Gondolatok a Nõi életrõl

Jelenlegi életünk mindenkinél ugyanúgy kezdõdik. Ez örök Igazság, megcáfolhatatlan. Az isteni egységbõl kiszakadt lélek, miután megírja sajátos élettervét, - nevezzük Sorsnak-, testet ölt. Két ember, egy férfi és egy nõ, itt lenn a Földön, szeretkeznek, egymásba olvadnak. Fizikai szinten mindenképpen. Az ondósejtek -fõleg az az egy- egyesülnek a petesejttel. Jobb esetben a fizikai egységen kívül létrejön a szellemi, s lelki egyesülés is. Az éppen megszületni akaró lélek ilyenkor már rég messzirõl figyeli leendõ szüleit, "szorgosan" jegyzetel, hogy minden úgy történik-e, hogy az az õ eljövendõ élettervében szükségeltetik. S nem elõbb, nem késõbb, pontosan akkor, amikor kell, lezuhan az Evilágba. Amint fent, úgy lent. Az Evilág helyett, hogy pontosan fogalmazzak, elõször az anyja méhébe zuhan. Sötétségbe. Pont azért, hogy röpke kilenc hónap alatt újraélje, újra tapasztalja az evolúció minden lépcsõjét.
Ekkor õ már tudja, amit még senki más nem tud. Nõi, vagy férfisorsot fog-e élni?!
Én most férfiember létemre a nõi életrõl, nõi sorsokról szeretnék beszélni. Hogy miért, azt nem tudom pontosan. Illetve tudom, mert sok mindent, sok kérdésemet, melyet senkinek nem tudok feltenni, azt majd eme fehér lapnak teszem fel. Vegyük sorra, hogy alakul egy általános nõi élet. Azért írom, hogy általános, mert kivételek mindig vannak.
Attól a pillanattól kezdve, hogy egy nõ megszületik, már kislánykorában azt verik a fejébe, hogy te a gyengébbik nemhez tartozol, s pont. Ez gyermekkorban még jelent nagy problémát.
Az elsõ hely ahol egy kislány szembesül azzal, hogy õ merõben más mint fiútársai, az a bölcsõde, jobb esetben az óvoda. De már akkor elég keményen, fizikai szinten kell ezt megtapasztalnia. Nem játszhat azzal, amivel a fiúk, s ha felügyelet nélkül játszanak a gyerekek, már akkor a fiúk részérõl jön a mondat, ami végigkíséri a nõk életét, hogy az nem lányoknak való, amivel éppen õk most foglalatoskodnak. Nem tudom, hogy juthattunk el idáig. Bár az egész történelem során ez így volt. A nõk a másodrangúak, asszony állatok, akik azért vannak, hogy szolgálják a teremtés koronáját. De térjünk vissza még a kislányokhoz.
Az iskolában még jobban erõsödik a nemek közti ellentét, de itt már a lányok is rátesznek egy lapáttal, õk is csak lányokkal hajlandóak játszani, a kiközösítettek közösséget kezdenek alkotni. Egészen a nemi érésünk pillanatáig tart ez a kettõsség. Akkor aztán a teremtés koronája úgy rohangál a nõi nem után, mintha az élete függne tõle. S függ is, nem egyszer, nem kétszer, fõleg a férfiember élete során. Egy férfi mindig jobban függ a nõtõl, mint a nõ a férfitól. A nõk, maximum anyagilag függnek a férfiaktól, de lelkileg sohasem. Egy nõ egymagában sokkal erõsebb lelkileg mint tíz férfitársa. S ez így van rendjén, mert a nõ az életeket hoz a világra, s neki kell erõsebbnek lennie, neki kell legyen a nagyobb túlélõ ösztöne. Mert gondoskodik, felelõsséggel tartozik, s nevel is egyben. S a gyermeke, még hatvan éves korában az õ kicsi gyermeke marad.
