A jurta kialakulása

Leírások, ismertetések gyűjteménye

Kunyhók, szállások

Kör alaprajzú hajlékok

Nehéz eldönteni, hogy a hajlékok közül a kerek vagy a négyszögletes alapforma a régebbi. Talán a féltető lehetett a legkorábbi, később azonban a kör alaprajz vált elterjedtté. A bronzkor idején Európa legnagyobb részén a kúpos kunyhók voltak többségben. Kerek a Sarkvidéken élő eszkimók "iglu" nevezetű, hóból és jégből épült kunyhója is. Kör alaprajzú építményben lakik ma is Afrika számos törzse. A Földközi-tenger vidékének ősi pásztorszállásai kőből rakott kerek, álkupolás építmények voltak. A kör alaprajz a vándorló, nomád népek között vált a legkedveltebbé. Az észak-amerikai indiánok "tipi"-je - az egyszerű karóvázas, könnyű borítású, szállításra alkalmas sátor - szinte tökéletesen megegyezik a szintén nomád lappok rudas sátraival, azzal a csekély különbséggel, hogy az előbbiek borítása bőrből készül, az utóbbiaké fakéregből.

A család fölé boruló kerek hajlék, a közepén égő tűzzel ősi és egyben általános szimbólum. Ez a kép a téralakítás folytonosan érvényben levő kozmikus törvényszerűségeit hordozza magában, biztonságot nyújt és helyet ad a világban. A kör és a gömb formák az emberre emocionálisan hatnak, a téglalap és a hasáb viszont a racionalitást hangsúlyozza. Egy kínai mondás szerint: a kör a világegyetem tökéletessége, a négyszög viszont a földi lét korlátozottsága.

Nem véletlenül váltak a rítusok terévé az égboltozat kupolasátrát idéző kerek alaprajzú és gömb formájú építmények; ezek lehetőséget adnak a közösségi életre, a kultuszok gyakorlására. Gondoljunk a kőkor hatalmas kultikus csillagvizsgáló építményére, a Stonehenge-re vagy a keresztény bazilikák szentélyeire. A primitív, kerek hajlékban a katedrálisok ősformáit kell látnunk.

A jurta

Honfoglaló őseink a nomád állattartó népek közé tartoztak, állandó hajlékuk nem lévén, sátrakban laktak. Minden valószínűség szerint - a források nagy része ezt bizonyítja - a magyarság kör alaprajzú nemezsátrakban élt. Feltételezhetjük, hogy ősi nemezsátrunk a belső-ázsiai nomád török és mongol népek jurtájához hasonlított. E hajléktípus a szerkezet, az építeni tudás igen magas szintjét képviseli, joggal mondhatjuk, hogy a népi építészet csúcsteljesítményei közé tartozik.

Milyen is a jurta? Gyorsan fölállítható és szétszedhető, lóra, kocsira málházható, könnyű szerkezetű kupolasátor. Vázépítménye két részből áll: oldalfalát falécekből álló rácsszerkezet alkotja, amely hajlítható, összetolható, széthúzható. Az ollós vázat bőrszíjak erősítik össze. Tetővázát gömbhéjszerűen álló íves lécbordák alkotják, amelyek egy középső kerékabroncsba futnak össze. Felületére nemezborítás kerül, lószőrből font kötelekkel rögzítve.

A jurta közepén tűz ég, füstje a tetőabroncs nyílásán távozik. A berendezést szőnyegek, bőrök, ülőpárnák és evésre szolgáló alacsony asztalkák alkotják. A falon és a földön elhelyezett szőnyegek szigetelnek is. A földre terített gyékényszőnyeg több ázsiai népnél az ágy, a szék és az asztal szerepét tölti be. A jurta belsejében nemek szerinti elkülönülés figyelhető meg: jobb oldalon van a férfiak helye, a bal oldal a nőké és a gyermekeké. Ez az elkülönülés nyomaiban a magyar parasztszoba hagyományos térbeosztásában is észlelhető.

A letelepedéssel a magyarság folyamatosan lemondott a sátorban lakásról, bár az állandó lakhelyül szolgáló épületek mellett, nyári szállásként hosszú ideig igénybe vette a sátrakat. A nomád hagyaték még évszázadok után is felismerhető nyomaiban, legprimitívebb hajlékaink őriznek valamit az ősi sátorkultúrából.

