Az
Önsorsrontó
Kedves
olvasó!
egy
furcsa, szokatlan történetet osztok meg
Önökkel,ami nem mindennapi, de rámutat
arra, hogy mindenhonnan van kiút, még a
legmélyebb gödörből is.
Mindenki
hisz valamiben. Még akkor is, ha nem vállalja
fel. Valaki buddhista, vagy keresztény, vagy
zsidó, vagy mohamedán, netán valaki a
kommunizmus szép eszméjében hisz.
Mások azt mondják, ők nem hisznek semmiben, csak
az anyagban, amit látnak, amit tapasztalnak. Ők sem
hitetlenek, ők materialisták, de nem képesek
felfogni, megérteni, hogy ez is egy fajta hit. Ugyanis hinni
kell. Hit nélkül csak ideig,
óráig lehet létezni. Az
élet egyik nem látható, nem
érezhető alapeleme a hit. Én a szerelemben hittem
egész életemben, s abban is hiszek mind a mai
napig. Abban, hogy ha szerelemben élünk, akkor
minden lehetséges, s semmi sem lehetetlen. S persze a
szerelemből fakadó boldogságban is
feltétel nélkül hittem. Múlt
időben. Mára már sem a szerelemben, sem pedig a
boldogságban nem tudok hinni. Lehet, hogy hitetlen lettem?!
S megkezdődik a visszaszámlálás, hisz
hit nélkül élni, csak ideig,
óráig lehet...?!
Már
megint nem bírtam magammal. Immáron sokadszor.
Mindenesetre végre valahára vége lesz
ennek az egész cirkusznak. Gondoltam magamban,
miközben folyattam magamnak a forró,
illóolajos fürdővizet. gyertyákat
gyújtottam a kád, s a mosdó
szélén is, hogy minél nyugodtabb
hangulat uralkodjon el a fürdőszobában.
Míg folyt a víz,
rágyújtottam egy szál
cigarettára. Miközben szívtam a
cigarettát, gondolkodtam azon, micsoda jó kis
cirkusz lesz, ha végre meghalok. Nem tudtam
kitörölni magamból a
brutalitásom képeit, s azokat a
fájdalmakat sem, amiket ezzel a brutalitással
okoztam annak, akit szeretek. Mára kissé
lenyugodtak a kedélyek, de semmi nem olyan, mint amilyen
volt valaha, vagy amilyennek lennie kéne. Nem
bírom tovább ezt a se veled se
nélküled hülye helyzetet. Ő most azt
hiszi, minden rendben van, a körülmények
ellenére. Most nem szóltam neki előre. Nem
fenyegetőztem semmivel. Most csak úgy hirtelen fog
megtörténni. Nincs más
választásom.
Se
lakásom, se munkám. akivel kapcsolatban vagyok,
meg hallani sem akar rólam. Elég volt
abból, hogy állandóan
másoknak kell
könyörögnöm, hogy had hajtsam
náluk álomra hülye fejem. Nem
bírom tovább. próbáltam
szépen, okosan, bután, sehogy nem tudtam
elérni, együtt élhessek azzal, akit
szeretek. Persze, mert ő már nem szeret. isten tudja, mikor
mondta ki utoljára magától. De ez most
már lényegtelen. Megiszom a
kiöntött kávémat, a
pálinkámat, elszívok még
egy cigarettát, és véget ér
a játék...
nem
gondolkodom, nem gondolok senkire, miközben
szertartásosan elfogyasztom a kávét,
pálinkát, s a cigarettát.
Kissé szédülve érek a
fürdőszobához, ahol azonnal belezuhanok a
forró habos, illatos fürdőkádba.
Alámerülök a forró
víznek. semmi kép nincs előttem, csak az, hogy
hiába szerettem, s szeretek, már nem kapok
viszonzást... Megfogom a borotvapengét,
és egyetlen hirtelen, erős mozdulattal a
csuklómnál elvágom az
ütőeremet. Nem nagy vágás, csak 3-4 cm
lehet, de annál jobban fáj, s annál
jobban vérzek. Az egyik énem, mintha visszakozna
ettől az egésztől, a másik azonnal eluralkodik
rajtam,s nem enged a tiltakozásnak. Eddig sokszor engedett,
de most nem fog. Nem akarok összevérezni mindent, s
ameddig lehet, élni akarok... Hátha
megcsörren a telefon, s váratlanul azt mondja Ő,
hogy szeretlek... Reménykedek, míg el nem
vérzem. Kezemet alámerítem a
forró víznek. Még a
sötétben is látszik, hogy a tiszta
víz, hogy sötétül el a
véremtől. Kába vagyok...
