Nyári Zsolt

Boldog Karácsony

Kétféleképp

Utolsó írásomban azok az emberek lesznek a szereplõk, akik eddig minden novellámban. Valaki, aki számomra sokat jelentett, s jómagam.

Szenteste napja van. A nõ álmosan ébred. Közel két órába telik, mire rászánja magát arra, hogy kikeljen az ágyából. Aztán nagy nehezen beindítja a saját napját. Erõltetett minden mozdulata. Sógora megy hozzá, hogy befaragja a fenyõfát a tartójába. Kényszeredetten beszélgetnek. Felteszi az ebédet, s a vacsorát a konyhába. Könny szökik a szemébe. Eszbe jutott valami. Ám mivel a nõ, túlságosan földhözragadt, így hamar túlteszi magát a rázúduló emlékeken. Lányával ebédelnek. Lázasan készülõdnek mindketten. Ebéd után nekiállnak fát díszíteni. Együtt. Csak egy valaki hiányzik. De hamarosan õ is megérkezik. Izgatottan várják mindketten.

A fa feldíszítve. Gyertyák gyúlnak. A sötétben szépen mutat a karácsonyfa. A nõ lepihen kissé. Este vacsora lesz, jön a fia, s annak barátnõje, s õ is jönni fog. Nagyon várja. Szerelmes szíve repdes örömében.

Megérkeznek a gyerekek. Mindenki örül, mindenki boldog. Már csak õ hiányzik.

A nõ megterít a vacsorához. Körbeülik az asztalt. Aztán a nagy csendben, autó moraja hallatszik. Lassan megáll a ház elõtt. A nõ rohan ajtót nyitni. Itt van õ. A szerelme. A férfi kiszáll a nagy autóból, karjai tele vannak ajándékokkal. Az ajtóhoz megy. A nõ boldogan öleli magához szerelmét. Erõsen szorítja. Szíve szaporán ver. Itt a szerelme.

Bemennek. A vacsora eltelik. Az ajándékozás megtörtént. Lassan mindenki a saját szobáját foglalja el. A nõ szerelmes szívvel, boldogan, a gyertyák, s a karácsonyfa fényénél boldogan adja oda testét, lelkét a férfinak. Hosszan ölelkeznek. Izzadt testük kapaszkodik egymásba. A nõ szeme megakad egy karácsonyfa díszen. Emlékek törnek elõ belõle. Tudja, hogy az õ hibája, hogy Õ nem itt van. Hogy nem lehet itt. Hogy örökre elüldözte, s most már egy másik férfi karjaiban talál vigaszt, s szerelmet. De õ választotta. Földhözragadt. Csak a jövõbe néz. A férfi otthagyja egyedül. Megy haza, a családjához. A nõ egyedül marad. S hiába lesz még akár száz szerelme is. Míg meg nem hal, ott benn, ahol csak egy valaki volt. Mindig üres, s magányos lesz. Nem gondol már arra, mi lett volna, ha...

„És a fõhõsünk eközben hol karácsonyozik?” - kérdezed magadtól

A fõhõsünk egyedül van. Egy sötét, nyirkos helyen. Két méter mélyen a föld alatt. Nagyon sötétben. Magányosan.

Teste már nem érzi a hideget. Szent este napján senki nem ment hozzá. Egy vendége volt csupán. A magányos holló, aki szomorúan ül fejfáján, kopogtat azon, hogy jöjjön elõ a fõhõsünk, s károg. Egyre károg.

„Kár-kár! Kár, hogy mindent eldobtál magadtól. Nagy kár!”

Ám fõhõsünk nem jön.

Õ választotta új otthonát.

Ahol nincs szerelem, nincsenek ünnepek, nincsenek fájdalmak, s nincs Karácsony.