Kúpos kunyhók

Egyszerű kúpformájuk van a szálfákból álló vázzal és növényianyag-borítással készült kerek kunyhóknak. Szálfakunyhó készítésekor először kúp alakba egymásnak támasztanak néhány hosszabb dorongot, majd tetejüket gúzzsal összekötözik. Ezután a vázra sűrűn egymás mellé rövidebb karókat fektetnek, végül avarral, szénával, földdel vastagon befedik az egészet. Csak a kunyhó tetején hagynak nyílást a füstnek és a világosságnak. A bejáratot - előteret képezve - külön kis tetővel látják el. A kunyhó közepén van a tűz helye, kétoldalt alvás céljára összehányt széna vagy sövényből font vacok, a bejárattal szemben az eleségesláda. Ez a sátorszerű kunyhó szerkezetében és belső térelosztásában teljesen megegyezik az Eurázsiában és Amerikában megtalálható kerek hajlékokkal. A finnugorok "kotának" nevezik az említett hajléktípust.

Kúpos kunyhó sokféle anyagból készülhet. Nádból építik az Alföld jellegzetes pásztorhajlékát, a kontyos kunyhót. Ez faváz nélkül, 3-4 méter hosszú nádkévékből készül. A kévéket csúcsosan egymáshoz támasztják, majd a gyűrű alakban körbefutó nádkévékkel 2-3 helyen összekorcolják. A csúcsot körbecsavart gyékénykötél erősíti. A nád bugáját a csúcson meghagyják, ez lesz a kunyhó kontya. Ajtaja nádkévékből vagy deszkákból készül. A kunyhó falán keresztben rudat szúrnak át, erre akasztják a bográcsot. Alatta rakják a tüzet, a füst a csúcson ütött résen át távozik. Gyakran pelyvás sárral, marhatrágyával tapasztják belülről, hogy a nád tüzet ne kapjon.

A kerek hajlékok másik típusa a favázas méhkas alakú kunyhó. A következőképpen készül: 15-20 darab 4-5 méter hosszú hajlékony husángot 3-4 méter átmérőjű körben a földbe vernek, felső végüket összeguzsolják, majd különböző magasságokban gyűrűszerűen összefonják. Borítása lehet nádból, vesszőből vagy más anyagokból is. Gyakran előtér, eresz is készül hozzá. Berendezése minden esetben hasonló az előbbiekéhez: középen a tűzhely, két oldalon fekvőhelyek, hátul az élelem.

Az eddig tárgyalt hajlékok - kivéve a jurtát - valamennyien tetőkunyhók, csak fedélrészből állnak, felmenőfaluk nincs. Az építmények fejlettebb formái külön oldalfallal és tetővel ellátottak.

A havasi pásztorszállások, az esztenák között a jurtához nagyon hasonló formájúak is találhatók. Falazatukat földbe vert karókra sövényszerűen font vesszők alkotják. A kúpos tetőzetet tartó szarufákat fölül kerékabroncs fogja össze. E célra gyakran igazi kocsikereket építenek be. Tetejükre szalmafedél kerül füstlyukkal. Az esztenák között olyan is akad, amelynek a tetőzetét középoszlop, "árgucfa" támasztja alá. A középoszlopos kerekház a bronzkor idején Európa-szerte igen elterjedt volt. Az esztenák fejlettebb változata már négyszögletes alaprajzú, de kúpos tetőzetét megtartja.

Forrás: Tarján Gábor: Mindennapi hagyomány (Pro-Print Könyvkiadó 2002)

Bodrogi Tibor

Mesterségek születése

Az olyan csoportoknál, melyek nem változtatják túl gyakran táborhelyüket, és ahol az általános technológiai szint is magasabb, már kidolgozottabb, rendszerint mozgatható hajlékokat találunk. Ennek legegyszerűbb formája a hegyes tetejű sátor, melynek póznáit bőrrel vagy fakéreggel fedik be. A sátor gyorsan felállítható, szétszedhető és könnyen szállítható. Néhány területen, így az észak-amerikai síkságokon és Közép-, valamint Belső-Ázsiában a sátorkészítés egészen magas színvonalon áll.

A krou indiánoknál a sátrak (tipi) 10-12 méter magasak, és húsz ember számára is fedelet nyújtanak. A tipi póznáira összevarrt bölénybőröket feszítenek, alul a bőrök szélére köveket raknak, hogy a heves szél ne vigye el az építményt, a sátor csúcsa viszont nyitott, hogy a tűzhely füstje szabadon távozhassék. A sátorban a földre bőrt, prémeket helyeznek, és az építmény hideg teleken is kényelmes hajlék. A tipi póznáit kutya- vagy lóháton lehet szállítani.

Hasonlóan fejlett sátorszerű építmény a közép-ázsiai népek jurtája. A kazah jurta könnyű fából készült, összecsukható rácsozatból áll, melyet nemezzel borítanak. A füst a jurta tetején levő nyíláson át távozik, ha esik, vagy havazik, a nyílást elzárják. Belül a földre szőnyegeket tesznek, és a belső teret függönyökkel több részre osztják. A jurta fél óra alatt lebontható, részeit ökör, ló vagy teve hátán szállítják.