Aztán megtörténik az elsõ csoda, ami általában ma Magyarországon a nõk többsége számára maga a pokol, s önfeláldozás. Mert, hogy is zajlik egy átlagos házasság napjainkban? Jobb esetben szerelembõl összeházasodnak emberek. (a rosszabbik eset, ha mások kényszerítik õket házasságra, vagy egy nem kívánt terhesség miatt kell hamar gyorsan összeházasodni)
Elkezdik élni az életet, megvan a lakás, jön az elsõ gyermek, majd a második gyermek, jön az elsõ pofon, a második pofon, s mire a Nõ észbe kap, már nem tehet semmit. Ha körülnéz, azt látja: Szenvedek hónapról hónapra, dolgozom, fõzök, gyereket nevelek, eleget teszek különbözõ kötelességeimnek, többek közt odaadni magam a férjemnek, amikor õ kívánja, eljátszani az anyós-após elõtt a boldog családasszonyt, eljátszani a boldog családot a férjem barátai elõtt, s mindehhez jópofát vágni, megjátszani az igazi BOLDOG NÕT! S valljuk be, kedves férfitársaim, ez nekünk így a természetes, ehhez mi is asszisztálunk. Ez mi szerintünk így van rendjén és pont. Mint írtam ez csak az átlag. Vannak egészen kivételes helyzetek is. Amik lehetnek pozitívan, vagy negatívan kirívóak. Mert aztán vannak olyan férjek is, akik mindezek mellett még rendszeresen isznak, elverik a család pénzét, s ha jó a kedvük, akkor egy szeretkezés után, ha rossz a kedvük, akkor meg elõtte még jól el is verik az asszonyt. Nem baj, ha a gyerekek látják, fõleg ha fiúk, tudják meg az, hogy is kell egy nõvel bánni.
Mikor számomra ez világossá vált nagyon nem tetszett. Az én véleményem szerint mindegyik szerepnek megvan a maga elõnye, hátránya. De ez nem az kell legyen, hogy a férfiak elõnye, hogy kedvükre alázzák a társukat, s a nõknek nem az a hátrányuk, hogy ezt el is fogadják.
Szerintem férfinak, s nõnek ki kell egészítenie egymást. Ami bennem megvan, azt neked adom, ami belõlem hiányzik, azt te adod nekem. Így leszünk teljes emberek, így élünk harmonikusan egymás mellett, mint Társak. Nem, mint férj, s feleség, hanem mint Társ. A velem élõ nõ az legyen az én társam, ismerje minden titkomat, lássa a gyengéimet,s támogasson, ha kell, de mindemellett ahol erõs vagyok, arra támaszkodjon, s ismerje is el.
Cserébe ugyanezt tudom neki biztosítani. Az én sorsom az övé is, az õ sorsa az enyém is, s így lesz nekünk kettõnknek közös Sorsunk. Ahol nem egyéni döntések alapján forog az idõ kereke, nem beletörõdéssel, megalázással, hanem az Együtt csodálatos élményével.
Én úgy döntöttem, más leszek. Próbálok egy kapcsolatban nem uralni, s uralkodni, hanem egyenrangú félként kezelni a másikat. S tisztelni is. (s tiszteletem jele, nem a pofon) Én azt is szeretem, ha szeretkezés közben sokszor az van, ami a másiknak jó. Ha az ágyban félre tudjuk tenni önzésünket, s tudunk a másikra figyelni, ha hagyjuk, hogy minden úgy történjen, ahogy most a másiknak jó, annak meg lesz az eredménye! Részünk lehet a testi lelki egyesülésben. A Nõ beenged minket a saját lelkébe. De csak akkor, ha önfeledten szeretkezem vele, ha önmagamat feláldozom, s elõtérbe helyezem a másikat. Ez lehet az elsõ lépcsõfok.
A második, ha bármi amit a másiknak teszek az engem örömmel tölt el. Örüljünk annak, hogy ma reggel nem nekünk fõzik a kávét, vagy csinálják a reggelit, hanem mi készítjük el annak, akit szeretünk! Mert adni a legnagyobb öröm. Erre nekem is csak most kellett rájönnöm, mikor benne vagyok egy olyan párkapcsolatban, ahol Társai vagyunk egymásnak. Bármit teszek a kedvesemnek, az engem örömmel tölt el, s a boldogságot akkor érzem, mikor célhoz ér az amit adni készültem. Messze nem anyagiakról beszélek, sõt! Az anyagiak semmit nem érnek, ha nincs bennük érzelem, s egy fél alma is vacsora gyanánt adhatja a legnagyobb boldogságot, mert akitõl kapom, az telve van érzelemmel.