Szédülök... Nagyon rosszul
érzem magam. Ha már elkezdtem, be is fejezem,
szólt bennem makacsul az egom hangja. Hirtelen kiemeltem a
kezem a vízből, s még egy
vágást ejtettem rajta. Ez már
mélyebb, s hosszabb lett, mint az előző...spriccel a
vérem össze-vissza.
Megrémülök. Elfog a
halálfélelem. Nem tudom, mitévő
legyek. Végül is, meg akartam halni, vagy nem?!
Hát most itt van. reménykedem, hátha
megszólal a telefon... Egyre véresebb minden... a
telefon néma... Megpróbálok kihajolni
a kádból, s a telefonért
nyúlni, hogy segítséget
hívjak. Meggondoltam magam. Élni akarok.
Kihajolok a kádból, nyújtom a kezem a
telefonért. Mindjárt megvan! Ez az. Majd a
következő pillanatban mikor már majdnem
elérem a telefont, erőtlenül csúszom
vissza a kádba. Látásom
elhomályosul, csak a véres
fürdőkádat látom, majd tekintetem
megakad az egyik gyertyalángon. Erőtlenül,
élettelenül bámulom a
gyertyalángot. Belefeledkezem a gyertya
fényében, úgysem tudok már
mit tenni.
Tűző
napsütés van, súlytalanul
sétálok azon az utcán, ahol valaha
laktam. Amire azt mondtam, otthon. Az én otthonom.
Ahová mehetek, hol az én világom van.
Most is ugyanolyan nagy a forgalom, süt a nap, késő
délután lehet. Súlytalanul
sétálok, a valaha volt ismerőseim, ügyet
vetnek se rám, mennek tovább szótlanul
a maguk útján. Sétálok a
liget felé, ahol régen annyi időt
töltöttem a magas fák
árnyékában. Hirtelen szólni
sem tudok a döbbenettől. Húsz éves
önmagamat látom, amint gyógyszereket
szedve iszik egy padon. Szóval ilyen a halál.
Szembesülnöm kell egykori önmagammal.
Közelebb lépek magamhoz. Hívatlanul is
leülök- magam mellé. - Finom?
kérdezem egyhangúan magamtól. Mire
kapom is a választ: - Mintha nem tudnád?!
természetesen tudom. Valaha az édes vermouthokat
szerettem inni. Mit inni? Nyakalni. Olyan természetesen
válaszolt az a húsz éves suhanc, hogy
elcsodálkoztam rajta. Néztem egykori
önmagam. Végignéztem magamon, s nem
győztem csodálkozni. Tényleg ilyen
világellenesen néztem ki valaha? Vicces. Mit
vicces, nevetséges. Zöld katonai
nadrágban, hatalmas kék színű
acélbetétes bakancsban
üldögéltem, hajam oldalt s
hátul kopaszra nyírt, a fejem tetején
lévő pár centis hajkorona,meg
lakkoktól, zselétől mered az ég
felé. - Beszélgetünk kicsit?
kérdeztem tétován, mit aki nem tudja
hova rakni a helyzetet. Nekem már úgyis mindegy,
nem vár senki sem, nem kések sehonnan. -Mondjad.
jött az unott válasz.
-Tudod
azt, hogy most mekkora hülyeséget
csinálsz? Tudod ki vagyok én, s honnan
jöttem? Én vagyok a 10 évvel
ezutáni önmagad. Akarod e tudni, hogy ha most nem
végzel magaddal, milyen lesz az életed? Mert
elmondhatom. Persze annak ellenére, hogy épp most
haltam meg, csak 10 évvel később?! erre
már felkapta a fejét a suhanc. - Na ki vele!
Mesélj! Hallani akarom. sőt, tudni is! Tudod
mióta várom azt, hogy valaki
meglátogasson a más
világról, s meséljen nekem
arról, mi van odaát, vagy milyen lesz az
életem?! - tette fel a kérdéseket
nekem az egykor volt én. - Hol is kezdjem?
