A reménytelenség Himnusza
 

A reménytelenség Himnusza
Megszületett bennem
Itt érleltem belül, magamban
Megalázott szívemben

Itt hordtam ki, míg
Meg nem született
Harminc ránctalan tavaszt
Harminc hideg telet

Élt meg bennem
De most megszületett
Zengjen mindenkinek
Kinek szíve a harcban elesett

S nem tudja: merre,
hogyan tovább
De e Himnusz mutatja az utat
Mindenkinek, kinek füle van

A hallásra, s szeme a látásra
Hogy eztán merre, hogyan visz
Az élet tovább
Menjünk-e vagy maradjunk?

Ezt zengi a Himnuszunk
De rá ne hallgassunk
Mert akkor a kaput
Végleg becsukjuk

Nem lesz visszaút
Nekem már nem
De aki itt marad, s olvassa
Soraim

Tudja meg, én nem akartam
Nem így akartam meghalni
De ezt a súlyt összetört szívvel
Tovább én nem cipelem

Mert nem tudom, képtelen vagyok
Szívem darabokban
Lelkem megtiporva
Emberségem megalázva

Az élet fura játéka
Hogy a reménytelenség Himnusza
Belõlem nõtte ki magát
S én leszek az elsõ ember

Akit kísér Odaát