A
zongoránál
Átfagyva, bánatosan érek haza
Befűtött szobámba
Italt töltök a fényes
Kristálypohárba.
Befűtök még jobban
Égnek a verseim
Marják lelkem
Az úgynevezett szeretteim.
Nem tudok játszani
A fekete poros zongorán
Most mégis hozzáülök
Italtól, gyógyszertől kábán.
Nem hallgattad meg utolsó szavaim
Nem értek semmit hozzád írt verseim.
Nikotintól sárga ujjaim
Koppannak a fekete fehér billentyűkön
Mit nem mondtam el, s nem tudtam leírni
Utolsó szonátámba fogom
Csak neked játszani.
Játszom a szonátám
Neked-magamnak
Játszanám szonátám
Neked-magamnak
Felvágott ereimtől
Vörös már a fehér billentyű
Szédülök már a
gyógyszertől
Undorodom az élettől.
Leütöm lassan az utolsó akkordot
Abban a reményben, hogy
Egyszer majd meghallod
és
Amikor az utolsó hang is elhalkul
A harang nekem kondul
Ebből az életből
A lelkem most
elvándorol.