Oké, két részletet publikálnék most itt...^^ Az első még egy tavaly előtti, tehát 2010-es karácsonyi ajándék lett volna, ami azonban nem készült el. Csak az első rész van meg belőle, tehát annyi, amennyit ide bemásolok. A második részlet pedig... nos, azt meg nem mondanám, hogy mi akart eredetileg lenni-.- És azt se tudom, befejezem-e valaha. Mindenesetre most beteszem ide mind a kettőt:
ELSŐ RÉSZLETI.
Gladys
A logisztikába hiba csúszott.
– Miért felhőtlen az ég? – nyavalygott Alice mellettem, észre sem véve az eléggé szembeötlő problémát. – Tavaly ilyenkor már rég havazott!
Porszem a gépezetben. Hiba az információ-áramlásban.
De az is lehet, hogy nem a logisztikában volt probléma…
– De most nézd meg, Glad! – magyarázott tovább, már-már kétségbeesettnek tűnő hangon, a szupermarket kirakatán át a napsütötte utcára mutatva, amin – talán mondanom sem kell – egy szem hópehely sem volt.
Sajnos azonban most nem igazán tudtam értékelni művészi kifakadását, ahogy a címkével szemeztem, ami szerint itt, a polcon ajándékbögréknek kellett volna sorakozniuk. Biztos, hogy a logisztika volt a baj.
De mi az? Pedig földrajzból vettük… Lássuk csak…
– Ráadásul még felmelegedést mond… – Alice képtelen volt leszállni a hó-témáról.
Személyek, meg áruk, meg talán információk eljuttatása… egyik helyről a másikig! Ez az! Célja a gazdaság és kereskedelem hatékonyabbá tétele! Tehát ha az áru nem ott van a polcon, az a logisztika hibás mivoltából fakadhatott.
Vagy valami ilyesmi.
– Glad, figyelsz rám egyáltalán? – fordult felém Alice hirtelen. – Vedd már meg a nyamvadt bögrédet a tudomisén melyik nagynénidnek, aztán menjünk! – toppantott türelmetlenül.
A polcra mutattam.
– Ó… – sóhajtott Alice. Már mindent értett. – Én mondtam, hogy az eBayről kéne rendelned – világosított fel.
Csúnyán néztem rá.
– Akkor oda lenne a keresés izgalma – válaszoltam komoran. Persze tudtam, hogy ő mindent onnan vesz, meg persze az Amazon.comról, még az én ajándékomat is, de legalább csak évente egyszer próbált meg rábeszélni, hogy tegyek én is így, amiért igen hálás voltam neki.
– Én nem vágyok ilyen izgalomra – nézett ismét a polcra látványosan.
Én inkább elfordultam – nekem már elegem volt a látványból.
Alice viszont úgy tűnt, mégis leragadt ott, annak ellenére, hogy az előbb még annyira menni akart.
– Tényleg, Glad, miért nem veszel neki
ilyet? – fordult felém hirtelen, mire kis híján félrenyeltem a nyálat a számban. Amit igencsak nagy teljesítménynek lehetett venni, tekintve, hogy már lassan fél órája ki voltam száradva, akár egy kivágott fatörzs a sivatagban.
– Megőrültél? – érdeklődtem végül pár másodpercnyi harákolás után. – Agatha néninek nem vehetek ilyet! Már ötven elmúlt!
– Attól még lehet szexuális élete – vont vállat sértődötten.
Visszanéztem a polcra, amin látványos karácsonyi fenyőággal díszített címkén szerepelt az ajándékbögre felirat, árral együtt, felette viszont különböző márkájú óvszerek csomagjai helyezkedtek el.
Én mondtam, hogy hiba csúszott a logisztikába…
– Különben is, ő zárdába vonult – folytattam. –
Nincs szexuális élete.
Alice elfintorodott. Édes kis babaarcán nem hatott túlzottan előnyösen ez a kifejezés.
– És? Attól függetlenül, hogy hisz Istenben, miért lenne baj, ha óvszert kapna az unokahúgától? – értetlenkedett. – Vagy ez valami szentségtelen dolog, amit nem vihet magával?
– Aha – vágtam rá, vita helyett. – De különben is, mihez kezdene egy csomag óvszerrel? Semmi haszna nem lenne.
Ismertem Alice-t, már vagy tíz éve. Tudtam, mit fog felhozni ellenérvként, csak hogy ne legyen igazam – meg különben is, őt a szülei ateistának nevelték, akinek gőze sincs arról, mi az a Biblia, vagy hogy az esküvő nem csak a szép ruháról szól, viszont kapásból tudja, mi az a termelőtőke vagy a reáljövedelem.
Meg persze a logisztika.
