A
kis hercegnõ
Az egész
úgy kezdõdött, hogy a fagyos téli idõben
az országúton
lerobbantam az autómmal. Fogalmam sem volt, mi lehetett a
baja,a
mûszerek semmit nem mutattak, de valahogy mégsem indult,
vagy ment
tovább az autó. Szabályszerûen
hátrasétáltam a
süvítõ szélben kezemben
a piros háromszöggel, hogy elõre jelezzem minden
autósnak, hogy
lerobbantam. Vártam, hátha jön valaki,
aki majd megáll, netán ért az
autókhoz, s talán tudom folytatni az utamat.
Visszatértem az autóhoz,
beültem melegedni. A hó sûrû pelyhekben hullani
kezdett, a szél elállt.
A sötétben, s a sûrû hópelyhek
által, szinte alig láttam elõre.
Rágyújtottam egy cigarettára,s
elmerültem a gondolataimban, miközben
egy pillanatra sem adtam fel a reményt, hogy valaki csak
erre téved, s
segítséget nyújt nekem. Nagy svunggal
fújtam ki a füstöt, s bámultam
kifelé az balakon. Megpillantottam egy alakot. Gyalog,
nagyon lassan
közeledett felém. Kiszálltam a
kocsiból, hogy eléje siessek, hátha
neki
is segítségre van szüksége.
Megállt
elõttem, s szólni sem bírtam a
csodálattól. Egy alacsony,
gyönyörû nõ állt elõttem, földig
érõ fehér bundában,
vöröses-barna haja
csattal volt összefogva, a homlokánál
lévõ rövid tincsek, huncut mód
lógtak homlokára. Arca piros volt a hidegtõl,
ettõl még szebbnek
hatott, vékony ajkai mosolyra
húzódtak, ahogy megálltunk
egymással
szemeben.
-Szia- mondta
-Öööö,
ööö Szép jó
estét!- szólni nem bírtam a
meglepetéstõl.- Merre felé, ilyen
késõn, ekkora havazásban,
ráadásul gyalog?
- Éppen
hazafelé tartok, de gondoltam, mielõtt hazamegyek,
még beszélnem kell veled.
- Szívesen
elvinném, ha jó lenne az autóm, de nem
jó sajnos. Messzire megy?
- Az attól
függ... nekem nincs messze, maguknak embereknek biztos
messze lenne, vagy szinte hihetetlen. De majd, miután
beszélgetünk,
elmondom, hogy pontosan hova megyek.
Azt hittem, a nõ
meghibbant, vagy elszökött valahonnan...Itt van velem
velem, mellettem, életünkben nem
találkoztunk, s azt mondja nekem, hogy
addig nem megy haza, míg nem
beszélgetünk?! Nagyon furán hangzott.
Aztán megkínáltam egy
cigarettával,a termoszból pedig forralt bort
töltöttem mindkettõnknek.
-Szóval,
mesélj nekem.-szólt a nõ, aki
külsejét tekintve egy kis hercegnõnek tûnt
számomra. MIért vagy ilyen szomorú?
-Szerelem...
-Azért
ültél autóba, s indultál neki
a vak világnak? Hisz a szerelem a legszebb, legszenetebb
érzés az életben!
- Ez így van,
ezzel egyetértek. A baj csak akkor van, ha nem
viszonozzák.
-És
ezért képes lennél eldobni az
életedet?
-A szerelem
nevében bármily módon meghalni,
dicsõség. feltéve ha az az
érzés õszinte.
-Ez így van.
És miért nem viszonozzák?
-Tudod, magam sem tudom.
Illetve tudom, csak...nem is az, hogy nem
viszonozzák, hanem elmúlt. Valaha Õ is olyan
szerelmes volt, mint én.
Aztán elmúlt. Tudod, nekem nincsen
pénzem, én nagyon szegény vagyok,
munkám sincs, lakásom sincs, s nem tartott igazi,
életre való férfinak.
Sokszor segített rajtam, fõleg így anyagilag, de
utólag belegondolva,
ahogy adta a pénzt, úgy apadtak az
érzései irányomban.
-Ez még nem
lehet ok. Pénz nélkül is lehet szerelmes
az ember. Itt valami másnak is történnie
kellett.
- Hát, igen.
Túlságosan féltékeny
voltam. Ez megmérgezte a
kapcsolatunkat. Több mint két éven
keresztül kergettem a szörnyeimmel,
mert számomra Õ a világon a legszebb,
legcsodálatosabb Nõ, s meg vagyok
róla gyõzõdve, hogy mindenkinek Õ kell. Most meg
már, hogy másra is
nyitott, már semmi esélyem nála. Volt,
hogy bántottam is emiatt. Na,
nem mindennap, de sajnos volt rá példa. Nem
tudtam uralkodni
magamon...sajnálom...
-Mesélj
még, aztán én is mesélek.
