírók (Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc) és szakírók (Révai Miklós, Fazekas Mihály) is.
Az új szavak gyártása sok tekintetben az idegen szavak magyarosításáért folyt. Az újítás képviselői a neológusok voltak. Megjelentek a „szertelen szófaragók” elleni bírálatok is. Ezt a vonalat az ortológusok képviselték és közreadták a Debreceni Grammatikát (1795).
A nyelvújítás során a magyar szókészletet az alábbi eljárásokkal bővítették:
nyelvjárási szavakat tettek köznyelvivé, pl.: betyár, burgonya
régi szavakat elevenítettek fel, pl.: aggastyán, fegyelem
idegen szavakat alakítottak át, pl.: Leipzig = Lipcse
Új szavakat alkottak:
szóképzéssel: ige-, és névszóképzőkkel, pl.: történelem, tengerész
szóelvonással: pl.: kapálból kapa, vizsgálból vizsga
szócsonkítással: pl.: címerből cím, gyártból gyár
szóösszetétellel: pl.: folyóirat, szemüveg
szócsonkításos összetétellel: pl.: híg+anyag=higany
A normatív irodalmi nyelv megszilárdulásában fontos szerepe volt A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályainak (1832), A magyar nyelv rendszerének (1846) és a Magyar Nyelvőr (1872) folyóiratnak.