Múló fényünk lángja


Kitépett, vérzõ szívem a tus
Melybe tollamat mártom
S, mint vérem a papíron
Úgy szárad bennem a fájdalom

Megszárad, s úgy foszlik semmivé
Mikor hamvaim fújja a szél
Testemnek akkor nem lesz helye
Úgyis idegen volt mindenfele

Elszáll a porom, elszáll a fájdalmam
Minden kín és megalázás
A feledés ködébe zár
És örökké rám zárul a súlyos magány

Magányosan ülök majd az Isten szekerén
Nem lesz egy állat se, mit befoghatnék magam elé
De hajtani fog a kín, a fájdalom
Az értelmetlen, érzelemtelen élet múltja

De jó lesz akkor tudni, hogy
Van egy valaki a Földön
Ki a szívében engem
S közös emlékeinket ápolja