Mert neked adtam

Neked adtam mindenem
Feltétlen hittel, hittem benned
Minden titkom
A lelkem a Tied
Mert neked adtam
Mégis:
Hol vagy most, mikor kellenél?
Mikor izzadva
Rémálmokból kelek én
És ülök rémülve
A Semmi közepén
S a rémálomból kelve
Csak arcod dereng a hegy ködén
Hiába csodás a látvány
Nekem az idõ kell
Mikor jössz elém
Ám nem fogsz jönni
Amit akartál, elértél
Pedig kitépett
Még dobogó szívem
Tálcán, haldokolva sietve neked vittem
A lélek elszállt belõlem
Hogy neked ragyogjon
Csak neked
A testem pedig porba hullt
De hiába...ilyen a végzetes
Nagybetûs szerelem
Ülsz a kristálytrónodon
S várod a másnak
az életét jelentõ ajándékod
Rezzenéstelen arccal nézed
Ahogy trónusod elõtt elvérzek
S bár minden csepp vérem:
Emlékeztet!
Meg nem hatódsz már
Agóniámnak szobrot emelsz
Amit aztán bármikor ledönthetsz
Kivérzett testem pedig tömlöcbe veted
Aztán a semmi szélén
Szívtelenül útnak ereszted
De a lelkem nem viheted
Gondolom naívan
Miközben már a végzet felé utazom
Te csak ültél trónodon
Kínomon nevettél
Ez volt az útravaló
Mit tõled kaptam én