60. vers
Elhagyatott romos templom
Legalsó pincéjében
Pihen régóta porlepte lelkem.
De jött egy lágy szellõ
Mely fényességet hozott magával,
Lelkem újra tündököl
Isten országában.
Nem csak a lelkem,
A testem is életre kelt:
Egy símogató kéz a néhai
homlokon,
Egy lágy csók, foszladozó ajkamon.
Egy Túlvilági Angyalszó,
És megnyílik minden ajtó:
Így jövök ki a romos templomból.
Végleg kinyílik szemem,
Látok már mindent,
Csak azt nem tudom,
Kinek köszönhetem mindezt.
Kinek köszönhetem?
Újra az Életet
Hogy láthatom még
A lombhullató õszt,
Hogy érezhetem a
Tél hidegét, hogy
Hó takarja el
Fejem tetejét?!
Hogy lássam, szépen, lassan
Zöldül és virágzik Minden
Újra tavasz van a lelkemben.
Hogy érzem újra a
Tûzõ Nap sugarát,
És van olyan ember,
Ki vár rám Odaát.