– Vannak ott papok is, nem? – nézett rám ártatlanul, ami viszont igen jól ment neki.
Mintha egy naiv kislány lenne, aki nem is tudja pontosan, mire is kérdezett rá.
– Komolyan el kel magyaráznom újra a cölibátus lényegét? – érdeklődtem, és elindultam kifelé a sorból.
Óvszer nélkül.
– Dehogy, ennyivel még én is tisztában vagyok – legyintett. – Glad, te egyszerűen túl komolyan veszed ezt az egész karácsonyi ajándékozást. Van vagy húsz nénikéd, miért akarsz mindegyiknek venni valamit?
– Csak tizenegy – javítottam ki mogorván. – És nem veszek mindenkinek, mert például Lisa néni és Stephanie néni nem fognak jönni.
– Nem ez volt a lényeg – fortyant fel. – Vegyél rólam példát! Internetről rendelek, és mégis mindenki örül annak, amit tőlem kap. Te is örültél tavaly annak az ősrégi könyvnek, amit megtaláltam neked, ne is tagadd!
Csak tudnám, mi volt az ég célja, amikor Alice-ék mellénk költöztek tizenegynéhány évvel ezelőtt.
– Persze, Alice, örültem neki – motyogtam. Kár lenne tagadni, ezer éve kerestem az antikváriumokban azután a kiadás után.
– Persze te minden könyvnek örülsz, ami régi és kopott – folytatta, oda sem figyelve a válaszomra. – Azzal a felkiáltással, hogy ősi, meg…
– Ez az! – torpantam meg lelkesen, majd rögtön rohanni is kezdtem a kijárat felé.
Alice pár lépéssel beért.
– He? Mi van? Te itt akartál hagyni?! – háborodott fel.
– Zseni vagy – közöltem vele vigyorogva, bár tudtam, mekkora sablon ilyet mondani, de most úgy éreztem, helyén való is.
– Tudom – válaszolta Alice. – Az ilyesmit nem kell külön mondanod. Mitől világosodtál meg?
Fél kézzel felhúztam a sapkámat, másikkal a sálamat tekertem körbe a nyakamon.
– Megyünk Mrs. Dottershez – vigyorogtam rá.
Alice elsápadt.
– Ki akarsz nyírni? – kapkodott levegő után. – Nem mehetünk
oda!– Már miért ne? Olcsó és sok jó kacat van ott – vontam vállat, majd összerázkódtam, ahogy a fotocellás ajtók kinyíltak, és a levegő arcon csapott. A felmelegedés még váratott magára itt, Great Fallsban.
***MÁSODIK RÉSZLETElőször is: a kávézó üres volt.
Másodszor: az utca kihalt.
Harmadszor: a fagylalt az asztalomra magától került oda.
Nem mintha meglepődtem volna ezeken, megszokott volt. Nem, nem én csináltam, én nem tudtam a semmiből édességet varázsolni, de a Mágus igen, és minden egyes pillanatban igyekezett eldicsekedni ezzel. Néha a kártyákat tüntette el, néha az embereket, neki ez egyre ment.
És ha a fagylalt magától jelent meg, vendégek pedig nem ültek a kávézóban, holott pillanatokkal ezelőtt még dugig volt, egy kislány pedig ott hisztizett a mamájának, hogy ő igenis megbír enni három gombócnyi fagyit, az csak egyet jelenthetett: hogy nemsokára itt lesz.
Azért megcsodáltam a kelyhet: tökéletes, áttetsző kristálypohárban öt különböző színű gömb, csakis a kedvenceim: málna, eper, túró, tejszínes meggy – vagy cseresznye – és erdei gyümölcs. Tejszínhabbal és csokiöntettel, meg persze csokival töltött rolettivel.
– Tetszik?
Felpillantottam. Az asztal túloldalán a Mágus ült, vigyorogva figyelve engem. Fekete, vállig érő haját most a tarkójánál fogta össze, sötétkék szeme engem fürkészett. A kezem egy csöppet megremegett rápillantva, meg mintha a mellkasom is összeszorult volna, de már kezdtem megszokni a tüneteket, amik a felbukkanásával jártak.
– Nem rossz – feleltem inkább, és gyorsan elkaptam róla a szemem.
– Nem kóstolod meg? – kérdezte.
A kanál után nyúltam, ami a kehellyel együtt került oda az asztalra, a fagyiba dugtam és óvatosan leválasztottam egy kis adagot a málnából, amit nem fedett be teljesen a tejszínhab. A számba dugtam.
***Nos, ennyi lenne^^ Most belegondolva, azt hiszem, csak azért másoltam be, hogy legyen valamit mutogatnom, és ne legyen már annyira kihalt az oldal frissítést illetően... És persze utólag boldog új évet mindenkinek:)