Ígérem.- válaszolta a kis hercegnõ
-Megsértettem
a magánszféráját,
többször is. Ami nekem természetes
volt, mert ha szeret engem, akkor ne legyenek titkai. Pont errõl
szól
egy szerelem, nem igaz?
-Nem egészen,
de folytasd.
- Szóval,
sokszor bántottam, megaláztam lelkileg, a
lelkivilágát
tönkretettem,s még fizikálisan is
bántalmaztam néha. Erre Õ kiszeretett
belõlem, eltávolodott, s közölte velem,
hogy Õ már más valakit keres.
de ezt sem a szemembe mondta, hanem nekem kellett
rájönnöm.
- És mit
tettél eztán?
- Bocsánatot
kértem százszor, ezerszer, elhalmoztam
szebbnél szebb
versekkel, de nem hatottam meg. Már nem tudott
újra szeretni,s új
esélyt adni. És most úgy gondoltam,
elmegyek valahová messzire,
úgysincs senkim, nem tartozom senkihez. Aztán
csak lesz valami.
- Nézd. ez a
bocsánatkérés furcsa dolog. Mert
megbocsájtani meg lehet,
de felejteni sosem. Aki bölcs, persze, felülemelkedik
ezen, s ha
valóban szeretne, adhatott volna esélyt. Sok-sok
évvel ezelõtt jött a
Földre valaki, könyvet is írt
róla egy jó meber, kis hercegnak nevezte
el ez a valaki. Majd megírta a könyvet, ami igaz
volt, de az emberek
nem hitték el, azt hitték, hogy mese.
Eiserték, hogy nagyon jó
írás, de
csak a képzelet szüleménye.
Hát tudd meg, nem az volt. A Kis Herceg az
én nagy szerelmem volt, s az mind a mai napig. S egy nagy
veszekedés
után elhagyott, akkor jött a Földre. Itt
volt egy évig. NAgyon
hiányzott nekem. Megtapasztalta, hogy milyenek az emberek,s
visszajött
hozzám. Azt mondta, hogy megbocsájt nekem, ad
lehetõséget, hogy
szeressem, mert itt volt a Földön, s
rájött arra, hogy mi igazán
szerettük egymást. De ez egy egész
évig tartott. A mi bolygónkon ez 365
év. Tudod milyen nagy idõ az? De visszajött, mert
azt mondta, sehol
máshol nem talált olyan szeretete, szerelmet,
mint amit nálam
tapasztalt.
-És te most
miért vagy itt?
-Két
okból. Az egyik: Azóta együtt szoktunk
idejönni a Földre, hogy
segítsünk az embereknek, akik
megérdemlik. A másik, hogy most õ
bántott
meg engem nagyon, s megharagudtam rá, úgy
érzem, nem szeretem,s ott
hagytam. S Téged,s a Szerelmedet
régóta figyeltük már, s
úgy érzetem,
beszélnünk kell.
-Szóval, csupa
jóságból idejöttök,
s segítitek az emberek érzelmi
életét?
-Mondhatni, igen.
Valahogy úgy. De az emberek nem nagyon figyelnek
ránk. Nemhogy ránk, egymásra sem
nagyon figyelnek.
- Aha. Hát,
én most itt vagyok, s csupa fül vagyok. Mit tegyek?
-Semmit ne
tegyél. Volt egy ember régen a
földön, Jézusnak
hívták. A
vállára vete az emberek bûneit.
Mindenkiét, s minden bûnét. Te most
már
ne tõle kérj bocsánatot, hanem saját
magadtól, s ne tõle kérj esélyt,
hanem te adj magadnak egy esélyt a boldogságra.
Ha szeret még téged,s
valóban fontos voltál neki, meg fog keresni, õ is
meg fog bocsájtani
neked,s adni fog egy újabb esélyt.Ha nem ad, soha
nem szeretett igazán.
-Honnan tudod ezt?
-Onnan, hogy
én most úgy hagytam el egy éve a kis
hercegemet, hogy soha
többé nem akarom látni,mert olyat
tett,amit nem tudok megbocsájtani
neki. S most, miközben veled beszélgetek,
jötte rá, hogy valójában õ
milyen fontos nekem. S visszamegyek hozzá.
Megbocsájtok neki, mert
tudom, hogy most õ is megváltozott, s
megérdemeljük az újabb esélyt.
- Értem.
Szerinted ez jó megoldás? Ti 365 évet
vártatok egymásra.
-Egy nap, vagy egy
hét, vagy egy ezer év, vagy száz
élet, mit számít az
idõ?! Az igazi érzések mindent
kibírnak. S képesek megbocsájtani.
-De ezt ne nekem mondd,
hanem Neki. Rossz helyen kopogtatsz. Ezt Õ nem tudja. Õ nem tud
megbcsájtani, s adni egy esélyt.
