31. vers (Alkony)

Alkonyodik
A látóhatár messze már
A nappal együtt
Én is eltûnök,
Repülök.

Alkonyodik
Szállok már fennt
A magas felhõk közt
Az angyalok puha
szárnyán

Alkonyodik,
S a távolban feltûnik
A gyönyörû arcod
De akárhogy szállok
Soha nem érem utol

Alkonyodik
S az utolsó napsugár
Elviszi elõlem Arcod.
Tudom, tehetek
bármit,
Már soha nem láthatom:

Szemeid csillogását
Ajkaid mosolyát
Hangod csodáját
Elnyelte örökre
Az utolsó Napsugár.