Szóval, ha minden igaz, s mindent úgy teszel,
ahogy én tettem, akkor egy év múlva
már feleséged lesz, két év
múlva lesz egy fiad, s egy temérdeknyi
adósságod. Lesz egy lakásotok, aminek
köszönheted a nagy adósságodat,
s három munkahelyen fogsz dolgozni, hogy valahogy
megéljetek. Ez megy majd egy évig, amikor
elhagyod a feleséged,s a fiadat, egy másik
nőért. Természetesen a szerelem
nevében teszed mindezt, mert másban sem tudsz
hinni, csak a szerelemben. együtt is élsz majd
azzal a nővel, de nem sokáig. Hirtelen majd az
utcán találod magad, úgy, hogy
szó szerint semmid nem lesz. De szó szerint. A
mamánál próbálsz meg talpra
állni, s új életet kezdeni.
Több kevesebb sikerrel. Folytassam? kérdeztem a
tágra nyílt szemű önmagam, aki
szólni sem tudott a hallottak után.
-Hát, lenne még kérdésem,
de ha már így belekezdtél, folytasd
kérlek. - Ezen viszontagságok után
találsz majd valakit akivel lesz egy nem hosszú
életű kapcsolatod, mégis nyomot hagy benned
örökre. Lesz egy közös verses
kötetetek is. Majd bizonyos események
hatására, hirtelen sok pénzhez fogsz
jutni. Nem válsz el a feleségedtől,
együtt fogtok maradni. bár, nem sokáig.
Ahogy a hirtelen jött pénz sem fog
sokáig tartani. Sok emberi csalódásban
lesz részed ekkor, nagyon magad alatt leszel, s hirtelen
azon veszed észre magad, hogy megint benne vagy abban a
mókuskerékben, amitől mindig is
irtóztál. szép lassan kiszeretsz a
feleségedből, idővel aztán meg is fogod
utálni. Aztán történik majd
valami, ekkor épp 27éves leszel, ami
örökre megváltoztatja az
életedet. Találkozol valakivel, akivel hatalmas
nagy szerelem fog kialakulni köztetek. csak épp
egyikőtök sem lesz független. Közös
jövőt terveztek majd, mindketten elváltok, hogy
egymáséi lehessetek, de sajnos ebből sem fogsz,
fogunk jól kijönni. Ismét mindenedet el
fogod veszíteni, a lakásodat, az
ingóságaidat, szinte csak a ruháid
maradnak meg, s te ott leszel a válság
közepében munka nélkül. Velem
együtt. -S te most hogy kerülsz ide,ha
megkérdezhetem?! vágtam közbe
saját magamnak. - Hát, a szerelem
nevében, ami idő után viszonzatlan lett...
felvágtam az ereimet, s meghaltam. Azt hiszem
legalábbis. Minden jel erre utal. -Te
jóságos Isten. Én meg azt hittem a
jövőbeni énem olyan spirituális
tudásra tett szert, hogy kedvére utazgat az
időben, s segíti saját magát.
Még te prédikálsz nekem ezek
után?! -vágta rám
szemrehányóan az ifjú
önmagam, teljesen jogosan. -Igen, én. feleltem
-ugyanis nem akarom, hogy elkövesd ugyanazokat a
hibákat, amiket én elkövettem. Hallgass
rám. Tudom, hogy a szerelemben hiszel,de ez nem
jó. ebbe nem lehet hinni, mert mindig
csalódás lesz a vége. Tudom, mert
megtapasztaltam. megcsalnak, kiszeretnek belőled, hazudoznak
egyfolytában. Te meg állat
módjára bántod azt, akit szeretsz. s
ezért nem fog viszonzásra találni az
érzelmed. Ezzel a nővel, akiért
elváltál, akivel boldogan akartál
élni, vele jórészt miattad ment
tönkre a szerelem. Más
kérdés, hogy benne is volt sok hiba, de ez most
főleg a történtek után, már
jelentéktelen.
-
Mégis, mit tegyek? Hol hibáztam szerinted?
-
A legnagyobb hibát már régen
elkövetted, amiért anyagilag még sok-sok
évik vezekelni fogsz. Erről már nem tehetsz. De
szabadságodban áll, más utat
választani, mint amit én választottam.
természetesen, ez esetben, ha bármit is
máshogy cselekedsz, nem tudom, mi lesz a
következménye.
