31. vers (Alkony)
Alkonyodik
A látóhatár messze már
A nappal együtt
Én is eltûnök,
Repülök.
Alkonyodik
Szállok már fennt
A magas felhõk közt
Az angyalok puha
szárnyán
Alkonyodik,
S a távolban feltûnik
A gyönyörû arcod
De akárhogy szállok
Soha nem érem utol
Alkonyodik
S az utolsó napsugár
Elviszi elõlem Arcod.
Tudom, tehetek
bármit,
Már soha nem láthatom:
Szemeid csillogását
Ajkaid mosolyát
Hangod csodáját
Elnyelte örökre
Az utolsó Napsugár.