A Tűz Ünnepe - I. Budapesti Jurta Találkozó

Óbuda, Hajógyári-sziget - 2005. június 24-26.

A szovjet csapatok kivonulásának örömére minden évben megrendezik a Budapesti Búcsú nevű fővárosi rendezvénysorozatot. Ennek keretében az óbudai Hajógyári szigeten immár hetedik alkalommal örülhettünk a Budapesti Lovas Juniálisnak. Ennek keretében nagyon sokféle remek lovas programot láthatott a nagyszámú érdeklődő közönség.

Aki azonban az idén kilátogatott, az egy új (felújitott?, régiúj?) hagyomány születésének is részese lehetett. Miután a rendezvény (talán nem véletlenül) éppen Szent Iván éjszakájára esett, adódott az ötlet, hogy felelevenítsék a nyári napfordulóhoz kötődő magyar hagyományokat. A hagyományok őrzői - igazi hagyományőrzőkhöz méltó módon - visszamentek a gyökerekig, azaz több mint egy évezreddel forgatták vissza az idő kerekét. Felelevenítették ősi táltosaink tűzszertartását (a Tűz Ünnepét). De hogy ez ne legyen a modern világba átültetett, elszigetelt zárvány (rezervátum), köré építettek egy jurtafalut. De nem ám a rendezvényszervezők által felállított vendégjurtákból (ahogy esetleg máshol mások ezt tennék), hanem minden hagyományőrző résztvevő (ún. nemzetségfő) hozta a sajátját. Így aztán kialakult a Jurta Találkozó fogalma és folytatása esetén a jövőbeli hagyománya.

Nos, valóban nem mindennapi élmény volt annyi jurtát látni együtt, amennyit Batu kán látogatása óta Magyarországon (Európában?) még sohasem láttak. (A mai generációk jó része pedig talán még egyet sem.)

A látogatónak eddig (legalábbis a mi életünkben) soha nem látott élményvilágban lehetett része: életformájában, gondolkodásmódjában és tárgyi világában újjáéledt az ősi magyar világ. Az a világ, aminek az emlékét már egy évezrede próbálják meg kitörölni az emlékezetünkből. De úgy látszik, hogy nagy múltú népeknél ezer év nem is olyan sok. Sosem látott, de mégis ismerős jeleneteket és hangulatokat élhettünk át újra.

Az ellipszis alakban elrendezett 24 nemzetségfői jurta által körbezárt tér gyújtópontjában helyezkedett el a napoltár. Itt gyújtották meg délben a Napból vett energia segítségével a tüzet, amit megszenteltek és estig őriztek. Este aztán Heffner Attila sámán lángra lobbantotta segítségével a hatalmas áldozati tüzet. A szertartás közben elhangzott a hun imádság (eredetije egy Kr. u. 410-460. között keletkezett ezüstveretes szíjvégen található rovásírással):

A szertartás után táltos dobolás következett, majd sötétedés után megkezdődött a tűz szétosztása. Mind a 24 nemzetségfőhöz elvitte egy-egy lovas tűzvivő a szent tüzet a magyar történelem egy-egy nagy tanulságát tartalmazó üzenet kíséretében. Ezután minden jurta előtt tűz égett, bekapcsolódva a Szent Iván éji tüzek láncolatába. Végül, amikor a nagy áldozati tűz elhamvadt, aki eléggé felkészültnek érezte magát, megpróbálkozhatott a tűzönjárással (mezítlábas parázson járással) is.

A nyári napforduló éjszakája volt a tetőpont, de a találkozó még két napig tartott. A lovasjuniális keretében is sok érdekes bemutató követte egymást. Két hortobágyi csikósbojtár szereplését képtárunkban is megörökítettük.

Az ősmagyar kor harci hagyományait annak egyik legjobb őrzőjétől, Kelemen Zsolttól láthattuk egy bámulatos bemutató során. Az egyik legjobb, de az egyik legegyénibb képviselője is. Felfogása több kérdésben is szembeáll a hagyományőrzők többségének véleményével. Szerinte őseink kisméretű, fürge, igénytelen és kitartó lovakon harcoltak. Az ő lovai is ezekhez hasonló, ún. hucul lovak, amelyekről külön könyvet (mit könyvet, eposzt!) írt. Szerinte a nagy méretű és teherbírású lovak a páncélos lovagok idején terjedtek el. Az őseinkre oly jellemzőnek tartott szablya helyett a rövid, kétélű kardot részesíti előnyben. Helyteleníteni szokta a karácsonyfa-szerűen felaggatott felszerelés használatát. Végül - még kimondani is szörnyű - a már-már kultikus jelentőségű ún. tarsolylemezek tarsolyokon való használatáról sincs meggyőződve (a bőr ugyanis elenyészett, a sírokban csak a lemezek maradtak fenn). Ezekben a kérdésekben bizony nehéz állást foglalni, de a harcművészeti bemutató tényleg lélegzetelállító volt.

Aztán egyszer csak eljött a vége, a jurtákat lebontották és a káprázat véget ért. Találkozunk veletek jövőre ugyanitt!