-
Ha te megtehetnéd... min változtatnál?
Mondd el kérlek.
-
Először is, nem venném
feleségül azt a nőt. Ha a fiadnak meg kell
születnie, házasság
nélkül is megszülethet. De
semmiképpen ne kötelezd el magad AZZAL a nővel!
Még a szerelem nevében sem. Ha pedig megteszed,
akkor már úgyis mindegy lesz, minden majdnem
úgy fog történni, ahogy
elmeséltem neked. Hidd el nekem. szép dolog az,
amiben hiszünk mindketten, de nem erre a világra
való. legyél kemény, pénz
centrikus ember, persze ne hanyagold el az
érzéseidet sem. lesz lehetőséged sok
pénzt keresni, csak jól kell tudnod
bánni vele. Én nem bántam vele
jól. Túl sokat adtam. Számolatlanul.
Amikor meg nekem kellett volna, mindenki eltűnt mellőlem. Ilyen az
élet, ilyenek az emberek. Nőj fel végre. Hagyd
abba az ivást, s az
önpusztítást, s tégy rendet
magadba. Törekedj a harmóniára, s tudd,
hogy a gondokon felül lehet emelkedni. Én nem
tudtam... De most már tudom... Én sem lettem
volna öngyilkos, ha mindezeket tudom, s erőt, hitet
meríthetek ezáltal az életemhez.
Örülj, légy boldog...
-
Legyek boldog?- vágott közbe a régi
énem. Mégis mitől legyek boldog? Minek
örüljek? Meg tudod mondani?
-
Örülj annak, hogy élsz, hogy
lélegezel. Hogy szeretethetsz. Örülj
annak, hogy a földön vagy. S néha egy
rohanós nap után, mint régen, menj fel
a háztetőre, nézd meg a naplementét,
gyönyörködj benne. Majd ha
besötétedett, nézd a csillagos eget, s
tudd, hogy halhatatlan vagy! Légy ennek a
tudatában,s boldog leszel! soha ne felejtsd el, hogy a
teremtés apró szikrája vagy,
örök, s halhatatlan, s amit most élsz,
amit most "én".-nek nevezel, nem egyéb, mint egy
színdarab része, egy szerep, amit jól,
rosszul, de el kell tudnunk játszani. s hidd el nekem, ha
ezt nem felejted el, ha semmid se lesz, összeszeded magad, s
boldog, teljes ember leszel. Önmagaddal is ki leszel
békülve, ami a legfontosabb. Ebben higyj, s
meglátod, boldog leszel.
-
Társ nélkül is? kérdeztem
-
Társ nélkül is. Bár
hiányozni fog, de hidd el, amint így leszel,
ilyen állapotban, már nem fog annyira
hiányozni, s rád fog köszönni a
szerelem.
-
Hülyeségeket beszélsz. Nem mondom, hogy
nincs igazad, de társ nélkül, szerelem
nélkül számomra ez
képtelenség.
-
Nem az, csak kezdj el változni, s
rájössz te magad is. Nézd, az ember
életében vannak törések.
Amikor én szembesültem azzal, hogy a nő akit
mennyire szeretek, már nem szeret engem, boldogtalan velem,
s mellettem, sőt, már velem lenni sem akar, akkor egy
világ omlott össze bennem. Elkezdtem
változni, hátha megszeret, de sajnos
már képtelen volt rá. Én ha
egy lépéssel közelebb mentem
hozzá, ő kettővel hátrált,
ahelyett,hogy jött volna felém. Nem jött,
mert nem akart. Mert olyan messze rugdaltam magamtól, hogy
el sem tudom mondani. Gondoltam akkor, majd az idő megoldja.
Talán megenyhül, sőt idővel talán
újra szeretni fog. De nem történt meg.
Én ezért haltam meg. s mikor meghaltam,
döbbentem rá azokra a dolgokra, amiket mondok
neked. Ha tudtam volna, nem halok meg. Akkor éltem volna
tovább az életem nélküle.
Erre viszont képtelen voltam. Többet
éreztem, mint szerelem. Rajongtam érte.
