Az üst, mint a hunok fennmaradt tárgyi emlékeinek egyik jellegzetes darabja időnként művészi alkotásokban, könyvillusztrációkban is megjelenik (tehát most nem a régészeti leleteket lehetőleg nagy pontossággal, hitelesen bemutatni kívánó ábrázolásokra gondolunk). A régi mesterek műveiben ne keressük, hiszen csak a modern kori régészet ásta ki a földből, korábban nem ismerték. Viszonylag ritkán fordul elő, általában a hunokra való utalásként jelenik meg. Régebben a nagyszentmiklósi kincs töltötte be ezt a szerepet, az üst csak az utóbbi években "kezd feljönni". Önállóan még nem túl gyakran szerepel művészi alkotás témájaként (kivéve jelen lapok szerzőjének fotóin, már ha azok művészi alkotásnak lennének tekinthetők). A középkori művészetben a szenteket egy hozzájuk kötődő jellegzetes tárgyról, az attribútumukról lehetett felismerni. Ehhez hasonlóan mára az üst a hunok attribútumává vált, a művészek akkor szokták ábrázolni, amikor jelezni akarják, hogy hunokkal kapcsolatos témáról van szó.
Kezdjük talán a leghíresebb Magyarországon talált üsttel, ami Törtelen került elő. A település annyira büszke rá, hogy a címerükbe is felvették. Ráadásul pontosan ábrázolva, mert arra is ügyeltek, hogy a lába hiányzik.
Az üst leggyakrabban talán könyvborító illetve fejezetkezdő illusztrációként jelenik meg.
A bukaresti Radu Oltean gyakran járt Erdélybe kirándulni és a látottak annyira lenyűgözték, hogy elkezdte grafikai sorozatokban feldolgozni (rekonstruálni) a történelmi és tárgyi emlékeket. Az Attilát ábrázoló rajzán kissé megborzongunk ugyan az övéről lelógó emberfej láttán (bár Attila legalább nem kutyafejű), de jelenlegi témánk szempontjából csak az attribútumként mellette lévő hun üst az érdekes.
Az üst fontos szerepet játszik a "szkíta aranyszarvas földjén", Tápiószentmártonban felnőtt Bicskey Zsolt, a magát szerényen képírónak nevező festőművész képein az őseinkhez fűződő kapcsolatunk felidézésében. Az anyaországunkat megjelenítő Szkítia című képen a lélekmadár is az üstből emelkedik ki, akárcsak a magyarság. A Rítus című képen az üst áldozati szertartásokon való használatára látunk utalást, a fölötte lévő kard talán azt jelzi, hogy ebből merítjük az erőnket. Az ősi magyarság utolsó nagy alakjának (és első mártírjának), a szűkebb hazájában, Somogyországban Kupa vezérnek nevezett Koppánynak a képén a homályba vesző üstrészlet a háttérben felderengő ősökkel való lelki folytonosságot fejezi ki.
Az Abonyban élő Blaskó Sándor fafaragóművész Hunok királya című alkotása jelentheti a kivételt (ami ugye a szabályt erősíti) a bevezetőben elmondottakra, itt ugyanis maga a fehér terítőn álló hun üst a fő téma.
Magyar művészek kedvelt szokása (ha szabad egyáltalán így fogalmazni már néhány, általunk ismert alkotás után), hogy Attila koronáját a törteli üst pártázata alapján próbálják rekonstruálni. Az biztos, hogy a motívum eredeti és a pártázat is emlékeztet koronára (a művészettörténetben sem szokatlan jelenség az ötvös tárgyak átalakítása, más célra használata).
Bicskey Zsolt azonban még Attilánál is ősibb időkbe ment vissza, amikor a Tejút lovasának fejére helyezett egy ilyen koronát. A pártázat, mint vezérfonal segítségével így a magyarság teremtésmítoszáig ívelő kapcsolatot sikerült létrehoznia.
Az üstünk talán legrégebbi ábrázolása a Minusinsk közelében lévő Pisannya Gora-i kőkorszakbeli sziklarajz lehet.
Van egy koreai szobrunk is a Silla királyság korából. Kicsit távolra kerültünk ugyan vele az európai hunoktól, de ez legalább biztosan nagyon régi művészi alkotásnak tekinthető és elvisz bennünket a forrásvidék közelébe.
A hun üst, mint forma mára a népi fazekasságba is bevonult. Kabai Erzsébet a millecentenáriumi emlékezések hevében, még 1996-ban készítette az itt bemutatott kerámia üstjét.
A hun üst már megjelent internetes céglogón is.