Sirató...(25.-vers)

Mint egy pompázó virág
Fennt, a magas hegyek
között
A kopár sziklák alatt
vagyok most én is
oly egyedül.

Még lüktet bennem
az élet,
Halovány kis fénye
Lángomat szórom ki
a Mindenségbe.

Nem élek már soká,
mint a szép virág.
Nem vagyok oly erõs,
S nincs hitem se már.

Hová lett a kis kertészlány,
Ki lelkem kertjét gondozná?
Kérdezem, akitõl lehet,
De választ sehol sem lelek.

Elment, s nincs többé már.
Nem is fog rám várni soha már.
Kis virágaim a lelkem kertjében,
így szép lassan lesznek semmivé,
Mint testem a koporsóban,
Úgy foszlanak szanaszét.
Gyere édesem! Tedd rendbe a virágom,
Hadd legyen újra Boldog a világom.