47.vers Epilógus
Láttam,
mikor testem földre hullt
Az orvost, mikor
lemondóan legyintett:
" Ez is csak a
múlt "
Láttam, mikor
öltöztettek
A koporsóba
beletettek
Láttam a
ravatalom
S az összes
gyászolóm.
Majd' mindenki
sírt
Volt ki
összetörve
Nem tudta senki,
Miért lettem
odakötve
Én
mindeközbe jókat nevettem!
De
sajnálkozás lett a vége,
Hogy nem
láttatok engem
Az életembe
gúzsba kötve
Ezért nem
lettem senki által megértve.
Téged is
vártalak,
De ide se
jöttél
Pedig az is
jól esett volna
Ha koporsómra
köpnél.
De nem
jöttél most sem,
Mint semmikor az
Életben
Azt hittem
naívan
Egyszer az
életben
Ide jössz majd
értem ...
Hogy elvigyél
a Mennybe.