Imádtam minden mozdulatát, a mosolyát
a testét,s az örömöket amiket
átélhettem vele. Érzelmileg
függővé, s kiszolgáltatottá
váltam. Ennek vetettem véget, az
életemmel együtt. Már hiba volt, tudom,
de ez van. Ez a szabad akarat. Mókás, mi?!
-
Hát az. S rendesen összezavartál ezzel
az egésszel. Egy biztos. Én most
megváltozom.
-
Vigyázz, fájni fog! Nem lesz egyszerű! Mindenkit
el kell tépned magadtól, akihez
közöd van, mert különben
visszarángatnak ide, ebbe a helyzetbe. s ha bajba leszel,
senki nem fog a segítségedre sietni.
Többet nem tudok mondani. A kis
álomvilágodra vigyázzál,s
ha a tanácsaim közül egyet kéne
csak megfogadnod,akkor ezt az egyet fogadd meg: soha senkinek ne
beszélj a te világodról,s soha senkit
ne engedj be oda. Mert akit oda beengedsz, az fogja életed
legnagyobb fájdalmát okozni. Láthatod,
hisz én belehaltam...
Ekkor
elmosódott előttem a kép, pár pillanat
múlva kitisztult. Ugyanott, ugyanazon a padon
ültem, ahol eddig, csak már egyedül
voltam. Vajon megfogadja egykori énem a
tanácsaimat? Mit fog tenni, hogy alakul az élete?
Ezen gondolkodtam, mikor megláttam egy alakot. Jött
felém, tiszta ruhában, barna zakóban,
fekete nadrágban, frissen vasalva, mintha a
skatulyából húzták volna
ki. ahogy jött közelebb, vettem csak
észre, hogy idősebb önmagam közeledik
felém. Szó nélkül
leült mellém, s mielőtt bármit
szólhatott volna, megszólaltam:
-Te
is most haltál meg?! kérdeztem kissé
kárörvendőn
-
Nem. Én hozzád jöttem. Épp az
igazak álmát alszom, tehát
számomra ez most egy álom. Miért, te
most haltál meg? kérdeztem magamtól
-
azt hiszem. Legalábbis földi idő szerint, kb egy
órája eret vágtam magamon.
-
Nem szép dolog, s nem szép halál, mit
ne mondjak. Muszáj volt?
-
Igen. A szerelem nevében muszáj volt. Tudod, nem
viszonozta.
-
Tudom. nekem se viszonozta még 10 éve.
Aztán el kellett gondolkodnom.
-
S mire jöttél rá?
-
Arra, hogy semmilyen hit nevében nem szabad meghalni, s a
saját boldogságunk, nem másokon
múlik. szép dolog, ha mással
osztozhatsz benne, de nem másokon múlik.
Érted?
-
Értem, s tudom is, csak épp élni nem
tudtam ezzel a gondolattal.
-
Azt látom. Én amikor a kádba
ültem, s szikét vettem a kezembe, én nem
úgy döntöttem ahogy te. Én
úgy döntöttem, hogy
megváltozom, jobb ember leszek, s ha kellek, ha Ő tud majd
így szeretni,akkor szeressen, ha nem ,akkor majd szeret
más.
-
Vicces. Tudod milyen érzés függeni
mástól érzelmileg?!
-
Na ez az, amin először változtatni kell. Soha nem
függhetsz érzelmileg senkitől. Mert senki nem
ér annyit. Hidd el.
-
Könnyű mondani. Tudod te milyen érzés
az, mikor nem hív fel órákon
keresztül, vagy nem veszi fel a telefont, te meg azt sem
tudod, mit csinál?! S kivel...?
-
Tudom. ne feledd, ezeket én is
átéltem, benne voltam. De hidd el, nem
ér annyit. Meg tudsz változni, képes
vagy rá, csak akarnod kell. S fájni fog nagyon.
Mint ahogy a hernyó sem tudja, hogy lepke lesz belőle, s
neki is nagy változáson kell
keresztülmennie, míg végül
szép szárnyakkal repkedhet ide-oda. Most te vagy
a hernyó, s bizony, pillangóvá kell
válnod. Hogy szabad lehess, hogy újra tudjanak
szeretni. Ő már pillangó. Nézz
rá úgy, olyan szemmel. s tedd fel magadnak a
kérdést: egy pillangó vajon
érezhet szerelmet egy hernyó iránt?!
Mert szerintem nem.
