Egy
szál cigaretta...
Hosszasan
tartotta kezében, sodorta, nézegette a
cigarettát,
mire nagy nehezen, remegõ
kezekkel rágyújtott. Mélyen
leszívta a
füstöt
a tüdejébe, majd lassan, nagyon lassan
fújta ki,
miközben
nyugtatta magát: "oké, minden renben van,
pár pillanat és
kész,
vége, ennyi volt" - gondolta, miközben
lógatta lábait az alatta
elterülõ
sötét mélységben,
és körbenézett a
kivilágított városon.
Félhomály
mindenütt, a panelházak, mint a katonák
álltak egymás
mellett, az
ablakokból fény szûrõdött ki. Egy
apró kis félhomály,
melyben benne van a
küszködés, a sivár
hétköznapok és ami
a legfontosabb, egy
CSALÁD BOLDOGSÁGA. Talán
hiányzott neki.
Nem messze tõle, egy
utcai lámpa alatt az épp meglátott
(meglesett?!)
szerelmespár
BOLDOGSÁGA, talán ez hiányzott neki.
Ki tudja? Ebben
a pillanatban õ sem tudta
ezt megmondani. (Tovább szívta a
cigarettát.
Lentrõl nem lehetett
látni semmit, csak a parázs apró kis
fényét. Még
egy slukk, s
még egy...) Talán csak egy kis SZERETET
hiányzott neki,
talán csak
pár kedves szó, vagy mégsem?! Lehet,
hogy a VILÁG
összes Szeretete
kevés lett volna akkor, azokban a percekben?
Tovább
cikáztak a gondolatok a fejében,
egymást kergették, mint
vadászkutyák
a sebzett vadat... Meg kell tenni, érzem, nem tudom,
miért, nem
tudok rá magyarázatot, de érzem egy
ismeretlen VILÁG hívó
szavát, egy
világét, mely talán sokkal szebb
és BOLDOGABB lesz,
gondok,
problémák nélkül. Mindegy,
egy pillanat és kész. Végre
vége
lesz - gondolta. Ebben a
pillanatban két dolog történt: elfogyott
a
cigaretta, a
halvány kis parázs megszünt
létezni, kialudt majd ... egy
mozdulat... egy
pillanatra megáll az idõ, egy pillanatra érezni
azt, milyen
a MINDENSÉG
közepén lenni, majd csak a zuhanás,
zuhanás,
másodpercek
törtrészei alatt, gondolatok milliói
járják azt az agyat,
Úristen, mit
tettem, nem kellett volna, ezt nem mégsem így
akartam
ISTENEM
segíts, mikor lesz már vége, mekkora
marha vagyok. ANYA,
ANYA bocsáss
meg, mit tettem, nem lett volna szabad, elszakadt egy
kötél,
mindjárt vége, s hirtelen... a test nagy
csattanással földet ér, a
cigaretta
parázsa még egyszer utoljára felizzik,
majd elalszik örökre...
aztán a
SEMMI... vagy mégsem?! Élek még csak
nem érzek?! Mi ez a
nyugalom, mi ez a csend?!
Ez az, ami vár ránk, ami egyszer
ránktalál?!
Vagy csak a
képzeletem játéka az
egész?! Nem tudom, nem értem,
csak azt
kérem: Hagyjatok nyugodtan elmennem.
Gyurinak
2004. 01. 06.