Mindent összevetve, én próbálom úgy élni a párkapcsolatomat, ahogy fentebb leírtam. Az is szilárd meggyõzõdésem, hogy az igazi házasságok a mennyben köttetnek. Nem akkor, amikor az oltár elõtt állunk a földön, hanem még születésünk elõtt, mikor megtervezzük életünket, s akkor úgy döntünk: Én ezt az életet melletted csinálom végig, mert a Sorsom csak így lehet teljes. S ezt érzi a másik is. Ha ez nem így van, akkor csak ideig, óráig leszünk itt együtt, egy perccel sem tovább, mint ameddig kell.
Egy baj van csak, kedves Embertársaim! Tudják, mi az?
Hogy a nõk nem mernek boldogok lenni! Ha belekerülnek egy szokásos nõi sorsban, ahol õk boldogtalanok, s a szabadságuknak se híre se hamva, akkor nem mernek lépni. Nem kell nekik a jó! Beletörõdnek abba, hogy ez így helyes, ahogy van. Megvernek? Megaláznak? Összetörnek emberileg, s lelkileg? Úgy elvesztettem Önmagam, hogy azt se tudom, mihez kezdjek? Nem baj, ennek így kell történnie. A nõk nagy része igen, sajnos beletörõdik ebbe a saját "Sorsába". Pedig biztos vagyok benne, hogy messze nem ez lenne a nõk sorsa. Az nem lehet, hogy egy élet errõl szóljon. S lám, mégis! Mert mi van akkor, ha egy boldogtalan, összetört asszonyra rámosolyog a szerelem egy kívülállótól? Az esetek többségben semmi, ah mégis, akkor az csak ideig, óráig tart, mert a "család" hazavár, s "különben sem tehetem ezt". " Ja, hogy boldog vagyok, s szerelmes, az nem számít! Az számít, hogy a pofonokat kapjam, s mindenki szívja a véremet, aki körülvesz! Mert, hogy nem szeretnek, az biztos. Csak kihasznál mindenki, még a saját gyerekem is. Rám csimpaszkodnak, úgy elszívják az életerõmet, hogy levegõt nem kapok. De ez a normális, ez a nõi Sors."
Mi van akkor, ha egy nõ mégis fellázad? Mert a diktatúrák még egy családban sem tarthatnak örökké. Ha fellázad egy nõ, fõleg, ha egy férfi van a háttérben, mindenki rosszallóan, kérdõn néz rá. Hogy tehetted ezt? Miért is? De hát Neked kötelességeid vannak! Mi az, hogy szerelem? Az úgyis elmúlik, s csöbörbõl vödörbe kerülsz! Ezek a hangok nem mások, mint a "Te meg merted tenni, én nem merem, s irigy vagyok" szavai. Ezt mondják azok a nõ társaink is,, akik elméletben támogattak minket, s mikor lépünk, õk néznek a legkerekebb szemekkel ránk.
Aki lép, azzal két dolog történhet: Vagy belekerül szintén egy ilyen helyzetben, vagy jobb esetben megtalálja saját békéjét, s az élete helyett elkezdi élni a Sorsát. Hogyan tudjuk, hogy jó úton járunk-e, azt nem tudom, csak sejtéseim vannak. Ha például senkivel, semmivel nem foglalkozva megyünk elõre, hogy szabaduljunk a boldogtalanság láncaitól; ha nem félünk, hanem magunkba meg vagyunk gyõzõdve cselekedetünk helyességérõl, akkor jó úton járunk.
Ha találunk egy Társat, aki elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk; ha mellette szabadon élhetünk, s kiteljesíthetjük Önmagunkat; ha én a mennyekben járok, s álmokat kergetek a Társam visszaránt a földre; ha a másik nagyon lennt van, akkor alászállok én is a mélységeknek, s felemelem. Ha ez így mûködik, biztos, hogy a Társunkkal vagyunk. Meg kell tanulni a másikban nem a Nõt, vagy a Férfit látni, hanem az Embert, s a lelket. Ha ez megtörténik, akkor teljesen egyenrangú félként kezelem a másikat saját esendõségei ellenére is szeretem, s ahol tudom, segítem. Meglátom a Sorsát, s felismerem, hogy közöm van hozzá.
S amíg élünk, együtt élünk, s mindvégig érzem, hogy Õ az, aki mellett lennem kell, mert szabaddá tesz, s Boldoggá.
A nõk helyett soha senki nem választhat. De ha választani kell, akkor merjenek választani, s változtatni. Ez az elsõ lépcsõ a Boldogság felé. A többi lépcsõfokon, már kéz a kézben megyünk felfelé.