-
Szerintem se. feleltem tétován - te hogyan
kezdtél pillangóvá válni?
-
Nehezen. Sok fájdalmat kellett
átélnem, sok megunt eszmét le kellett
gyilkolnom magamban. Sok mindent át kellett
értékelnem. Bár, ha a
változás megkezdődik, akkor már semmi
nem állhat az útjába. Csak az Isten. Ő
is csak akkor, ha ez a változás ellenkezik a
terveivel. Neked meg kell változni. Most. Sok mindnet meg
kell tanulnod.
-
Például?
-
Például azt, hogy a boldogság nem az
anyagiakon múlik. Hogy van erőd
újjáépíteni az
életedet akkor is, ha az árvíz
mindenedet elviszi. Mert teremtő vagy! Saját magad
életed teremtője. szabad akaratod van, bármit
megtehetsz, csak viselned kell tetteid
következményét. meg kell tanulnod
értékelni a mai napot, mert a múlt
elmúlt, a jövő még nem ért
ide, s csak a jelen pillanat van. Csak most tudsz szeretni. Nem holnap
kell, vagy holnapután, hanem ma. Amíg lehet. Ki
tudja, mikor szól közbe a sors, hogy
végül késő legyen szeretni. szeress ma,
s ha ma szeretsz, akkor szeretni fogsz holnap is. Légy
boldog a jelenbe, mert mit teszel, ha hirtelen véget
ér? Mindig legyen egy kis időd azokra akiket szeretsz,
minden nap. S minden nap úgy feküdj le aludni, hogy
ha reggel nem kelnél fel, akkor a szeretetlenség
miatt, vagy a kimondatlan érzéseid miatt, ne
legyen lelkiismeret furdalásod. Ez csak egy része
annak, amiket meg kell tanulnod.
-
Miben kell először változnom, vagy mit kell
megtanulnom, ahhoz, hogy megtudjak változni?
-
Az első, s legfontosabb dolog: Ha ott belül, a
szívedben megváltozol, megváltozik
minden. Te is és az életed is
megváltozik. Ha a szívedben meg tudsz
változni. Kezdd ezzel, s ha sikerül, akkor
találkozunk. Ugyanitt. Eljövök ide,
megkereslek, s elmondom, hogyan tovább.
-
De hisz én meghaltam.
-
Még nem haltál meg, csak agonizálsz.
De ha sokáig csevegünk itten, akkor viszont
elvérzel a kádban, s biztos meg fogsz halni.
-
Ne menj még! Mesélj rólatok! Mi
történt? Él még?
Együtt vagytok?
-
Változz meg, s megtudod! Amúgy üzensz
Neki valamit? - mondta kis hamiskás mosollyal az
arcán.
Tehát
igen. Ez a lényeg. Akkor él még, s
együtt vagyunk. Megszeretett.
-És
boldog vagy?
-
Azt hiszem, igen. hangzott a válasz - Boldog vagyok, mert
szeretjük egymást. A többi nem
számít. De most menj, mielőtt
elvéreznél. még
találkozunk. Üzensz neki valamit?
-
Igen! Mondd meg, hogy köszönöm, hogy
bízott bennem, s bármilyen nehéz is
lesz, megváltozom, s méltó leszek
arra, hogy szeressen.
-
Tudja. Már tudja. mondtam magamnak, s a következő
pillanatban, mintha valami földöntúli erő
kerítene hatalmába, odanyúltam a
telefonért,s hívtam Őt, hogy bajban vagyok. Majd
nagy fényesség tűzött a szemembe...
Épp
úgy ahogy most, amikor 40 évesen
ülök egy társasház
teraszán a készülő könyvemmel,
s nézem Őt, ahogy a virágait gondozza.
Még ma is csodálom, még ma is
szerelmes vagyok Belé! nem lett igaza, s ez
boldoggá tesz. Más kérdés,
hogy még mindig egy kicsit függök Tőle, de
nekem ez így jó. S igen Boldog vagyok.
Még akkor is, ha rám néz a
virágjai közül, s egy mosolyt
küld felém. Nem tudhatom, mennyi
hazugság hangzott el felém azokból az
ajkakból, nem tudom hány megcsalás van
a mosolya mögött, de az már egy
másik történet... már ne
érdekel. Itt van, Nekem van itt. Nem másn
ak.