39.vers (az igazi Társnak)

Mint a távoli Holdon, a
messzi, homályos helyek
Annyire látszik már
csak rajtam,
az arcomon, hogy
Volt idõ, mikor nem voltam
Boldog.

Nem bántam meg semmit,
mit akkor tettem
De rá kellett jönnöm:
Nem ér semmit az életem,
Nem tudom, hová visz az út,
melyre léptem.

Azóta minden változott
Egy angyal jött hozzám
Ember, -nõ bõrbe bújva
hogy emlékeztessen, és
megtanítson Szeretni újra.

Kezét el nem engedem
Arcát csak simogatom
Szívem a kezébe adtam
Lelkem az övével egybeforr,
Rájövök, s érzem:
ez így van jól.

Nem vagyok már egyedül,
nem félek a sötéttõl,
Hisz van kihez bújnom,
Van, ki átkaroljon,
Van, aki magához húzzon.

Tudom, Õ mellettem van, a
Legnagyobb bajban is
Csak erre van szükségem,
Mondja valaki, hogy:
"Szeretlek kedvesem"

A Világ összes baja,
Gondja bánata, így
Csak porszem az
én számomra, mert
Tudom: Egy angyal, egy nõ
Egy csodás asszony az
Aki engem féltve õriz
és Szeret-Szeret a Végtelenségig.