Nyílzápor Árpád nagyfejedelem tiszteletére
A II. Kárpát-Medencei Íjász Találkozó keretében
Ópusztaszer, 2008. július 19.
Árpád nagyfejedelem halálának 1100-ik évfordulójának méltó megünneplésére készülve merült fel egy íjászünnep megszervezésének gondolata. Hagyományosan tartja magát a nézet, hogy Árpád a pozsonyi csatában szerzett sebesülésébe halt bele, vagy ha mégsem, akkor is akkoriban hunyt el. Tehát így, vagy úgy, de halála kötődik a pozsonyi csatához. Mi más emlékeztethetne rá jobban az 1100 éves évfordulón, mint 1100 darab egyszerre kilőtt nyílvessző, amelyek úgy hullanak alá az égből, mint a zápor. Mint a nyílzápor.
Ezzel meg is lett a rendezvény neve. Most már csak 1100 jó íjászt kellett összeszedni Árpád korából és egy jó helyszínt találni. A jó helyszín Ópusztaszeren adott volt, a magáncsatornákon folyó, „Száll a hívó szó, szájról, szájra” típusú szervezés gyakorlatától azonban már úgy tűnik kissé elszoktunk. Azért így is összejött vagy 763 lelkes íjász, nyílzáport zúdított és ellátta munícióval a regösök modern kori nemzedékét. „Hihetetlen érzés volt, ahogyan együtt, kisgyermektől az idősebbig mindenkiből kiszakadt az a hatalmas kiáltás, íjak pedig a fejek fölött. Én jövőre
biztosan ott leszek és remélem, hogy azok az íjászok, akik idén nem tudtak eljönni, csatlakozni fognak.” - írta egy résztvevő. „Csak néhány hete vagyok köztetek, és máris csodás ajándékot kaptam Tőletek! A HITet, hogy mégis érdemes Magyarországon, és magyarnak lenni, akármilyen nehéz is. Léteznek e honban nem kevesen, akik képesek nagy áldozatokra egy jó ügyért, és nem a hasznot lesik. Most már biztos vagyok abban, hogy őseink nem hiába hullatták vérüket e földön.” - így egy másik. Hála nekik (no meg a digitális fényképezőgépeknek, filmfelvevőknek és az internetnek), a hír végre szárnyra kapott és
2008-ban már 1240 lelkes íjász (és 5513 látogató) vett részt a nagy eseményen.
Mivel a német császári had 907-ben három hadoszlopban támadt (a Dunán, ill. a bal és a jobb parton), egy három csatából álló csatasorozattal kellett őket megállítani. Ennek emlékére az íjászok három célzott lövést adtak le a makettekből felépített ellenséges haderőre. A had tizedekbe szerveződve sorakozott fel. A tized első íjásza lőtt, aztán hátrament a sor végére. Lőtt a második, és így tovább. Végül mindenki leadta a három lövését. Ezzel megemlékeztünk a hazát egykor megvédő őseinkről. Ezután jött az összlövés, a nyílzápor Árpád nagyfejedelem emlékére. Ekkor minden íjász egyszerre lőtte ki nyilát az égbolt irányába. Néma csend lett, akár a légy zümmögését is hallani lehetett volna, ha nem süvített volna a levegőben az az 1240 nyílvessző. Aki ezt átélte, soha nem felejti el.
Mind ahogy nem felejthetők el a had gyülekezésének, felállásának és felvonulásának pillanatai sem. A mindent elöntő lelkesültség és az egymásra találás/ismerés boldog érzése. Ezt a fotók nem tudják ugyan visszaadni, de az arcokról talán azért így is leolvasható belőle valami.
Idézzünk végezetül ismét két szemtanút. „Az össztűz pedig számomra oly lelki tüzet és megnyugvást adott, melyet nem tudok leírni. Büszke magyarként kiáltottunk a világnak: Még itt vagyunk és még 1100 évig itt is leszünk.” „Köszönöm azoknak akik ezt megálmodták és létrehozták és köszönöm minden harcostársamnak, akikkel méltó módon emlékezhettem és tiszteleghettem őseink előtt! Az ősök büszkék lennének rátok. Isten áldjon Mindenkit! Huj-huj hajrá!”
|
|