-Te meg tudsz magadnak
bocsájtani? Te tudsz adni magadnak még egy
esélyt? Amíg te magad nem bocsájtasz
meg magadnak, s nem adsz magadnak
egy esélyt, addig te ezt hogyan várod el
másvalakitõl?Mondd meg!
-Tudod, neked igazad
van....
-Akkor figyelj
rám. Én nemsokára hazamegyek, az
autód el fog indulni.
Bocsáss meg magadnak, adj egy esélyt magadnak,
fordulj vissza,s menj,
mert várt rád.
-Nem, nem vár
rám.
-Hidd el, ha magadnak
megbocsájtasz, ha belátod, mit tettél,
s õszinte
leszel magadhoz, nem kellenek napok, hetek hónapok.
Rád néz, s nem is
látni, érezni fogja,hogy
megváltoztál. S kinyitja a
szívét.
-MI van ha
tévedsz?
-nem tévedek.
Így lesz. Ha nem, akkor egy másik
életben fogja megtenni. Akkor bizony sokáig kell
várnod.
-Nézd,
én nem tudom, mi van velem, de úgy
érzem, szerelmes lettem beléd.
-Tudom. Ez egy
varázslat a részemrõl. Hatalmamban
áll. S megtettem.
-De miért?
-Azért, hogy
ha én hazamegyek, érezd azt, milyen
érzés VALÓBAN
elveszíteni azt, akit szeretünk. Õ pedig
bármit is mondd, szeret
Téged,s ne okozz neki ekkora fájdalmat.
Néma
csönd ült eztán
közénk...Csak ültünk. A forralt
bor elfogyott. A cigarettából egy szál
maradt, s az amit éppen szívtunk.
-Van még
kérdésed?- kérdezte a kis hercegnõ
-Azt
hiszem...nincsen....bár....ha nem kapok tõle
esélyt most, s fájni fog, mit tegyek, hogy ne
fájjon?
- Nem tudsz tenni semmit.
Várj. Légy türelmes, válj
jobb emberré. Használd erre a
fájdalmat. Ezáltal bölcsebb,
éretebb leszel
s tudsz majd
másoknak segíteni. Aztán egy
szép nap, majd te is
hazamész, s mikor hazaérsz, Õ ott
várni fog rád. S Õ fog tõled
bocsánatit kérni. Te pedig
megbocsájtasz neki. Bármekkora
fájdalmat is
okozott...Mert igazán szereted, szeretted. Én is
így vagyok a kis
hercegemmel. Az érzés miatt, amit miattam
érzel, ne aggódj. Amint
hazaérek, el fog múlni. Csak azért
érzed, hogy tanulj. Hogy tudd meg,
mit nem szabad okozni a másiknak.
-Értem.
Köszönöm.
-Akkor én most
elindulok. Sétálok egy kicsit, mielõtt
hazamennék.
Azzal fogta
magát, elgyúrta a
cigarettáját, s kiszállta
kocsiból.
Elindult elõre egyenes háttal, lassan, határozott
léptekkel.Visszanézett. Félelem
tükrözõdött szemeiben, s
vágyakozás
egyszerre...A fényszóró
fénye megvilágította
arcát...
Egy pillanat volt az
egész. A kamion elsodorta az útról,
mintha csak egy falevél lett volna, úgy hullott
be a havas árokba.
Azonnal rohantam
hozzá. Fel sem fogtam mi történt. Oylan
hideg volt,
hogy míg odaértem, könnyeim
ráfagytak arcomra. Kezembe tartottam,
könnyû, karcsú testét.
Szépsége fénye még mindig
tükrözõdött az arcán.
De a szeme már máshová
nézett. Még egyszer
ránézett. Vékony ajkaiból
folyt a vér.
-Ne sírj,
kérlek.-mondta- Érzed a fájdalmat?
-Igen, érzem!
feleltem, könnyeimet nyelve.
-Akkor ha
valóban szereted, ne akard, hogy Õ is ezt érezze,
s cipelje
egy életen át. Tedd azt, amit
megbeszéltünk, s menj hozzá.
Vár rád.
Hidd el. Bízz benne, s magadban is.
-Persze, persze. De na
hagyj itt, na hagyj el, hívok mentõt, mindjárt
jobb lesz minden.
-Nem kell. felelte
mosolyogva...már nem fáj....CSak egy pillanatra
fájt. De engem már vár a Kis Hercegem.
Remélem, tudtam segíteni.-
mondta, majd lehunyta tengerkék szemét, s
meghalt....
"Vár a Kis
Hercegem"..csak ezt hallottam a fejemben....
Beültem az
autóba. Gondolkodtam... Az autó elindult...ahogy
mondta...
.s ekkor hangosan bocsánatot kértem
magamtól, s úgy döntöttem, hogy
új,
másabb, jobb ember leszek...s reménnyel a
szívemben, bizakodva
visszafordultam... Végtére is szent este van..
talán megterített nekem
is...mert szeretem... mert talán
szeret....?Remélem......