Forrás: http://mek.oszk.hu/04600/04682/html/mestersegek0001.html

Lizzy Mayrl

A jurta kialakulása

Úgy tűnik, hogy a lakóhelyek fejlődése a neolitikumban egy mélyebb barlangból egy kevéssé mély barlang irányába fejlődött, amit oldalfalakkal láttak el, ezáltal egy félig földalatti lakóhellyé alakult át. A veremházakat és a felszíni épületeket sokáig párhuzamosan használták, amit valószínűleg az évszakokhoz való alkalmazkodással magyarázhatunk meg.

A veremlakások falát vagy maga a földfal, vagy a padlóig érő tető képezte. Japánban kerültek elő olyan leletek, amelyeknél a tető a padlóig ért, vagyis nem vált el egymástól a fal és a tető. A tetőtartó faoszlopok mélyen be voltak ásva a földbe, fent pedig keresztbe összekötve.

Egy kínai leletben a tűzhely körüli négy lyuk tanúskodik a tetőt tartó oszlopokról. Az ajtó délre nyílott. Minél inkább emelkedett a padló szintje, annál inkább kellett figyelni a falak stabilitására. A falakat szorosan egymás mellé állított oszlopok alkották. A tető és a fal szalmás sárral bevont vesszőkből állt.

A két alapvető lakóhelyforma (a földbemélyített rudas sátor és a földbe süllyesztett ház) párhuzamos létezése két elméleti feltevés további kutatását igényli.

1. A jurta kialakulása a süllyesztett veremházból

Kezdetben a tűzet egy mély gödörben tartották, a gödörre pedig növényekkel letakart botokat fektettek. A későbbiekben a tűz helye középre került, a tető is kör alakú lett és a rudak végének összekötésével lényegesen magasabb lett. A padlószint feltöltődése megkövetelte az oldalfalak megemelését, amit a tetőt tartó oszlopokkal oldottak meg. Ezzel elvált a fal a tetőtől és megteremtődött a ház földfelszíni felállításának előfeltétele.

Eddig egy létrán lehetett a tetőn át bejutni, mostantól viszont bejárati ajtóra volt szükség az oldalfalban. Utolsó fejlődési fázisként létrejött a füstelvezető tetőgyűrű és az összetartó fésűrácsozat.

2. A jurta kialakulása a földbemélyített kúpos rudas sátorból

A földbemélyített kúpos rudas sátor sokszoros kiindulópontja a mai jurta kialakulásának. A belső tér megnagyobbításának és a nagyobb stabilitásnak az igénye okozhatta a kúp kitágítását és elválasztását a padlószinttől egy függőleges fallal, majd egy felhelyezett tetővel való befedését. Ez egy valószínűleg véletlenül végbement, de logikus fejlődésnek tűnik.

A rudas sátor és a jurta sok kevert formája ismert és még ma is használt.

Forrás: www.yourtent.com/deutsch/mayrl_filzrausch.htm

A nomád lakóhelyek fejlődése

Tunguz csum: egy könnyen felállítható, lebontható és szállítható nomádsátor (kezdetben fakéreggel, később állatbőrökkel letakarva).

Félcsum: korai nomád periódus, kb. 6. század Krisztus után (birkagyapjúból készített nemezbevonattal).

Alsó sorban: újkori szerkezetű jurta (kör alakú sátor, mongol nevén ger (nomád otthon). Gyorsan felállítható és lebontható, könnyen szállítható birkagyapjú nemez borítású lakóhely. Nemcsak a mongolok, hanem minden közép-ázsiai nomád törzs ezt használja lakóhelyként Dél-Szibériától a Nagy Falig. Újabban a dél-szibériai Magas-Altajban lakó letelepedett türk törzsek is ezt használják nyári szállásként.

Tágabb értelemben véve tunguzoknak nevezzük mindazon népeket és népcsoportokat, akiknél a mandzsu-tunguz nyelv valaha is használatban volt. Szétszórtan élnek a szibériai tajgán és tundrán, de előfordulnak Mongóliában és Kínában is. Akik még nomadizálnak közülük, azok rénszarvast vagy lovat tenyésztenek, vadásznak és halásznak. Vallásuk a buddhizmus mellett a sámánizmus, amelynek szertartásait ma ismét gyakorolják. Ennek lényege a természet benépesítése szellemi lényekkel, amelyekkel dobok és énekbeszéd segítségével lehet kapcsolatba kerülni.

Tunguz csum

Kazak kis uj

Mongol ger

Forrás: www.face-music.ch/highaltai/jurte